szerda, október 19, 2005

Monitoring

A Sunnyogó Wattvégzet ventillátora a szokásos visszafogottsággal kezdte el kavarni a levegőt. Először Hősugárzó, a videokártya érezte, hogy valami nincs rendjén, de mert beszűkült kicsit a látóköre, nem szólt bele a bootolásba. A "Jelzés Nélküli Bézs Helikopter" kódjelű CD-író felbőgette a hajtóműveit, majd felszállási engedély híján, dolgavégezetlenül csökkentette a teljesítményt. Sorra jelentkeztek szolgálatra a hardvereszközök. A Windows persze üvöltött, mint a fába szorult féreg, de ez már csak afféle rituálé volt errefelé, alapvetően senki nem törődött vele. Kávé és Daráló, a két winchester egymásra néztek, unottan, a rivalizálás jele nélkül, elvégre nem ugyanazt a buszt használták. A Statikus Zörejek által szponzorált hangkártya a szokásos profizmussal gyűjtögette a hulladék elektromágneses hullámokat az alaplapról. A Windows rohadt ideges volt. Valami nem stimmelt. Felolvasta névsort, az összes idegesítő, hisztis hardvert, a bogártemető programok listáját, aztán megint, de nem sikerült felderítenie a deviáns elemet, aki el merészelt térni az előző indításkori konfigurációtól.
- Hááá! Megvagy! Ki vagy te? És hova tetted 6VPP-t?
Az újonc szenvedett egy kicsit a trapézzal, baszakodott valamelyest a gammával, bemérte, merre van a horizontális és mi az, hogy vertikális, és csak utána válaszolt, az igazi kemény legények magától értetődő önbizalmával.
- Én az új monitor vagyok. 19 collos. Ár-érték arányos, de izomból. És színhelyes. Hat Vödör Piros Pixel pedig... visszavonult. Elment tévének, a benzinpénz fejében.
Képfrissítési frekvenciát váltott, először 85 Hz-re, aztán 100-ra, amit elhűlve néztek a régi hardverek. 6VPP alig tudott 75-öt, és akkor is szinte csíkot húzott maga alá az erőfeszítéstől. Az újonc bűvészkedett valamit a színegyensúllyal, aztán elfintorodott, és visszatért a gyári beállításokhoz.
- Most mit néztek? Nem is volt telepítve. Két évig volt veletek, és több maflást kapott, mint egy pehelysúlyú profi bokszoló. Szerintem neki is jobb lesz odaát. Egyéb kérdés?

Nem volt.

(A Felhasználó is csak annyit szeretett volna tudni, hogy ki volt az az ostoba tróger, aki a menürendszert tervezte ezen a dögön? És miért nem mentem inkább péknek?)

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Informatizált hardverkommuna. Ilyet se olvas mindenhol az ember. :rohog:

Névtelen írta...

Informatizált hardverkommuna. Ilyet se olvas mindenhol az ember. :rohog: