Rossz Ahab

- Rossz a hab - motyogtam magam elé, mint az egyszeri közép-afrikai sámán, akinek orvul szamoai koktélra cserélték az elrévüléshez szükséges szörny-italát holmi vicces kedvű felfedezők. A helyszín Rejtő-hőséktől elfelé, szereplőtársam Kötéltáncos, meg a dobozos Stella, ami hirtelen rémesen szarnak tűnt. Ez a felfedezés persze nem volt új, már az első korty óta kísértett a tudat, hogy jobban jártam volna a Heinekennel. Az első doboz volt a legrosszabb, a második szintén a legrosszabb, és az egész egyre csak rosszabbodott.
Kötéltáncos erre elmesélte, hogy amikor nyitott egy kocsma, ő bizony visszaküldte a magáét, mert ilyen szerencsétlen, hikomat, összelottyadó habot még a Tesco gazdaságos mosogatószertől is felháborodottan utasítana vissza. Aztán kiderült, hogy a csapos biza nem kúrt el semmit, a Stella alapból ilyen. A szégyen élénken él, de a sztori jó.
Persze, aki szereti, szeresse, de azért nekem akkor is szóljatok, hogy nem élek többé vele, plíz, ha véletlenül részeg lennék, és ebből kifolyólag nemtörődöm.