Pénteken: volt egy megbeszélt találkozóm Elfünkkel, de végül, munka-okok miatt lemondta, így tizenöt pontos megoldással valósítottam meg az "ökör iszik magában" forgatókönyvét. Semmi baj, anyu úgyis Persillel mos, és volt egy másik találkozóm is, a Mi Kis Projektünk tesztjét illetően, ami meg azért maradt el, mert Zergling nem ért rá, magánéletileg. Mindegy, azt már eddig is tudtuk, hogy Mi Kis Projektünk középtávon megvalósítható, és mi meg is fogjuk, de meg ám.

Szombaton: punnyatagon kolbászoltam fel-alá, egész az esti vámpírosdi alkalmáig, amire már lassan két hete vártam. Jó a banda, azt kell mondjam, szeretek velük játszani. Paszulykaró viszont nagyon engedékeny, kíváncsi leszek, hogy mivel fog minket halálra szívatni a következő alkalommal. Nevezzetek paranoidnak, akkor sem bízom az engedékeny mesélőkben.

Vasárnap: voltam kutyát sétáltatni (az a torz nyakörv, hát nem kihúzta a fejét belőle a mutáns kutyám? Szerencsére visszajött, és engedte újra feltenni), kizabáltam a hűtőt, lehet, hogy készültem a mai napra, amikor is felrobbant az emésztésem, a kárfelmérés folyik. Az ég egy adta világon semmit nem csináltam e kívül, kivéve, hogy megnéztem az Underworldöt, és szakadtra röhögtem magam az ostoba gótpozőrség, a pisztolytárakba rejtett, vagonméretű lőszerraktárak, a két kézben két pisztoly módszerrel nagykaliberű lőszerekkel leadott, ámde mégsem singcsonttörő sorozatok, illetve a kényelmes módon azonnal elfekvő túlvilági monszterek tucatjainak láttán. Na, jellemző, hogy ilyen fosokat kell Budapesten felvenni, legyünk erről híresek (a magam részéről a Nyugati Pályaudvaron felvett jeleneteknél kezdtem el gyanakodni, vagyis viszonylag későn, bizonyos azonban csak az egyik sarokban feltűnő Fregatt Pub láttán lettem). És a főhősnő is jobban nézett volna ki terminátorklumpák nélkül. De ez önmagában még nem mentette volna meg a filmet. Egy valamirevaló forgatókönyv, a szerencsétlen lúzerpöcs főhős szenvedéseinek és problémáinak jobb bemutatása révén legalább valamilyen szintű érzelmi bevonódást el lehetett volna érni, hacsak ezt a felénél el nem takarítja az útból a géppisztolyos sütiárus kiscserkészek rekeszizomrothasztó látványa, illetve az a tény, hogy a filmben minden egyes kurva kétszárnyú ajtót belöknek, minden hétköznapi ajtót berúgnak. Ezenfelül háromszor hangzik el, amúgy arrogánsan előadva, hogy "Leave us!", ami először jó, korrekt, másodszorra felvonja rá az ember a szemöldökét, harmadszorra hisztérikus röhögésbe kezd. A párbeszédek egyébként sem minőségüket, sem arányukat tekintve nem jogosítják fel a filmet nagy réményekre, ugyanis akár öt-tíz perc is eltelik két kínlódó, csikorgó mondat között.

Hogy miért néztem meg? Nem volt jobb dolgom, és van benne pár jó jelenet, ügyesen összerakott szituáció, amit el fogok lopni. Nem nagy veszteség a film számára, legalább négyszer lelövik azokat is.

Ma: dolgozom egy kicsit, jó?