Van valahol egy gomb, amit, ha megnyomnak, nekem nagyon szar lesz, de legalábbis unalmas. A gombot ma cserélhették. Szép lehetett, fényes, jól látszott rajta bizonyára a felláció piktogramja, ezért valaki, valahol, ingert érzett, hogy visszabűvölje - mihamarabb - korábbi, kopott állapotába. És nyomkodni kezdte. Kitartóan, unottan. Belenézett a nemzetközi hírekbe, lapozott egyet az újságban, *plik*. Harapott egyet a pirítósból, ami odaégett, *plik*. Ivott mellé száz százalékos, gyümölcsrostos narancslevet, *plik*. (Offtopic: lehet, hogy Freud unottan felmordulna a temetőben, ha rájönne, hogy én most "szűz százalékost" írtam eredetileg?) Aztán elmosogatott, a lapockájánál beletörölte a kezét a pólójába, elgondolkodott, majd szinte óvatosan, lenyomta megint a gombot. *Plik*

Amikor hat órán keresztül gépeltem egy jegyzőkönyvet real time egy egyeztető megbeszélésről, és rájöttem, hogy ma az izzadásgátlóm nem dobta meg a halál elleni mentőt, akkor úgy éreztem, a demokrácia jegyében én is akarok egy ilyen gombot. Nem kell, hogy ismerjem az illetőt, még megkedvelném.

Másnapra nem látszana rajta a piktogram, bazmeg. Mit másnapra, fél ötkor már cserélni kéne.

(Lehet, hogy a billentyűzetemen a szóköz egy ilyen gomb, és egy ruandai kisgyerekhez csatlakozik?)