Ez a tegnapi klasszikusan az a fajta este, ami elfajul. Nincs rá jó szó, és amíg csak jövedéki adó-köteles termékek fogynak egy este, előreláthatólag nem is lesz. Ugyanis előre megfontolt szándékkal összefutottam Zerglinggel, a Kék rózsában. Aminek nincs ugyan köze az IBM-hez, de. Valami billentyűzetközeli személy már rárepült a helyre, de nem állom meg, hogy én is ajánljam. Mert hogy igaz ugyan, hogy a pincérnek foszforfáklyával, vagy orvul fellőtt Saturn V hordozórakétával kellett jelezni, hogy észrevegyen, de mentségére szolgáljon, hogy urbánus rejtőszínben, vagyis a budapesti szürkezakó rejtekében próbáltam magamra felhívni figyelmet, ami e cél szempontjából legalábbis kontraproduktív. Már nem emlékszem rá kimondottan, hogy mit kajáltam, de elvileg disznóból volt, volt benne nominális camembert (olyan sajtféle, ami megszólalásig hasonlít egy camembert sajtra - ha megszólal, tényleg oda az illúzió -, amíg az ember nem tudja, milyen a camembert). és járt mellé hasábburgonya, és négy whisky, azért is nem emlékszem. Több téma is szóba került, a legjelentősebb, hogy várhatóan elköltözöm végre szüléimtől, egyrészt, mert láthatóan képtelen vagyok értékelni azt a tevékenységet, amit az életbenmaradásom érdekében kifejtenek, másrészt, mert előbb-utóbb majd úgyis kell, ha máskor nem, amikor a biológia, ez a vén luvnya valamelyiküknek keresztbe tesz. (És mert beteges vágyat érzek arra, hogy béreljek valamit, ami aztán sosem lehet az enyém.) Szóba került egyébmás is, nevezetesen az, hogy lehet, hogy munkahelyet is váltok, de ezt még meglátjuk, mert a havi fixet és a bérszínvonalamat igen hamar megszoktam, és az Álomigazgatás kevés pozitív tulajdonsága közé tartozik, hogy a bérezés kiszámítható. De ha találok jobb melót - amihez némi affinitásom is van, úgy értem -, akkor valszeg belevágok.

Ezután átkommandóztunk Rejtő-hőshöz, akinek a lakása lassan már tényleg italmérés/búfelejtési állomás besorolást kap a lokál önkormányzatnál. Dézsa kisasszony kulcsszerepet játszott abban, hogy hajnali kettőre sikerült összelapátolni a személyiségemet, de Zerglinget és Rejtő-hőst se felejtsük le a listáról, mert ez nem csak illetlenség lenne, de még csak nem is igaz. Luv ya, luv ya.

Bright megint a szokásos szédületes formáját futotta, a szóvicceitől csendben meghaltunk, vagy a röhögéstől, vagy a fájdalomtól, mikor melyik. Zergling pantomim-előadást rendezett, a legsúlyosabb a "hátrahajolva-komor arccal-lövedékek záporában-két pisztolyból-tüzet nyitok-ezért a poénért-te cenk" című kompozíciója.

Az ő esti magánszáma volt harctéri könyvelő, én csak asszisztálni tudtam, ezúton is üzenem, Herr Zergling, hogy kéretik felírni a blogra, mert most már illetlenség lenne lelopni részemről a poént, és elvinni zsebben a reflektorfényt, de az az elképzelés annyira súlyos, hogy már csak ezért sem szabad nyilvánosság nélkül hagyni.

intermezzo

Zerglinggel közös röhögőduónk ismét villant, képzeljük el, amint két tizenkilencedik századi zsakettes úriemberre hangszerelve megtörténik, és van gázlámpás-fény, konflis, herrgráf, meg minden, ami stíluselem:

- Rendben van! Ez tűrhetetlen! Az ilyen sértést csak vérrel lehet lemosni, uram! Nevezze meg a segédjeit, a helyet és az időt!
- A segédem (...), és legyen a Szentháromság téren, pontban éjfélkor.
- Milyen fegyvert választ az úr?
- A választott fegyver: Porotherm falazóelem.
És a helyszínen, miután a szokásos tiszteletkörök lefutnak, mindkét párbajhős hátranyúl a segédje felé, akik ezüsttálcáról átnyújtják a téglát, majd a rettenthetetlen lovagok karja meglendül, és tíz lépésnyi távból útjára indul a halálos tégla...

intermezzo vége

Dézsa, nos hát ő azzal segített a legtöbbet, hogy az, aki, és ezen nincs mit ragozni. Kölcsönös pátyolgatási és gyorsjavítási egylet leszünk lassan.

Rejtő-hős is kivette a részét a "te hülye vagy, bazmeg" alapú énképjavításból, és itt most minden szót komolyan gondoltam, és bármilyen furcsa, így történt. És működött. Nem, nem jelentkezem agresszióterápiára (vigyázat! másodszor lelőtt poén! láttam, hogy mozgott!) gondolván, hogy attól nekem jobb.

Amúgy az este során gyakran hangzott el részemről a "He? Hogy kicsoda? Meg vagy te veszve... ki van ez zárva." gondolatsor, de többen megerősítették, hogy én vagyok az, aki süket és vak egyszerre. Van ilyen. Egyszerre akarok felkelni, járni, látni, hallani, a pestissel és a leprával szerencsére nem volt dolgom, mert a bibliai időkhöz képest legalább a közegészségügy előre jutott (jut is eszembe, most rúgnék egyet a "vissza a természethez" hívein: az ember természetes életkörülményei közepette negyven éves korára szinte bizonyosan megdöglik, a vádnak nincs több kérdése). De ettől a kettőtől eltekintve, asszem, az Újszövetségben található valamennyi csodára beadhatom az igénylést, némelyikre átvitt értelemben, némelyikre a maga nyers valóságszagú fizikai mivoltában lenne szükségem. Csak hát a főhős elfoglalt, ergo mégiscsak kénytelen leszek én csinálni valamit.

Most pedig, négy óra alvás, egy kávé, egy Red Bull, egy pár hörgőcsoffasztó köhögésroham után erősen próbálok munkát imitálni. Megy. Jól megy. Autopilótán vagyok, de egyelőre elég az, hogy tartom az irányt és a magasságot, az üzemanyag meg majd két-három óra tájban fog végleg kifogyni.