Örvendezzünk. Az elmúlt két napban, akármit akarok kicsikarni magamból, a végén rinya lesz belőle. Ez így nem lesz jó, kedves Literatív Konfigurációs Modul, szét lesz itten csapatva a fülek köze szöges kínai strandpapuccsal, ha nem tapasztalunk azonnali, jelentős változást az olvasható eredmények területén (hangeffekt: *HRÜZZS!*).

Ma, szokásommal ellentétben, tojásrántottát reggeliztem, az egészséges táplálkozás és a lehető legmagasabbra tornászott LDL-szint évének jegyében. A tüdőm csak nem tisztul, úgy köhögök reggelente, mint aki válni akar egy tetszőleges tüdőlebenyétől, de ha belegondolunk, hogy csaknem hét évig küldtem neki rendszeresen a kátrányt, ez nem is olyan meglepő, mint amilyen szomorú. És éjszaka úgy lerúgtam az ágyamat álmomban, hogy leszakadt a fél körmöm, hála a jó egeknek, blood and gore.
Hogy ez milyen összefüggésben van azzal a ténnyel, hogy egy alámerült, abszurd módon termetes tengeralattjáró legénysége tagjának álmodtam magam, ahol a volt gimnáziumi osztályom látta el az irányítási és karbantartási feladatokat, sejtelmem sincs. Valószínűleg az égvilágon semmilyenben.

Az álomfejtő php meg teljes csőd, mindig is mondtam, hogy az emberi hülyeséget még igen sokáig lehetetlen lesz automatizálni.

És újabb olcsó humor a McDonald's rovására! Internetes batiszkáfunk ablakai repedezni kezdenek a feneketlen mélységben, de nem adjuk fel. A nemnemsoha.hu-t még nem mertük megnézni, mert az már ennek a kétrétegű, hipermodern csodának is egyenlő lenne a pusztulásra, de az index politikai fórumait már majdnem láttuk.

Archívum-böngészgetés közben találtam egy korábbi szösszenetemre:
- Aztán vigyázzál, meg ne haljon itt nekünk a fickó, amíg ki nem nyírjuk!

Olcsó humor, nagy tételben.