Ez egy állat. Csak a briteket tartsák távol Brüsszeltől, mert az eredmény olyan sótlan lesz, hogy visszafordítja a szikesedést nagyobb területeken is, akár.
"The Diary has been in Moscow this month. It was one of those ordinary Russian months, with a bomb in the metro, a catastrophe at a leisure park, the alleged kidnap of a presidential candidate, and the sacking of the entire government by President Putin.
What struck me most, though, on my first winter visit to Moscow for some years, was the state of the pavements.
I saw many elderly women, wrapped up in their brown shawls, busily scraping snow away from the entrances to their apartment blocks, as they have since time began.
But as for the young men who are apparently supposed to look after public pavements, they seemed to be operating under a new regulation which requires them to gape vacantly into space while chipping haplessly with a spade at two-inch coverings of ice, then give up altogether when only a tiny patch has been removed.
Ten million people walk around the slippery pavements with muscles tensed like tennis racquet strings, taking tiny steps to avoid falling.
Despite copying these sensible precautions I twice landed flat on my back, on one occasion finding myself gazing up into the vacant mug of an ice-chipper, leaning contentedly on his spade.
He didn't offer to help me up, as he was clearly having a break. I think he was laughing."
Mondta ezt Mr Roxburgh, Moszkvában.
"Back in Brussels now, and apologies for all I wrote above. We've a little snow fall, and the entire heart of the EU has ground to a halt. Lorries have overturned all over the place, tunnels are closed: it's chaos.
As I struggled to work this morning, I slipped on the ice, landed flat on my back, and found myself staring up into the soulless eyes of a eurocrat, clutching a briefcase to his chest.
He probably works for the transport directorate. "
Mondta ezt Mr Roxburgh, Brüsszelben.
szerda, március 31, 2004
Ma. Sem. Fog. Történni. Semmi.
Vagyis, éppen ellenkezőleg. Semmi fog történni.
Az ötlet bebábozódott a fejemben, és most vonja el az egyéb kognitívaktól a számítási kapacitást. Néha képeket ürít az agyamba, hadd tudjam, hogy hasznosan tölti az időmet. Furcsa érzés keltetőnek lenni. Igazi, klasszikus értelemben vett szimbiózis lesz ez, ha jól alakul a kapcsolatunk.
A Filléres igazságaink sorozatból:
"Olyan ember nincs, hogy ránéz egy térképre, összefüttyent nyolc lúdtalpas parasztlegényt, kinevezi őket tűzszerésznek, és öt perc alatt aláaknáz egy épületet, de úgy, hogy kaviccsá aprítja a lapbetont."
Overandout. Mentem vissza punnyadni.
Vagyis, éppen ellenkezőleg. Semmi fog történni.
Az ötlet bebábozódott a fejemben, és most vonja el az egyéb kognitívaktól a számítási kapacitást. Néha képeket ürít az agyamba, hadd tudjam, hogy hasznosan tölti az időmet. Furcsa érzés keltetőnek lenni. Igazi, klasszikus értelemben vett szimbiózis lesz ez, ha jól alakul a kapcsolatunk.
A Filléres igazságaink sorozatból:
"Olyan ember nincs, hogy ránéz egy térképre, összefüttyent nyolc lúdtalpas parasztlegényt, kinevezi őket tűzszerésznek, és öt perc alatt aláaknáz egy épületet, de úgy, hogy kaviccsá aprítja a lapbetont."
Overandout. Mentem vissza punnyadni.
Rejtő-hős (idéz): - Isten nem tud veszíteni, illetve olyankor agresszív lesz, és felborítja a táblát.
Napalmgárdista: - Nők... /vállatvon/
Napalmgárdista: - Nők... /vállatvon/
Kész. Nyomokban sem tartalmazhatok vitamint, hála a hihetetlen vízfelszívási rendszeremnek, ami most éppen nyaral valahol. Remélem, Szibériába térítették a rohadék gépét. Most aztán vészmegoldások, másnaposságokra tartogatott, masszív trükkök garmadája próbálja meggyőzni a szervezetemet, hogy a zombulás nem opció.
Megy körbe a régiklasszikus Firestarter a Prodigytől, endless loopban, ahogy illik, olyan ez, mint a harmadik stimpak, amikor már várja az ember, hogy vércsík kígyózzon az orrából... kszt-áájeah, kszt-áájeah, kszt-frenzystarts. Feszültség és energia, történés nélkül, kihasználatlan potenciál, széklábon nyikorduló cipőtalp, szélesre táguló orrcimpák, önindukált mobilizáló stressz, ezerrel.
És közben olvasom Isoldét, és figyelem, hogy köszönnek vissza néha a saját gondolataim, olyan ember szájából - vagy billentyűzetéből, whatever -, aki tud kulturáltan fogalmazni, ellentétben például velem. És igaza van.
"Everyone's looking for someone to blame. Society. Culture. Hollywood. Predators. Looking everywhere but the right place. Children are very simple, Mr. Jerusalem. Very easy devices to break, or assemble wrong. You want to know who did this to these kids? Only their parents. That's the thing no one wants to hear. Every time you stop thinking about how you're treating your kid, you make one of these. It really is as simple as that. It's got nothing to do with the failure of the society or any of that. It's got everything to do with the responsibility of making a human."
Köszönöm, Mr. Ellis. Amúgy az eredetit a Transmetropolitan vol.41-ben lehet megtalálni (ne fintorogj, te ottan e, már vagy két hete nem idéztem belőle).
Tegnap találkoztam Zerglinggel, kaptam tőle zenéket, meg inspirációt a folytatáshoz, köszönöm ezúton is. Úgy tűnik, képes leszek összekötni a két szálat, amivel eddig küzdöttem, és nem tudtam dönteni közöttük. Valamint megalkottunk két NPC-t, mindkettő vidám darab, és mindkét lúzer kap egy-egy olyan jutalomjátékot, hogy ihaj. Csak ne akarjam mindig tápolni az NPC-imet, és ne akarjam őket überkúl macsómegmondóemberré tenni. *felírja a kéménybe*
* * *
Tényleg, nézzétek a Die, puny humans-ot. Lehet például ilyeneket találni: Aztakurva! Aztakurva! Magamura, és most már az én ajánlásommal is.
Megy körbe a régiklasszikus Firestarter a Prodigytől, endless loopban, ahogy illik, olyan ez, mint a harmadik stimpak, amikor már várja az ember, hogy vércsík kígyózzon az orrából... kszt-áájeah, kszt-áájeah, kszt-frenzystarts. Feszültség és energia, történés nélkül, kihasználatlan potenciál, széklábon nyikorduló cipőtalp, szélesre táguló orrcimpák, önindukált mobilizáló stressz, ezerrel.
És közben olvasom Isoldét, és figyelem, hogy köszönnek vissza néha a saját gondolataim, olyan ember szájából - vagy billentyűzetéből, whatever -, aki tud kulturáltan fogalmazni, ellentétben például velem. És igaza van.
"Everyone's looking for someone to blame. Society. Culture. Hollywood. Predators. Looking everywhere but the right place. Children are very simple, Mr. Jerusalem. Very easy devices to break, or assemble wrong. You want to know who did this to these kids? Only their parents. That's the thing no one wants to hear. Every time you stop thinking about how you're treating your kid, you make one of these. It really is as simple as that. It's got nothing to do with the failure of the society or any of that. It's got everything to do with the responsibility of making a human."
Köszönöm, Mr. Ellis. Amúgy az eredetit a Transmetropolitan vol.41-ben lehet megtalálni (ne fintorogj, te ottan e, már vagy két hete nem idéztem belőle).
Tegnap találkoztam Zerglinggel, kaptam tőle zenéket, meg inspirációt a folytatáshoz, köszönöm ezúton is. Úgy tűnik, képes leszek összekötni a két szálat, amivel eddig küzdöttem, és nem tudtam dönteni közöttük. Valamint megalkottunk két NPC-t, mindkettő vidám darab, és mindkét lúzer kap egy-egy olyan jutalomjátékot, hogy ihaj. Csak ne akarjam mindig tápolni az NPC-imet, és ne akarjam őket überkúl macsómegmondóemberré tenni. *felírja a kéménybe*
* * *
Tényleg, nézzétek a Die, puny humans-ot. Lehet például ilyeneket találni: Aztakurva! Aztakurva! Magamura, és most már az én ajánlásommal is.
kedd, március 30, 2004
Az elveszett post hazajött. Rongyokba burkolva, sebekkel borítva támolygott be az ajtón, arcán az út pora és az ostoba pórnép által rádobált szenny rajzolt absztrakt mintát.
- Bocsáss meg - nyögte, és láttam, nem volt hozzá kegyes az elmúlt nap: gerince meghajlott, valamikor oly délceg kiállása a múlté.
- Bocsáss meg, hogy kételkedtem benned!
- Megbocsátok, tékozló postom - feleltem megnyugtatóan, és mellkasomra vontam a megkerültet.
Tüff. Tüff. Tüff.
Ting-plink-plink-tirlirling-tirling.
- Igor, Iván! Vigyétek a a bujkáló kis rohadékot, és a három csütörtökivel együtt tegyétek a vágólapra. Azóta lett jobb postom. Sajnálom, fiú, akkor jöttél volna, amikor nem voltam ilyen világutáló kedvemben...
Óh, igen. Csodákra képes két Kék Balaton szelet.
- Bocsáss meg - nyögte, és láttam, nem volt hozzá kegyes az elmúlt nap: gerince meghajlott, valamikor oly délceg kiállása a múlté.
- Bocsáss meg, hogy kételkedtem benned!
- Megbocsátok, tékozló postom - feleltem megnyugtatóan, és mellkasomra vontam a megkerültet.
Tüff. Tüff. Tüff.
Ting-plink-plink-tirlirling-tirling.
- Igor, Iván! Vigyétek a a bujkáló kis rohadékot, és a három csütörtökivel együtt tegyétek a vágólapra. Azóta lett jobb postom. Sajnálom, fiú, akkor jöttél volna, amikor nem voltam ilyen világutáló kedvemben...
Óh, igen. Csodákra képes két Kék Balaton szelet.
hétfő, március 29, 2004
Akkor most újra begépelem az elveszett postot. Nem. Nem haragszom. Nem. Nem vagyok ideges. Ó, dehogy.
Tehát, retrospektív elemzés.
Péntek. Pénteken rájöttem, hogy már megint mákos állat vagyok: kábé tizedannyit dolgoztam az elmúlt két hétben, mint Misztörendőzán, mégis, ő a kiválóan elvégzett feladatai ellenére pikírt megjegyzésekkel, én meg némi körberajongással lettem jutalmazva. Fene se érti ezt, bár a világ inkább legyen az én javamra igazságtalan, mint ellenemre, ha már korrekt és fair nem bír lenni az istenért sem.
Aztán elmentem Pszich2-höz. Megnyílik előttem hamarosan és mindent, de mindent el fog mondani, mwouhuhahaha. A találkozók szakmai tartalmát sajnos titokban köll tartani.
Aztán eltébláboltam a Paulanerbe, és, mivel egy későgép állat vagyok, ezúttal semmit nem bíztam a véletlenre - letelepedtem egy asztal mellé, röpke egy órával a Szikrittel megbeszélt találka kezdése előtt. És kontrolláltan fogyasztottam (áldozatomul esett egy korsó, illetve egy pohár Oktoberfestbier, két doboz Red Bull, egy adag tatár beefsteak, a konyhán bekeverve). Aztán, a találka időpontjától számított háromnegyed óra múlva elfogyott a legendás türelmem. After 105 minutes of waiting without a trace of nicotine and being bored to apocalyptic proportions, please allow me to be somewhat disgruntled, mondta a morózus énem a józan énemnek, és szelíden fejberúgta egy bakanccsal.
Ezután elügettem orvul, előre megfontoltan, különös kegyetlenséggel Vilmos atya tartózkodási helye felé, mivel egy héttel korábban megígérte, hogy szívesen lát, akárhol lesz is. Így rajta kívül ott találtam aBarbi és Combfiksz művésznőket, valamint Bright cimborát a Quint büfében, ahol heroikusan, zseniálisan, utolérhetetlenül nem ittunk kávét fél órán keresztül. Ezek után elosontunk a Belfast felé, ahol tömeg volt, átnéztünk a Senatorba, ahol szintén, majd némi tanakodás után továbbügettünk valahová, amire nem emlékszem, mert a feledésem homályába merült, mint többszáz kilométeres olajfoltba a megfúrt tankhajó. Itt Bright meghívott mindannyiunkat egy koktélra, én pedig, korábbi sanyargásaimat figyelmen kívül hagyva ismét megrúgtam józan énemet a Tigris a Méteres Bambuszban Pendelyre Vadászik-repülőrúgással, és sört kértem a koktélok mellé. A Long Island Ice Tea mellé. Ó, igen. Itt történt az, hogy nikotinmentességi elhatározásom megingott egy pillanatra, és egy óvatlanul előttem felejtett cigarettásdobozra vetődtem, de védőangyalaim, Vilmos atya és Bright kikapták a kezemből a bagót, mielőtt az első slukk leért volna. Köszönöm, köszönöm, köszönöm.
Aztán a homályba borult nevű italmérés zárórát rendezett, mi pedig - aBarbival kevesebben - visszazúztunk a Belfastba, az odavezető út részleteire már csak utólagos valóságmodellezéssel emlékszem, a nagykaput pedig az tette be, amikor az emeleten ököllé gyűrődve szemközt vágott a meleg, a félhomály, a füst és a korábban leküldött alkoholmennyiség kombinációja. Morózus és józan énem egyszerre kaptak a vészprotokoll kapcsolója felé, és udvariasnak szánt búcsúzkodásokat követően hazavittek, mint mérges atya a hülye gyerekét.
* * *
Szombaton úgy keltem, mint egy hibásan eltemetett zombi, de ez aztán elmúlt. Megzúztam egy kicsit a tenyerem egy ehhez hasonló csuklóerősítő berendezéssel, meg fektámaszoztam, és bágyadtan súlyzóztam egy kicsit, de rendre elrontottam a számozást, így nem tudom, végül mennyi lett. Aztán a szokásos vámpírosdi jött (a vérszopoda résztvevői ugye Rejtő-hős, Mr. Amicar és Faarc, holnap ebből felelés lesz ám), ahol a vámpírdarkgót hangulatot kicsit elpusztítottam a következő benyögéssel:
"Te, mit gondolsz, majd a magunkfajta Dzsihád Joe-k megértenek valamit ebből a konfliktusból?" (Sajnos, ma kiderítettem, hogy nem érhet az eredetiség vádja, emiatt, amit belinkeltek a csetre, teccikérteni.
Ekkor kiderült, hogy megfelelően pofátlan hozáállással bármit, de bármit meg lehet úszni. Biztos, ami biztos, utánalőttem azt, hogy "yodafone", ami, azt hiszem, további kommentárt nem igényel. Gyorsan leküldtem egy sört, remélve, hogy az lebénítja az érintett területeket, de nem ért oda időben: sajnos, Faarcot nullára irtottam, mielőtt elbágyadtam volna.
* * *
Vasárnap a végzetesen bolond Full metal panic! második sorozatát bámultam, még szörnyebben japániskolásanimébb, mint az első - nem is hagyta el a szájszervemet az "Ááá, bzzmeg"-nél összetettebb mondat három-öt órán keresztül. Valamint boldogan zabáltam és punnyadtam, vegetáltam ezerrel, gondosan ügyeltem arra, hogy ne történjen semmi. Minden erőfeszítésem ellenére ingerlékeny és hisztis barom üzemmódban éledtem, ezért elkerültem az emberekkel való találkozást.
* * *
A mai napon előadást hallgattam a közös agrárpolitikáról, de a második óra tájékán a jegyzeteimet a következő mondattal szakítottam meg: "Az előadót a tolmácsok letépett lábával kéne agyonverni." A tolmácsolás valami egészen kritikán aluli volt, az előadás meg szimplán nem volt elég összeszedett, de silány életem nagy eredményének tartom, hogy nem szunnyadtam el az első fél órában. Kis élet, kis eredmények, nem kő fintorogni.
Tehát, retrospektív elemzés.
Péntek. Pénteken rájöttem, hogy már megint mákos állat vagyok: kábé tizedannyit dolgoztam az elmúlt két hétben, mint Misztörendőzán, mégis, ő a kiválóan elvégzett feladatai ellenére pikírt megjegyzésekkel, én meg némi körberajongással lettem jutalmazva. Fene se érti ezt, bár a világ inkább legyen az én javamra igazságtalan, mint ellenemre, ha már korrekt és fair nem bír lenni az istenért sem.
Aztán elmentem Pszich2-höz. Megnyílik előttem hamarosan és mindent, de mindent el fog mondani, mwouhuhahaha. A találkozók szakmai tartalmát sajnos titokban köll tartani.
Aztán eltébláboltam a Paulanerbe, és, mivel egy későgép állat vagyok, ezúttal semmit nem bíztam a véletlenre - letelepedtem egy asztal mellé, röpke egy órával a Szikrittel megbeszélt találka kezdése előtt. És kontrolláltan fogyasztottam (áldozatomul esett egy korsó, illetve egy pohár Oktoberfestbier, két doboz Red Bull, egy adag tatár beefsteak, a konyhán bekeverve). Aztán, a találka időpontjától számított háromnegyed óra múlva elfogyott a legendás türelmem. After 105 minutes of waiting without a trace of nicotine and being bored to apocalyptic proportions, please allow me to be somewhat disgruntled, mondta a morózus énem a józan énemnek, és szelíden fejberúgta egy bakanccsal.
Ezután elügettem orvul, előre megfontoltan, különös kegyetlenséggel Vilmos atya tartózkodási helye felé, mivel egy héttel korábban megígérte, hogy szívesen lát, akárhol lesz is. Így rajta kívül ott találtam aBarbi és Combfiksz művésznőket, valamint Bright cimborát a Quint büfében, ahol heroikusan, zseniálisan, utolérhetetlenül nem ittunk kávét fél órán keresztül. Ezek után elosontunk a Belfast felé, ahol tömeg volt, átnéztünk a Senatorba, ahol szintén, majd némi tanakodás után továbbügettünk valahová, amire nem emlékszem, mert a feledésem homályába merült, mint többszáz kilométeres olajfoltba a megfúrt tankhajó. Itt Bright meghívott mindannyiunkat egy koktélra, én pedig, korábbi sanyargásaimat figyelmen kívül hagyva ismét megrúgtam józan énemet a Tigris a Méteres Bambuszban Pendelyre Vadászik-repülőrúgással, és sört kértem a koktélok mellé. A Long Island Ice Tea mellé. Ó, igen. Itt történt az, hogy nikotinmentességi elhatározásom megingott egy pillanatra, és egy óvatlanul előttem felejtett cigarettásdobozra vetődtem, de védőangyalaim, Vilmos atya és Bright kikapták a kezemből a bagót, mielőtt az első slukk leért volna. Köszönöm, köszönöm, köszönöm.
Aztán a homályba borult nevű italmérés zárórát rendezett, mi pedig - aBarbival kevesebben - visszazúztunk a Belfastba, az odavezető út részleteire már csak utólagos valóságmodellezéssel emlékszem, a nagykaput pedig az tette be, amikor az emeleten ököllé gyűrődve szemközt vágott a meleg, a félhomály, a füst és a korábban leküldött alkoholmennyiség kombinációja. Morózus és józan énem egyszerre kaptak a vészprotokoll kapcsolója felé, és udvariasnak szánt búcsúzkodásokat követően hazavittek, mint mérges atya a hülye gyerekét.
* * *
Szombaton úgy keltem, mint egy hibásan eltemetett zombi, de ez aztán elmúlt. Megzúztam egy kicsit a tenyerem egy ehhez hasonló csuklóerősítő berendezéssel, meg fektámaszoztam, és bágyadtan súlyzóztam egy kicsit, de rendre elrontottam a számozást, így nem tudom, végül mennyi lett. Aztán a szokásos vámpírosdi jött (a vérszopoda résztvevői ugye Rejtő-hős, Mr. Amicar és Faarc, holnap ebből felelés lesz ám), ahol a vámpírdarkgót hangulatot kicsit elpusztítottam a következő benyögéssel:
"Te, mit gondolsz, majd a magunkfajta Dzsihád Joe-k megértenek valamit ebből a konfliktusból?" (Sajnos, ma kiderítettem, hogy nem érhet az eredetiség vádja, emiatt, amit belinkeltek a csetre, teccikérteni.
Ekkor kiderült, hogy megfelelően pofátlan hozáállással bármit, de bármit meg lehet úszni. Biztos, ami biztos, utánalőttem azt, hogy "yodafone", ami, azt hiszem, további kommentárt nem igényel. Gyorsan leküldtem egy sört, remélve, hogy az lebénítja az érintett területeket, de nem ért oda időben: sajnos, Faarcot nullára irtottam, mielőtt elbágyadtam volna.
* * *
Vasárnap a végzetesen bolond Full metal panic! második sorozatát bámultam, még szörnyebben japániskolásanimébb, mint az első - nem is hagyta el a szájszervemet az "Ááá, bzzmeg"-nél összetettebb mondat három-öt órán keresztül. Valamint boldogan zabáltam és punnyadtam, vegetáltam ezerrel, gondosan ügyeltem arra, hogy ne történjen semmi. Minden erőfeszítésem ellenére ingerlékeny és hisztis barom üzemmódban éledtem, ezért elkerültem az emberekkel való találkozást.
* * *
A mai napon előadást hallgattam a közös agrárpolitikáról, de a második óra tájékán a jegyzeteimet a következő mondattal szakítottam meg: "Az előadót a tolmácsok letépett lábával kéne agyonverni." A tolmácsolás valami egészen kritikán aluli volt, az előadás meg szimplán nem volt elég összeszedett, de silány életem nagy eredményének tartom, hogy nem szunnyadtam el az első fél órában. Kis élet, kis eredmények, nem kő fintorogni.
Sci-fi rinya. Lehet zokogni, de a helyzet az, hogy az olvasó reagál és szelektál. Reagál az ostoba űroperára, a nyolcadszor is megnyúzott rókára, a bejáratott nevek és márkák halálra fejésére, az ötlettelenségre, a fordítási színvonalra (tisztelet a kivételnek). Nem szeretnek válogatni. Ostoba szemetet kapnak ők máshonnan is, azért még csak fizetni sem kell. Nem rinyálni kéne. Hanem megtanulni úgy írni, hogy az olvasók téged válasszanak, ne a nagyobb krumplit a nagyobb üdítővel. Termék vagy, babám, add el magad. És ezzel nem mindig fér össze az igénytelenség. Azzal is szembe kéne talán nézni lassan, hogy a hetvenes, nyolcvanas évektől eltérően a tudományos fantasztikum már nem a társadalomkritika és a friss gondolatok közlésének, illetve a Nyugat megismerésének egyik kevés módja közül az egyik, nem egy túlcsorduló csatorna, amit kevésbé figyelnek a cenzorok, nem a szerencsésen kevés hájfejű által őrzött menedék. Csak egy termék a polcon. Amúgy meg kéne nézni, hogy kit választunk sci-fi prófétának és világvége-jólmegmondóknak (olvassuk el a könyveiket. Nézzük meg azt a bolhacirkuszt, ami a Zsoldos Péter-díj körül ment, informálódási céllal).
Ebben az országban tucatjával vannak olyan írók, akik jó és igényes sci-fit tudnának írni, de ehhez példányszám kell, megjelenés kell, reklám kell és az kell, hogy időben kifizessék a kiberváteszt.
Na, most megint jól megmondtam a frankót, mindenki sokra ment vele.
* * *
Kábé annyi a tudatos elem az életmód-változtatásomban, mint egy mutáló baktériumban. Ha meg tudnám mondani, mivé változom ezúttal, boldog ember lennék. Bár persze, nincs kizárva, hogy már sejtem, mi lesz a végkimenetel, és eltakarom a szörnyű gondolatot szerencsétlen, amúgy-is-sokat-szenvedett tudatos énem elől, hadd henteregjen a delúzióiban.
* * *
Én vagyok hadsereg, meg az egyszeri talpas is, akinek a töke tele van az erőltetett menettel, a prosztó tábornok is, aki elviszi a légitámogatást és közben Zippóval gyújt rá a szivarra, és néha ízlelgetem azt a paradox mondatot, hogy
"Ugyan már, csak magadat kell legyőznöd, téged meg könnyű legyőzni, nem?"
És közben mindenkit meghallgatok, mindenki érdekel, mindenkire figyelek, mindenkire kíváncsi vagyok, csak a saját figyelmeztetéseimet és sirámaimat nem vagyok hajlandó meghallani.
És időnként jól letolom magam, hogy miért vagyok ilyen negatív. Ettől, különös módon, nem lesz jobb.
* * *
És most reklám!
* * *
A csetes arcokkal alkottunk több érdekes dolgot néhány hete, hadd nosztalgiázzak már, nem mintha végére érne komikusi karrierem, hiszen el sem kezdődött, szegény. Copfoslány, Dézsa, Gótügynök, Sáska és én voltunk a fő elkövetők. A beszólásokat könnyűfém felnivel felszerelte: Zergling. Tehát most menjünk le gyorsan alfába, és képzeljük el.
"Tuningolt v8 biturbó Zetor, fekete, természetesen, ültetett alvázzal, hogy sportosabbnak tűnjön, alul kék neonnal stílszerűen; az ablaktörlőn két szőrös dobókocka és fenyőillatú Wunderbaum; a kerekeken könnyűfém felni, a karosszérián temérdek spoiler; a jobb oldali, Munkás-kipöckölő bukóablakon ezerwattal üvölt kifelé a Necsi-necsi-necsináldezténvelem...
Amikor a tulaj felbőgeti a motort, egész lóalfajokról árulkodó TIRRRvíjpákpák-TIRRpakpakka-WRAAAAR-kraff hang hallatszik, és a tuning Zetor nekivág az ismeretlennek."
Avagy mire képes nagyjából tizenöt percnyi agyviharzás, ha megfelelően elborult emberek vesznek benne részt.
* * *
"Izomból lebzselek." - Zergling
Ebben az országban tucatjával vannak olyan írók, akik jó és igényes sci-fit tudnának írni, de ehhez példányszám kell, megjelenés kell, reklám kell és az kell, hogy időben kifizessék a kiberváteszt.
Na, most megint jól megmondtam a frankót, mindenki sokra ment vele.
* * *
Kábé annyi a tudatos elem az életmód-változtatásomban, mint egy mutáló baktériumban. Ha meg tudnám mondani, mivé változom ezúttal, boldog ember lennék. Bár persze, nincs kizárva, hogy már sejtem, mi lesz a végkimenetel, és eltakarom a szörnyű gondolatot szerencsétlen, amúgy-is-sokat-szenvedett tudatos énem elől, hadd henteregjen a delúzióiban.
* * *
Én vagyok hadsereg, meg az egyszeri talpas is, akinek a töke tele van az erőltetett menettel, a prosztó tábornok is, aki elviszi a légitámogatást és közben Zippóval gyújt rá a szivarra, és néha ízlelgetem azt a paradox mondatot, hogy
"Ugyan már, csak magadat kell legyőznöd, téged meg könnyű legyőzni, nem?"
És közben mindenkit meghallgatok, mindenki érdekel, mindenkire figyelek, mindenkire kíváncsi vagyok, csak a saját figyelmeztetéseimet és sirámaimat nem vagyok hajlandó meghallani.
És időnként jól letolom magam, hogy miért vagyok ilyen negatív. Ettől, különös módon, nem lesz jobb.
* * *
És most reklám!
* * *
A csetes arcokkal alkottunk több érdekes dolgot néhány hete, hadd nosztalgiázzak már, nem mintha végére érne komikusi karrierem, hiszen el sem kezdődött, szegény. Copfoslány, Dézsa, Gótügynök, Sáska és én voltunk a fő elkövetők. A beszólásokat könnyűfém felnivel felszerelte: Zergling. Tehát most menjünk le gyorsan alfába, és képzeljük el.
"Tuningolt v8 biturbó Zetor, fekete, természetesen, ültetett alvázzal, hogy sportosabbnak tűnjön, alul kék neonnal stílszerűen; az ablaktörlőn két szőrös dobókocka és fenyőillatú Wunderbaum; a kerekeken könnyűfém felni, a karosszérián temérdek spoiler; a jobb oldali, Munkás-kipöckölő bukóablakon ezerwattal üvölt kifelé a Necsi-necsi-necsináldezténvelem...
Amikor a tulaj felbőgeti a motort, egész lóalfajokról árulkodó TIRRRvíjpákpák-TIRRpakpakka-WRAAAAR-kraff hang hallatszik, és a tuning Zetor nekivág az ismeretlennek."
Avagy mire képes nagyjából tizenöt percnyi agyviharzás, ha megfelelően elborult emberek vesznek benne részt.
* * *
"Izomból lebzselek." - Zergling
csütörtök, március 25, 2004
Rohangászik egy klip a fejemben, tudtommal még sehol nem adták le, tudtommal még sehol nem játszották, tudtommal még senki nem vette a fáradságot, hogy zenét írjon hozzá, vagy hogy felvegye egyáltalán, ezért most engem gyötör. Békén lehetne már hagyni, babám, úgyse felejtelek el, de várjá má addig, amíg nem kerül tudatos erőfeszítésbe, hogy egyenesen tartsam a fejemet. Nyugika, holnap legalább annyira fogom utálni azokat, akik inspiráltak, mint ma. Mint tegnap.
Mai irodalmi jellegű termés a csetről... igen, végül is, ezt csinálhatnám sok pénzért. Ezek a zugírók állítólag nagyon, nagyon jól meg vannak fizetve. (*Joins the dark-romantic side of the Force and commits suicide at the age of 35*)
- (Gonosz Iker): Ne akard tudni ezek érzelmes dolgok rózsaszin, nyál, csöpög, lavór
- (Srakker) Whüejj. "És akkor a férfi boltozatos mellkasára hajtotta a fejét, és hallgatta az óriási szív ütemes dübbenéseit, miközben nézte, ahogy a tenerifei nap véresre festve az alkonyt elmerül a hullámok között", meg ilyenek?
- (Gótügynök) Még sok ilyen, és megvan a biztos megélhetésed.
- (Gonosz Iker) Aszt jól meghágja a lenyugvó nap sugarai által bearanyozva
- (Srakker) Meghágja? Meghágjaaa? "Gyengéden magáévá teszi"
- (Dézsa) Dalma érezte, ahogy Brad férfias izmai duzzadnak az erõtõl... és egyre türelmetlenebbül várta, hogy a férfi ujjai végre lesimogassák róla hûvös selyemköntösét. Közben a tenerifei naplemente folyamatosan narancslott a tengerpart felett
- (Srakker) Segítség, az írói vénám meg akar fojtani!
- (Srakker Dézsának) -folyamatosan +állhatatosan
- (Srakker) "A férfi hûvös ajkai Michelle nyakát érintették, és a nõ minden egyes idegszála beleborzongott a túlfûtött érintés nyomán támadó vágyba." Nesztek, irodalom
- (Dézsa Srakkernek) ehh...Brad az állhatatos szereplõnk, nem a naplemente, te!
- (Zergling) még egy ilyen sor, és megkérem Parandroidot, mesélje el nagy szerelmi történetét......
- (Dézsa Srakkernek) hûvös??? Forró, te érzéketlen!
- (Srakker) bocsika...
- (Srakker) Francokat, nézd meg, ide A3-at kell illeszteni, itt a táblázat, te mûvész-wannabe.
- (Dézsa) ...nem egy pezsgõsvödörrel akar az a szerencsétlen luvnya kefélni, nah! :bahh:
- (Dézsa) a Romana-szereplõk általában a forró, izmos és kicsit erõszakosan gyengéd pasikat szeretik, de dulván (Srakkernek) milyen a3?
- (Srakker Dézsának) A romantikus jelzõtáblázat, te amatõr. Romantikát csakis tudományos alapossággal szabad írni. Random jelzõtáblázat.
Na, asszem, ennyi elég. Merthogy ez még tartott egy darabig.
Mai irodalmi jellegű termés a csetről... igen, végül is, ezt csinálhatnám sok pénzért. Ezek a zugírók állítólag nagyon, nagyon jól meg vannak fizetve. (*Joins the dark-romantic side of the Force and commits suicide at the age of 35*)
- (Gonosz Iker): Ne akard tudni ezek érzelmes dolgok rózsaszin, nyál, csöpög, lavór
- (Srakker) Whüejj. "És akkor a férfi boltozatos mellkasára hajtotta a fejét, és hallgatta az óriási szív ütemes dübbenéseit, miközben nézte, ahogy a tenerifei nap véresre festve az alkonyt elmerül a hullámok között", meg ilyenek?
- (Gótügynök) Még sok ilyen, és megvan a biztos megélhetésed.
- (Gonosz Iker) Aszt jól meghágja a lenyugvó nap sugarai által bearanyozva
- (Srakker) Meghágja? Meghágjaaa? "Gyengéden magáévá teszi"
- (Dézsa) Dalma érezte, ahogy Brad férfias izmai duzzadnak az erõtõl... és egyre türelmetlenebbül várta, hogy a férfi ujjai végre lesimogassák róla hûvös selyemköntösét. Közben a tenerifei naplemente folyamatosan narancslott a tengerpart felett
- (Srakker) Segítség, az írói vénám meg akar fojtani!
- (Srakker Dézsának) -folyamatosan +állhatatosan
- (Srakker) "A férfi hûvös ajkai Michelle nyakát érintették, és a nõ minden egyes idegszála beleborzongott a túlfûtött érintés nyomán támadó vágyba." Nesztek, irodalom
- (Dézsa Srakkernek) ehh...Brad az állhatatos szereplõnk, nem a naplemente, te!
- (Zergling) még egy ilyen sor, és megkérem Parandroidot, mesélje el nagy szerelmi történetét......
- (Dézsa Srakkernek) hûvös??? Forró, te érzéketlen!
- (Srakker) bocsika...
- (Srakker) Francokat, nézd meg, ide A3-at kell illeszteni, itt a táblázat, te mûvész-wannabe.
- (Dézsa) ...nem egy pezsgõsvödörrel akar az a szerencsétlen luvnya kefélni, nah! :bahh:
- (Dézsa) a Romana-szereplõk általában a forró, izmos és kicsit erõszakosan gyengéd pasikat szeretik, de dulván (Srakkernek) milyen a3?
- (Srakker Dézsának) A romantikus jelzõtáblázat, te amatõr. Romantikát csakis tudományos alapossággal szabad írni. Random jelzõtáblázat.
Na, asszem, ennyi elég. Merthogy ez még tartott egy darabig.
Sose adjuk fel. Most ostoba japán animéket nézek odahaza, ááá, bazmeg, félelmetes, mit össze képesek húzni a "Military man normális civil környezetben" témát. Igen, a Full Metal Panic!-ról van szó, de egyelőre mindenféle szellemi rágógumival beérem, csak csillogjon és legyen látványos. Ostoba dolgok ezek, de most nincs kedvem gondolkodni. A Világ, földi szemmel! sztorija formátlanul kavarog, új NPC-k ötlete merül fel és süllyed el a fejemben, új és új sztorivonalak alakulnak ki és tűnnek el, a hangsúly folyamatosan helyeződik át egyikről a másikra. És egyértelműen túl sokat alszom.
Felkel.Eszik.Iszik.Utazik.Lebzsel.Eszik.Iszik.Utazik.Alszik.
Srakker, te véglény, te.
Felkel.Eszik.Iszik.Utazik.Lebzsel.Eszik.Iszik.Utazik.Alszik.
Srakker, te véglény, te.
szerda, március 24, 2004
Kíváncsi vagyok, hogy a Motorola mikor hozza ki végre a Partimoto, Randimoto, Hippimoto és miegyéb plakátjai után a már régóta várt Yamamoto plakátot, amin egy kis japán tengernagy pózolna egy irdatlan csatahajó elõtt... a képaláírás pedig lehetne stílszerűen az, hogy
CALL OF DUTY.
(Utóbbit köszönjétek Sáskának.)
CALL OF DUTY.
(Utóbbit köszönjétek Sáskának.)
Egész jól bírom, egész jól. Csak megérzem a szobámban ülve, csukott ajtónál, hogy egy emelettel lejjebb rágyújt valaki az offisöl hamutartónál. Dohányos munkatársaim furcsa, szent őrülteknek kijáró tekintettel méregetnek, ex-dohányos kollégáim bölcsen nem szólnak hozzám, holott közel sem vagyok olyan agresszív állat, mint előzetesen vártam. Még. Talán az ingermentes környezet és a folyamatos mentolellátás teszi (lánc-Mentos-fogyasztó lettem), de egészen békés vagyok.
És írok. Végre. Megint. Hogy klasszikust idézzek, széklábat faragok. És büszke vagyok rá. Faragok rá egy világot. És már ezt sem mondhatja el magáról mindenki.
"Rejtő-hősnek és Srakkernek viszont sokat segítene, ha idejében megfogadnák, és visszafordulnának arról az ösvényről, ami a stilisztikai egysíkúsághoz és a régi példák öncélú majmolásához vezet. Véleményem szerint ők még menthetőek" - írta rólam Raoul Renier tegnap; ez volt szépen kifejtve.
Már meg is menekültem, de amíg egy márkától várok pénzt, addig, ha gúnyolódva, ha undorodva, ha röhögve is, de azokat a stíluselemeket, amelyek a közönségnek kellenek, bele fogom tenni. "Magasba emeljük Ynev zászlaját. Magasba, magasbaa!" Nem mintha írtam volna bármit az elmúlt fél évben a Magushoz. Nem mintha szándékomban állna. (Bár fizetés-kiegészítésnek megteszi.) Nem mintha nem becsülném többre a saját játszóteret, mint a nagyobb pénzt. Nem mintha nem tapasztalnám magamon a köldöknézés jeleit. Nem mintha - éppen erre figyelemmel - nem bíznék jobban a szűk körű kritikusi halálkommandóm ítéletében, mint a sajátomban. Meg vagyok mentve. (Már csak sztorit kéne megtanulni írnom. Vagy tartózkodni a tízezer leütésnél hosszabb történetektől.)
És írok. Végre. Megint. Hogy klasszikust idézzek, széklábat faragok. És büszke vagyok rá. Faragok rá egy világot. És már ezt sem mondhatja el magáról mindenki.
"Rejtő-hősnek és Srakkernek viszont sokat segítene, ha idejében megfogadnák, és visszafordulnának arról az ösvényről, ami a stilisztikai egysíkúsághoz és a régi példák öncélú majmolásához vezet. Véleményem szerint ők még menthetőek" - írta rólam Raoul Renier tegnap; ez volt szépen kifejtve.
Már meg is menekültem, de amíg egy márkától várok pénzt, addig, ha gúnyolódva, ha undorodva, ha röhögve is, de azokat a stíluselemeket, amelyek a közönségnek kellenek, bele fogom tenni. "Magasba emeljük Ynev zászlaját. Magasba, magasbaa!" Nem mintha írtam volna bármit az elmúlt fél évben a Magushoz. Nem mintha szándékomban állna. (Bár fizetés-kiegészítésnek megteszi.) Nem mintha nem becsülném többre a saját játszóteret, mint a nagyobb pénzt. Nem mintha nem tapasztalnám magamon a köldöknézés jeleit. Nem mintha - éppen erre figyelemmel - nem bíznék jobban a szűk körű kritikusi halálkommandóm ítéletében, mint a sajátomban. Meg vagyok mentve. (Már csak sztorit kéne megtanulni írnom. Vagy tartózkodni a tízezer leütésnél hosszabb történetektől.)
kedd, március 23, 2004
Nah, végigdúvadkodtam a napot, de szerencsére megleltem a minden képregényrészletek legsúlyosabbját (emlékeztem rá, hogy itt van valahol, de sokáig tartott, amíg megtaláltam), érdemes belenézni itt, és követni a sztorit a fejezet végéig. Betegre röhögtem magam rajta.
Bright ganxstával együtt kaptam kritikát Raoul Reniertől, és Rejtő-hőssel tehetséges, kicsit félrecsúszott, de menthető kategóriába soroltattam általa, röpke öt-hatezer leütésen át mentett. Nofene. Eltesszük későbbre, amikor éppen nem a nikotinhiánnyal kell foglalkoznom. Tény, még van hová fejlődnöm. Mondjuk, hogy pont a párbeszédeimet fikázta, meglepett... jó, mindegy, holnapi probléma. Holnapi probléma. Holnapi probléma. Ma még írni kéne.
Bright ganxstával együtt kaptam kritikát Raoul Reniertől, és Rejtő-hőssel tehetséges, kicsit félrecsúszott, de menthető kategóriába soroltattam általa, röpke öt-hatezer leütésen át mentett. Nofene. Eltesszük későbbre, amikor éppen nem a nikotinhiánnyal kell foglalkoznom. Tény, még van hová fejlődnöm. Mondjuk, hogy pont a párbeszédeimet fikázta, meglepett... jó, mindegy, holnapi probléma. Holnapi probléma. Holnapi probléma. Ma még írni kéne.
Na. Újabb fázis, ez lesz a legborzalmasabb, még csak nyolc órája tart, de már szenvedek, mint aki jancsiszöget ebédelt. Ugyanis leszokom a dohányzásról. Nem leszokóban vagyok, meg most egy kicsit kevesebbet, meg fokozatosan csökkentem, hanem úgy NEM. Niem lesz többé cigaretta. Se Marlboro, se Lucky Strike, se Dunhill, se Benson&Hedges.
Hiányzik, hiányzik, hiányzik. Most ásványvizet vedelek, Theodorát, hogy pontos legyek, és szenvedek nagyon, holott még csak most kezdtem bele. Mi lesz itt? Végül is mindegy, készültem, van nálam rágó a kisebb elszállásokra, meg valami sajt az éhség leküzdésére. Nem ingunk meg, nem adjuk fel, a jókurvaanyját, nem azért adtam ki egy valag pénzt Nicobrevinre. Aranyárban van az a szar, remélem ezek után, hogy nem a placebo-effektre játszanak. És nézegetem ezt a vadonásúj XTC- guaranás, koffeines, taurinos blaszterlötyit az asztalon, amivel fenyegetem a vastagbelemet, hogy megiszom, ha rosszalkodik. Egyelőre törékeny az egyensúly, a tárgyalások folynak.
Tegnap megnéztem a Firefly CD-t, ami kalandos úton jutott el hozzám. A Serenity című, eredetileg indítónak és háttértörténetnek szánt rész volt rajta, súlyos darab- Nem csodálom, hogy a sorozat, bár csak 15 epizódig húzta a pöcsköszörű Fox agyaskodásainak köszönhetően (egy ilyen banda szvsz kész aranybánya amúgy), jelentős rajongótáborra tett szert. Jó, bár ahogy az egyik hazai kritika fogalmazott: "Félreértés ne essék, a Firefly csak egy tévésorozat volt, nem orvosság a rák ellen, és nem a legnagyobb ötlet az előszeletelt kenyér óta, én pedig bármikor vállalom, hogy erősen elfogult rajongó vagyok. Ezzel együtt, ha látja az ember a sorozatban rejlő lehetőségeket és azt a minőséget, amin mindez megvalósult, nehéz nem dühöngeni a megszüntetése miatt. Én reménykedem a készülő mozifilmben." Bár én még csak a pilot epizódot láttam, azt hiszem, erősen anyázni fogok magamban, amúgy is alkalmas rá a hangulatom.
Hiányzik, hiányzik, hiányzik. Most ásványvizet vedelek, Theodorát, hogy pontos legyek, és szenvedek nagyon, holott még csak most kezdtem bele. Mi lesz itt? Végül is mindegy, készültem, van nálam rágó a kisebb elszállásokra, meg valami sajt az éhség leküzdésére. Nem ingunk meg, nem adjuk fel, a jókurvaanyját, nem azért adtam ki egy valag pénzt Nicobrevinre. Aranyárban van az a szar, remélem ezek után, hogy nem a placebo-effektre játszanak. És nézegetem ezt a vadonásúj XTC- guaranás, koffeines, taurinos blaszterlötyit az asztalon, amivel fenyegetem a vastagbelemet, hogy megiszom, ha rosszalkodik. Egyelőre törékeny az egyensúly, a tárgyalások folynak.
Tegnap megnéztem a Firefly CD-t, ami kalandos úton jutott el hozzám. A Serenity című, eredetileg indítónak és háttértörténetnek szánt rész volt rajta, súlyos darab- Nem csodálom, hogy a sorozat, bár csak 15 epizódig húzta a pöcsköszörű Fox agyaskodásainak köszönhetően (egy ilyen banda szvsz kész aranybánya amúgy), jelentős rajongótáborra tett szert. Jó, bár ahogy az egyik hazai kritika fogalmazott: "Félreértés ne essék, a Firefly csak egy tévésorozat volt, nem orvosság a rák ellen, és nem a legnagyobb ötlet az előszeletelt kenyér óta, én pedig bármikor vállalom, hogy erősen elfogult rajongó vagyok. Ezzel együtt, ha látja az ember a sorozatban rejlő lehetőségeket és azt a minőséget, amin mindez megvalósult, nehéz nem dühöngeni a megszüntetése miatt. Én reménykedem a készülő mozifilmben." Bár én még csak a pilot epizódot láttam, azt hiszem, erősen anyázni fogok magamban, amúgy is alkalmas rá a hangulatom.
hétfő, március 22, 2004
Ja, amúgy elkezdtem testmozgást végezni. Fekvőtámasz, súlyzó, lesz ebből futás is, csak ne köpném ki mindég a tüdőmet. Olyan izmaim közlik, hogy "fáááj", amiről eddig nem is tudtam, hogy léteznek. Szubjektív anatómia. Most éppen lapocka körüli izmokból és garatból állok, nagyjarészt, ha az érzékszerveimnek hinni lehet.
Na, hát akkor időrendi sorrendben, retrospektíve.
A pénteki VBK (Vasas Box Klub, szakkifejezés az internetes beszólásokból származó valós életbeli hirigkezdeményezéskre) elmaradt, illetve félrecsúszott Ügyeletes Kretén szemszögéből nézve, merthogy nem akartam ököl- vagy késharcba bocsátkozni délután fél háromkor, öt percre a munkahelyemtől. Már maga a felvetés is teljesen irracionális volt, valakiben homloklebenyig csúszott a hormon, és az nem én voltam. Ami viszont megzavart, basszameg, az az, hogy féltem attól a pöcstől. Tizennégy éves korom óta nem volt dolgom olyan emberrel, aki fizikai erőszakot akart volna velem szemben alkalmazni. Az meg pláne nem jellemző rám, hogy hihetetlen rárombolásokat hajtanék végre embertársaimmal szemben. (A jelenséget a "békés, mint egy tepertős pogácsa" kifejezés írja le tán a legtalálóbban.) Némi megdöbbenéssel szembesültem az orbitális faszság ilyen szaglóidegrothasztóan penetráns megnyilvánulásával. Aztán, nem egész fél óra múltán összefutottam Xenával, söröztünk, én pedig korlátozott sikerrel próbáltam segíteni neki az éppen őt aggasztó kérdések feloldásában. Úgy tűnik, azért valamennyire hasznos volt, hogy beszélgettünk.
Aztán elzúztam szépen egy überlepukkant környéken található LAN-barlangba, ahol pár haverral szénné lőttük egymást Battlefield 1942-ben, meg Battlefield Desert Combatban. Tekintettel arra, hogy manapság már meglehetősen kevés időm jut pixelvadászatra, általánosságban illett rám a választott RubberDuck név.
Szombaton tizenegyre már haza is másztam, ahol aggódó szüléim tirádájának végighallgatása és kellő szégyenpír-gyűjtés után behenteregtem az ágyamba, és próbáltam elűzni a látómezőm jobb felső sarkából a szabadon álló, szürke járművek, és a baráti egységek kékjének képeit a nemlétező minimappal együtt. Miután ez sikerült, narkolepsz fetrengéssel ünnepeltem a közelgő délutánt. Folytattam mindezt délután ötig, amikor is feltápászkodtam, gyors koffein- és vitaminkúrával emberformába pofoztam az arcomat, épp idejében hárítva el a kiállásomat elcsúfítással fenyegető, agysorvadással összefüggő homlokeresz-kezdeményt. Így aztán, mint a Homo sapiens sapiens faj büszke és boldog tagja, Zerglinggel és Osborne-nal együtt meglátogattuk Földelementált, a régi mesélőnket, akinek születésnapját megünneplendő vittünk egy MagLite rúdlámpát, és megállapítottuk, hogy olyan fényereje van, hogy már-már visszarúg, ha bekapcsoljuk.
Párhuzamosan kiötöltük a falusi boszorkányvadász ügynököket, akik reggelente egy kupica pálinkával indítják a napot, aztán magukra rántják a Május 1. ruhagyári öltönyt, nyakkendő nélkül, begombolt inggallérral, és próbálják megkerülni Manyi nénit, aki a falu határában sasol a támadó huzikocsival, és átható óbégatással jelzi a hetven és kilencven közötti nőnemű lakosságnak, hogy "Hát itt vánnák az inkbizítorok, jaajistenem, most segíts meg!" Erre a jelre a falusi boszorkányok azonnal szénaboglyává változnak, ami a tisztaszobában legalábbis gyanús. És a falusi boszorkányvadászok rettenetes fenyegetése is megszületett, vagyis "Vigyázzon, mama, mert magáért jön egyszer a fekete Zetor, hogy "Tirr-pák-pák-pák", berántják magát, azt' mintha sose nem is lett volna...", illetve ugyanezen figurák rettenetes fegyvere, a szentelt kolbász, amely billogot hagy a szentségtelen perszónák arcán, rendszerint keresztirányban. Nap végén pedig a falu egyetlen bisztrójában ülnek a viaszosvászon terítővel letakart asztal mellett, és gurítják a zárópáleszt, és sztorizgatnak. Meg játszottunk Bang!-et, hihetetlenül súlyos, pedig nagyon egyszerű játék.
Aztán vasárnap ismét megünnepeltük nagyapám és barátnője születésnapját (81., illetve 71.), nagy királyság volt, utána pediglen átosontam Rejtő-hőshöz, ahol is küllönfelle küszködéseket követően megtekintettük a Groundhog Day-t, ami számomra műveltségbeli hiányosság pótlására szolgált, le is haltam párszor. Az előzetes várakozással ellentétben hajnali kettőre vergődtem haza, és félálomban azt képzeltem, hogy Punxsatawney-ben vagyok, ergo nem is kell felkelnem. De fel kellett. Azóta sem találtam magamra.
A pénteki VBK (Vasas Box Klub, szakkifejezés az internetes beszólásokból származó valós életbeli hirigkezdeményezéskre) elmaradt, illetve félrecsúszott Ügyeletes Kretén szemszögéből nézve, merthogy nem akartam ököl- vagy késharcba bocsátkozni délután fél háromkor, öt percre a munkahelyemtől. Már maga a felvetés is teljesen irracionális volt, valakiben homloklebenyig csúszott a hormon, és az nem én voltam. Ami viszont megzavart, basszameg, az az, hogy féltem attól a pöcstől. Tizennégy éves korom óta nem volt dolgom olyan emberrel, aki fizikai erőszakot akart volna velem szemben alkalmazni. Az meg pláne nem jellemző rám, hogy hihetetlen rárombolásokat hajtanék végre embertársaimmal szemben. (A jelenséget a "békés, mint egy tepertős pogácsa" kifejezés írja le tán a legtalálóbban.) Némi megdöbbenéssel szembesültem az orbitális faszság ilyen szaglóidegrothasztóan penetráns megnyilvánulásával. Aztán, nem egész fél óra múltán összefutottam Xenával, söröztünk, én pedig korlátozott sikerrel próbáltam segíteni neki az éppen őt aggasztó kérdések feloldásában. Úgy tűnik, azért valamennyire hasznos volt, hogy beszélgettünk.
Aztán elzúztam szépen egy überlepukkant környéken található LAN-barlangba, ahol pár haverral szénné lőttük egymást Battlefield 1942-ben, meg Battlefield Desert Combatban. Tekintettel arra, hogy manapság már meglehetősen kevés időm jut pixelvadászatra, általánosságban illett rám a választott RubberDuck név.
Szombaton tizenegyre már haza is másztam, ahol aggódó szüléim tirádájának végighallgatása és kellő szégyenpír-gyűjtés után behenteregtem az ágyamba, és próbáltam elűzni a látómezőm jobb felső sarkából a szabadon álló, szürke járművek, és a baráti egységek kékjének képeit a nemlétező minimappal együtt. Miután ez sikerült, narkolepsz fetrengéssel ünnepeltem a közelgő délutánt. Folytattam mindezt délután ötig, amikor is feltápászkodtam, gyors koffein- és vitaminkúrával emberformába pofoztam az arcomat, épp idejében hárítva el a kiállásomat elcsúfítással fenyegető, agysorvadással összefüggő homlokeresz-kezdeményt. Így aztán, mint a Homo sapiens sapiens faj büszke és boldog tagja, Zerglinggel és Osborne-nal együtt meglátogattuk Földelementált, a régi mesélőnket, akinek születésnapját megünneplendő vittünk egy MagLite rúdlámpát, és megállapítottuk, hogy olyan fényereje van, hogy már-már visszarúg, ha bekapcsoljuk.
Párhuzamosan kiötöltük a falusi boszorkányvadász ügynököket, akik reggelente egy kupica pálinkával indítják a napot, aztán magukra rántják a Május 1. ruhagyári öltönyt, nyakkendő nélkül, begombolt inggallérral, és próbálják megkerülni Manyi nénit, aki a falu határában sasol a támadó huzikocsival, és átható óbégatással jelzi a hetven és kilencven közötti nőnemű lakosságnak, hogy "Hát itt vánnák az inkbizítorok, jaajistenem, most segíts meg!" Erre a jelre a falusi boszorkányok azonnal szénaboglyává változnak, ami a tisztaszobában legalábbis gyanús. És a falusi boszorkányvadászok rettenetes fenyegetése is megszületett, vagyis "Vigyázzon, mama, mert magáért jön egyszer a fekete Zetor, hogy "Tirr-pák-pák-pák", berántják magát, azt' mintha sose nem is lett volna...", illetve ugyanezen figurák rettenetes fegyvere, a szentelt kolbász, amely billogot hagy a szentségtelen perszónák arcán, rendszerint keresztirányban. Nap végén pedig a falu egyetlen bisztrójában ülnek a viaszosvászon terítővel letakart asztal mellett, és gurítják a zárópáleszt, és sztorizgatnak. Meg játszottunk Bang!-et, hihetetlenül súlyos, pedig nagyon egyszerű játék.
Aztán vasárnap ismét megünnepeltük nagyapám és barátnője születésnapját (81., illetve 71.), nagy királyság volt, utána pediglen átosontam Rejtő-hőshöz, ahol is küllönfelle küszködéseket követően megtekintettük a Groundhog Day-t, ami számomra műveltségbeli hiányosság pótlására szolgált, le is haltam párszor. Az előzetes várakozással ellentétben hajnali kettőre vergődtem haza, és félálomban azt képzeltem, hogy Punxsatawney-ben vagyok, ergo nem is kell felkelnem. De fel kellett. Azóta sem találtam magamra.
péntek, március 19, 2004
Har har har. Felkértek egy valós idejű csörtére egy internetes fórumos megnyilvánulás miatt. Eh, újabb ok a sörözésre.
Enyhén fáradt és másnapos vagyok, köszönhetően annak, hogy Ms. Nyúlféle, Vilmos atya, Bright, Magamura, Rejtő-hős, valamint Brainoiz jelenlétében könnyed mulatozásba mélyedtünk, két helyen, egymásután. Bright megmutatta a Thaiföldön készült képeket, zseniális hely lehet, ettől függetlenül én a természet és az ember közötti természetes egyensúlyt a zöldövezetben, a házhoz szállított pizzák, a szélessávú internet és a sarki éjjel-nappali meghitt közelségének világában vélem megtalálni, a pálmafák között tenyésző fémeskék pókok egyértelműen nem tartoznak ide. Viszont a környezet ott valóban gyönyörű, Bright ügyesen fényképezett (vagy ügyesen szelektált), á, dehogy irigyeltem, kicsit se.
Részletesebb összefoglaló hétfőn, ha akkor még aktuális lesz. Agyhalott vagyok, kérem, ne zavarjanak.
Enyhén fáradt és másnapos vagyok, köszönhetően annak, hogy Ms. Nyúlféle, Vilmos atya, Bright, Magamura, Rejtő-hős, valamint Brainoiz jelenlétében könnyed mulatozásba mélyedtünk, két helyen, egymásután. Bright megmutatta a Thaiföldön készült képeket, zseniális hely lehet, ettől függetlenül én a természet és az ember közötti természetes egyensúlyt a zöldövezetben, a házhoz szállított pizzák, a szélessávú internet és a sarki éjjel-nappali meghitt közelségének világában vélem megtalálni, a pálmafák között tenyésző fémeskék pókok egyértelműen nem tartoznak ide. Viszont a környezet ott valóban gyönyörű, Bright ügyesen fényképezett (vagy ügyesen szelektált), á, dehogy irigyeltem, kicsit se.
Részletesebb összefoglaló hétfőn, ha akkor még aktuális lesz. Agyhalott vagyok, kérem, ne zavarjanak.
csütörtök, március 18, 2004
Eltalált egy ötletbomba, most jól meg kell jegyezzem estére, amit kitaláltam, hogy Magamurának el tudjam regélni. Van viszont egy másik, ezt megosztom, mert nem köthető semmi máshoz, csak vidám életem apróbb és cseprőbb sokszornyolc óráihoz.
Képzeljük el gigantposzteren.
Egymás mellett áll három, öt, nyolc, láthatárt kitöltően sok sorban egy seregnyi europid, mongoloid, negroid, ausztralid ember, férfiak és nők egyaránt; rajtuk csupa fekete és szürke öltöny, illetve kosztüm; ki-ki oldalán óriási aktatáskákat, illetve retikülöket látni; nyakkendőtűk, illetve decens fülbevalók csillognak; a kép alján pedig egyszerű betűs, fehér felirat:
UNITED COLORS OF BUREAUCRACY
Kíváncsi lennék az emberek fejére, ha ezzel szembesülnének reggelre kelvén - stílszerűen - a Kálvin. Téren. (Elnézést.)
Képzeljük el gigantposzteren.
Egymás mellett áll három, öt, nyolc, láthatárt kitöltően sok sorban egy seregnyi europid, mongoloid, negroid, ausztralid ember, férfiak és nők egyaránt; rajtuk csupa fekete és szürke öltöny, illetve kosztüm; ki-ki oldalán óriási aktatáskákat, illetve retikülöket látni; nyakkendőtűk, illetve decens fülbevalók csillognak; a kép alján pedig egyszerű betűs, fehér felirat:
UNITED COLORS OF BUREAUCRACY
Kíváncsi lennék az emberek fejére, ha ezzel szembesülnének reggelre kelvén - stílszerűen - a Kálvin. Téren. (Elnézést.)
