Sci-fi rinya. Lehet zokogni, de a helyzet az, hogy az olvasó reagál és szelektál. Reagál az ostoba űroperára, a nyolcadszor is megnyúzott rókára, a bejáratott nevek és márkák halálra fejésére, az ötlettelenségre, a fordítási színvonalra (tisztelet a kivételnek). Nem szeretnek válogatni. Ostoba szemetet kapnak ők máshonnan is, azért még csak fizetni sem kell. Nem rinyálni kéne. Hanem megtanulni úgy írni, hogy az olvasók téged válasszanak, ne a nagyobb krumplit a nagyobb üdítővel. Termék vagy, babám, add el magad. És ezzel nem mindig fér össze az igénytelenség. Azzal is szembe kéne talán nézni lassan, hogy a hetvenes, nyolcvanas évektől eltérően a tudományos fantasztikum már nem a társadalomkritika és a friss gondolatok közlésének, illetve a Nyugat megismerésének egyik kevés módja közül az egyik, nem egy túlcsorduló csatorna, amit kevésbé figyelnek a cenzorok, nem a szerencsésen kevés hájfejű által őrzött menedék. Csak egy termék a polcon. Amúgy meg kéne nézni, hogy kit választunk sci-fi prófétának és világvége-jólmegmondóknak (olvassuk el a könyveiket. Nézzük meg azt a bolhacirkuszt, ami a Zsoldos Péter-díj körül ment, informálódási céllal).

Ebben az országban tucatjával vannak olyan írók, akik jó és igényes sci-fit tudnának írni, de ehhez példányszám kell, megjelenés kell, reklám kell és az kell, hogy időben kifizessék a kiberváteszt.

Na, most megint jól megmondtam a frankót, mindenki sokra ment vele.

* * *

Kábé annyi a tudatos elem az életmód-változtatásomban, mint egy mutáló baktériumban. Ha meg tudnám mondani, mivé változom ezúttal, boldog ember lennék. Bár persze, nincs kizárva, hogy már sejtem, mi lesz a végkimenetel, és eltakarom a szörnyű gondolatot szerencsétlen, amúgy-is-sokat-szenvedett tudatos énem elől, hadd henteregjen a delúzióiban.

* * *

Én vagyok hadsereg, meg az egyszeri talpas is, akinek a töke tele van az erőltetett menettel, a prosztó tábornok is, aki elviszi a légitámogatást és közben Zippóval gyújt rá a szivarra, és néha ízlelgetem azt a paradox mondatot, hogy

"Ugyan már, csak magadat kell legyőznöd, téged meg könnyű legyőzni, nem?"

És közben mindenkit meghallgatok, mindenki érdekel, mindenkire figyelek, mindenkire kíváncsi vagyok, csak a saját figyelmeztetéseimet és sirámaimat nem vagyok hajlandó meghallani.

És időnként jól letolom magam, hogy miért vagyok ilyen negatív. Ettől, különös módon, nem lesz jobb.

* * *

És most reklám!

* * *

A csetes arcokkal alkottunk több érdekes dolgot néhány hete, hadd nosztalgiázzak már, nem mintha végére érne komikusi karrierem, hiszen el sem kezdődött, szegény. Copfoslány, Dézsa, Gótügynök, Sáska és én voltunk a fő elkövetők. A beszólásokat könnyűfém felnivel felszerelte: Zergling. Tehát most menjünk le gyorsan alfába, és képzeljük el.

"Tuningolt v8 biturbó Zetor, fekete, természetesen, ültetett alvázzal, hogy sportosabbnak tűnjön, alul kék neonnal stílszerűen; az ablaktörlőn két szőrös dobókocka és fenyőillatú Wunderbaum; a kerekeken könnyűfém felni, a karosszérián temérdek spoiler; a jobb oldali, Munkás-kipöckölő bukóablakon ezerwattal üvölt kifelé a Necsi-necsi-necsináldezténvelem...
Amikor a tulaj felbőgeti a motort, egész lóalfajokról árulkodó TIRRRvíjpákpák-TIRRpakpakka-WRAAAAR-kraff hang hallatszik, és a tuning Zetor nekivág az ismeretlennek."

Avagy mire képes nagyjából tizenöt percnyi agyviharzás, ha megfelelően elborult emberek vesznek benne részt.

* * *

"Izomból lebzselek." - Zergling