Alázatosan instállom, a túlnőtt, öltönyös csírasejt visszatért országjáró turnéjáról, ahol vedelt, bagózott, fürdőzött mindenféle strandokon és most próbálja rendbeszedni az elbitangolt neuronokat.

Az elmúlt időszak eseményei: Bright és a különböző írókörök elitségei valamint külsős elitségek részvételével volt egy kis összeröffenés, figyeljék a hír-archívumokat, a katasztrófasújtotta területek topicnál. Mások lelkiztek, vagy novellákat henteltek (úgy szeretem, ha megerősítenek abban, hogy mindent egybevetve én egy rendes, békés zigóta vagyok), én a magam mozdíthatatlan módján ittam és adtam a hörgőimnek, hadd tudják, hol a helyük. Hölgyekurak, a szójaszószos szöcske jobb, mint a chips, mert kevesebb benne a Lucullus nátrium-glutamát, van benne viszont mindenféle egészséges dögivel. Viszont mindig a fogam közé ragadt. Tehát, ha a ráksalátát szeretjük, ne legyünk rasszisták, együnk szöcskét is, mert jó. (Már látom magam előtt a posztapokaliptikus képet, amikor a vidám próbálkozók felfújt pofazacskóval fésülik át a tarlót, és néha nagyot húznak mellé a szójaszószból. Talán tényleg jobb lenne, ha dolgozni mennék.)

Kaptam még wasabit is (hetekig rinyáltam érte, hogy el ne felejtse Japán-járó írótársam), ami hasonló ízű, mint a hazai, nagypapi rokonríkatója-osztályú fehér gyilkos, és nagyjából hasonló kaliberű, már ami a homlokráncolódási és a HÁ-SSSZ-BAZMEG együtthatót illeti. És tubusban van, mint a fogkrém. A tévedés végzetes lehet, kérem, figyeljünk oda, ha leveszünk egy tubust a polcról.

Augusztus huszadika tűzijáték helyett vidám autós országjárással köszöntött rám, jippíjáé, friss levegő (be is röffent a mandulám a szmoghiánytól), rusztikus ételek (kivéve Zen mester makaróniját, az cseppet sem volt rusztikus, sőt), temérdek sör, whisky kíséretében. Paszulykaró és Hobbit felváltva nyikorgott, hogy horkolok, de ez csak aljas politikai hecckampány lehet, egyértelműen. Én például sosem ébredtem fel rá.

Ez az állapot eltartott egészen péntekig, amikor is hazajöttünk a vegyi anyagoktól bűzlő kis kétmilliósba. Az otthon illatának nagy részét mifelénk a Chinoin és a rákospalotai szemétégető jellegzetes háttéraromája adja. Estére egészen megszoktam. Komolyan, hiányzott már. Bár egy karib-tengeri szigeten nyilván jobban bírnám, már feltéve, hogy van szélessávú internet, és zavartalan az ellátás piából és csinos lányokból. Ja, ja, kérem, a fogyasztói társadalom emulgeátorral és természetellenes, nemeuklidészi aromákkal kezelt profilaktikus mézesmadzagja engem is megtalált.

És most újra itt, újra most - megyek gépelni. Van négy napom arra, amit az elmúlt két hétben nem csináltam. Ilyenkor az Út rövid, sikoltozós, és baromira egyértelmű, és nem a nirvánába, hanem egy turbina lapátjai közé vezet.

Update: talán nem kéne ennyit editálnom, ha nem hagynék ki egész szótagokat a szövegből. Tumultuózus jelenetek a homloklebeny környékén, a rendfenntartók már a helyszínen.