Ha egy ilyen ember zárja rám az ajtót a buszon, hosszú távon alighanem őt fogják pozitívabban megítélni, és nem engem. Én is így leszek ezzel. (Az úriember a vicces bajsza ellenére befutott a külön bejáratú dicsőségcsarnokomba, és elég előkelő helyet foglalt el. Mire nem képes a vulgár-globál média, neh?) Ha kiderül, hogy az ajtórámzárás és a hősiesség megfér egy emberen belül - és ehhez nem is kell BKV-snak lenni -, készséggel elfelejtem az illetőnek a hétköznapi kis inzultust, és bevállalom a kórházi ápolás költségeinek egy részét.

Addig azonban nehéz harci átkokkal fogom végigsorozni a családfa törzsét, nyomjelzőkkel, hét generáció hosszan, akárhányszor becsukják előttem az ajtót, period.