A hétvége nagytakarítással telt.

Úgy értem, beültem egy ordas nagy exkavátorba, ástam egy gödröt - közben kiemeltem egy-két kisebb jelentőségű gerincvonalat, ami összekötött problematikus életem egy részével -, kibetonoztam, átültem egy bulldózerbe, és beletoltam az egyes problémákat. Egy réteg probléma, egy réteg napalm. Egy réteg probléma, egy réteg napalm. És néha bedobálok egy-egy gyufát. Javulgatok, kérem. Lesz még ezzel gond.

Péntek:
Beszéltem végül a pszichológussal, a technika ördöge jót játszott velem, mert nem küldte el a számomat, amin visszahívhatott volna, de kemény voltam, mint a jeges betonrépa, kérem, és végül csak megoldottam a dolgot. Már van időpont, már nem hátrálhatok ki, pedig ebben vagyok a legjobb.

Kiléptem az Írókörből, mindezt úgy, hogy megtartottam az előnyöket, de, ha a dolgok a kedvem szerint alakulnak, a következő alkalomtól eltekintve nem kell tovább stresszelnem magam Bálnakettő tevékenysége, szóhasználata, túlkompenzáltsága, autoriter hajlama és professzori attitűdje miatt. És nem kell amiatt idegesítenem magam, hogy néhányan (akiket egyébként kedvelek) szenteltvíz után nyúlnak, ha meghallják az "intézmény" szót, még akkor is, ha ez az egyetlen, ami megmentheti az Írókört (és a legtöbb írókört) az elkorcsosulástól. Ezen elkorcsosulás oka lenyűgözően egyszerű - annyira sokféle személyiségből tevődik össze ez a banda, hogy barátság-alapon nem marad meg, a nem-személyes céljait a hazai szarhalomban meg már nagyjából elérte.

Lelőttem a legtöbb olyan projektet (kiszálltam belőlük, otthagytam, visszaléptem), amelyek energiát vesznek el az én Nagy Kedvencemtől, az álmomtól, amit végül - ha törik és/vagy szakad - meg fogok valósítani, és a képeivel kezelem magam, ha már végképp nem akar menni a szekér. Dolgozom eleget olyan munkakörben, amit nem szeretek csinálni, köszönöm, nincs szükségem arra, hogy a napi nyolc után fennmaradó időmet is olyan kreatív tevékenységgel (esetenként szarköpüléssel) töltsem, ami nem jövedelmez eléggé, és a Távlati Cél (c)-hez sem visz közelebb.

A Lúzerkommandó belső konfliktusa egyelőre el van napolva, ami nem megoldás, de talán működik. Az érintettek ígéretet tettek, hogy igyekeznek a helyzetet kezelni.

Szombat:

Egy másik Írókör üléséről késtem vagy egy órát, jó poén volt, mit mondjak, elnézést mindenkitől (igen, rád gondolok). Ami azt illeti, egyre inkább az a véleményem, hogy ennek a bizonyos másik írókörnek nagyobb esélye van már a fejlődésre és az életbenmaradásra, mint a mienknek, egyszerűen azért, mert nincs húsosfazék, ami miatt a lúzerpöcsök ragaszkodnának a tagsághoz, és megfelelő emberek vannak a megfelelő helyen. Az ilyesmi véletlen, ahogy az is véletlen, hogy a mi Írókörünk tagjai már több publikációval is büszkélkedhetnek. Nem a tehetségbeli különbség hozta ezt a kiugró teljesítményt (bár bizonyos szempontból az is), hanem a véletleneknek olyan összejátszása, hogy már-már isteni gondviselésre gyanakszik az ember. És munkaköri torzulásaimból fakadóan nem élvezem, ha valaki pazarolja azt a jóféle talentumot, mert most ugyan ingyen van, de egyszer kijön egy halálbrigádra való angyali auditor, és könyékig mélyed a könyvelésünkbe. Akkor meg aztán nézhetünk. A kapitány Upmannja nálam, ennyi, kész. Vitorlát bontok.
És különben is.
Igazgatótanácsi plenáris ülést minden kreatív szervezetbe!