Szóval, az úgy volt, hogy éppen egy üres csokipapír hevert a hátára fordulva, elhagyottan az asztalon, amikor Zergling odaoldalgott mellé, és hamisítatlan amerikai katonai operátor-akcentussal rászólt, hogyaszongya:

"Chocolate One, Chocolate One, do you read me? Over."

Akkor egy kicsit lefordultam a székről.

Amúgy nemigen történt semmi. Az Office World Tour 2005. elnevezésű projekt megindult, szopunk is rendesen, ahogy azt ilyenkor illik, "ha nincs gond, akkor csinálunk" jegyében. Esténként Sandman-t olvastam, próbáltam egyben tartani a szerveimet, és alkalmanként még söröztem is.

Az azért igen vicces, ha az embernek az álma kellős közepén eszébe jut, hogy "Túlságosan jól érzem magam, biztos jól van ez így? Ez nem egy álom, és nem arról van szó, hogy elaludtam a picsába? Ilyentájt én már gyűlölni szoktam a világot." És amikor felkelek, hogy ellenőrizzem, kiderül, hogy háromnegyed órával túlaludtam az ébresztést. Valahogy ennek ellenére sikerült beérnem, de most eléggé kóválygok. Emberekkel kéne beszélnem, de - csodák csodája - nemigen akarózik kinyitni a számat.

Ennyi. Punnyadt egy állat vagyok, de a vegetatív funkcióimat egyelőre segítség nélkül is el tudom látni, és ez azért megnyugtat valamelyest.