kedd, április 13, 2004

Érdekes, Ken Watanabéról nekem nem ő, hanem ő jut eszembe, de nekem lehet, mert én filmügyileg teljesen műveletlen vagyok, ami azért hasznos, mert könnyű szórakoztatni.
"...kibaszottul aranyos kisgyerek voltam, ha tudni akarod éppen..."

Rejtő-hős. 'Nuff said.
Ha Bright cimbit elkapja a teljesítménykényszer, nagy bajban leszel, tudod-e, Isolde kedves? Mert három napig reggelente úszni egyet, az megszokható. Az ember kiköpi a tüdejét, meg felborul a fáradtságtól. De három nap nem rágyújtani, pótlék nélkül? Az legalábbis szomorú.

Szerintem készíts be pár tárra való tapaszt, kapszulát, rágót, pótszert és miegyebet...
Heh. Ez a mai nap aranyosan alakul.

Kezdődött azzal, hogy ki kellett ügetnem egy partnerhez ennek oka az volt, hogy az egyik koordinátor csomagot hagyott a nevemre, és fel kellett vennem.

Srakker: - Jó napot, Srakker Domesticus vagyok, és a Hivatalból jöttem...
(mellényzsebbe nyúl, hogy elővegye az igazolványát, a mozdulat azonban félúton megdermed, a mosoly kissé megüvegesedik, aztán láthatóan fogást vált a zseben, és befejezi a mondatot) és G. Ipsz Jakabbal szeretnék beszélni telefonon.
Portás: - Beszélek a titkársággal, azonnal, kérem, várjon.

Aligha lett volna ennyire udvarias, ha az igazoványom helyett az eredetileg kezembe akadó óvszert csapom elé az asztalra. Heh. Kicsit görcsös lett a mosolyom. De aztán csak előkerült a csomag, amiért mentem.

* * *

Elkezdtem angol neveket és betűszavakat alkotni biológiai folyamatokból. Abba kell hagynom. (Amikor már ott tartok, hogy Flow control breakdown = sokk, akkor már rég túl késő.)
Gondolatok a Hivatalban

Érzem, közeleg a mélypont.

Az emberi sötétség leplezetlen megnyilvánulásai láttán néha komolyan eltűnődöm, hogy mi alapján válogat az evolúció. (Az oxigén-lottón ma az ingerültségért felelős agyterületek nyertek. A többi tompítva van.) Ezek a szégyenletesen setét, kontraszelektált példányok - igen, azok, akiknek szent meggyőződésük, hogy a filantróp az egy növény -, azok a csodalények, akik mellettünk szaglanak a szavazófülkében; akik hisznek a liposzómákban, bár kimondani nem tudják; akik nem tanulnak, nem tudnak, és csak felejtenek; akik egyszerűek, de a bölcsességet akkor sem ismernék fel, ha a seggükbe harapna. Ők azok, akik megússzák, akiket előreengednek a sorban, ők az adótévelygők, ők a törtetők. Jönnekaférgek. Büntesse őket az Úr azzal, hogy értelmet, emlékezetet és lelkiismeretet ad nekik, és egy hosszú, hosszú éjszakát, hogy átgondolják tetteik következményeit. Call me evil, mwouhuhuháháhá.

"Tudod, gondolkodtam, hogy lelkiismeretet adok ennek a rohadéknak, de aztán egyrészt úgy gondoltam, hogy túl lusta vagyok én ehhez, másrészt meg tényleg aljasság lenne. Sokkal olcsóbb elásni."

* * *

A hétvége sajátos darab volt.
Pénteken Pszich2. Ebből érdekes, már-már súlyos elbeszélgetések néznek ki, úgy fest, teljesen eltérő kvalitásokkal rendelkezünk, és emiatt nehezen találjuk a közös hangot. További vélemények, miegyebek a Feledés Homárja folderben találhatók.

Péntekkel kapcsolatban tartozom egy ígérettel, nevezetesen pozitív postot kell, hogy közöljek Budapest általam ismert legjobb, és itt most egyértelműen a legjobb, minden szempontból a legjobb éttermével kapcsolatban. Azonnal szembe is megyek a Népszabadság érintettjének véleményével, jaj, jaj. Természetesen, a legjobb definiálásakor korlátozó tényezőt jelent a plebeius mivoltomból fakadó, alacsony nyáltűrés, ugyanis, ha ez eléri a tizenöt millisznobot, kiforduló szemmel és gyomorral oldalgok el a létesítménytől. Az értékelés természetesen teljesen szubjektív, reklamációkat a neveltetésemért és az ízlelőbimbóim konfigurálásáért felelős személyekhez kéretik küldeni, üstöllést. A hozzám érkező reklamációkat tőzegláp alatt tároljuk, nemzetbiztonsági okokból. Ezenfelül, semmi közöm az ízkompozícióhoz. Azirányban sem végeztem beható tanulmányokat, hogy mihez mit szoktak tápolni; a bort, mint olyat, nem szeretem; nem magolom a listákat arról, hogy mi minek az ízét erősíti, illetve gyengíti; sőt, az etikett-tudásom sem az a színvonalú, hogy különösebb felkészítés nélkül részt vegyek egy, az Egyesült Királyság királynője által rendezett fogadáson. Bár, mindezekkel az alapvető hiányosságokkal együtt relatíve ritkán égetem be magam társaságban - tudom, igazságtalan világot élünk, hogy még nem cipelt el egy százharminc kilós izompincér és lőtt tarkón az étterem hátsó traktusában, amiért csapolt Heinekent kértem a marhahús mellé. De bízni azért lehet abban, hogy a fejlett kultúra észbe kap, és tudatlanságomhoz méltó sorsot ad az arcomba osztályrész gyanánt.

Tehát akkor, essünk neki.

Ugye, kezdődik azzal, amikor a felhasználó - esetünkben Rejtő-hős és én - beszüttyög az utcáról. A pincér azonnal reagál, ami nem annyira meglepő, mert nincsenek sokan, de láttunk már az ellenkezőjére is példát, ezért a kicsinek is örülünk. Csapolt Heinekent kérünk, ami jó, a hab hiba nélkül teljesíti a tőle elvárt magasságot, a pohár falán diszkréten gyöngyözik a pára, az összeállítás, hogy egy feledésbe merült nevű profit idézzek, "átütő ízélményt biztosít", akármit jelentsen is ez. (Ezzel a mondattal már csak az "aromapillanat" szószörnye van versenyben, a szavazatszámlálás még folyik.) Előételként sajtot ettem, gomolya nem volt, helyette rántott mozzarellát tömtem az arcomba. Jól volt elkészítve, és emberes adag volt, néztem is ki a fejemből kuszán, amikor megláttam. Azután jött a szték. Ó, igen. Hát, hellóóó, köszöntem neki, amikor megláttam, ahelyett, hogy a tisztelettudó csókolomot választottam volna, pedig tisztes adag volt már ránézésre. "Hát, Bimbó, erre rápacsáltál", mondtam teljesen érzéketlenül, amikor a felénél jártam, de mentségemre legyen mondva, hogy én láttam már kormányzati pénzt is közelről, szóval viszonylag könnyen el tudok vonatkoztatni attól a ténytől, hogy az, amit most annyira szeretünk, valójában honnan származik. A sztéket nem szokták elrontani, ezért is szeretjük. De azért van jó, meg nem annyira jó, hát nem küldjük vissza, de csak nyámmogunk rajta, mint Milka tehén a csomag Orbit Günterfressen jellegű. Ez egyértelműen az előbbi kategóriába tartozott. Annyira nem fajultam el a műélvezetben, hogy az ízharmónia szót a számra vegyem, de már megkörnyékezett a gondolat. A kiszolgálás teljesen korrekt volt, annyira nem tisztelettudó, hogy zavarba jöjjek, de azért annyira igen, hogy megteremtse az illúziót: itt nem csak a pénztárcámat tisztelik, hanem a vendég mivoltomat is. Jóféle illúzió volt: nem omlott össze.

Nagyon jóllakott ügynökként nem mentem táncolni. Evvan. Mentálisan nagyon alacsony színvonalon futottam, és nem volt meg a heti tümmedés-adagom, ez pedig alapvető a megfelelő társasági színvonalhoz.

* * *

Szombaton egy kudarcba fulladt játékot (MÓKUS old edissön) követően izomból rávetődtem a némileg elavult és monoton Starfleet Command III-ra, ami, bár nem vagyok trekkie, mégiscsak lekötött az első három fagyásig. Kedves fejlesztők, üzenem ezért. Amikor végre sikerül végre úgy manővereznem, hogy "Hit 'em with everything" üzemmódban az elém került hajó farát szétnyüsszenthessem a retekbe valamennyi előrenéző fegyveremmel, ezzel megadva a kegyelemdöfést a gázuszályt eregető, halódó űrdereglyének, a program ne sértődjön be, és egy hosszú hexa hisztivel ne vágjon ki engem a játékból. Jó?

Köszönöm.

* * *
Vasárnap. Engedtem a csábításnak, és leküldtem egy Hunor light szivarkát, Rejtő-hős készletének utolsó darabját. Eredeti elképzelésemmel ellentétben, mégsem leszek kocadohányos, túlságosan jólesett ugyanis. Az a baj, hogy az ösztön és a felhorgadó vágyakozás túl gyors a józan észhez és a mérlegeléshez képest, ebből lesz a zabigyerek és az impulzusvásárlás. Figyelni kell, éppen ezért. Történt mindez az Alagút fölött, és miközben Rejtő-hős a szokásos Dunába lökéseink egyikét hajtotta végre rajtam, végignéztük, ahogy az égő műanyagok fekete, tömény füstje kitakarja előlünk a túlparti szállódák képét, mivel egy Alfa Romeo a Lánchidat választotta spontán öngyulladása helyszínéül. Érdekes kérdés: az ott veszteglő két Ikarus turbódízel személyszállító csoda (a.k.a. busz) egyikén se volt akárcsak egy nyamvadt porral oltó? Biztosan meg kellett várni karba tett kézzel, hogy két tűzoltó rohamkocsi üvöltsön a helyszínre? Visszafelé persze a Lánchídon mentünk, tunkolni, Rejtő-hős a rá jellemző könnyedséggel jegyezte meg, mikor sikerült azonosítania a kigyulladt jármű típusát: "Ja, egy Alfa 157-es. Igen, azok szeretnek maguktól kigyulladni." A megjegyzés éléből sokat elvett volna, ha a búsképű tulajdonos nem tartózkodik ott. Rejtő-hős épp kétrét görnyedve próbált átpislogni a korlát alatt, ezért arcomba bele kaptam egy gyilkosabb fajta pillantást, amit iktattam.

Este vámpírosdi. Vám-pír. VPOP (a.k.a. V-Pop (ejtsd: Ví-páp), a fiúbanda, ahol bajszos, pocakos pénzügyőrök dalolnak lágyan, és néha behajítják a kincstári zubbonyt az őrjöngő közönség sorai közé), és az arcbőr környéki vérbőség. Még mindig jó. Még mindig rohadt sokat költök sörre és rágcsára. Ez utóbbi még mindig nem érdekel, csak hónap végén feltűnő.

* * *
Hétfőn. Hétfőn nagyapám barátnőjéhez hívnak mentőt a szomszédok, mert allergiás rohama van. Történik mindez a legbékésebb punnyadásom kellős közepén, mikor épp ebédelni készülnék. Egy szál pizsamában, húszmilliméteres borostával felszerelkezve ért a nagy hír, de másfél perc alatt utcai ruhába ugrottam, és újabb három perc alatt már nagyapáméknál próbáltam a helyére tömködni a tüdőmet.

Kicsit túljátssza a szerepét, gondoltam, amikor megláttam, de aztán eszembe villant, hogy a halálfélelem, még ha nem is teljesen valós az alapja, elég undorító érzés lehet, és majd akkor ugráljak, amikor én nem tudom kiköhögni öt percen keresztül a torkomat szorító gombócot, és csak minden harmadik lélegzetvételem sikerül. Azt' meg álltam ott, mint lószerszám a hideg vízben, mert hogy a káráló szomszédság gyűrűjében fuldokló személyek pátyolgatása nem képezi mindennapi tapasztalataim részét. Persze, mindenki minden félreértett, nem értett, tovább magyarázott, és elfelejtett, ennek persze nagyapám itta meg a levét, de csak később. Ő negyed óra múlva, a mentősök megérkezését követően nem sokkal ügetett be a helyszínre, és láttam rajta, hogy rettentően aggódik: ebben, mint később, az adategyeztetésnél kiderült, alighanem szerepet játszott az is, hogy a felesége a kezei között vérzett el annak idején, és nem úgy tűnt, mint aki szeretné megismételni ezt a mutatványt. Életveszély azonban nem volt, vagy ha volt is, már elmúlt, így nagyapámbarátnőjét még aznap hazaengedték. Mint kiderült, vasárnap délután volt már egy ilyen, és akkor is hazaküldték. Most akkor mi a fasz?

Szimulál itt valaki, vagy két műszak nem érti a dolgát? Mindkettő? Egyik sem?

Persze, barátnéne jól letolta nagyapámat, amiért az ő nagy életveszélyét Fóton töltötte, holott nem is töltötte Fóton, csak én értettem félre egy hülye kérdést, és tíz másodperccel később tisztázódott, hogy nem róla beszélünk, ő nem ott van. Én sokat megértek, de nagyapámat békén hagyni, vagy asztalok személyekre való ráborítása jön.

Ilyen felvezetés után találkoztam Zerglinggel, ahol, egyik kollegájával, Villával az Amigo Bar (a.k.a. Amigo Szelet, elnézést) kevés számú punnyadék, tümmeteg vendégének egyike lettünk. A pincér gyerek egészen kritikán aluli módon teljesített: az nem pálya, nem állapot, hogy fél-, háromnegyed óránként bukkanunk fel, és a vendégnek kell könyörögnie, hogy hadd hagyhassa már itt a pénzét. Új törzshely után kell néznünk. Azért bolondok voltunk, csak nem nagyon és nem eléggé.

* * *

Ma. Munka. Nyüzsgésmentes kezdés. Délben megyek, összekanalazok pár dokumentumot, azt' jövök vissza.

péntek, április 09, 2004

Megint Pszich2. Valahogy elégedetlen vagyok.

Heh, és most, visszagondolva, az egész napom azzal telt, hogy a linktáramban található blogokat meg a villanylevél-fiókjaimat refresseltem, hátha legalább valakivel történt valami, vagy megszán, és küld nekem valamit (agresszív Srakker-én előkeveredik, ökölrázva üvölt: "Te ványadt kolompér, te!" Agresszív Srakker-én el). Ez a nap is a tümmedésé. Előjöttek a kukkoló-ösztöneim? Na, megyek, elszakadok a képcsőtől hősiesen. Menni fog.
Érdekes kérdés, hol a határ a kitárulkozás és a rinya között. A kísérletet határozatlan ideig felfüggesztem.

Addig is, rég kikívánkozó átkom szálljon az összes lúzerre, aki elsőként áll meg a mozgólépcső bal oldalán, reggeli csúcsforgalomban, és kedvesen csacsogni kezd a mellette állóval, vagy bágyadtan zombul maga elé. Ne akadályozzuk a rohamzombik előrehaladását. A rohamzombik idegrendszerét karbantartó személyzet nevében előre is köszönöm.

Amúgy, ha már húsvét... és bizony, kérem, itt húsvét lesz, izomból. Még nemtom, mi lesz a részletekkel. Tervek vannak, de hangulatfüggő a dolog erősen.

Keddig messze járok majd.

csütörtök, április 08, 2004

Zöld festéknyomok vannak az aktatáskámon, és pont úgy néz ki, mintha orvul karamboloztam volna egy léckerítés-színű kis Polskival, és a táskám nyert volna. Valójában csak egy ajtóról vertem le a festéket. Meg valaki belerúgott (hallottam a koppanást meg a hördülést), de az nem lehetett, mert az illető nem volt fémből. Igen, ezért is érdemes tíz-tizenegy kilósra tömni egy Samsonite bürobőröndöt.
Heh.

Megint elveszett egy post, de most tényleg a Dunába esett, mert láttam, ahogy egy Explorerbe belefagyva elmerül. Az utánalövetés feleslegesnek tűnhet, de jól esett.

Szóval.

Tegnap bejelentettem, hogy albérletbe megyek, és az olyan mindennapi közönségességeket, mint a reggeli, a mosogatás, a vasalt ing, a bónusz retyópapír, vagy a mosott törülköző, mostantól nem automata/félautomata módon állítják elő, hanem ügynökünk mindezen dolgokhoz kézivezérléssel, a valóság nyers brutalitásában fürdőzve jut hozzá. Korábban is gondolkodtam ezen a lehetőségen. Ilyenkor persze mindig felmerült a lustaság vízihullája, ami felpuffadt arcán bájos mosollyal kérdezte, ugyan, mégis, nem lenne-e sokkal kényelmesebb, ha hagynám, hogy mindezekkel csak még néhány évig kiszolgáljanak? Aztán mellé vergődött a harmincöt éves, létbizonytalan Srakker képe is, amint bután nézi a tojásrántottába véletlenül belesült tojáshéj-darabokat. Ez elég meggyőző volt ahhoz, hogy kedden döntésre jussak. Ha minden igaz, Zergling lesz az albérlet-foglaló társam.

Tehát bemondtam a tutifrankót a rakott karfiol mellett, amire meglehetősen váratlan reakciók születtek.

Apám csak annyit mondott, hogy "Jó, amúgy is ideje lassan." Azt hittem többet fog szöszölni. Mondjuk, valószínűsítette, hogy egy évnél tovább nem akarom majd ezt a projektet folytatni.

Anyám ezzel szemben bejelentette (eddig csak az én lustaság-vízihullámat doppingolta a győzelemig vele), hogy "Ha elmész itthonról, nem lesz okom együtt maradni apáddal, és elválunk." És most, hogy már keresek annyit, hogy ne kelljen a holnap miatt aggódnom, csak minden másnap, és most, hogy a keddi szütty megvolt, ezt végre hajlandó is voltam belátni. Így hát tőlem szokatlanul lakonikus mondat vetette át magát sikoltva fogaim védőkorlátján: "Jó." Úgy látszik, megindult a döntésekért vállalt felelősség lavinája, amely jó eséllyel elsodorja és pozdorjává töri azt az ingatag felépítményt, amelyet családi állapotomnak nevezhetek.

"Jó." Jól esett.

* * *

Egy régebbi tőlem, de nem tudom, kitől loptam, majd biztos lesz, aki felvilágosít:

"...én is csak kettest húztam a genetikai lottón..."

* * *
Ami azt illeti, a keddi szütty még ma is érezteti a hatását: jó tudni, hogy akadnak emberek, akik a személyiségem setétebbik oldalát is hajlandóak meglátni és elfogadni. Így azért nekem is könnyebben megy, pedig elhiheti mindenki, hogy Lúzer isten egyik vidám pártfogoltja vagyok. ("Tudod mit, Uram? Tudod, mit? Eh, úgyis tudod, akkor meg minek mondjam. Húzz be egy strigulát.")

* * *
Ma pedig nyakig vetettem magam a Nyolclotos projektbe, vidáman lubickolok az akták között, és élvezem, hogy két nap után utálnak.

szerda, április 07, 2004

Iteráció

Történt egyszer.

Történt egyszer, hogy ültem a Hivatalban.

Történt egyszer, hogy ültem a Hivatalban, és megszólalt a légoltalmi sziréna.

Történt egyszer, hogy ültem a Hivatalban, és megszólalt a légoltalmi sziréna, és én azon kezdtem tűnődni, hogy csak tesztelik, vagy jobban tenném, ha futnék a pincébe.

Történt egyszer, hogy ültem a Hivatalban, és megszólalt a légoltalmi sziréna, és én azon kezdtem tűnődni, hogy csak tesztelik, vagy jobban tenném, ha futnék a pincébe - és mindenkinek csak akkor tűnt fel, hogy egyáltalán megszólalt, mikor utólag szóba hoztam.

Történt egyszer, hogy ültem a Hivatalban, és megszólalt a légoltalmi sziréna, és én azon kezdtem tűnődni, hogy csak tesztelik, vagy jobban tenném, ha futnék a pincébe - és mindenkinek csak akkor tűnt fel, hogy egyáltalán megszólalt, mikor utólag szóba hoztam, és azóta azon tűnődöm néha, hogy én vagyok-e a fütykös, hogy felfigyelek az ilyesmire, vagy mindenki más, amiért ők nem.

(Egyébként vagy teszt volt, vagy a világtörténelem legkisebb légitámadása, egy elbitangolt galambtoll részvételével.)
Ez a tegnapi klasszikusan az a fajta este, ami elfajul. Nincs rá jó szó, és amíg csak jövedéki adó-köteles termékek fogynak egy este, előreláthatólag nem is lesz. Ugyanis előre megfontolt szándékkal összefutottam Zerglinggel, a Kék rózsában. Aminek nincs ugyan köze az IBM-hez, de. Valami billentyűzetközeli személy már rárepült a helyre, de nem állom meg, hogy én is ajánljam. Mert hogy igaz ugyan, hogy a pincérnek foszforfáklyával, vagy orvul fellőtt Saturn V hordozórakétával kellett jelezni, hogy észrevegyen, de mentségére szolgáljon, hogy urbánus rejtőszínben, vagyis a budapesti szürkezakó rejtekében próbáltam magamra felhívni figyelmet, ami e cél szempontjából legalábbis kontraproduktív. Már nem emlékszem rá kimondottan, hogy mit kajáltam, de elvileg disznóból volt, volt benne nominális camembert (olyan sajtféle, ami megszólalásig hasonlít egy camembert sajtra - ha megszólal, tényleg oda az illúzió -, amíg az ember nem tudja, milyen a camembert). és járt mellé hasábburgonya, és négy whisky, azért is nem emlékszem. Több téma is szóba került, a legjelentősebb, hogy várhatóan elköltözöm végre szüléimtől, egyrészt, mert láthatóan képtelen vagyok értékelni azt a tevékenységet, amit az életbenmaradásom érdekében kifejtenek, másrészt, mert előbb-utóbb majd úgyis kell, ha máskor nem, amikor a biológia, ez a vén luvnya valamelyiküknek keresztbe tesz. (És mert beteges vágyat érzek arra, hogy béreljek valamit, ami aztán sosem lehet az enyém.) Szóba került egyébmás is, nevezetesen az, hogy lehet, hogy munkahelyet is váltok, de ezt még meglátjuk, mert a havi fixet és a bérszínvonalamat igen hamar megszoktam, és az Álomigazgatás kevés pozitív tulajdonsága közé tartozik, hogy a bérezés kiszámítható. De ha találok jobb melót - amihez némi affinitásom is van, úgy értem -, akkor valszeg belevágok.

Ezután átkommandóztunk Rejtő-hőshöz, akinek a lakása lassan már tényleg italmérés/búfelejtési állomás besorolást kap a lokál önkormányzatnál. Dézsa kisasszony kulcsszerepet játszott abban, hogy hajnali kettőre sikerült összelapátolni a személyiségemet, de Zerglinget és Rejtő-hőst se felejtsük le a listáról, mert ez nem csak illetlenség lenne, de még csak nem is igaz. Luv ya, luv ya.

Bright megint a szokásos szédületes formáját futotta, a szóvicceitől csendben meghaltunk, vagy a röhögéstől, vagy a fájdalomtól, mikor melyik. Zergling pantomim-előadást rendezett, a legsúlyosabb a "hátrahajolva-komor arccal-lövedékek záporában-két pisztolyból-tüzet nyitok-ezért a poénért-te cenk" című kompozíciója.

Az ő esti magánszáma volt harctéri könyvelő, én csak asszisztálni tudtam, ezúton is üzenem, Herr Zergling, hogy kéretik felírni a blogra, mert most már illetlenség lenne lelopni részemről a poént, és elvinni zsebben a reflektorfényt, de az az elképzelés annyira súlyos, hogy már csak ezért sem szabad nyilvánosság nélkül hagyni.

intermezzo

Zerglinggel közös röhögőduónk ismét villant, képzeljük el, amint két tizenkilencedik századi zsakettes úriemberre hangszerelve megtörténik, és van gázlámpás-fény, konflis, herrgráf, meg minden, ami stíluselem:

- Rendben van! Ez tűrhetetlen! Az ilyen sértést csak vérrel lehet lemosni, uram! Nevezze meg a segédjeit, a helyet és az időt!
- A segédem (...), és legyen a Szentháromság téren, pontban éjfélkor.
- Milyen fegyvert választ az úr?
- A választott fegyver: Porotherm falazóelem.
És a helyszínen, miután a szokásos tiszteletkörök lefutnak, mindkét párbajhős hátranyúl a segédje felé, akik ezüsttálcáról átnyújtják a téglát, majd a rettenthetetlen lovagok karja meglendül, és tíz lépésnyi távból útjára indul a halálos tégla...

intermezzo vége

Dézsa, nos hát ő azzal segített a legtöbbet, hogy az, aki, és ezen nincs mit ragozni. Kölcsönös pátyolgatási és gyorsjavítási egylet leszünk lassan.

Rejtő-hős is kivette a részét a "te hülye vagy, bazmeg" alapú énképjavításból, és itt most minden szót komolyan gondoltam, és bármilyen furcsa, így történt. És működött. Nem, nem jelentkezem agresszióterápiára (vigyázat! másodszor lelőtt poén! láttam, hogy mozgott!) gondolván, hogy attól nekem jobb.

Amúgy az este során gyakran hangzott el részemről a "He? Hogy kicsoda? Meg vagy te veszve... ki van ez zárva." gondolatsor, de többen megerősítették, hogy én vagyok az, aki süket és vak egyszerre. Van ilyen. Egyszerre akarok felkelni, járni, látni, hallani, a pestissel és a leprával szerencsére nem volt dolgom, mert a bibliai időkhöz képest legalább a közegészségügy előre jutott (jut is eszembe, most rúgnék egyet a "vissza a természethez" hívein: az ember természetes életkörülményei közepette negyven éves korára szinte bizonyosan megdöglik, a vádnak nincs több kérdése). De ettől a kettőtől eltekintve, asszem, az Újszövetségben található valamennyi csodára beadhatom az igénylést, némelyikre átvitt értelemben, némelyikre a maga nyers valóságszagú fizikai mivoltában lenne szükségem. Csak hát a főhős elfoglalt, ergo mégiscsak kénytelen leszek én csinálni valamit.

Most pedig, négy óra alvás, egy kávé, egy Red Bull, egy pár hörgőcsoffasztó köhögésroham után erősen próbálok munkát imitálni. Megy. Jól megy. Autopilótán vagyok, de egyelőre elég az, hogy tartom az irányt és a magasságot, az üzemanyag meg majd két-három óra tájban fog végleg kifogyni.

kedd, április 06, 2004

Elég volt. Megyek inni. Elég legyen a bizonytalanságból, a hirtelen ítéletből, az ostobaságból, a csalárd agyból és emlékezetből. Elég. Elég. Lehet, hogy az alkoholizmus nem megoldás, de a józanság se az, aminek feldicsérik.

Whatever *köp*. Az agyamat kijavították, de minek. Új kell, mindenből új, teljesen új, új munkahely, új agy, új én, új test, új álmok, csak a családom, a barátaim és az elbaszott humorom, azok maradjanak meg.

I hate it here.

I hate it here.

I hate it here.
Rövid, de velős üzemmód (más néven: fejlövés utáni pizza a falon).

Ügynöki tevékenységem miatt tudomásomra jutott, hogy a szervezeti egységünk számára csapatépítő tréninget szerveznek. Azt kell mondjam, egyáltalán nem örülök ennek a lehetőségnek. Sőt. Már a programot is volt szerencsém látni. Remélem, a szervezőket még azelőtt - elsőként - falhoz állítja a dicsőséges forradalom, hogy népbutító tevékenységüket megkezdhetnék.

Tejóég.

Tegnap megérkezett a fizetésem, így vége szakadt a beggar light üzemmódnak, és voltam fogorvosnál is, a klasszikus viccben foglalt "könnyen jött, könnyen megy" jegyében. Korona helyett tömés lett, de mondta, hogy szét fog esni, ezért majd menjek vissza április 26-án, este 8-ra. Wíííhá. A lidokaintól lefittyedt a szám, ezért olyan pénztárgép-jellegű lett az alsó ajkam, hogy épp csak nem csilingeltem, amikor próbáltam ásványvizet önteni a fejembe.

Azt álmodtam, hogy a kutyám megvadult, és meg kellett volna ölnöm. De, amellett, félálombeli énemnek sejtelme sem volt arról, hogy hogyan kell ehhez hozzákezdeni, és különben sem voltam kibékülve az ötlettel, meg gyors is volt a kis mutáns, ezért REM-erőszak helyett felébredtem. Nem vagyok róla meggyőződve, hogy helyes volt elkezdenem álmodni. Vissza akarom kapni az öntudatlan fetrengést és a kisbaltával fejbecsapott tudatalattit.

És reggel még mindig nem akart velem együttműködni a Lung Gépgyár.

Ma voltam ostoba előadáson, a második fejezeten. A tolmácsok megölték az egészet. A nagyarcú "kollégák" meg az idegeimre mennek - itt bazmeg mindenki annyira kiba hozzáértő, hogy már a gondolattól nyílik a zsebemben a mozsárágyú. Hah. A kezemből majdnem kireszketett a kávé, de a leszokásra fogtam. Van ilyen.

Most meg bőszen úgy teszek, mint aki dolgozik.

hétfő, április 05, 2004

Visszatekintő üzemmódba váltok ismét, mert hogy az ügynökök nem jutnak internethez hétvégén, ezért aztán refress sincsen.

Pénteken kezdődött azzal, hogy meglátogattam Pszich2-t - vicces volt, hamarosan tényleg megtörik. Szóval vegyél egy konfliktuskerülő embert, akinek meglehetősen tökös verbalitása van, imád mentális játékokat játszani, dobd bele a bürokrataképzés mélyvizébe, küldd el egy pszichológushoz, és várj egyértelmű és könnyen értelmezhető választ - és lepődj meg, lepődj meg. Lehet belőlem PhD-zni, ócsóé.

Ezután beügettem a Crewba, gondolván, hogy valaki majd csak lesz olyan tisztességes ember, hogy a pontossági alapembernek minősülő Bright cimbit szóval tartja, míg én a szokásos fél órás késéseimet intézem. Meg is találtam ott, másodikként érkezvén, amint egy Long Islandbe búsult. Gyorsan nyomdokába léptem, és innen kezdődött meg az Etilalkoholos Lejtő időszámítása.

Befutottak még - nem érkezési, nem fontossági, csak eszembejutási sorrendben - aBarbi, Alie, Combfiksz, Isolde, Vilmos atya, Mr.A., aki utóbbival akár másfél, átlagos testalkatú mondatot is váltottunk. A társaság gyorsan töredezett, és időnként cserélődött is, ugyanis a szomszéd asztalnál Ork, Freakazoid, Brainoiz (ésmégsokanmások) zsezsegtek boldogan, és egy efféle kihívásnak egy magamfajta fekete zakós, sportcipős csávó már csak elvből is képtelen ellenállni. Ahogy figyeltem, Bright is töltött annál a bizonyos másik asztalnál pár felhőtlen percet. A harmadik koktél környékén kétezer fordulat per percen kezdett hörögni és üvölteni az agyam, többszörösen összetett mondatszörnyetegeket tenyésztettem, idomítottam és hajtottam a humorpiacra, de már nemigen emlékszem, mit is mondhattam. Tekintettel arra, hogy a visszajelzések során nem akartak szénné égetni, elvinni zálogba egy/több vesémet, tarkón lövetni a Lenin-szobor alatt egy kilences Makarovval, betoncsizmával a Dunába fürdőzni küldeni, úgy vélem, hogy nem hagytam magam mögött nagyon szégyellnivaló benyomást. Ettem egy lazac-sztéket is, emlékszem, de a gyomrom még megvan, pedig nem nagyon figyeltem a szálkákra. Mindösszességében merem mondani, hogy jó helyre került a fizetésem utolsó cafata, irgalmatlan jól éreztem magam, köszönöm az összes kedves résztvevőnek.

Nadehát a másnap, kedveseim. Na, az epikus volt. Hexameterben hasogatott a fejem, és ha kitesznek a Deák tér környékén, elvesztem volna megint. De szerencsémre senki nem volt velem ennyire kegyetlen, ezért békésen tümmedhettem odahaza. Ekkor párhuzamosan három meghívást is kaptam, amire büszke vagyok, de károsodott agyam máshogy gondolta ezt a mulatozás-projektet, és egy, a tervezetthez képest tíz órával hosszabb alvással elszabotálta mindet. Elnézést, elnézést.

Vasárnap reggelre kelvén már csak bizonytalan voltam, fájt a koponyatetőm, időnként begörcsölt bennem egy-két dolog, mindösszességében már jól voltam, amíg a fejem magasabban volt, mint a testem többi része. A tüdőm állapotát hagyjuk, attól még egy xenomorfnak is elment volna az étvágya. Rejtő-hőssel kajáltam este, de olyan szinten voltam mobil csírasejt, hogy a megbeszélt fél nyolc helyett nyolcra emlékeztem: még az is csoda, hogy az Astoriát megtaláltam segítség nélkül. Whuá. Váltottam eurót, ha már kifogytam a jó rénes forintból, fenekére is paskoltam azonmód. Voltunk a Horgásztanya vendéglőben, kicsit túlvállaltam a fogyasztásomat, de sebaj, amúgy se volt annyira kiemelkedő a minőség. Legalább a pincérek nem arcoskodtak, a legutóbbi, felderítő látogatásunkkal ellentétben. A hely azonban relatíve olcsó, a kaja minősége jó közepes, az adagok határozottan megteszik. Jobb hely azért akad a városban egy pár.

Ma. Ma hallgattam egy előadást a Strukturális és Kohéziós Alapokról, nagyon kedvesen keringőzött az előadó a téma körül, néha beleharapott, néha eltávolodott tőle: még engem is sikerült néha meglepett szemöldökráncolásokra késztetnie a bakugrásaival, holott ez a téma többé-kevésbé a szakmámba vág. Hol többé, hol kevésbé, tetszik érteni. És most idebent laffadok, és próbálom kijátszani az új, minden eddiginél spórolósabb policyt, csak, hogy végezhessem a munkámat.

Este pedig korona a fogamra. Még nem tudom, mennyiért.
Valaki adjon egy agyat. Nem a Mesternek lesz, hanem nekem, kivételesen. Ez a mostani összeégett. Nem tudom, mi van. Megpróbálom a Red Bullt, de nem tudom, hogy segít-e.

péntek, április 02, 2004

Irány a Pszch2.
Örvendezzünk. Az elmúlt két napban, akármit akarok kicsikarni magamból, a végén rinya lesz belőle. Ez így nem lesz jó, kedves Literatív Konfigurációs Modul, szét lesz itten csapatva a fülek köze szöges kínai strandpapuccsal, ha nem tapasztalunk azonnali, jelentős változást az olvasható eredmények területén (hangeffekt: *HRÜZZS!*).

Ma, szokásommal ellentétben, tojásrántottát reggeliztem, az egészséges táplálkozás és a lehető legmagasabbra tornászott LDL-szint évének jegyében. A tüdőm csak nem tisztul, úgy köhögök reggelente, mint aki válni akar egy tetszőleges tüdőlebenyétől, de ha belegondolunk, hogy csaknem hét évig küldtem neki rendszeresen a kátrányt, ez nem is olyan meglepő, mint amilyen szomorú. És éjszaka úgy lerúgtam az ágyamat álmomban, hogy leszakadt a fél körmöm, hála a jó egeknek, blood and gore.
Hogy ez milyen összefüggésben van azzal a ténnyel, hogy egy alámerült, abszurd módon termetes tengeralattjáró legénysége tagjának álmodtam magam, ahol a volt gimnáziumi osztályom látta el az irányítási és karbantartási feladatokat, sejtelmem sincs. Valószínűleg az égvilágon semmilyenben.

Az álomfejtő php meg teljes csőd, mindig is mondtam, hogy az emberi hülyeséget még igen sokáig lehetetlen lesz automatizálni.

És újabb olcsó humor a McDonald's rovására! Internetes batiszkáfunk ablakai repedezni kezdenek a feneketlen mélységben, de nem adjuk fel. A nemnemsoha.hu-t még nem mertük megnézni, mert az már ennek a kétrétegű, hipermodern csodának is egyenlő lenne a pusztulásra, de az index politikai fórumait már majdnem láttuk.

Archívum-böngészgetés közben találtam egy korábbi szösszenetemre:
- Aztán vigyázzál, meg ne haljon itt nekünk a fickó, amíg ki nem nyírjuk!

Olcsó humor, nagy tételben.

csütörtök, április 01, 2004

Újabb nap, kizárólag kávén és Firestarter-en. Újabb nap, feleslegesen felpörgetve. Az alkatrészeim most próbálnak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez.

Például csak pár nap késéssel döbbentem rá, hogy Magamura visszatért Japánba, és még tisztességes búcsúvedelésre sem futotta tőlem, shame on me. Hát hogy lehetett ezt? Na mindegy.

És ma megkaptam a "kibaszott guru" címet valakitől, akit nagyra becsülök. Ezúton is szeretném üzenni: Hajrámarinéníííí!

Overandout. Megyek, megnézem, hogy a Tartály most is úgy túl van-e hajtva, mint reggel. Valaki ráalhatott a kapcsolóra.
Misztörendőzán: - Tudod, mi az, ha az ellenőr az ellenőrzöttel megbeszél valamit, és felettesei utasítására épp az ellenkezője kerül a jelentésbe?
Srakker: - Hm?
Misztörendőzán: - Ilyenkor hátbaauditálják az illetőt.

Sorozatunk következő részében a nyári ellenőrzési expedíciók rejtélyéről lebben fel a fátyolfelhő, ha megérjük.
Nagyon felületes vagyok az utóbbi időben. Nah, kimondtam. (Klónozott pszichológusok hordái őrjöngenek és nyálzanak a beismerés hallatán, kezükben táncot jár a giligüli, minden pompomlányok elengedhetetlen munkaeszköze. Reflektorok villannak, csapocskák és pálcikák döglenek halomra, valószínűtlen-kék utóminták játszanak az érzékekkel.)
Igazság szerint nagyjából azóta vagyok felületes, hogy megszülettem. Sose figyeltem, sose érdekelt, sose számított, mi történik valójában, beértem azzal, amit gondoltam róla. Úgy nehezebb volt elérni, a kis bunkerben, ahol képek vannak a falakon, szinte végtelen mennyiségű a könyv, mindig van sör, és működik a légkondi. És sosem fogy ki a lőszer. (Bár már többen állították, hogy láttak engem odakint.)
Meg kéne változtatni? Legyek normális? Csak így, ingyen?
I ain't got brain time to waste, vagy mi.

A felületességem alól kizárólag az emberek kivételek.

Furcsa.

* * *
Srakker: - Ellenőr az ellenőrnek nem auditálja ki a szemét...

Hivatali bikkfa nyelv, I. oszt. Huzamosabb használata esetén szálka-beágyazódás előfordulhat. Szembe ne kerüljön!