Miért, miért, MIÉRT fáj az én főnökeimnek, ha nekem nem szar, kérem, ezt tessék nekem megmondani. Nyugodt, békés, feladatmentes hétfőre számítottam, erre kiderül, hogy képzés lesz, amire nekem is kötelező mennem - ráadásul egész nap. A gyomrom még mindig nem heverte ki igazán a szombati mulatozás okozta megpróbáltatásokat, de remélhetően ez nem derül ki. Mármint az oktatás alatt.
Véresre fogom magam unni a veretes marhaságok visszatarthatatlan áradata hallatán, de kicsire ugye nem adunk, ez olyan áldozat, amit egy tökös Bürokrata, ha másért nem is, a közösségi tudat iránti elkötelezettségétől vezettetve, boldogan vállal. Már feltéve, ha kap előtte kokaint.

De legalább egy szelet sajtot.

Legszívesebben megfejelnék valamit, vagy valakit, ehelyett elügetek bagózni. Ha még képződnénk is az efféle alkalmak során, azt mondanám, hogy van értelme csinálni. Úgy viszont, hogy bágyadt, zombiszerűen fókuszálatlan szemekkel támolygunk ki a nap végén, kurvára semmi értelme. Főnökségünk, persze, az ő véghetetlen kegyelmében, meg van arról győződve, hogy a több képzés az jobb. A képzés minőségétől függetlenül.