kedd, március 02, 2004

Mi van, elfelejtettem kommunikálni is? Á, csak nem. Ez az egyetlen, amiben jó vagyok, azt a mindenségit. Vagy csak a félelem miatt történne mindez, és úgy jártam, mint az ipari alpinista, aki az első nagy esése után már nem mer visszamenni a terepre? Vagy mi van? Megoldás: azonnal tovább kell gördíteni A világ, földi szemmel sztoriját, hogy az élhetetlen tudatalattimnak bebizonyítsam, hogy igenis, tudok én járni, azonnal tegyenek le, és nem érdekel az sem, ha a halottszállító nem jön jövő csütörtökig. (Kár, hogy alig van kedvem írni, de ha nem lendülök bele nagyonhamar, akkor keresztet vethetek az eddigi munkámra. Mostantól bárki akar kvázikreatív munkával ellátni egy projektem kellős közepén, a válasz egy udvarias, de annál határozottabb "dehogy" lesz, punktum.)

Namindegy, a jókedvem záloga, hogy jövő héten mehetek kórházba, hogy a Pszichiátria (miért épp a pszichiátria?!) osztály előtt szobrozva várjam új mentőangyalomat, aki majd szakmai tanácsaival segít nekem meglelni magam magam. Hát, well, végül is, az urológiára is járnak emberek, meg a bőr- és nemibeteggondozóba, pedig, ha jobban meggondoljuk, az ő helyzetük az enyémnél jóval kínosabb és megalázóbb. E tudatból és fél doboz cigarettából erőt merítve fogok ott szobrozni, merengve a világ kegyetlenségén, történik mindez jövő héten, és ha Godot megjönne, én a magam részéről ignorálni fogom. Sör sajnos kizárva, pedig azzal lennék ám csak igazán lehengerlő, de az meghamisítaná az eredményeket, különben is, Srakker Domesticust és a pénztárcáját hívták meg az elbeszélgetésre, nem pedig Srakker Domesticust, és két korsó feszültségoldó Oktoberfestet.

És eldöntöttem, hogy mostantól alkohológiai kísérletsorozatomat a gördülő tervezés módszerével kívánom végrehajtani. Vagyis: az biztos, hogy ma senki nem ér rá egy laza sörözésre, na de jövő héten? Ugye? Vagyis, egy hétre kell előre tervezni, szépen bufferelve azokat, akik egy esetleges időpontütközés miatt nem érnének rá. Az ily módon temperált vedelési terv nagy előnye, hogy időszaki, rövid kihagyásoktól eltekintve alkalmas a tervbe vett, átlagosan kétnaponta egy alkohológiai mintavétel megvalósítására. Irány a szabadalmi hivatal, és holnaptól az eurokratákat is felszólítjuk, hogy a nagy fene munkák mellett e könnyen áttekinthető, forradalmian új módszer alapján dolgozzák ki rekreációs programjukat!

Nincsenek megjegyzések: