A köd szép volt reggel, de az esőt el tudtam volna nélkülözni valahogy.

Kilenc óra környékén megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy egy második világháborús lángszóró hámja alá bújva vegyek elégtételt az elmúlt másfél nap telefonos kálváriájáért. Ehhez a kuplerájhoz képest, amely az általam hívott intézményben uralkodik, egy vödör amőba kész április negyedikei díszfelvonulás. Kérem szépen, miért nekem kell tájékoztatni egy főosztályi titkárságot arról, hogy az a személy, akihez kapcsolni akarnak, már nem dolgozik náluk? Nevetséges ez, kérem. Főleg, mert nem alaptevékenységhez kapcsolódik közvetlenül, ezért a Rettenetes Hivatali Hanghordozás és Szankciók Mintegy Mellékesen Elejtve Történő Kilátásba Helyezése nevű obskurus büromágia használata teljességgel indokolatlan. Blöeagh.

A tegnapi kreatív energia, amelyet roppant taktikusan fogtam munkába egy ígéretes garázsprojekthez - és temérdek működő ötletet termelt -, mára nyomtalanul elfüstölt. A délelőtt bepakolt kávémennyiség elkeseredett harcot vív a gyomrommal, az ebédidő pedig messze van. Jaja, iszonyú kínokat kell kiállnia olykor a jobb sorsra érdemes ügynököknek.

Hát... ennyi. Most épp nincs miről megmondanom a frankót sem. Ez egy üdítően unalmas nap.