Fable kritika

No, hát időközben végignyomtam a Fable - The Lost Chapters című örökbecsűt. Összességében egy Sim Hero-féleség. Van egy kölök, setét múlttal, nagy dráma, meg minden, aki csatlakozik a Hősök Céhéhez (nem viccelek), majd megmenti/kárhozatba taszítja a világot, a júzer kívánságának megfelelően. Aztán megint. (Ezek azok az elveszett fejezetek, amelyek nem voltak benne az XBox-os verzióban.

A játék szexista. A főhős férfi, és pont.

Több, nálam profibbak által írt kritika is kiemelte már, hogy a játék erőssége az, hogy nem veszi magát véresen komolyan. Az, amikor a rettentő jófiúvá tápolt húskocka feje fölött először megjelenik a glória - mondjuk én először egy hibásan programozott lens flare-nek néztem, holott tudhattam volna, hogy ilyesmi nincs is a játékban -, ami aztán fénypillangókká ugrik szét, na szóval, ez a jelenség ékesen kiemeli, hogy mekkora a mesei elemek aránya a valószerűséghez képest. (Magas.) Ez, kérem, heroikus fentezi, egyenest a mélybugyorból. Ahogy szeressük.

Legalább kasztok nincsenek. Elég sokféle módon lehet tápol... khm, optimalizálni a játékban. A mészárlásért és a küldetések megoldásáért (az egyedüli különbség az, hogy az egyik folyamat, a másik meg egy fix pont) jár a tapasztalat, ami négyféle lehet: általános, erő, skill, akarat. Köznapiasabban: hent, izom, trükkök, mágia. Amikor az adott tapasztalat alá tartozó tulajdonságot vagy képzettséget fejleszteni akarod, először az adott kategóriához tartozó tapasztalatod fogy, utána hozzá lehet nyúlni az általánoshoz. A tulajdonságok befolyásolják a karakter modelljét is, bár egy-két összefüggés kimondottan érdekes logika szerint került meghatározásra. Az addig rendben, hogy az izomerő meg az egészség befolyásolja, hogy a karakter milyen széles (én elvittem addig, hogy gyakorlatilag izomszkafanderben parádézott szegény csóka, mint egy túlgyúrt testépítő), ezzel szemben az, hogy milyen magas, azt olyasmi befolyásolja, mint az íjászat, a ravaszság meg a gyorsaság. Mondom, he?

A küldetések elég egykaptafásak. Menj oda, verj le közben minél többet, szabadítsd ki/hozd el/öld meg. Mondjuk lehet őket nehezíteni, amikor kificcensz a pódiumra, és bejelented, hogy adott időn belül megcsinálod, vagy alsógatyában is megcsinálod, vagy úgy oldod meg a túszmentést, hogy senkinek nem esik baja közben... ezért több zseton jár, viszont jóval durvább feladat így végigmenni a küldetésen.

A világ... nos, az kicsi. Utoljára talán a Planescape: Tormentben (ott is Sigilben) volt, hogy nem éreztem, hogy lépek kettőt, és már elérem a világ végét, mert a többit elfelejtették leprogramozni. Gyakorlatilag mintha a Középfölde Megyéjében kéne kombattáns cselekményeimet végrehajtani, amikorra meg végre ki lehet kerülni, addigra annyira csőben mozog a cselekmény, hogy ehhez képest a Csalagút kész labirintus.

Ami viccessé teszi a játékot a gátlástalan tápolási lehetőség mellett, az az, hogy a karakternek afféle virtuális életet lehet adni. Kicsit egysíkút, de lehet. Lehet változtatni a külsejét, és nem csak a felszereléssel, hanem a haj- és arcszőrzet-bűvészkedéssel is. Lehet neki tetoválást is venni. Ezek egyrészt a pofa vonzerejét, másrészt az ijesztő voltát változtatják meg. A magas vonzerő/közepes borzalom kombináció, amihez szerencsém volt, halál idegesítővé vált a végére. Megyek jobbra: ujjongás. Megyek balra: ujjongás. Megyek vissza: valaki szerelemre gyúl herótunk iránt, egyszerűen, mint a faék (és ő ma már a harmincadik). Ebből következően lehet házasodni és elválni. Lehet berúgni és csirkéket távrugdosni is (77,43 méter a rekordom), pecázni és sírt rabolni. Házat is lehet venni, és kiadni, vagy lakni benne. Lehet csinosítgatni is, na nem mintha ez annyira látszana.

A játékot végigvinni relatíve könnyű. A lényeg, hogy borzalmasan sok létyót kell magadnál tartani, és minimum egy területsebző és minimum egy megszakító varázslatot tudni kell. Én ennek megfelelően át lettem nevezve Spellwarriornak, mert egész pályákon keresztül bowlingoztam az ellenfelekkel. (Sitty, heró nekilódul, és három-négy embert küld a földre egy jól célzott bodicsekkel. Aztán, mire felkelnek, megfordul, és visszajön. Komolyan, mint a kaszás esete az önregeneráló búzamezővel.) Pár helyen szívtam, de azt sem igazán sokáig. Összesen kábé 20-25 óra alatt végignyomtam, ami az én esetemben nagyon, nagyon gyors. Még úgy is, hogy rendszeresen vállaltam mellék-küldetéseket, pénzkereseti célokkal.

Összefoglalva: el lehet vele pötyögni. Kicsit didaktikus, kicsit kis területen játszódik, kicsit klasszikus esti mese, és azok a plusz ficsörök, amit beletettek, nem világrengető újdonságok, csak olyan apró plusz részletek, amelyek más, a műfajba tartozó játéknál esetleg hiányoztak az elitistább játékosoknak.

Egynek elmegy.