Captain Book and Peter Fan

Rövid eszmefuttatás a szerzői jogokról, és azok megsértéséről. A Belterj.hu-ra is begyűrűzött a Silent Library Project lelövetése a netről. Érvek és annak látszó tárgyak ütköztek egymásnak, visszalebegett pár régi banshee is. Ezért gondoltam, összegezném, legalábbis magamnak, mit is gondolok az egészről. Nem egyszerű, mert jelenlétem rögtön hármas a témában: elvileg kreatív földönkívüliként melóztam/szeretnék melózni a könyv/képregénypiacon, másrészt veszek is efféléket, harmadszorra meg illegálfelhasználó is vagyok, bevallom én, kérem. (Jelentkezzen, aki még nem, és soha.) Ez a hármas ellentmondás megnehezíti egységes álláspont kidolgozását.

Noszóval. A dolog ott kezdődik, hogy a szerzői és szomszédos jogok megsértése nem azonos a lopással, a büntetési tétele is eltér, és ha nagyon sokáig folytatjuk az efféle fogalomtévesztést, a közelben söröző jogászok úgy arcbavágnak minket söröskorsóval, hogy utána zsonglőrködhetünk a kiesett járomcsontunkkal. Ha ez a kilátás nem vonz, ne tegyük.

A Btk. külön megemlékezik a dologról, és mindenféle zaftos büntetési tételeket agyaltak ki azoknak, akik eképpen okoznak anyagi kárt. (Az, hogy egy szerzői jogi per kis hazánkban évtizedes hobbiprojekt, és a rendvédelem sem feltétlenül az egyszeri felhasználó ellen szervez halált megvető akciókat, külön kérdés.)

Az a baj, hogy a szellemi tulajdont az egyszeri nép hajlamos másféle tulajdonnak tekinteni, mint mondjuk egy gyártelepet. Persze, nehéz is elképzelni, hogy egy mondatsor valakinek az elidegeníthetetlen tulajdonává váljon, és arra ennek az illetőnek kizárólagos jogai legyenek. De hát az a helyzet, hogy a szellemi termék éppúgy alkalmas jövedelemszerzésre, mint mondjuk egy gyártelep, ha már példánál maradunk. Ha pedig nem védi a jog, akinek nagyobb az Ü!-je, az odajön, önhatalmúlag reprodukálja a terméket, amit a szerző megalkotott, és az ő javadalmazását elmulasztva kicsihol némi pénzt. Akár sokat is. (Igen, tudjuk, hogy a jogszabályt nem elég csak megalkotni.)

Namármost, ahhoz, hogy a dolgot teljes díszében láthassuk, először is el kell helyezni a szerzőt egy szép pénzügyi képletben. Hát, rendszerint elég elhanyagolható. Itthon a ponyvaiparban nagy általánosságban a terjesztő jár a legjobban, aztán jön a sorban nyomda - a szerkesztő, a korrektor, a borítót festő művészarcú, a technikai személyzet adott könyvre vetítve nem fogyaszt annyira sokat, de azért őket sem csak illik, hanem kell is fizetni. És ott van maga az író. Megbízható források jelentései szerint az ő honoráriuma könyvenként idehaza ritkán haladja meg a 100 forintot könyvenként.

Az igazán sikeresek azért tudnak jól kijönni ebből a kutyaszorítóból, mert a nyomdák a nagyobb szériákat kisebb darabáron tudják vállalni, és ebből a különbözetből az írónak is lehet, sőt, érdemes is juttatni. Mivel mind a szorzandó, mind a szorzó növekszik, író papa akár annyira is jól járhat, hogy erre alapozza a megélhetését. A hazai (fantasy/sci-fi) ponyvairodalom nagy baja, hogy a kiadók tőkéből nem túl izmosak, így ezt az ominózus nagyobb példányszámot nem nagyon tudják ellökdösni addig, amíg boltba kerül, és bevételt termel. Inkább elpöcögnek olyan 1000-3000 db környékén, ami szerencsés esetben biztosítja a nullszaldót, vagy némi nyereséget hoz.

Nomármost, a probléma elsősorban ott van, hogy az írót sokan hajlamosak egyfajta mogulnak tekinteni, aki nagy fene jódolgában a jachtjáról küldözgeti a haját tépő szerkesztőnek elméje kreatív szeletkéit, miközben temérdek italtól és gourmand vacsorától felcsíkosodott hasát érzékien simogatják a, legyenek mondjuk maláj, és legyenek mondjuk társalkodónők - ez a kép tán még elég gyermekbarát. Mivel az ő neve szerepel a borítón, bizonyára ő akaszt a legnagyobbat, és egyébként is, legalább négy író neve szerepel egy közepesen képzett szalonalkoholista emlékezetében, akik milyen kurva jól megéltek az írásból.

Szellemi despotaként pöffeszkedő információ- és művészetgyárosok, akik olykor szórnak valamennyit a mannából a teljesen addikt Tömegeknek. Fogadják az ajándék veséket, a felajánlott kiskorú rabszolgákat nagylelkű intéssel teszik szabad emberré, amúgy pedig alig tudják kitölteni a temérdek időt, ami a lazsálással felérő írási tevékenység mellett keletkezik.

Ooh, wouldn't that be nice.

A helyzet ezzel szemben az, hogy egy regénnyel rohadt sokat kell pöcsölni. Munkaórák, lemondott vedelések, éjszakázások, effélék - hiszen az az író, aki élni akar, inkább dolgozik valami adóköteleset, és csak mellette, szabad- vagy alvásidejében pötyög hülyeségeket. Hónapokról beszélhetünk. A folyamat nagy részében ott fityeg valahol az író. Munkaórára visszabontva az a pénz, amit egy könyvért kap, általában elég szar. Emiatt kevés is a megélhetési író - az ezzel próbálkozók általában akkor váltanak teljes munkaidős írásra, ha már annyira népszerűek, ha a kizárólag 8000 "Basszameg!"-et tartalmazó, vékonyka kötetük is sikerrel fogy.

Emellé jön az, hogy a könyv, ha egyszer megírták, gyakorlatilag addig képes hasznot termelni, amíg a népek hajlandóak megvenni. Ha elég időtálló a siker, újra ki lehet adni. Mely esetben ismét pénzt hoz. A baj az, hogy jogi védelem híján ezt az író beleegyezését ki nem kérve, következmények nélkül meg lehetne tenni, bárkinek.

Ki szereti, ha egy kollégája ellopja az ötletét, és prosztatáig vágódik be vele a főnökénél, és így utazhat cégpénzen? Ki szereti, ha elveszik a tulajdonát? Ki vitatja a jogos forrásból beszerzett fából általad ácsolt asztal tulajdonjogát?

A netes szabadságharcolásokkal az a nagy probléma, hogy klasszikust idézzek, hogy megpróbálnak erényt kovácsolni a csóróságból. Jogosnak állítják be a lopást, holott, hát, ismerjük el, nem az. Az SLP esetében meg az a fő problémám - mert ez a levezetés nem arra fut ki ám, hogy az egyszeri illegális tartalmú szervert üzemeltetőket árokba kell géppuskázni -, hogy adott esetben még csak meg sem kérdezték az írót/kiadót, hogy hozzájárul-e (mondjuk, ha megígérik Könyvzabáló Szent Rodenciuszra, hogy kitesznek egy linket meg egy köszönetnyilvánítást, csak könnyebben kötélnek állnak), most meg úgy hőzöngenek, mintha a jogos tulajdonukat vette volna el a rendőrállam. Nem ez a helyzet. (A szerverüzemeltetőkre amúgy is könnyű rászállni. Ha már jogszabálysértésnél tartunk, akkor nem lehetne okosabban? BitTorrent még nem jutott eszébe senkinek?)

Ha dúl a l33t haxx0rz skilz, akkor tessék máshol visszamenni és propagálni az árnyak közibe benne, hogy újra él a Silent Library, hogy újra úszik a Das Goot; tessék megátalkodottnak lenni a bűnben, de közben tudni, hogy amit csinálni tetszik, az jogszabálysértő. Nem pedig hőzöngeni, mint a szobafogságba küldött kamasz, akinek ráadásul kipattogzott a bőre apu zsilettjétől. Helló. Ne a kalapács sújtson már le a bíróval...

Elismerem, bűnös vagyok. Mer' ugye a teszt erőtlen. (Hazudnék, hogy akár csak nyilvánosan vállalható lenne a gépemen található, legálisan/illegálisan beszerzett tartalmak aránya.) Könyvvel kapcsolatban még nem sértettem meg a szerzői jogi törvényt, és nem is szándékszom, mert nem akarok scrollozva olvasni (pedig tudom, hogy a dombi scroll az régebbi, mint a könyvgerinc), és szétszecskázza a szememet a 75 Hz. Meg különben sem derogál könyvtárba járni.

De legalább azt tudom, mi az, amit csinálok, és legfeljebb azért lepődöm meg, ha pofán vernek a Btk-val, mert indokolatlannak tartanám, hogy a Nagy Magasban Anyázó Igazságszolgáltatók por személyemmel foglalkozni méltóztatnak.

És most megyek vedelni.