Ülök, választ írok mentegetőző levelekre (I'm in a perfect mood for my work, I'm tired, edgy, and agressive as hell), közben Korn papáéktól rohan körbe-körbe a Seed, és furcsa mód ettől egyre jobban érzem magam. Vagy talán csak arról van szó, hogy Misztörendőzán egyetemre ment, és örülök, mert végre egyedül ülhetek a hidegben, a fénycsövek hideg vibrálásától övezve, sarkig tárt ablaknál, mellényben, mert színeseket köphetek a papírzsebkendőbe, levehetem a zakómat, és hagyhatom, hogy zsírbálna testem tegye a dolgát (vagyis ontsa a hulladékhőt, mint ukrán csoki a gamma-fotont). Tizenöt fokot ide, eggyel se többet.

Közben játszadozik a fejemmel egy kép, amiből mindenképpen regényhős lesz.

"Mit csinál az ember, ha mind a kiberkarjaiban, mind a kiberlábaiban található akkumulátorok lemerülnek éjszaka? Hogyan oldható meg, hogy forgolódás közben véletlenül le ne tépje a saját fejét? Hol lehetnek a kezelőszervek? Miért nem pállik be a csatlakozási pontoknál a bőr, és miért nem töri fel a csonkot a fém? Hogyan oldható meg a közvetlen idegi csatlakozás, és hogyan védik meg a végtagot a külső jelektől?"

Kell nekem mindent átgondolni.