Pfffuh

Említettem, hogy utálok úgy felkelni, hogy háromnegyed órával a szükséges időpont után ébredek? Szóval az úgy néz ki, hogy:

Srakker ügynök ébred, órát néz. Káromkodik. Átugorja a reggelizést, a kávézást, a zuhanyzást a stratégiai fontosságú hordváz-területek jól-rosszul történő lecsupálására cseréli, öltönyt kap magára, majd leszegi a fejét, és fut. Na jó, vonszolja magát.

Az a baj, hogy másnaposan kezdtem. Az helyszínen annyira nem vicces. Mindegy, végül kerestem magamnak egy békés sarkot, és ott szunnyadoztam. Tíz óra környékén aztán felberregett a tudatom, és emberre váltam. Igen rosszindulatú, ütnivaló emberré, de nem lehet mindent egyszerre. (Az a másnaposság azért van ám, mert valami oknál fogva jó ötszáz méterrel elnéztem a helyet, ahol le kellett volna szállnom - gyors voltam, vagy miafasz -, és ez elég volt ahhoz, hogy vegyek még magamnak piát, amivel kitölthetem a teret meg az időt.)

Aztán visszamentem a Hivatalba, betömtem a fejembe valami istentelen mocskot, leöblítettem ásványvízzel, leszegtem a fejem, és nekiindultam... a mai második helyszínnek. Helyszínnel kérem a kávémat, jah.

Holnap nem várok effélét, ez azt jelenti, hogy ha közbe nem jön semmi, ismét megküzdhetek azzal a ténnyel - illetve csemetéivel -, hogy a Hivatal csak olyan eszközöket hajlandó vásárolni, amelyek valamilyen szempontból eltérnek az adott iparágban általános szabványoktól. Feladatommá válik ilyenkor, hogy a hiba háta mögé kerülve Trottelbacher-féle fojtófogással hatástalanítsam. Vagy lőjem tarkón.

Ó, a bürokraták életének szentségtelen rejtelmei.