Eltűntem, de most visszatértem, üdvözletem küldöm az energiagát túloldáról, Schrödinger doktor úrnak üzenem, hogy a macska nemcsak hogy nem döglött meg, de virtuális kiscicákkal ajándékozta meg a figyelmes belső szemlélőt, akik rendszeresen a sarokba rondítanak és felkaparják a fekete doboz falát.
I ain't have no life whatsoever.
Otthon töltöttem három napot, és a végére már annyira nem tudtam magammal mit kezdeni, hogy beromboltam a Hivatalba, hogy legalább a leveleimet megnézzem. Ennek örömére heves shift-lefelé-del-kurvaanyád kombózásba mélyedtem, mivel az a szopósszájú faszkártya (tegnap tanultam! mire nem jó a néprajz...) Mydoom var.B telinyüszetölte a levelesládámat mindenfélével, a normál spameken kívül. Most mit mondhatnék? Át kéne értékelnem az életem, ha már a spam-szerverek se leveleznének velem. Ha sok pénzem és elég kevés eszem lenne, mostanra már nem csak úgy néznék ki, mint egy izomgép Éhínség, de sosem lohadna le az erekcióm, amely mintegy mellékesen legalább háromnegyed, de inkább másfél méteres lenne - már feltéve, ha valamennyi, ily módon hirdetett szert, kapszulát, miegyebet pénzt és időt nem kímélve tömném meggyötört emésztőrendszerembe, "hadd üvöltsenek a hormonok" alapon.
Mint az sejthető, ez mindezidáig nem történt meg.
***
Ismerkedtem a különb féle és fajta salátákkal, az egészséges, és mindenekelőtt kis kalóriaértékű táplálkozás jegyében. Hasznos. És finom. Csak sokáig tart, amíg elkészül. De úgy tűnik, a jövőben egyre gyakrabban fogok effélékre benevezni. Mint az állatok, komolyan. A sör meg a tömény akkor is meg fog maradni az étrendemben.
***
Ja, és írtam. Háromezer leütést. Ez semmiképpen sem nevezhető soknak, sőt. Valahogy bele kell még vennem a méla undort, ami Dicsőségesen Gusztustalan Főhősömet körbeveszi, és azt a mélységes felháborodást és utálatot, amivel a Szép, Új Világhoz viszonyul. Viszont új elemmel gazdagodott a városom, már alig várom, hogy eljuthassak odáig, amíg le is írhatom. Kicsit dárk. Meg kicsit pozőr. Le merném fogadni, hogy valaki már kitalálta előttem.
***
Hétfő délelőtt elgondolkodtam azon, hogy ha mások életének mélyelemzésében ennyire szélsőségesen jó vagyok, ugyan mégis mi a halál szennyezett bal heréjéért nem tudok rendet tenni évek óta a sajátomban, és miért nem tudok zöldágra vergődni a saját hibáimmal. Majd, miután ez a gondolatsor végigdübörgött punnyatag homloklebenyemen, eldöntöttem, hogy azonnal, iziben, tüstént - de mááá'! - szükségem van egy kávéra, egy vagy több cigire, majd még egy kávérea, az majd helyretesz. Helyretett. A probléma nincs megoldva, de menedzselem keményen.
***
Viszont. Kedden gazdagabb lettem vele. Hát igen, végül mégiscsak megvettem. Laminált VG-10-es és 420-as acél (előbbi kemény és éltartó, utóbbi rugalmas és rozsdamentes), szép titán-nitrid bevonat (hasznos is, de nekem mégis inkább az esztétikai érték miatt kellett. Köszönet az információkért Rejtő-hősnek. (Igen, bazmeg, ráfizettem egy valag pénzt ahhoz képest, mintha az Egyesült Államokból rendeltem volna meg, de ez jöttemláttamadjadide vásárlás volt, amit általában ugyan nőismerőseinktől várnánk, de el kell ismerni, hogy olykor rajtam is kijön.) Valahogy érzékem van arra, hogy kiválasszam azokat a késeket, amelyek, bár mindenfélét jól vágnak, és azt sokáig jól fogják tenni, kiegyensúlyozásuk, pengeprofiljuk miatt határozottan alkalmasak arra is, hogy felbontsanak velük egy embert. (Ez a kis szépség olyan vércsatornát csinál - deszkateszt alapján -, hogy az már elszomorító. Kis, rombusz alakú izé. De mivel Rejtő-hős nem csak bátor, hanem ügyes is, rögtön meg is szúrta a kezét, azt' meg negyed órán keresztül mosta magáról a vért - nem volt több négy centiliternél, de látványos volt, az biztos. Végül is, mivel találkozzon először egy konyhakés, ha nem embervérrel.)
***
Ma meg a kezembe került a Nők lapja legutóbbi száma - érezhető a szellemi leépülés, ha már a horoszkópom is elolvasom -, amelyben Halle Berry vall arról, hogy milyen férfit képzel el maga mellé. A felsorolásban csupa lelki jellemző, ilyenek, mint udvarias, aranyos, előzékeny, érzékeny, kinézetről egy szó se. Hát, tessék megbaszni. Legalább magunknak ne hazudjunk, ha másnak már igen. Ne tegyünk úgy, mintha az nem számítana. Ne tegyünk úgy, mintha nem számítana az, hogyan mutat az úriember a sztárasszonyság mellett a fényképeken, és hogy milyen vele tölteni az éjszakát (adott esetben a nappalt is, ez már extrapontszámot ér.) Ne idegesítsük már a pattanásos tizenévest, és különösen ne idegesítsünk engem, mert az sportszerűtlen.
Mondjunk végre igazat.
Úgy felcsaptam az agyam, hogy az este, félrészegen odavágott kabátomra hajítottam a jobb sorsra érdemes magazint, az ilyenkor obligát "Anyádat, bazeg!" felkiáltással megspékelve. Komolyan, még a választási kampányt is jobban viselem, mert arról nem akarom elhinni, hogy esetleg, talán, valahol, mégis igaz.
Lúzer vagyok, tudom. So what, so what.
De legalább jólelkű lúzer vagyok, és ezt sem mondhatja el magáról mindenki.
***
Naiv Supermannek kerestem könyvet Afrikáról, hadd ne kelljen legközelebb azzal tökörészni, hogy Xena karajra bontja minden egyes biológiai utalását, mondván, hogy az nem ott, nem úgy, és nem olyan létszámban él, mint ahogy kalandfilm-mániás Írókör-tagunk gondolta vagy olvasta. Vojnits András Utazás a rejtelmes Kelet-Afrikában című könyve - Budapest, 1990., Natura Kiadó -, bár már nem kimondottan naprakész, azért érdemes elolvasni, mivel vannak dolgok, amik egyszerűen nem avulnak el.
"Az úton és mellette páviánok és kaméleonok. Az utóbbiakat megfogtam, éppen úgy, mint azokat a kék színű bogarakat, amelyek egy kocsma udvarán a lehullott kesudión lakmároztak. Az út menti italmérés közönsége nyomban kitódult a látványosságra.
- A dudukat (bogarakat) gyűjtöd? - kérdezte a szóvivőjük angolul.
- Azokat.
- Ezek jó duduk?
- Igen, nagyon jó duduk.
- Majd mi fogunk neked dudukat. Ötven shilling egy darab.
Ekkorra már gyűjtőüvegeim színültig megteltek dudukkal. Ezen az árfolyamon valóságos vagyon; pár ezer shilling. Megmutattam a bámészkodóknak.
- Inkább én adok nektek dudut. Negyven shilling. Hányat kértek? - Gyorsan kocsiba szálltunk, mielőtt a felháborodott tömeg meglincsel."
Elképzeltem a jelenetet, amikor a turizmusra berendezkedett lokál fekete közösség alapító atyja remegő szájszéllel mesél unokájának a Nagyon Hülye Mzungukról, akiket égbekiáltó pofátlanságukért azóta mennykővel sújtott a haragvó ég. Mintegy mellékesen, egy sereg hasznos információt meg lehet tudni Afrika élővilágáról, a törzsi és nem-törzsi szokásokról, meg arról, hogy mit is jelent voltaképpen a klimatikus változás, mindamellett érdekes olvasmányról van szó, eszméletlen poénokkal.
Na, napi irodalmi ajánló vége.
***
Állapotjelentés vége.
EOF
csütörtök, január 29, 2004
péntek, január 23, 2004
Na, elkúsztam idejekorán a bizottságosdiról. Egyelőre úgy tűnik, hogy a dolog működni fog, addig legalábbis mindenképpen, amíg a pénz szóba nem kerül, mert az még a legbensőségesebb kapcsolatoknak is képes alávágni, hát még ennek. Mindegy, kíváncsi leszek.
Az ásványvizelésre nem került sor, mivel laza mozdulattal bekúsztam a hátsó sorba, és nagy átéléssel adtam elő a minden valamirevaló társaságban elengedhetetlen Háromlábú Bográcsállvány szerepét - hagytam a nagyfiúkat, nagylányokat játszani, különben is, én csak amúgy konzultatíve voltam jelen, ami az én értelmezésemben azt jelenti, hogy megzabálom a pogácsát, megiszom a kávét és nem szólok hozzá, csak ha már nagyon muszáj.
Így hát le se bőgtem. Azután, felszabadultan, boldogan, belöktem egy Red Bullt és két kék (Új! Krémesebb!) Balaton szeletet, és most energetizálva, hazai bölcsességgel jól felszerelten küzdök az Adminisztratív Foshalom és a saját lükeségem miatt felhalmozódott teljesítéselmaradás bepótlásának feladatával, mert jövő héten szabadságra megyek. Jól. És írni fogok. És inni. (Mit inni, vedelni!) És két pofára tömöm magamba a kalóriát. És jóféle emberekkel fogok találkozni. És most már tényleg elmegyek lőni (ha sikerül megszervezni a Lúzerkommandót). Sőt, az is meglehet, hogy a változatosság kedvéért végre kialszom magam, és ezzel eltüntetem a karikákat a szemem alól. Bár ez már színtiszta fikció.
***
Visszaolvastam a 2004. január 10-i és a 2004. január 21-i postomat. Megállapítom, hogy a hülyelúzer és a lelkeslúzer fázisok között pontosan 11 nap a különbség. Ez baj?
Mindegy, most jól érzem magam, és egy ideig nem is hagyom, hogy ez elmúljon.
Az ásványvizelésre nem került sor, mivel laza mozdulattal bekúsztam a hátsó sorba, és nagy átéléssel adtam elő a minden valamirevaló társaságban elengedhetetlen Háromlábú Bográcsállvány szerepét - hagytam a nagyfiúkat, nagylányokat játszani, különben is, én csak amúgy konzultatíve voltam jelen, ami az én értelmezésemben azt jelenti, hogy megzabálom a pogácsát, megiszom a kávét és nem szólok hozzá, csak ha már nagyon muszáj.
Így hát le se bőgtem. Azután, felszabadultan, boldogan, belöktem egy Red Bullt és két kék (Új! Krémesebb!) Balaton szeletet, és most energetizálva, hazai bölcsességgel jól felszerelten küzdök az Adminisztratív Foshalom és a saját lükeségem miatt felhalmozódott teljesítéselmaradás bepótlásának feladatával, mert jövő héten szabadságra megyek. Jól. És írni fogok. És inni. (Mit inni, vedelni!) És két pofára tömöm magamba a kalóriát. És jóféle emberekkel fogok találkozni. És most már tényleg elmegyek lőni (ha sikerül megszervezni a Lúzerkommandót). Sőt, az is meglehet, hogy a változatosság kedvéért végre kialszom magam, és ezzel eltüntetem a karikákat a szemem alól. Bár ez már színtiszta fikció.
***
Visszaolvastam a 2004. január 10-i és a 2004. január 21-i postomat. Megállapítom, hogy a hülyelúzer és a lelkeslúzer fázisok között pontosan 11 nap a különbség. Ez baj?
Mindegy, most jól érzem magam, és egy ideig nem is hagyom, hogy ez elmúljon.
csütörtök, január 22, 2004
Holnap kiderül, szertve tiszteltek, hogy a szociális fóbiám előjön-e, vagy sem. Furcsa, miket kényszerít rá az emberre ez a szar. Ha idegenek közelében vagyok, két kézzel fogom a csészét, akármekkora is. Húzóra lehajtom, feketén - mert mind a cukor, mind a tejszín mellémenne -, pedig nem is szeretem úgy. A második kávé már könnyebben megy, a harmadik meg teljesen természetesen lecsúszik, ahogy azt az ún. normális emberek inni szokták.
Egy héten keresztül ezzel kábé kétnaponta megküzdeni (mert hogy még rendszertelenül is jelentkezik a mocsok), nos, nem volt az a prosztataroppantóan kellemes élmény. De lenyomtam, nap végére mindig. És az az igazán humoros ebben a dologban, hogy tudatosan persze tisztában vagyok a ténnyel, hogy a) ez itt egy fóbia b) semmi racionalitás nincs benne c) némileg kűnosz, szoposz és kübaszthenész, ahogy a híres görög kórus mondja, és persze eközben mégis megtörténik. És most kiderülhet, hogy a sok Valóban Fontos Embernek mennyire tűnik fel Srakker papa sok apró, kínos epizódja az ásványvízzel.
Juhé.
Egy héten keresztül ezzel kábé kétnaponta megküzdeni (mert hogy még rendszertelenül is jelentkezik a mocsok), nos, nem volt az a prosztataroppantóan kellemes élmény. De lenyomtam, nap végére mindig. És az az igazán humoros ebben a dologban, hogy tudatosan persze tisztában vagyok a ténnyel, hogy a) ez itt egy fóbia b) semmi racionalitás nincs benne c) némileg kűnosz, szoposz és kübaszthenész, ahogy a híres görög kórus mondja, és persze eközben mégis megtörténik. És most kiderülhet, hogy a sok Valóban Fontos Embernek mennyire tűnik fel Srakker papa sok apró, kínos epizódja az ásványvízzel.
Juhé.
szerda, január 21, 2004
Ez egy ilyen postolós nap. Furcsa. Szóval gondoltam, leírom, hogy mégis mi az, ami esetleg más volt életemben, mint a naponta változó napi rutin, meg amit általában nem írok le/meg. Néha nem árt rendszereznem magamnak, hogy mitől mit és hogyan kaptam, például akkor, amikor egy masszív rosszkedvből lábalok kifelé, és igyekszem meggyőzni magamat arról, hogy nekem voltaképpen kurva jó dolgom van. Mert hát végül is, igen.
(Mert, interperszonális szinten, ha nem is történt az ég egy világon semmi világrengető, akiket ismertem és kedveltem tegnap, azok viszontismernek és viszontkedvelnek ma is... mert a napi betevőm az megvan... mert látok kiutat a fosrengetegből, és van is rá esélyem, hogy végigvigyem... mert a családom (/lekopog) egyelőre ép és egészséges... mert megvan az összes fontosabb szervem és végtagom... mert már megint rohadt hideg van, és ez jó.)
Nem árt azt sem tudnom, hogy miből inspirálódtam eddig, és mi az, ahol esetleg bővíteni kell a repertoárt, ha az írást (ami lopva bár, de egyre nagyobb szeletet hasít ki napi erőforrásaim mindég fogyatkozó tortájából, hogy a képzavar meglegyen) folytatni, írói eszköztáramat pedig fejleszteni akarom. Volt egypár ilyen, hogyúgymondjam, fordulópont-jellegű alkotás, de most csak egyről fogok beszélni. (Azt' legfeljebb ez is gyarapítja majd a megkezdett és be nem fejezett témáim számát. SFW.)
"Time lays waste to all things. But I shall fight it as long as I can", mondta egy ember, akinek a teste több száz éves, az emlékei harminc naposak, és én begótultam.
"Time is not your enemy. Forever is." felelte egy, saját természetével szembefordult succubus, és húzott egy heget a lelkemre.
Basszameg, nincs abban semmi vállalható, ha valaki ül a rongyos hatnegyvenszer négynyolcvan előtt, olvas egy szöveget (mert hogy ott ám a lényeg, a kép csak dísznek), és pislog, és szorul a torka. És bár egymaga van, próbálja titkolni, hogy ő itt most bizony kétségkívül meghatódott.
Az ember a játékaitól általában nem vár katarzisélményt. Ez már a könnyen mosható, rágható fülű plüssnyúlnál is igaz, a taiwani műanyag szupermegaharcirobotoknál sem változik jelentékenyen, a G.I. Joe - még a rajzfilmes háttérismerettel együtt - sem kerül szóba, és a BFG-vel lefényképezhető ál-3d-s iszonyatok gyilkolászására kihegyezett grafikai motorok teljesítménye sem vált ki jelentős személyiségfejlődést.
Viszont belefutottam annak idején egy valóban monumentális játékba, valszeg sokan ismerik, végig is játszották, ahogy azt kell. A Planescape: Torment azonban klasszikusan az a baleset volt, hogy rácsavarodtam a történetre. Visszagondolva, lehet, hogy van része abban, hogy írási szándékkal billentyűzetet ragadtam. Milyen szarul nézne ki egy interjúban, ha netán sor kerülne rá:
"Riporter (előredől, okos szemében áhítatos figyelem, kezében halkan zümmög a diktafon: - És mondja, Srakker úr, mi volt a legmeghatározóbb élménye, amely az írói pálya felé terelte?
Srakker (kicsit kínosan érzi magát, mert a legtöbb gimnáziumi kötelező olvasmányát utálta, mint a szart - a kevés kivétel az önéletrajzi könyve bibliográfiájában megtalálható -, és különben is rohadtul másnapos): - Hát, tudja, volt egy számítógépes játék, 4 CD volt, és az annyira gót volt és tragikus, hogy még nappal is gót volt meg tragikus... hajnali három környékén meg olyan heroikus, tudja..."
Brrr.
Noszóval, itt van ez a kis 4 CD-s szösszenet, amihez egyébként - most néztem utána - volt olyan állat, aki 489 kilobyte-os végigjátszást csinált, text formátumban. (Azannya a kitartó geek fiatalembernek.)
És olyan figurák vannak benne, hogy az embernek kedve lenne valami hasonlót megírni, szépen kifejtve, mert mindegyikben van annyi élet, hogy más körülmények között akár főhősök is lehetnének (ha a legtöbb számítógépes RPG főhősében akár csak annyi egyéniség lenne, mint ezekben a mellékszereplőkben, gyakrabban tökörésznék ilyesmivel, az biztos).
És az, ahogy szegény főhős végigszopja magát az egészen, helyenként olyan veszteségérzéssel és fájdalommal járt (előfordult, hogy effektíve szégyelltem magam a főherót helyett/által, amikor kiderült róla, hogy korábban - hihi, felvet ez is egy érdekes morális kérdést -, amikor még nem ő volt, hanem valaki más, aki ugyanebben a testben csatangolt, megkínzott másokat, rabszolgasorba vetett, feláldozott olyasvalakiket, akiket én, mint játékos kedveltem), hogy csak ültem, hogy nem, nem, ilyen nem lehet, én ilyet nem csinálhattam... és bár nem kellett ártatlan papírzsebkendőket elpusztítanom (a papírzsebkendők jogvédő egyesülete tehát visszaadhatná a pénzemet), azért pislogtam erősen. De megvolt az ellenpontja is, amikor a tiszta öröm öntött el, hogy "Yess! A hülye lúzer túlélte!", meg "Eh, na jó, már megint jó fiú voltam, és még mindig nem bontottak érte karajra..." meg "Jéé! Szintet léptem!" (Ez utóbbi nem olyan katartikus, de jól jön.)
Vigyázat: gyakorta sekélyes vagyok. Ebből következően nálam ilyesmit elérni, nem egy hétköznapi baleset. És lehetett belőle olyan mondatokat tanulni - most már sosem lopom el :sóhaj: -, hogy "I may bested in battle, but I shall never be defeated", meg "I think, therefore I am... I think...", szóval olyan mondatokat, amik miatt az ember, különösen, ha nem figyel oda, belegabalyodik ebbe a fantasy dologba, és a végén azon kapja magát, hogy ír is hasonlókat. (Pénzért.)
Ha nem vigyáz.
Vigyázzunk együtt.
Nah, overandout.
(Mert, interperszonális szinten, ha nem is történt az ég egy világon semmi világrengető, akiket ismertem és kedveltem tegnap, azok viszontismernek és viszontkedvelnek ma is... mert a napi betevőm az megvan... mert látok kiutat a fosrengetegből, és van is rá esélyem, hogy végigvigyem... mert a családom (/lekopog) egyelőre ép és egészséges... mert megvan az összes fontosabb szervem és végtagom... mert már megint rohadt hideg van, és ez jó.)
Nem árt azt sem tudnom, hogy miből inspirálódtam eddig, és mi az, ahol esetleg bővíteni kell a repertoárt, ha az írást (ami lopva bár, de egyre nagyobb szeletet hasít ki napi erőforrásaim mindég fogyatkozó tortájából, hogy a képzavar meglegyen) folytatni, írói eszköztáramat pedig fejleszteni akarom. Volt egypár ilyen, hogyúgymondjam, fordulópont-jellegű alkotás, de most csak egyről fogok beszélni. (Azt' legfeljebb ez is gyarapítja majd a megkezdett és be nem fejezett témáim számát. SFW.)
"Time lays waste to all things. But I shall fight it as long as I can", mondta egy ember, akinek a teste több száz éves, az emlékei harminc naposak, és én begótultam.
"Time is not your enemy. Forever is." felelte egy, saját természetével szembefordult succubus, és húzott egy heget a lelkemre.
Basszameg, nincs abban semmi vállalható, ha valaki ül a rongyos hatnegyvenszer négynyolcvan előtt, olvas egy szöveget (mert hogy ott ám a lényeg, a kép csak dísznek), és pislog, és szorul a torka. És bár egymaga van, próbálja titkolni, hogy ő itt most bizony kétségkívül meghatódott.
Az ember a játékaitól általában nem vár katarzisélményt. Ez már a könnyen mosható, rágható fülű plüssnyúlnál is igaz, a taiwani műanyag szupermegaharcirobotoknál sem változik jelentékenyen, a G.I. Joe - még a rajzfilmes háttérismerettel együtt - sem kerül szóba, és a BFG-vel lefényképezhető ál-3d-s iszonyatok gyilkolászására kihegyezett grafikai motorok teljesítménye sem vált ki jelentős személyiségfejlődést.
Viszont belefutottam annak idején egy valóban monumentális játékba, valszeg sokan ismerik, végig is játszották, ahogy azt kell. A Planescape: Torment azonban klasszikusan az a baleset volt, hogy rácsavarodtam a történetre. Visszagondolva, lehet, hogy van része abban, hogy írási szándékkal billentyűzetet ragadtam. Milyen szarul nézne ki egy interjúban, ha netán sor kerülne rá:
"Riporter (előredől, okos szemében áhítatos figyelem, kezében halkan zümmög a diktafon: - És mondja, Srakker úr, mi volt a legmeghatározóbb élménye, amely az írói pálya felé terelte?
Srakker (kicsit kínosan érzi magát, mert a legtöbb gimnáziumi kötelező olvasmányát utálta, mint a szart - a kevés kivétel az önéletrajzi könyve bibliográfiájában megtalálható -, és különben is rohadtul másnapos): - Hát, tudja, volt egy számítógépes játék, 4 CD volt, és az annyira gót volt és tragikus, hogy még nappal is gót volt meg tragikus... hajnali három környékén meg olyan heroikus, tudja..."
Brrr.
Noszóval, itt van ez a kis 4 CD-s szösszenet, amihez egyébként - most néztem utána - volt olyan állat, aki 489 kilobyte-os végigjátszást csinált, text formátumban. (Azannya a kitartó geek fiatalembernek.)
És olyan figurák vannak benne, hogy az embernek kedve lenne valami hasonlót megírni, szépen kifejtve, mert mindegyikben van annyi élet, hogy más körülmények között akár főhősök is lehetnének (ha a legtöbb számítógépes RPG főhősében akár csak annyi egyéniség lenne, mint ezekben a mellékszereplőkben, gyakrabban tökörésznék ilyesmivel, az biztos).
És az, ahogy szegény főhős végigszopja magát az egészen, helyenként olyan veszteségérzéssel és fájdalommal járt (előfordult, hogy effektíve szégyelltem magam a főherót helyett/által, amikor kiderült róla, hogy korábban - hihi, felvet ez is egy érdekes morális kérdést -, amikor még nem ő volt, hanem valaki más, aki ugyanebben a testben csatangolt, megkínzott másokat, rabszolgasorba vetett, feláldozott olyasvalakiket, akiket én, mint játékos kedveltem), hogy csak ültem, hogy nem, nem, ilyen nem lehet, én ilyet nem csinálhattam... és bár nem kellett ártatlan papírzsebkendőket elpusztítanom (a papírzsebkendők jogvédő egyesülete tehát visszaadhatná a pénzemet), azért pislogtam erősen. De megvolt az ellenpontja is, amikor a tiszta öröm öntött el, hogy "Yess! A hülye lúzer túlélte!", meg "Eh, na jó, már megint jó fiú voltam, és még mindig nem bontottak érte karajra..." meg "Jéé! Szintet léptem!" (Ez utóbbi nem olyan katartikus, de jól jön.)
Vigyázat: gyakorta sekélyes vagyok. Ebből következően nálam ilyesmit elérni, nem egy hétköznapi baleset. És lehetett belőle olyan mondatokat tanulni - most már sosem lopom el :sóhaj: -, hogy "I may bested in battle, but I shall never be defeated", meg "I think, therefore I am... I think...", szóval olyan mondatokat, amik miatt az ember, különösen, ha nem figyel oda, belegabalyodik ebbe a fantasy dologba, és a végén azon kapja magát, hogy ír is hasonlókat. (Pénzért.)
Ha nem vigyáz.
Vigyázzunk együtt.
Nah, overandout.
"Megyek, megcsinálom az Adminisztratív Foshalmot..."
"Ez az, aminek gondolom, vagy valami skandináv népszokás?"
"Ez az a hajó, amit a híres viking Könyökvédős Pajzsrágók akkor is elégettek, ha nem volt kit temetni. Fogták a doksikat, egy vödör fókazsírt, egy fáklyát, megvárták az apályt, azt' a teljes költségvetési tervdokumentációt égve behajtották a tengerbe."
Érdemes velem munka közben beszélni.
"Ez az, aminek gondolom, vagy valami skandináv népszokás?"
"Ez az a hajó, amit a híres viking Könyökvédős Pajzsrágók akkor is elégettek, ha nem volt kit temetni. Fogták a doksikat, egy vödör fókazsírt, egy fáklyát, megvárták az apályt, azt' a teljes költségvetési tervdokumentációt égve behajtották a tengerbe."
Érdemes velem munka közben beszélni.
Milyen királyság, hogy akad, aki ismer még úgy is, hogy a büdös életben egyszer sem látott. Vagy - horribile dictu - olyan archetipikus vagyok, hogy még a horoszkópok is betalálnak néha. Lehet ilyen is, elvégre az általánosságoknak megvan az a jó tulajdonsága, hogy bejönnek. Általában, ugye.
***
Jutiseszembe.
Párbeszéd tegnap a cseten, össze is omlottak páran (emlékezetből idézve):
Srakker Parandroidnak: - És úgy mégis, mit a f@szt vársz a Maslow-piramistól, individuumok gyöngye, hogy írjon le Téged? Mit vársz egy primitív modelltől?
Dézsa: - A férfinépek általában egészen mást szoktak várni egy primitív modelltől.
Srakker: - De vizsgázniuk nem kell belőle. Az UV-díjat azért be kell fizetnünk: "Lécí, adjál pénzt szoliraaa!"
Ó, igen, néha, ha a csillagok állása kedvezőre fordul, az agyam felébred időtlen álmából R'lyeh elsüllyedt városában, és akkor még valami szórakoztatóan eredeti sanityszoppantóság hagyja el billentyűim kerítését. Szökken át rajta, amúgy epikusan. Hexameterben.
***
A fűszermorzsás bélszín zöldborsmártással, a korsó Dreher, a sonkával-sajttal töltött gomba a barátom. (Tegnap ismét találkoztam ezzel a társasággal, és fantasztikusat mulattunk együtt.) Ezt mindenféleképpen hangsúlyoznom szükséges, annak érdekében, hogy kalóriamentességet fogadott ismerőseim kellőképpen értékelhessék az áldozatot, vagyis azt, hogy a jelenlétükben nem eszem ilyet. Pedig megtehetném.
(Az igazsághoz hozzátartozik, egy kicsit félek attól, hogy mondjuk Bright kolléga minden emberit feledve átnyúl az asztal fölött, egy laza mozdulattal eltépi a nyakam, és ernyedten elhanyatló testemet rongybabaként félredobva, a győztes ragadozó mohóságával veti rá magát rettegő kajámra. Most komolyan, hogy nézne ez ki a hírekben...
Oké. Akármit is szedek tudtomon kívül, ígérem, holnapra abbahagyom.)
***
Még van egy etap a tegnapi adminisztratív fosból. Megyek, és lenyomom. De le ám. Ha ember lenne, már nem élne. A saját vastagbelével fojtottam volna meg. De nem az, ezért valakinek fel kell dolgoznia, információs párizsit kell belőle generálnia, és a döntés - véletlenül, vagy valaki fúr a Hivatalban - rám esett. Most pedig már a tapasztalatom míján nem választanak mást erre a nagybecsűre. "Ha egy szar feladatot megcsinálsz, számíthatsz rá, hogy rajtad is marad."
***
Jutiseszembe.
Párbeszéd tegnap a cseten, össze is omlottak páran (emlékezetből idézve):
Srakker Parandroidnak: - És úgy mégis, mit a f@szt vársz a Maslow-piramistól, individuumok gyöngye, hogy írjon le Téged? Mit vársz egy primitív modelltől?
Dézsa: - A férfinépek általában egészen mást szoktak várni egy primitív modelltől.
Srakker: - De vizsgázniuk nem kell belőle. Az UV-díjat azért be kell fizetnünk: "Lécí, adjál pénzt szoliraaa!"
Ó, igen, néha, ha a csillagok állása kedvezőre fordul, az agyam felébred időtlen álmából R'lyeh elsüllyedt városában, és akkor még valami szórakoztatóan eredeti sanityszoppantóság hagyja el billentyűim kerítését. Szökken át rajta, amúgy epikusan. Hexameterben.
***
A fűszermorzsás bélszín zöldborsmártással, a korsó Dreher, a sonkával-sajttal töltött gomba a barátom. (Tegnap ismét találkoztam ezzel a társasággal, és fantasztikusat mulattunk együtt.) Ezt mindenféleképpen hangsúlyoznom szükséges, annak érdekében, hogy kalóriamentességet fogadott ismerőseim kellőképpen értékelhessék az áldozatot, vagyis azt, hogy a jelenlétükben nem eszem ilyet. Pedig megtehetném.
(Az igazsághoz hozzátartozik, egy kicsit félek attól, hogy mondjuk Bright kolléga minden emberit feledve átnyúl az asztal fölött, egy laza mozdulattal eltépi a nyakam, és ernyedten elhanyatló testemet rongybabaként félredobva, a győztes ragadozó mohóságával veti rá magát rettegő kajámra. Most komolyan, hogy nézne ez ki a hírekben...
Oké. Akármit is szedek tudtomon kívül, ígérem, holnapra abbahagyom.)
***
Még van egy etap a tegnapi adminisztratív fosból. Megyek, és lenyomom. De le ám. Ha ember lenne, már nem élne. A saját vastagbelével fojtottam volna meg. De nem az, ezért valakinek fel kell dolgoznia, információs párizsit kell belőle generálnia, és a döntés - véletlenül, vagy valaki fúr a Hivatalban - rám esett. Most pedig már a tapasztalatom míján nem választanak mást erre a nagybecsűre. "Ha egy szar feladatot megcsinálsz, számíthatsz rá, hogy rajtad is marad."
kedd, január 20, 2004
Nah. Nap vége, kifogyott az adminisztrálható foshalom, de holnapra lesz belőle megint, jihá.
Tegnap találkoztunk Xenával, kommunikáltunk mindenféle témákról. Például, hogy mire gondol a női fő/mellékszereplő, amikor Dicsőségesen Gusztustalan Főhősöm díszvendégként beüget a bulijára. Hogy mit mond akkor, amikor hősiesen szét is csapatja a főattrakciót, és ezzel még közönségsikert is arat. És egyáltalán, mi az az érzelmi alapállapot, amire tőle számítani lehet. És megbeszéltük, hogy ha elbizonytalanodom a folytatást illetően, átnézi és segít. De kábé ennyi is volt a szakmai téma. Megbeszéltünk egy sereg egyebet is, élt a hírhedett Srakker-féle problémamegoldási alapmodul ("Egyszerűsítsd addig, amíg megérted, azt' menjé' rája!") eközben ő adott a diétájának bőszen, csúszott az Oktoberfestbier meg a Paulaner Roggen Bier rendesen.
Letisztáztunk néhány dolgot, amelyek jó, hogy a helyükre kerültek. És kiderült pár olyan dolog is, ami meglepett. Szóval kellemes attrakció volt ez a tegnap este, és merem remélni, hogy Xena számára is hasznos.
***
És a mai nap, a munkanapok gyöngye is csak 14:00-kor ment végleg az idegeimre. Immunizálódom. Egyszer végig fogom bírni.
Tegnap találkoztunk Xenával, kommunikáltunk mindenféle témákról. Például, hogy mire gondol a női fő/mellékszereplő, amikor Dicsőségesen Gusztustalan Főhősöm díszvendégként beüget a bulijára. Hogy mit mond akkor, amikor hősiesen szét is csapatja a főattrakciót, és ezzel még közönségsikert is arat. És egyáltalán, mi az az érzelmi alapállapot, amire tőle számítani lehet. És megbeszéltük, hogy ha elbizonytalanodom a folytatást illetően, átnézi és segít. De kábé ennyi is volt a szakmai téma. Megbeszéltünk egy sereg egyebet is, élt a hírhedett Srakker-féle problémamegoldási alapmodul ("Egyszerűsítsd addig, amíg megérted, azt' menjé' rája!") eközben ő adott a diétájának bőszen, csúszott az Oktoberfestbier meg a Paulaner Roggen Bier rendesen.
Letisztáztunk néhány dolgot, amelyek jó, hogy a helyükre kerültek. És kiderült pár olyan dolog is, ami meglepett. Szóval kellemes attrakció volt ez a tegnap este, és merem remélni, hogy Xena számára is hasznos.
***
És a mai nap, a munkanapok gyöngye is csak 14:00-kor ment végleg az idegeimre. Immunizálódom. Egyszer végig fogom bírni.
hétfő, január 19, 2004
Mwuhá! Első női NPC-m, akinek még a végén személyisége is lesz, ha nem vigyázunk. (Mottóm: ha nem tudod, ne vágj bele.) De. Öröm, meg boldogság, meg ilyenek. Xena beleegyezett, hogy segít elkövetni a szereplőt.
Checkpoint reached. Quicksave. F5, jobb gyűrűsujj kapkodva keresi az F9-et. Mert most, hogy végre két életképes személyiség is van a könyvben, előfordulhat, hogy kifut a kezemből a sztori. Van még hová fejlődnöm, na.
***
"In case of emergency naming, break glass and hit (computer) keyboard with flatfish multiple times. Repeat if necessary. Replace flatfish after use." - felirat a hazai fiksön-alkotók számítógépe melletti üvegszekrényen. Máshogy nem lehet ilyen tökkelütött neveket adni.
***
Ez meg mafasz?!
Checkpoint reached. Quicksave. F5, jobb gyűrűsujj kapkodva keresi az F9-et. Mert most, hogy végre két életképes személyiség is van a könyvben, előfordulhat, hogy kifut a kezemből a sztori. Van még hová fejlődnöm, na.
***
"In case of emergency naming, break glass and hit (computer) keyboard with flatfish multiple times. Repeat if necessary. Replace flatfish after use." - felirat a hazai fiksön-alkotók számítógépe melletti üvegszekrényen. Máshogy nem lehet ilyen tökkelütött neveket adni.
***
Ez meg mafasz?!
A január 16-iról pánteken kiderült, hogy Rejtő-hős eredetileg Livingstone-ra gondolt. Most már csak három ice tea-ig bírtam, talán, mert kiderült, hogy a szerdai alkalmat Rejtő-hős fizette, és most meg kellett fizetnem a visszás szívesség árát. Nem kell aggódni, ezúttal hazataláltam. Szándékomban áll immunitást kifejleszteni a Hosszúszigeti Jegestea ellen.
Tehát újra itt, újra most, és tegnap sikerült annyira felcsapni az agyamat, hogy továbbírtam a regénykezdeményemet, így már megint csak negyvenezer leütéssel vagyok elmaradva.
Oh, semmi ok a selyemzsinór és a .45 ACP után nyúlni, akár magatok ellen, akár ellenem kívánjátok használni, szeretve tisztelt Olvasók (drop the fucking gun!): pozitív megnyilvánulások is helyet kapnak benne. Különösen, amikor nem emberekről hanem növényekről, vagy épületekről, másként nevezve: tereptárgyakról írok.
"Vannak emberek, akik úgy születnek, hogy tudnak félig balett-táncosként, félig tankként mozogni. Mások tanulják. Én a magam részéről minden férfias eleganciát nélkülöztem, amikor végül kitrappoltam az intézet kapuján."
Látják? Látják? Ez önéletrajzi, és nem negatív (többen is igazolhatják, akik láttak már bedülöngélhetni valahová). Tehát nyugodtan négyzetgyököt vonhatunk belőle, és még mindig lesz értelme. Már ha eddig volt, természetesen. Quod erat demonstrandum, ahogy matematikusoknál és kultúrsznobéknál mondani szokták.
Na, meg még egy önéletrajzi, hogy mindenki garantáltan rám ismerjen.
"Mert hát mi kell ahhoz, hogy írhassak? Hangulat. Harag. Bagó. Kávé. Valami tömény. És egy írógép. Elvégre nem vagyunk állatok. "
És ez történetesen én vagyok. Nem véletlen, hogy nem vagyok elég produktív. Nehéz manapság jól feldühödni valamin, ahogy azt több vogon alanyi költő is panaszolta már. A valóság nem kedvez nekem.
Tehát újra itt, újra most, és tegnap sikerült annyira felcsapni az agyamat, hogy továbbírtam a regénykezdeményemet, így már megint csak negyvenezer leütéssel vagyok elmaradva.
Oh, semmi ok a selyemzsinór és a .45 ACP után nyúlni, akár magatok ellen, akár ellenem kívánjátok használni, szeretve tisztelt Olvasók (drop the fucking gun!): pozitív megnyilvánulások is helyet kapnak benne. Különösen, amikor nem emberekről hanem növényekről, vagy épületekről, másként nevezve: tereptárgyakról írok.
"Vannak emberek, akik úgy születnek, hogy tudnak félig balett-táncosként, félig tankként mozogni. Mások tanulják. Én a magam részéről minden férfias eleganciát nélkülöztem, amikor végül kitrappoltam az intézet kapuján."
Látják? Látják? Ez önéletrajzi, és nem negatív (többen is igazolhatják, akik láttak már bedülöngélhetni valahová). Tehát nyugodtan négyzetgyököt vonhatunk belőle, és még mindig lesz értelme. Már ha eddig volt, természetesen. Quod erat demonstrandum, ahogy matematikusoknál és kultúrsznobéknál mondani szokták.
Na, meg még egy önéletrajzi, hogy mindenki garantáltan rám ismerjen.
"Mert hát mi kell ahhoz, hogy írhassak? Hangulat. Harag. Bagó. Kávé. Valami tömény. És egy írógép. Elvégre nem vagyunk állatok. "
És ez történetesen én vagyok. Nem véletlen, hogy nem vagyok elég produktív. Nehéz manapság jól feldühödni valamin, ahogy azt több vogon alanyi költő is panaszolta már. A valóság nem kedvez nekem.
péntek, január 16, 2004
csütörtök, január 15, 2004
Ez a mai ez nem az én napom, szinte teljes bizonyossággal ki merem jelenteni. Kezdődött ez az egész a tegnappal, amelynek egy nagyon randa másnaposság lett a vége: hihetetlen tudati kontrollomnak köszönhettem csupán, hogy reggelre kelvén nem rikácsoltam ismét a vécékagylóba. De ez kilencre elmúlt.
A helyzet azonban az volt, hogy nekem kilencre melóügyben már meg kellett volna jelennem egy helyen. Ez annyira nem sikerült, tekintettel arra a tényre, hogy elvesztem (értsd: elvesztem) a Deák tér és a Vörösmarty tér között. Úgy éreztem magam, mint a kis marine a StarCraftban, egy világos folt közepén állva a nagy fekete ismeretlen területen belül, ahol nem tudni, hol tanyáznak a zergek. És tisztában voltam azzal, hogy az asszociációért, a tájékozódásért, az alakfelismerésért felelős agyterületek most valami olyan szinten nem működnek, hogy az már önveszélyes. És éppen csak nem ütöttem a homlokom, hogy gyere már vissza bazmeg, emlékeznem kéne, de csak a statikus serc, meg pergő homok hangja jött onnan, ahol a választ vártam. Valami nem stimmel, mert tegnap ezen a helyen már elbasztam az irányzékot, ugyanilyen szituációban, rongyos két sör után. De azt csak szimplán elvétettem, a belváros patkóbelében benne, ahol azért elvileg egy tősgyökeres pestinek tudni kéne tájékozódni.
És kínomban lementem a Ferenciek terére, ahol az aluljáróban vettem egy Red Bullt, és csak azért találtam vissza, mert bevéstem, hogy mindvégig egyenesen mentem. Mire elértem a Létesítményt, már majdnem ember voltam (bár kutya se hiányolt, ebben biztos vagyok). De nagyon lassú, bizonytalan, a szervkádból alighogy kirángatott humanoid fajzat ám.
Tanulság: vigyázzunk az emlékeinkre, mert ha elvesznek, az nagyon kínos érzés.
És mindig legyen nálunk tartalék Red Bull.
A helyzet azonban az volt, hogy nekem kilencre melóügyben már meg kellett volna jelennem egy helyen. Ez annyira nem sikerült, tekintettel arra a tényre, hogy elvesztem (értsd: elvesztem) a Deák tér és a Vörösmarty tér között. Úgy éreztem magam, mint a kis marine a StarCraftban, egy világos folt közepén állva a nagy fekete ismeretlen területen belül, ahol nem tudni, hol tanyáznak a zergek. És tisztában voltam azzal, hogy az asszociációért, a tájékozódásért, az alakfelismerésért felelős agyterületek most valami olyan szinten nem működnek, hogy az már önveszélyes. És éppen csak nem ütöttem a homlokom, hogy gyere már vissza bazmeg, emlékeznem kéne, de csak a statikus serc, meg pergő homok hangja jött onnan, ahol a választ vártam. Valami nem stimmel, mert tegnap ezen a helyen már elbasztam az irányzékot, ugyanilyen szituációban, rongyos két sör után. De azt csak szimplán elvétettem, a belváros patkóbelében benne, ahol azért elvileg egy tősgyökeres pestinek tudni kéne tájékozódni.
És kínomban lementem a Ferenciek terére, ahol az aluljáróban vettem egy Red Bullt, és csak azért találtam vissza, mert bevéstem, hogy mindvégig egyenesen mentem. Mire elértem a Létesítményt, már majdnem ember voltam (bár kutya se hiányolt, ebben biztos vagyok). De nagyon lassú, bizonytalan, a szervkádból alighogy kirángatott humanoid fajzat ám.
Tanulság: vigyázzunk az emlékeinkre, mert ha elvesznek, az nagyon kínos érzés.
És mindig legyen nálunk tartalék Red Bull.
szerda, január 14, 2004
"...jeden Herzschlag kontrollieren"
Van róla dokumentuma? Aláírások megfelőek? ÁHT azonosító a feladatfinanszírozási engedélyokiraton megfelelő? Szakmai teljesítésigazolás? Formai kellékek? Tartalmi követelmények? Az idegeire megyek? Igen? Igen?! Zavarom?! A munkájában? A kérdéseimmel? A kóros kutakodhatnék-kényszeremmel? A hozzá nem értésemmel? Zavarom?! Igen?!
Jó.
Holnap megint jövök.
Van róla dokumentuma? Aláírások megfelőek? ÁHT azonosító a feladatfinanszírozási engedélyokiraton megfelelő? Szakmai teljesítésigazolás? Formai kellékek? Tartalmi követelmények? Az idegeire megyek? Igen? Igen?! Zavarom?! A munkájában? A kérdéseimmel? A kóros kutakodhatnék-kényszeremmel? A hozzá nem értésemmel? Zavarom?! Igen?!
Jó.
Holnap megint jövök.
kedd, január 13, 2004
Az elmúlt két napom a munkáról szól. Ez még velem is előfordul. Érdekes módon a mániás-depressziós, passzív-agresszív viselkedésminták egyre különösebb szuperpozíciójából kis kivételektől eltekintve normálisan viselkedem, azzal az aprócska kitétellel, hogy annyi a szociális életem, mint egy matyóhímzéses párnahuzatnak. Tehát úgy nagyjából nincs. Bár azért két nap nem egy remeteélet, ismerjük el.
Tudtam ám én, tudtam, hogy nem csak ott kellett volna az időmet tölteni, ahol effektíve voltam, hanem ott is, ahol nem (csitt, ne többet, mert még megsértem itten az adatvédelmi törvényt, ugye; most már mindenki adatát kőkemény biztonsági intézkedésekkel kell védeni, kivéve persze az enyémet. És talán a Tiédet, kedves olvasó, de mi legfeljebb az oly ritka kivételek valamelyike lehetünk, átcsusszantunk a fotonokat is megnyomorgató eresztékek között - az ezerszemű argosz csakis a mi érdekeinket figyeli. Ja. *SZLÖRB*.)
Kezdem én itten nem érteni, hogy voltaképpen mit is csinálok, minden olyan bonyolult. Nincs adat, vagy ha van, az olyan is, ha nem olyan, akkor kezelhetetlenül sok. Ez már csak az adatok szokása.
***
Természetesen nem múlhat el vámpírosdi anélkül, hogy a gótikus horror hangulatot fel ne feszítsük valami nyújtópadra. Paszulykarót még nem sikerült kiborítani, a kísérletek folynak.
***
Új hangeffektek, magyar nyelvű képregényekbe: *FÖRM* (hajleüvöltésre), és a *CSÖRÖMP* (gránátra, csavarra, leesett kávéscsajkára, a lényeg, hogy fémből legyen és kemény felületre essen).
Mostanra ennyi.
Holnap új nap, szurkolás, meg minden.
Tudtam ám én, tudtam, hogy nem csak ott kellett volna az időmet tölteni, ahol effektíve voltam, hanem ott is, ahol nem (csitt, ne többet, mert még megsértem itten az adatvédelmi törvényt, ugye; most már mindenki adatát kőkemény biztonsági intézkedésekkel kell védeni, kivéve persze az enyémet. És talán a Tiédet, kedves olvasó, de mi legfeljebb az oly ritka kivételek valamelyike lehetünk, átcsusszantunk a fotonokat is megnyomorgató eresztékek között - az ezerszemű argosz csakis a mi érdekeinket figyeli. Ja. *SZLÖRB*.)
Kezdem én itten nem érteni, hogy voltaképpen mit is csinálok, minden olyan bonyolult. Nincs adat, vagy ha van, az olyan is, ha nem olyan, akkor kezelhetetlenül sok. Ez már csak az adatok szokása.
***
Természetesen nem múlhat el vámpírosdi anélkül, hogy a gótikus horror hangulatot fel ne feszítsük valami nyújtópadra. Paszulykarót még nem sikerült kiborítani, a kísérletek folynak.
***
Új hangeffektek, magyar nyelvű képregényekbe: *FÖRM* (hajleüvöltésre), és a *CSÖRÖMP* (gránátra, csavarra, leesett kávéscsajkára, a lényeg, hogy fémből legyen és kemény felületre essen).
Mostanra ennyi.
Holnap új nap, szurkolás, meg minden.
szombat, január 10, 2004
Blog, Gondolatok az irodában edissön.
***
Na jól van.
Most van tele az összes faszom. Egyedüllét? Nem zavar. Munkahelyi szopások? Elviselhetők. Egészségi állapotom? Kibírható. Anyagi fedezetem? Az esetek nyolcvan százalékában kielégítő. Mindez együtt?
Bekaphatod az összeset, kedves valóság.
Most komolyan. Jó neked valamire, hogy sózhatod a sebeket? Tudod mit? Ki foglak bírni, azt' nézhetsz, amikor mégis ott leszek, ahol lenni akarok. Fej leszegve, toka gyűrődik, pocak feszül, a háj alatt száz százalékos nominálison üzemelnek az izmok, végtagjaimat az izomtónus sokszorosa rázza - all lights are showing green. Nem tudsz megállítani, te szar. Mindent meg fogok csinálni, amit meg akarok.
Van egy dobásom, és attól félek néha - amikor elönt a kétely -, hogy nem jön be, és akkor az életemnek annyi értelme se lesz, mint most. Már feltettem rá az életemet, azt hiszem. Ott állok majd beszorulva egy munkába, amivel kölcsönösen inkompatibilisek vagyunk, egy élettel, amelyet valami égi kéz rezdülés nélkül a "Kudarc" folderbe másol, ha olyanja van, egy személyiséggel, ami mindent megad nekem, csak azt nem, amit valójában akarok, és kriptikus hibaüzeneteket küld a stratégiai értékelő modulnak.
Van egy dobásom. Be fog jönni, és/vagy utánam a vízözön.
***
Kaptam egy öltözködési tanácsot tegnapelőtt, és milyen igaza volt az illetőnek. Meg kéne tanulnom nyakkendőt kötni, és lejjebb kéne engedni a nadrágjaimat, mert így kábé mellközépig írnak. Bölcs. Az előbbi csak idő és energia kérdése (mint minden az Univerzumban, napi bölcselkedés letudva), az utóbbi már pénzkérdés is, ami súlyos probléma. A felsőtestem jó egy laza 52-es méretű zakóra, CHECK. Deréktól lefelé jönnek a zsírpárnák, például az ordassonka combom, ami családi örökség, és nem veszik be sehol, szóval rá vagyok szorulva egy 56-os nadrágra, ha még valamit zsebre is akarok rakni. A gond az, hogy az ilyen nadrág (mivel nincs az a jóindulat, amivel modellalkatúnak lehet nevezni) generalizált dimenzióinak köszönhetően hosszú is. Úgy értem, beborítja a sarkam, ez meg azért annyira nem humoros.
Kéne varratni. Állítólag Nyíregyházán van egy viszonylag olcsó szabó, aki vállal ilyet. Előre a nadrágturizmus rögös útjain.
***
A regénykezdeményem egyelőre tetszik az embereknek, mégis egyre nehezebben szánom rá magam, hogy leüljek és pátyolgassam. A világ, földi szemmel, mondja sokat sejtetően címe, és megy benne a nyelvi brillír, meg az eksön. Más kérdés, hogy a sztori bírni fogja-e cérnával, valóság papa általában ott próbál szívatni. Ja igen, meg a női szereplőknél. Kéne egy női társszerző, komolyan. Bár az én hisztérikus alkotói attitűdömmel szerintem még Teréz anyát is kiüldöztem volna az einsteini univerzumból.
***
Mintha szállodába járnék haza. Este kilenc, tíz között hazaérek, vacsorázni már régen nem, reggel negyedórás kommunikációt imitálok jó anyámmal, miközben reggelizem, aztán megfürdök és megyek munkába. A hétvége sem sokkal kapcsolatépítőbb: miközben megpróbálok kitartani, hogy elérjem, amit kinéztem magamnak, fennáll a kockázata annak, hogy kiüresedik az életem. És ezt visszatekintve, amikor már nem lesznek itt a szüleim, picsára meg fogom bánni. De nem lehet megállni. Mint a cápák, basszameg.
***
Segítség, félek.
***
Nincsenek normális emberek az ismeretségi körünkben, pont erről beszéltünk Xenával. Jé. Tényleg nincsenek. Mindenki sebeket takargat, tiszta zombigyülekezet - a rothadó arcokon átlátszanak a zápfogak, ha mosolygunk, meg hasonlók. De persze mindenki meggyőzi magát, hogy nem is fáj annyira, olyanok a sebek, mint egy megvakarhatatlan viszketés, amit csak akkor tudsz elviselni, ha izomból nem gondolsz rá, de néha még így is visszajön. Ha látnék egy üdítően normális, sikeres, felelősségteljes és nyugodt embert, most valószínűleg addig ütném az Igazság Széklábával, amíg reszket.
Egy ilyen embert ismerek. De ő letudta a büntetést előre, most már hátradőlhet, és lehet bölcs, nyugodt, példakép.
Se kigyógyulni, se beledögleni nem tudok, olyan a lefolyása, mint valami mentális maláriának. Abba lehetne már hagyni.
***
Rossz kedvem van, de ha nem vigyázok, arra használom ezt a haragot, hogy írjak valami üdítően felkavarót.
***
Ez a részlet az elmúlt három nap blogcafataiból lett random összeválogatva. Aggodalomra semmi ok, hét vége van, majd jön a szuperhős énem, a Bürokrata, és jól megmentem megint magam magam. Szegény Bürokrata, biztos azon gondolkodik, hogy miért nem állt mondjuk péknek, mint hogy mindég engem húzgáljon ki a kátyúból.
***
Na jól van.
Most van tele az összes faszom. Egyedüllét? Nem zavar. Munkahelyi szopások? Elviselhetők. Egészségi állapotom? Kibírható. Anyagi fedezetem? Az esetek nyolcvan százalékában kielégítő. Mindez együtt?
Bekaphatod az összeset, kedves valóság.
Most komolyan. Jó neked valamire, hogy sózhatod a sebeket? Tudod mit? Ki foglak bírni, azt' nézhetsz, amikor mégis ott leszek, ahol lenni akarok. Fej leszegve, toka gyűrődik, pocak feszül, a háj alatt száz százalékos nominálison üzemelnek az izmok, végtagjaimat az izomtónus sokszorosa rázza - all lights are showing green. Nem tudsz megállítani, te szar. Mindent meg fogok csinálni, amit meg akarok.
Van egy dobásom, és attól félek néha - amikor elönt a kétely -, hogy nem jön be, és akkor az életemnek annyi értelme se lesz, mint most. Már feltettem rá az életemet, azt hiszem. Ott állok majd beszorulva egy munkába, amivel kölcsönösen inkompatibilisek vagyunk, egy élettel, amelyet valami égi kéz rezdülés nélkül a "Kudarc" folderbe másol, ha olyanja van, egy személyiséggel, ami mindent megad nekem, csak azt nem, amit valójában akarok, és kriptikus hibaüzeneteket küld a stratégiai értékelő modulnak.
Van egy dobásom. Be fog jönni, és/vagy utánam a vízözön.
***
Kaptam egy öltözködési tanácsot tegnapelőtt, és milyen igaza volt az illetőnek. Meg kéne tanulnom nyakkendőt kötni, és lejjebb kéne engedni a nadrágjaimat, mert így kábé mellközépig írnak. Bölcs. Az előbbi csak idő és energia kérdése (mint minden az Univerzumban, napi bölcselkedés letudva), az utóbbi már pénzkérdés is, ami súlyos probléma. A felsőtestem jó egy laza 52-es méretű zakóra, CHECK. Deréktól lefelé jönnek a zsírpárnák, például az ordassonka combom, ami családi örökség, és nem veszik be sehol, szóval rá vagyok szorulva egy 56-os nadrágra, ha még valamit zsebre is akarok rakni. A gond az, hogy az ilyen nadrág (mivel nincs az a jóindulat, amivel modellalkatúnak lehet nevezni) generalizált dimenzióinak köszönhetően hosszú is. Úgy értem, beborítja a sarkam, ez meg azért annyira nem humoros.
Kéne varratni. Állítólag Nyíregyházán van egy viszonylag olcsó szabó, aki vállal ilyet. Előre a nadrágturizmus rögös útjain.
***
A regénykezdeményem egyelőre tetszik az embereknek, mégis egyre nehezebben szánom rá magam, hogy leüljek és pátyolgassam. A világ, földi szemmel, mondja sokat sejtetően címe, és megy benne a nyelvi brillír, meg az eksön. Más kérdés, hogy a sztori bírni fogja-e cérnával, valóság papa általában ott próbál szívatni. Ja igen, meg a női szereplőknél. Kéne egy női társszerző, komolyan. Bár az én hisztérikus alkotói attitűdömmel szerintem még Teréz anyát is kiüldöztem volna az einsteini univerzumból.
***
Mintha szállodába járnék haza. Este kilenc, tíz között hazaérek, vacsorázni már régen nem, reggel negyedórás kommunikációt imitálok jó anyámmal, miközben reggelizem, aztán megfürdök és megyek munkába. A hétvége sem sokkal kapcsolatépítőbb: miközben megpróbálok kitartani, hogy elérjem, amit kinéztem magamnak, fennáll a kockázata annak, hogy kiüresedik az életem. És ezt visszatekintve, amikor már nem lesznek itt a szüleim, picsára meg fogom bánni. De nem lehet megállni. Mint a cápák, basszameg.
***
Segítség, félek.
***
Nincsenek normális emberek az ismeretségi körünkben, pont erről beszéltünk Xenával. Jé. Tényleg nincsenek. Mindenki sebeket takargat, tiszta zombigyülekezet - a rothadó arcokon átlátszanak a zápfogak, ha mosolygunk, meg hasonlók. De persze mindenki meggyőzi magát, hogy nem is fáj annyira, olyanok a sebek, mint egy megvakarhatatlan viszketés, amit csak akkor tudsz elviselni, ha izomból nem gondolsz rá, de néha még így is visszajön. Ha látnék egy üdítően normális, sikeres, felelősségteljes és nyugodt embert, most valószínűleg addig ütném az Igazság Széklábával, amíg reszket.
Egy ilyen embert ismerek. De ő letudta a büntetést előre, most már hátradőlhet, és lehet bölcs, nyugodt, példakép.
Se kigyógyulni, se beledögleni nem tudok, olyan a lefolyása, mint valami mentális maláriának. Abba lehetne már hagyni.
***
Rossz kedvem van, de ha nem vigyázok, arra használom ezt a haragot, hogy írjak valami üdítően felkavarót.
***
Ez a részlet az elmúlt három nap blogcafataiból lett random összeválogatva. Aggodalomra semmi ok, hét vége van, majd jön a szuperhős énem, a Bürokrata, és jól megmentem megint magam magam. Szegény Bürokrata, biztos azon gondolkodik, hogy miért nem állt mondjuk péknek, mint hogy mindég engem húzgáljon ki a kátyúból.
szerda, január 07, 2004
Fura.
Van egy olyan érzésem, hogy ha véletlenül lesz egy-két öltözet Armani vagy Versace öltönyöm, vagy tuggyafasz, mi mindent szoktak még hordani gazdagemberéknél (azért valószínűbb, hogy továbbra is, csakazértis konfekcióöltönyöket fogok vásárolni és hordani, még ha történetesen sok pénzem lesz is, mert azok olyan diszkréten esetlenek tudnak lenni, és egy Bürokrata él-hal az ilyenért), tehát, ha ez a valószínűtlen eset bekövetkezik, a reprezentatív ruhadarabjaim zsebében is lesz egy üres doboz Lucky Strike, a csomagolásról letéphető zárószalag és a fólia, összegyűrve, két archaikus papírzsebkendő, és egy sötétkék Güntherfresh Orbit, benne egy szem drazséval, és egy folder kés.
(Mert az olyan macsó, ugye, meg tapasztalatom szerint mindig, de mindig az van ám, hogy ha éppen nincs nálam, akkor valamit el kéne vágni, ami az egyébként rendelkezésre álló erőforrásokkal csak jelentős többleterőfeszítés-befektetéssel alakítható a kívánt formára. Tipikusan ilyen például a HP LaserJet C7115A jelű nyomtató-toner, amelynek kis sűrűségű polimer csomagolását eltépni szinte lehetetlen, de egy - Hai-yaaa! T-Schlink! - szúrással átszakítható, és utána már könnyű dolga van bárkinek, aki igazán nyomtatni akar.)
Mert ez eddig valamennyi öltönyömre igaz volt és igaz lett legkésőbb három nap múltán.
A szokások rabja vagyok.
***
Talántalán sikerül megoldani, hogy az Írókör elé újabb répát helyezzünk, amiért megéri továbbra is a magasba törni, meg minden. Persze, aljas személyes indokok és a csordaszellem létrehozása, illetve fenntartása is vezetett ötletem kidolgozása során. Az Ötlet jelenleg még embrionális állapotban van, de talán működhet, álomnak nem rossz. Nagyon nem rossz. És az Írókört, mint valami rossz vámpírt, a mi álmaink tartják életben, hej de patetikus.
Eddig Mentorunkkal és Rejtő-hőssel beszéltem a dologról - az elv (ami meglepetés) működhet, a gyakorlati megvalósítás az, ami rögtön három helyen besülhet. De távlatnak, nos, egyelőre mindenképpen megteszi.
Na, over and out.
Van egy olyan érzésem, hogy ha véletlenül lesz egy-két öltözet Armani vagy Versace öltönyöm, vagy tuggyafasz, mi mindent szoktak még hordani gazdagemberéknél (azért valószínűbb, hogy továbbra is, csakazértis konfekcióöltönyöket fogok vásárolni és hordani, még ha történetesen sok pénzem lesz is, mert azok olyan diszkréten esetlenek tudnak lenni, és egy Bürokrata él-hal az ilyenért), tehát, ha ez a valószínűtlen eset bekövetkezik, a reprezentatív ruhadarabjaim zsebében is lesz egy üres doboz Lucky Strike, a csomagolásról letéphető zárószalag és a fólia, összegyűrve, két archaikus papírzsebkendő, és egy sötétkék Güntherfresh Orbit, benne egy szem drazséval, és egy folder kés.
(Mert az olyan macsó, ugye, meg tapasztalatom szerint mindig, de mindig az van ám, hogy ha éppen nincs nálam, akkor valamit el kéne vágni, ami az egyébként rendelkezésre álló erőforrásokkal csak jelentős többleterőfeszítés-befektetéssel alakítható a kívánt formára. Tipikusan ilyen például a HP LaserJet C7115A jelű nyomtató-toner, amelynek kis sűrűségű polimer csomagolását eltépni szinte lehetetlen, de egy - Hai-yaaa! T-Schlink! - szúrással átszakítható, és utána már könnyű dolga van bárkinek, aki igazán nyomtatni akar.)
Mert ez eddig valamennyi öltönyömre igaz volt és igaz lett legkésőbb három nap múltán.
A szokások rabja vagyok.
***
Talántalán sikerül megoldani, hogy az Írókör elé újabb répát helyezzünk, amiért megéri továbbra is a magasba törni, meg minden. Persze, aljas személyes indokok és a csordaszellem létrehozása, illetve fenntartása is vezetett ötletem kidolgozása során. Az Ötlet jelenleg még embrionális állapotban van, de talán működhet, álomnak nem rossz. Nagyon nem rossz. És az Írókört, mint valami rossz vámpírt, a mi álmaink tartják életben, hej de patetikus.
Eddig Mentorunkkal és Rejtő-hőssel beszéltem a dologról - az elv (ami meglepetés) működhet, a gyakorlati megvalósítás az, ami rögtön három helyen besülhet. De távlatnak, nos, egyelőre mindenképpen megteszi.
Na, over and out.
kedd, január 06, 2004
Második munkanap vége.
Maaajdnem sikerült pozitívra szabni azt a telibebaszott egyenleget, de nem ám. A valóság észrevette az integritását fenyegető, fatális lehetőséget, és ereje fogytán orrba baszott egy projekttel, amelynek következtében "elrendelt pótmunka" keretében várhatóan 17-én és 18-án is dolgozni fogunk.
Elrendelt pótmunka. Szarul hangzik. Különösen egy kemény, tökös bürokrata gyereknek, akinél betonba van vésve a hétfő-péntek, nyolctól (félkilenctől) fél ötig katekizmusa, ez mindennél nagyobb sokkot jelent.
Ez kicsit lelombozott. Persze nem nagyon. Mwuha. Ezen is túl leszek, mint minden szaron (note to self: naponta visszanézni ezt a bejegyzést, és letenni a kötelet).
Volt más is, de arról később, már ha egyáltalán.
Maaajdnem sikerült pozitívra szabni azt a telibebaszott egyenleget, de nem ám. A valóság észrevette az integritását fenyegető, fatális lehetőséget, és ereje fogytán orrba baszott egy projekttel, amelynek következtében "elrendelt pótmunka" keretében várhatóan 17-én és 18-án is dolgozni fogunk.
Elrendelt pótmunka. Szarul hangzik. Különösen egy kemény, tökös bürokrata gyereknek, akinél betonba van vésve a hétfő-péntek, nyolctól (félkilenctől) fél ötig katekizmusa, ez mindennél nagyobb sokkot jelent.
Ez kicsit lelombozott. Persze nem nagyon. Mwuha. Ezen is túl leszek, mint minden szaron (note to self: naponta visszanézni ezt a bejegyzést, és letenni a kötelet).
Volt más is, de arról később, már ha egyáltalán.
hétfő, január 05, 2004
Boldog újat, akkor most áttekintem, hogy hogyan zárult az Előző. Oh, engem békén hagytak a brighti mélységek, talán mert félnek, mi történik velük, ha a közelembe kerülnek. Azzal még kevesen jártak jól.
("Oh", said God. "A challenge.")
Ennek az évnek is lesz ám mottója, de nem ám olyan mostmátutijobblesz, előrelovagolunkanaplementébe-módon heroikus, mint ahogy azt újévkor várná az ember.
"If this is all there is, there must be something that I missed" - kántálja a Clawfinger a The truth közepe táján, és milyen igaza van. Tehát ezzel kezdjük az új tanévet. Innen lesz még felfele is, de lesz ám, moo hoo ha ha.
***
A karácsony vicces darabra sikerült, tiszteletbeli családtaggá avanzsált nagyapám barátnője, ami főleg az öreg gengszter születési dátumának ismeretében szívmelengető. Anyagi pszeudofüggetlenségem bizonyítéka a kapott és adott ajándékok tartalmi és formai összetétele: mindennek örültem, és semmitől nem éreztem magam kínosan, ellentétben mondjuk öntudatos, de kurvára nincstelen főiskolás tanulmányi időm karácsonyaival.
***
Aztán mulattam itt-ott, olykor nem túlságosan, olykor kegyetlenül, alkohol- és nikotinbűzös rekuperálódás, hatékonyan, boldogan. Utólagosan összeröffent a főiskolás időkből megismert barátokközt-kommandó, hogy megünnepeljen néhány születésnapot, így az enyémet is: kaptam tíz korrekt dobókockát, csak még be kell őket törni, mert nem dobnak elég jókat.
***
És fejlesztettem a regénykezdeményemet, így már alig rongyos 30K-val voltam lemaradva fordulónapkor a korábban meghatározott ütemtervhez képest. A főhősöm dicsőségesen gusztustalan figura, a helyszín szintén - merem remélni, hogy a szövegben (a későbbi életrajzírók félrevezetése végett) nem teng túl az önéletrajzi elem.
***
És szilvesztereztem sok vidám figura részvételével Xena kedvesééknél, Budakeszin. Bénáztam egyet a mahjonggal, korlátozottan tüneményes jelenlétem állítólag pozitív hatással volt a közhangulatra - ideértve a magamét is, szóval jó kis buli volt, még ha nem is kerültek bakancsnyomok a plafonra, ki-ki nagy örömére.
***
Aztán találkoztunk írókörileg, ami történésdúsan telt, mert...
... megoldottuk, vagy legalábbis tökösen elnapoltuk a Nagy Szervezeti és Működési Válságot, és kölcsönösen tisztázva a kommunikációs hibákat (és még mi akarunk itten hivatásosan kommunikálni, basszameg), finomítva és kifejtve az álláspontokat, megállapodtunk abban, hogy mindenki azt csinál, amit akar, legfeljebb le lesz tépve a feje és tüdőn lesz hányva.
... hallottunk egy fáintos előadást Mentorunktól arról, hogy hogyan érdemes sztorit, illetve karaktert építeni. Utóbbi eredményeképpen elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad (de a legjobb, ha törik is, szakad is), előszedem azt a dögevő Maslow-piramist, hogy valami elfogadható személyiségábrázolást tudjak adni szegín főhősömnek. Még folyamatban.
... szénné henteltük Naiv Supermant, aki, attól tartok, alkoholista ötvenéves korában is az Írókör ifjú tehetsége marad majd, akárhány Nobel-díjat is szerez közben. Ha egyszer besorolnak valahová, minörökké az maradsz, ámen. Az áldozatként bemutatott, repeszgránátozásnak alávetett mű sok, ámde csekély erőfeszítéssel javítható sebből vérzett. Bízom benne, hogy a látvány nem kedvetlenítette el Supermant, és amikor legközelebb terítékre kerül, egy, tőle már-már elvárt minőségű produktummal löki hanyatt székestül a bandát.
... Bright úgy döntött, hogy nem elég neki a belső kényszer, eljátssza az egyszeri dohányost, aki megafonba mondja, hogy fővesztés és kaktuszba guggolás terhe mellett végleg eldobja a dekket - mintha nem baszott volna rá eddig mindenki a látványos bejelentésekre. Nem értek egyet, de támogatom. Még akár a magam kontraproduktív módszerével történő segítségnyújtásra is kapható vagyok.
... találtunk egy olyan helyet, ahol elfér tizenöt ember, a pincérek nem vágnak át, külön vezetik a számlát, jó a konyha, korlátozottan firmamentumcsapkodós az árszínvonal, fél literes korsóban adják a sört és kérésre lehalkítják a zenét. Ja, meg egész sokáig nyitva van. De aki lefoglalja az Írókör elől, azt leöntjük napalmmal, tollba hentergetjük, és izzó magnéziumot dobunk rá, az előadás után meg mehetünk okulni a parkba, ami ingyenes, de huzatos.
***
Bejöttem ma, január ötödikén, és azonnal fejbe is somtak melóval. Megyek is vissza.
("Oh", said God. "A challenge.")
Ennek az évnek is lesz ám mottója, de nem ám olyan mostmátutijobblesz, előrelovagolunkanaplementébe-módon heroikus, mint ahogy azt újévkor várná az ember.
"If this is all there is, there must be something that I missed" - kántálja a Clawfinger a The truth közepe táján, és milyen igaza van. Tehát ezzel kezdjük az új tanévet. Innen lesz még felfele is, de lesz ám, moo hoo ha ha.
***
A karácsony vicces darabra sikerült, tiszteletbeli családtaggá avanzsált nagyapám barátnője, ami főleg az öreg gengszter születési dátumának ismeretében szívmelengető. Anyagi pszeudofüggetlenségem bizonyítéka a kapott és adott ajándékok tartalmi és formai összetétele: mindennek örültem, és semmitől nem éreztem magam kínosan, ellentétben mondjuk öntudatos, de kurvára nincstelen főiskolás tanulmányi időm karácsonyaival.
***
Aztán mulattam itt-ott, olykor nem túlságosan, olykor kegyetlenül, alkohol- és nikotinbűzös rekuperálódás, hatékonyan, boldogan. Utólagosan összeröffent a főiskolás időkből megismert barátokközt-kommandó, hogy megünnepeljen néhány születésnapot, így az enyémet is: kaptam tíz korrekt dobókockát, csak még be kell őket törni, mert nem dobnak elég jókat.
***
És fejlesztettem a regénykezdeményemet, így már alig rongyos 30K-val voltam lemaradva fordulónapkor a korábban meghatározott ütemtervhez képest. A főhősöm dicsőségesen gusztustalan figura, a helyszín szintén - merem remélni, hogy a szövegben (a későbbi életrajzírók félrevezetése végett) nem teng túl az önéletrajzi elem.
***
És szilvesztereztem sok vidám figura részvételével Xena kedvesééknél, Budakeszin. Bénáztam egyet a mahjonggal, korlátozottan tüneményes jelenlétem állítólag pozitív hatással volt a közhangulatra - ideértve a magamét is, szóval jó kis buli volt, még ha nem is kerültek bakancsnyomok a plafonra, ki-ki nagy örömére.
***
Aztán találkoztunk írókörileg, ami történésdúsan telt, mert...
... megoldottuk, vagy legalábbis tökösen elnapoltuk a Nagy Szervezeti és Működési Válságot, és kölcsönösen tisztázva a kommunikációs hibákat (és még mi akarunk itten hivatásosan kommunikálni, basszameg), finomítva és kifejtve az álláspontokat, megállapodtunk abban, hogy mindenki azt csinál, amit akar, legfeljebb le lesz tépve a feje és tüdőn lesz hányva.
... hallottunk egy fáintos előadást Mentorunktól arról, hogy hogyan érdemes sztorit, illetve karaktert építeni. Utóbbi eredményeképpen elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad (de a legjobb, ha törik is, szakad is), előszedem azt a dögevő Maslow-piramist, hogy valami elfogadható személyiségábrázolást tudjak adni szegín főhősömnek. Még folyamatban.
... szénné henteltük Naiv Supermant, aki, attól tartok, alkoholista ötvenéves korában is az Írókör ifjú tehetsége marad majd, akárhány Nobel-díjat is szerez közben. Ha egyszer besorolnak valahová, minörökké az maradsz, ámen. Az áldozatként bemutatott, repeszgránátozásnak alávetett mű sok, ámde csekély erőfeszítéssel javítható sebből vérzett. Bízom benne, hogy a látvány nem kedvetlenítette el Supermant, és amikor legközelebb terítékre kerül, egy, tőle már-már elvárt minőségű produktummal löki hanyatt székestül a bandát.
... Bright úgy döntött, hogy nem elég neki a belső kényszer, eljátssza az egyszeri dohányost, aki megafonba mondja, hogy fővesztés és kaktuszba guggolás terhe mellett végleg eldobja a dekket - mintha nem baszott volna rá eddig mindenki a látványos bejelentésekre. Nem értek egyet, de támogatom. Még akár a magam kontraproduktív módszerével történő segítségnyújtásra is kapható vagyok.
... találtunk egy olyan helyet, ahol elfér tizenöt ember, a pincérek nem vágnak át, külön vezetik a számlát, jó a konyha, korlátozottan firmamentumcsapkodós az árszínvonal, fél literes korsóban adják a sört és kérésre lehalkítják a zenét. Ja, meg egész sokáig nyitva van. De aki lefoglalja az Írókör elől, azt leöntjük napalmmal, tollba hentergetjük, és izzó magnéziumot dobunk rá, az előadás után meg mehetünk okulni a parkba, ami ingyenes, de huzatos.
***
Bejöttem ma, január ötödikén, és azonnal fejbe is somtak melóval. Megyek is vissza.
Försztimpressön.
Ülök az irodában, próbálom eltávolítani az exponenciális csipákat a szememből, és úgy-ahogy emberszabásúvá fejlődni, de mihamarább. Új kolléganőt körbevezetik a Főosztályon, kísérő kolléganő benyit, és elhangzik az újév legfelemelőbb dicsérete:
"Itt Misztörendőzán és Srakker van... és most egészen rend van."
Micsoda szerencse, hogy az ünnepek előtt felrobbant hivatali gránát a helyiség ablak felőli oldalán végzett csak látványos pusztítást. Az ajtó felőli oldalon csak a szétdobált dossziék, és a soha fel nem használt nejlontokozású CD-k maradtak. Rend van. Ja. A fejemben is. Mint mindég.
Most befejezem ezt a postot, mert most jön a visszaemlékezés, az elemzés, az értékelés és az izomból kurvaanyázás.
Ülök az irodában, próbálom eltávolítani az exponenciális csipákat a szememből, és úgy-ahogy emberszabásúvá fejlődni, de mihamarább. Új kolléganőt körbevezetik a Főosztályon, kísérő kolléganő benyit, és elhangzik az újév legfelemelőbb dicsérete:
"Itt Misztörendőzán és Srakker van... és most egészen rend van."
Micsoda szerencse, hogy az ünnepek előtt felrobbant hivatali gránát a helyiség ablak felőli oldalán végzett csak látványos pusztítást. Az ajtó felőli oldalon csak a szétdobált dossziék, és a soha fel nem használt nejlontokozású CD-k maradtak. Rend van. Ja. A fejemben is. Mint mindég.
Most befejezem ezt a postot, mert most jön a visszaemlékezés, az elemzés, az értékelés és az izomból kurvaanyázás.
