Napi hét óra alvás már nem elég. Ennek ellenére valamiért kénytelen vagyok tizenegyig fennmaradni, aztán végigtántorogni a másnapot. No, itt nem csak arról van szó, hogy a KoTOR 2 kurva jó játék (bár egy-két NPC-t örömmel leflémelnék, mint a taknyot, mert hülyeségeket beszélnek a szájukkal), hanem arról, hogy ha egyszer sikerül kikeverednem a stuporból, elég sokáig elröfögök.

Ezt aztán másnap megbánom.

Mint például ma is.

* * *

A nap híre. Kirgizisztán a világ figyelmének középpontjában.

* * *

Ja, meg egy kis történelmi visszatekintés, avagy miért érdemes családi ebédeken részt venni. Noszóval, 1986-os a sztori, amikor is április vége felé jó apáméknak a megboldogult Szovjetunióban volt dolguk, és átrepültek az Ukrán SZSZK fölött is. A magyar elvtársak igen vidám hangulatban töltötték az utat, és ez akkor sem változott meg jelentősen, mikor elértek az akkor már meglehetősen ramaty állapotban lévő csernobili atomerőmű közelébe. Vagy legalábbis a kihullási zónába. Az anekdota szerint az egyik elvtárs a következőképp szólt a légikísérőhöz:

-Kérem, szóljon a kapitánynak, kapcsolja ki a hajtóműveket - mostantól sugárhajtással megyünk.

Tudom, annyira nem jó, de nekem tetszik.