kedd, március 02, 2004

Mi van, elfelejtettem kommunikálni is? Á, csak nem. Ez az egyetlen, amiben jó vagyok, azt a mindenségit. Vagy csak a félelem miatt történne mindez, és úgy jártam, mint az ipari alpinista, aki az első nagy esése után már nem mer visszamenni a terepre? Vagy mi van? Megoldás: azonnal tovább kell gördíteni A világ, földi szemmel sztoriját, hogy az élhetetlen tudatalattimnak bebizonyítsam, hogy igenis, tudok én járni, azonnal tegyenek le, és nem érdekel az sem, ha a halottszállító nem jön jövő csütörtökig. (Kár, hogy alig van kedvem írni, de ha nem lendülök bele nagyonhamar, akkor keresztet vethetek az eddigi munkámra. Mostantól bárki akar kvázikreatív munkával ellátni egy projektem kellős közepén, a válasz egy udvarias, de annál határozottabb "dehogy" lesz, punktum.)

Namindegy, a jókedvem záloga, hogy jövő héten mehetek kórházba, hogy a Pszichiátria (miért épp a pszichiátria?!) osztály előtt szobrozva várjam új mentőangyalomat, aki majd szakmai tanácsaival segít nekem meglelni magam magam. Hát, well, végül is, az urológiára is járnak emberek, meg a bőr- és nemibeteggondozóba, pedig, ha jobban meggondoljuk, az ő helyzetük az enyémnél jóval kínosabb és megalázóbb. E tudatból és fél doboz cigarettából erőt merítve fogok ott szobrozni, merengve a világ kegyetlenségén, történik mindez jövő héten, és ha Godot megjönne, én a magam részéről ignorálni fogom. Sör sajnos kizárva, pedig azzal lennék ám csak igazán lehengerlő, de az meghamisítaná az eredményeket, különben is, Srakker Domesticust és a pénztárcáját hívták meg az elbeszélgetésre, nem pedig Srakker Domesticust, és két korsó feszültségoldó Oktoberfestet.

És eldöntöttem, hogy mostantól alkohológiai kísérletsorozatomat a gördülő tervezés módszerével kívánom végrehajtani. Vagyis: az biztos, hogy ma senki nem ér rá egy laza sörözésre, na de jövő héten? Ugye? Vagyis, egy hétre kell előre tervezni, szépen bufferelve azokat, akik egy esetleges időpontütközés miatt nem érnének rá. Az ily módon temperált vedelési terv nagy előnye, hogy időszaki, rövid kihagyásoktól eltekintve alkalmas a tervbe vett, átlagosan kétnaponta egy alkohológiai mintavétel megvalósítására. Irány a szabadalmi hivatal, és holnaptól az eurokratákat is felszólítjuk, hogy a nagy fene munkák mellett e könnyen áttekinthető, forradalmian új módszer alapján dolgozzák ki rekreációs programjukat!
Man, I need a beer.
Ha netán valakit ma megbántottam a mufurc mivoltommal: elnézést. Tényleg nem akartam. Kivéve ez alól azokat, akiket vulgáris kifejezések kíséretében bántottam meg, az ő esetükben ugyanis ez szándékos volt. Két targoncányi dokumentum alá borulva a legkeményebb, legtökösebb bürokrata mosolya is erőltetettre fordul.
Újabb szépséges nap: mennyire nem szeretm én, ha a közös munka azt jelenti, hogy minden szart nekem kell csinálni. Valakit fültövön lövetek mosmá.

Időközben Parandroid bemutatta a posztkibernetikus gótköltészet remekeit indusztriál méretekben előállító haiku-generátort, ami ugyan elvileg homlokon vágja a lényeget, de ki vagyok én, hogy ítélkezzem? (Válasz: akárki.)

use an idea
(organic) machinery
from nothing to more

Velős. Gerincvelős.


hétfő, március 01, 2004

Papírforma szerint végül nem vállalt be a pszichológus.

Most elvileg meg is lehetnék sértve, de a szakmai szempontokat megértem. Ugyanis túl sok ismerősöm jár már hozzá. Ahogy a bandát ismerem, három alkalom múltán már kész stratégiával mennénk, és előre felkészülnénk az esetleges érzelmi impaktokra, aminél ezer meg ezer jobb módja létezik a pénzkidobásnak.

Új nap, új jelölt, új telefonálgatási kör.
Höhö, vidám álmom volt mára virradó éjszaka: egy korábbi álomszekcióban oldalára fordult, nukleáris meghajtású hajóval (ezt a böszme nagy sugárzás-piktogram miatt gondolom) kellett manővereznem valahogy - a tetején álltam, és szörfmozdulatokkal kellett irányítanom egy kétszer kétsávos autóúton, úgy, hogy a szélső sávban mindig megálltak az autók, és nem csak arra kellett vigyáznom, hogy "az úton tartsam ezt a teknőt", hanem arra is, hogy el ne vigyem valamelyik pöcsköszörű ajtaját, amikor kiszálltak a járművükből.

Megoldhattam ezt a problémát, mert elégedetten ébredtem, csak arról nem volt fogalmam, hogy hová tűnt az előző álomfejezetből az az afroamerikai úriember, aki folyton azt rikoltozta, hogy meg fogunk halni...

És mindez csak azért lehet érdekes, mert reggelre kelvén nemigen szoktam ám emlékezni arra, hogy mit is csinált az agyam voltaképpen, amíg nem figyeltem oda.
Pénteken: volt egy megbeszélt találkozóm Elfünkkel, de végül, munka-okok miatt lemondta, így tizenöt pontos megoldással valósítottam meg az "ökör iszik magában" forgatókönyvét. Semmi baj, anyu úgyis Persillel mos, és volt egy másik találkozóm is, a Mi Kis Projektünk tesztjét illetően, ami meg azért maradt el, mert Zergling nem ért rá, magánéletileg. Mindegy, azt már eddig is tudtuk, hogy Mi Kis Projektünk középtávon megvalósítható, és mi meg is fogjuk, de meg ám.

Szombaton: punnyatagon kolbászoltam fel-alá, egész az esti vámpírosdi alkalmáig, amire már lassan két hete vártam. Jó a banda, azt kell mondjam, szeretek velük játszani. Paszulykaró viszont nagyon engedékeny, kíváncsi leszek, hogy mivel fog minket halálra szívatni a következő alkalommal. Nevezzetek paranoidnak, akkor sem bízom az engedékeny mesélőkben.

Vasárnap: voltam kutyát sétáltatni (az a torz nyakörv, hát nem kihúzta a fejét belőle a mutáns kutyám? Szerencsére visszajött, és engedte újra feltenni), kizabáltam a hűtőt, lehet, hogy készültem a mai napra, amikor is felrobbant az emésztésem, a kárfelmérés folyik. Az ég egy adta világon semmit nem csináltam e kívül, kivéve, hogy megnéztem az Underworldöt, és szakadtra röhögtem magam az ostoba gótpozőrség, a pisztolytárakba rejtett, vagonméretű lőszerraktárak, a két kézben két pisztoly módszerrel nagykaliberű lőszerekkel leadott, ámde mégsem singcsonttörő sorozatok, illetve a kényelmes módon azonnal elfekvő túlvilági monszterek tucatjainak láttán. Na, jellemző, hogy ilyen fosokat kell Budapesten felvenni, legyünk erről híresek (a magam részéről a Nyugati Pályaudvaron felvett jeleneteknél kezdtem el gyanakodni, vagyis viszonylag későn, bizonyos azonban csak az egyik sarokban feltűnő Fregatt Pub láttán lettem). És a főhősnő is jobban nézett volna ki terminátorklumpák nélkül. De ez önmagában még nem mentette volna meg a filmet. Egy valamirevaló forgatókönyv, a szerencsétlen lúzerpöcs főhős szenvedéseinek és problémáinak jobb bemutatása révén legalább valamilyen szintű érzelmi bevonódást el lehetett volna érni, hacsak ezt a felénél el nem takarítja az útból a géppisztolyos sütiárus kiscserkészek rekeszizomrothasztó látványa, illetve az a tény, hogy a filmben minden egyes kurva kétszárnyú ajtót belöknek, minden hétköznapi ajtót berúgnak. Ezenfelül háromszor hangzik el, amúgy arrogánsan előadva, hogy "Leave us!", ami először jó, korrekt, másodszorra felvonja rá az ember a szemöldökét, harmadszorra hisztérikus röhögésbe kezd. A párbeszédek egyébként sem minőségüket, sem arányukat tekintve nem jogosítják fel a filmet nagy réményekre, ugyanis akár öt-tíz perc is eltelik két kínlódó, csikorgó mondat között.

Hogy miért néztem meg? Nem volt jobb dolgom, és van benne pár jó jelenet, ügyesen összerakott szituáció, amit el fogok lopni. Nem nagy veszteség a film számára, legalább négyszer lelövik azokat is.

Ma: dolgozom egy kicsit, jó?

péntek, február 27, 2004

Hétfőn már lesznek új idézetek, vidámabb témák, miegyéb is, reklámszempontúlag.
Egyelőre semmi nem történt. Ma legalábbis semmi.

Tegnap voltam pszichológus néninél, de még ki kell derítenie, mennyire tud vállalni - höhö, lesz még itt számára meglepetés, de attól tartok, számomra is. (Főleg, amikor elkezdem összesíteni, hogy ez a belsőegyensúly-vadászat mennyi pénzbe is fog nekem kerülni havi bontásban. Hát bazz, ekkora órabérért én is szívesebben csinálnám az aktatologatást, pedig az akták valamilyen szinten unalmasabbak, mint az emberek, mégis sokkal figyeleméhesebbek.)

Onward, onward.

csütörtök, február 26, 2004

- Rajtaütésszerű nagyfőnöki ellenőrzés volt, amelyre kedd óta készültünk - írta Napalmgárdista a cseten, én pedig elégedetten csettintettem: szintén állami cég?
Hihetetlen dolog végre túllenni valamin (jelen esetben a fordításon). De lehetnék túl munkán, a határon, a csúcson, az összes elképzelhető társadalmi konszenzuson is, azt' mégsem vagyok.
Bár tegnap gyúrtam lelki izomzatra: addig csapkodtam érzelmi baltával az Írókörrel összekötő kapcsot, amíg bele nem tompultam. Most jó. Még pár ilyen gyakorlat, és végre közömbös leszek. Hohó, és nem kell rendkívül férfiatlanul elszomorodni, amikor belegondolok, meg tanácstalankodni, meg vergődni az ellentétes érzések között. És nem kell magamra venni olyan problémákat, amiket mások alkottak meg, és csak mások oldhatnak meg (hiszen én a probléma része voltam, nem a megoldásé). Végre nem a kezeim között fog megdögleni az a csoport, ellentétben az előzőekkel. Hanem máséban, már ha egyáltalán - hiszen ne becsüljük alá a lelkesedés hatalmát.

* * *

A karrierem szárnyal, egyre magasabbra tör, hamarosan már a puszta életbenmaradáshoz is maszkra lesz szüksége, és sűrű szövésű lepkehálóval fogdossa össze magának a zokszigént.

Mivelhogy:

"Tisztelt Srakker Úr!

Értesítem Önt, hogy a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. ésvi XXIII. törvény 25. § (1) bekezdésének b) pontja alapján - 24. § rendelkezéseire figyelemmel - fizetési fokozatban történő előrelépése miatt 2004. február 20-ai hatállyal átsorolom Önt az I. besorolási osztály, fogalmazó elnevezésű besorolási fokozat, 3. sz. fizetési fokozatába.

Ennek megfelelően havi illetménye a következő:

(...)

További munkájához sok sikert és jó egészséget kívánok!

Budapest, 2004. február ,, ,,


Üdvözlettel:
Nagyon Nagyfőnök
Big Cheese"


A bürokrácia akkor a leggyanúsabb, amikor kedves akar lenni. Az alien is akkor kelti a legnagyobb visszatetszést, ha dörgölőzni próbál. A tényhez hozzátartozik, hogy bruttó keresményem alapján már éppen többet keresek egy bizonyos társasház gondnokánál, a részfeladat teljesítve. Ez Misztörendőzánnak mindmáig nem sikerült.

* * *

Találtam egy nagyon súlyos szuperhős-képregényt, politikailag abszolút inkorrekt, ostoba, őszinte módon klisészerű, de arrrgh, valamiért mégis imádom.

Jóvan, infantilis is vagyok, jegyzetelek ám. De ha már belekezdtem, folytatom is.

A minimalista geek-képregények táborának jeles képviselője a Real Life. Ha másért nem, a grafikai megvalósításért mindenképp érdemes egy pillantást vetni a Mac Hall archívumára, amely a klasszikus koleszos-poénkodós-kicsitkockafej-naplopó figurák állatkertjéből importálja a szereplőket. Némileg rosalindásan viszkózus (értsd, úgy gördül, mint egy tányér zselé a Kisalföldön) történetbonyolítása ellenére üde darab a Freefall, különösen az első kábé kétszáz részt érdemes figyelni, ott szédületes az elkövető. Ami azt illeti, itt lehet olvasni magyar fordításban is. Zárásul a Player vs Player Online kerülne a javasoltak listájára.

Van még, de ez is elég kattintásba fog kerülni. És most gondolkodjunk el, mennyit is dolgozhatok, ha mindezt tudom. Elégedjünk meg annyival, hogy döbbenetesen kiválóak az informátoraim, és tényleg maradjunk ennyiben. Jó? *szigorúannéz*

szerda, február 25, 2004

Ez az Írókör dolog egyre viccesebb. Több gondot okoz, mint amikor benne voltam. Valahol itt hagytam egy baltát, kezdeni kell valamit ezekkel az érzelmi kötődésekkel...

kedd, február 24, 2004

Azt ne mondja nekem senki, hogy nem fejlődik a technika, amikor már van mesterlövészfegyver legóból. Klasszikusan az a fajta fegyver, amit, ha bevennének egy lövöldözős játékba, másnap a feldühödött pixelbámulók monitorral és kábelkorbáccsal felszerelkezett osztagai húznák kaktuszba a fejlesztőgárdát.

És most, hogy ezt elmondtam, megyek is haza. Döbbenetes egy nap volt.

Ha netán lát valaki engem a metrón, borostával, szemüveggel, garantáltan esőálló fekete polimer kabátkámban, dokkmunkássapkával és bruttóregisztertonnás aktatáskámmal, amint éppen zenét hallgatok egy némileg leharcolt fülhallgató segítségével, és néha tágra nyílik a szemem, és megfeszül az állkapcsom, az nem azért van, mert berittyentettem (akár Sir Robin), ó, nem, nem is vagyok részeg sem ám (sajnos), hanem azért, mert olyan külső hallójárat-gyulladást hozott nekem a mai nap, hogy a pofámat csak féloldalasan tudom becsukni. A társadalmilag elfogadhatatlan viselkedésformákat tehát kéretik a tetszőleges irányban mellettem ülő rovására írni, mint rendesen, akármilyen bűntudatosnak tűnjön is az a buci fejem.
Azért abban bízom, hogy az Írókör a nagy fene lelkesedés közben nem lép ki önmagából... egyelőre dúl a kilépési földcsuszamlás, láthatóan nem én vagyok az egyetlen, akinek elege lett.

hétfő, február 23, 2004

A hétvége nagytakarítással telt.

Úgy értem, beültem egy ordas nagy exkavátorba, ástam egy gödröt - közben kiemeltem egy-két kisebb jelentőségű gerincvonalat, ami összekötött problematikus életem egy részével -, kibetonoztam, átültem egy bulldózerbe, és beletoltam az egyes problémákat. Egy réteg probléma, egy réteg napalm. Egy réteg probléma, egy réteg napalm. És néha bedobálok egy-egy gyufát. Javulgatok, kérem. Lesz még ezzel gond.

Péntek:
Beszéltem végül a pszichológussal, a technika ördöge jót játszott velem, mert nem küldte el a számomat, amin visszahívhatott volna, de kemény voltam, mint a jeges betonrépa, kérem, és végül csak megoldottam a dolgot. Már van időpont, már nem hátrálhatok ki, pedig ebben vagyok a legjobb.

Kiléptem az Írókörből, mindezt úgy, hogy megtartottam az előnyöket, de, ha a dolgok a kedvem szerint alakulnak, a következő alkalomtól eltekintve nem kell tovább stresszelnem magam Bálnakettő tevékenysége, szóhasználata, túlkompenzáltsága, autoriter hajlama és professzori attitűdje miatt. És nem kell amiatt idegesítenem magam, hogy néhányan (akiket egyébként kedvelek) szenteltvíz után nyúlnak, ha meghallják az "intézmény" szót, még akkor is, ha ez az egyetlen, ami megmentheti az Írókört (és a legtöbb írókört) az elkorcsosulástól. Ezen elkorcsosulás oka lenyűgözően egyszerű - annyira sokféle személyiségből tevődik össze ez a banda, hogy barátság-alapon nem marad meg, a nem-személyes céljait a hazai szarhalomban meg már nagyjából elérte.

Lelőttem a legtöbb olyan projektet (kiszálltam belőlük, otthagytam, visszaléptem), amelyek energiát vesznek el az én Nagy Kedvencemtől, az álmomtól, amit végül - ha törik és/vagy szakad - meg fogok valósítani, és a képeivel kezelem magam, ha már végképp nem akar menni a szekér. Dolgozom eleget olyan munkakörben, amit nem szeretek csinálni, köszönöm, nincs szükségem arra, hogy a napi nyolc után fennmaradó időmet is olyan kreatív tevékenységgel (esetenként szarköpüléssel) töltsem, ami nem jövedelmez eléggé, és a Távlati Cél (c)-hez sem visz közelebb.

A Lúzerkommandó belső konfliktusa egyelőre el van napolva, ami nem megoldás, de talán működik. Az érintettek ígéretet tettek, hogy igyekeznek a helyzetet kezelni.

Szombat:

Egy másik Írókör üléséről késtem vagy egy órát, jó poén volt, mit mondjak, elnézést mindenkitől (igen, rád gondolok). Ami azt illeti, egyre inkább az a véleményem, hogy ennek a bizonyos másik írókörnek nagyobb esélye van már a fejlődésre és az életbenmaradásra, mint a mienknek, egyszerűen azért, mert nincs húsosfazék, ami miatt a lúzerpöcsök ragaszkodnának a tagsághoz, és megfelelő emberek vannak a megfelelő helyen. Az ilyesmi véletlen, ahogy az is véletlen, hogy a mi Írókörünk tagjai már több publikációval is büszkélkedhetnek. Nem a tehetségbeli különbség hozta ezt a kiugró teljesítményt (bár bizonyos szempontból az is), hanem a véletleneknek olyan összejátszása, hogy már-már isteni gondviselésre gyanakszik az ember. És munkaköri torzulásaimból fakadóan nem élvezem, ha valaki pazarolja azt a jóféle talentumot, mert most ugyan ingyen van, de egyszer kijön egy halálbrigádra való angyali auditor, és könyékig mélyed a könyvelésünkbe. Akkor meg aztán nézhetünk. A kapitány Upmannja nálam, ennyi, kész. Vitorlát bontok.
És különben is.
Igazgatótanácsi plenáris ülést minden kreatív szervezetbe!

péntek, február 20, 2004

...és most várom, hogy visszahívjon a pszichológus...

Undorító érzés segítséget kérni. Még undorítóbb várni, hogy megkapja-e az ember. Ennél is sokkal undorítóbb más kezében lenni. És a legundorítóbb, hogy arról sincs biztosíték, hogy ma meghallgatja az üzenetrögzítőjét.

De.a.problémákat.meg.kell.oldani.és.ez.nem.megy.most.másként.period.

We will win through, no matter the cost.
Furcsa volt: befelé jövet a Deák téri aluljáróban elmentem egy klasszik rágható fülű, kábé tenyérnyi nyúl mellett, az a fajta volt, amit a gyerekek és szülők egyaránt kedvelnek, mert nem esik le róla semmi, amit le lehetne nyelni, meg puha, meg bolyhos, meg a maga tömeggyártott módján aranyos is, na. Bájvigyor, textil metszőfogakkal, liffenős nyúlfülek, valami ráépített mellény, nagy findzsaszemek, minden, ami kell. Csak az OKK-OÉTI harap a saját farkába, amiért a gyereket még azelőtt megismertetik a mesterséges színezék lebontásának feladatával, hogy McDonald'sba vinnék. Merthogyugye a szőrcsimbókokból kioldódó vegyi anyagoktól a gyerekre felesleges lenne elektródákat kötni, mert nem fog áramot fejleszteni tőlük, de hogy az immunrendszere nem fogja megköszönni ezt a fajta kezelést, az is biztos.

És ez, ha nem is ennyire cizelláltan, de megfordult a fejemben, ahogy megláttam - páran megtaposták már korábban, én megtettem neki azt a szívességet, hogy átléptem, ejh, derendes, derendes - aztán viszont tettem egy nyilvánvalóbb felismerést is: ez a játéknyúl alighanem még mindezen tények figyelembevételével is hiányzik valahol egy gyereknek, aki mostanra már biztos felismerte, hogy a játékot hiába keresi...

Hogy mi ennek az értelme? Semmi. Ez egy pillanatkép, amin zombult szemem megakadt egy pillanatra.

BTW, OKK-OÉTI. Elképzeltem most azt, hogy milyen állapotban írták meg mondjuk ezt a rendeletet, és mennyit vedeltek, amikor végre elfogadták. "Niacin (mg NE) 0,22, legalább, per 100 kJ, Bélám, hát csak aláírták végül azok a sejttemetők! Még egy kört? Niaciiiin!"
A problémák behatárolása nehéz. A problémák megfogalmazása egyszerű. A problémák megoldása megintcsak nehéz, ha a gondok gyökere az ember elmúlt tíz évében és a saját személyiségében található. Hogyan lehet ezt megváltozás-dolgot csinálni? Az ember tudatosan másként cselekszik, mint a gyomortájékon izzó ingerültség és a bizsergő fejbőr, a hőhullám és az önkéntelenül görcsbe ránduló ujjak diktálják, és teszi ezt addig, amíg meg nem szokja? Közben igyekszik pozitív dolgokra gondolni, és nem röhögni ezeken? Hogyan tanul az ember önuralmat?

Mit tehetek akkor, ha valaki nem kér bocsánatot, amiért megbántott, én pedig csak el tudom felejteni neki, és nem tudom megbocsátani? Mit tehetek akkor, amikor egy jelentéktelen, korábban számtalanszor megtörtént, felejthető inzultus átállítja az összes aprócska zászlót, az összes szemafort az emlékek előtt, és egyszerre jön mind? És azt az embert, akit korábban elviseltem, mert azt diktálja az illem, a józan ész és a szociális ösztön, valami olyan engesztelhetetlen módon kezdem el utálni, hogy még a hangjának az emlékétől is megcsikordul a fogam? És miért érzem úgy (és itt az igazi probléma), hogy minden józan engedmény, amit teszek, e ponttól fogva megalázó, és csak a teljes megadást tartom elfogadhatónak?

(És ilyenkor az sem érdekel, ami egyébként azért szokott, hogy hülyének néznek azok, akiket szeretek...)

Meg kéne tanulni megbocsátani, mert akkor tán nem érezném egyre nagyobb lúzernek magamat minden egyes ki nem mondott szó miatt, és orcámon angyali mosoly árnyékával figyelhetném, ahogy kinekhosszabbat játszik az illető. Oh, micsoda terv.

csütörtök, február 19, 2004

Három napja nem ebédelek, és ez csak ma tűnt fel. Zombifiú, még lefogysz a végén.
Igen. A helyzet az, hogy az utóbbi időben hamarabb száll el az agyam az indokoltnál, de ezt szinte csak az Írókör váltja ki belőlem. Ennek alighanem az lehet az oka, hogy három éve cipelek magammal problémákat, és amikor felmerül a kérdés, hogy mégis, mit adtak nekem a rómaiak, egyre nagyobb súllyal esik latba a kezeletlen konfliktus.

Hát így. Hülye vagyok, nem tagadom, és sokkal érzékenyebben és agresszívebben reagálok a kérdésre, mint azt racionális és bölcs emberektől várni lehetne. Tanulság: ezért nem érdemes ennyire elfajulni hagyni az interperszonális gikszereket, mert utólag még az értelmes meghátrálást is összemossa a szelektív memória a meg-nem-becsültséggel, és ösztönből olyan rossz tulajdonságokat, motivációkat feltételez bizonyos szavak és tettek mögé, amik nincsenek ott. Az előítélet mintájára létezne utóítélet is?

(Kérdésünk a publikumhoz. Tessék megmondani. Miért vagyok épp ebben a kérdésben ilyen marha? Úgy értem, amikor másban egész ügyesen lavírozok.)

*/me befizet egy új személyiségre*