Ma megint előadás. Megint meghallgathattam azt, hogy "ha érdekel, akkor itt meg itt utánanézhetsz". Anyátok. Próbálhattam spanyol akcentussal előadott angol szöveget dekódolni. A végén már ment is.
Most itt vagyok. Ünnepeljük EU-s csatlakozásunkat, ami valóban történelmi, soha meg nem ismétlődő alkalom arra, hogy úgy istenigazában, tüdőből leigyuk magunkat, amíg csak pénzzel bírjuk, és egy pohárnyival még tovább.
Isolde kedves, ezúton szeretném a leghatározottabban leszögezni, hogy én részrehajlás nélkül, demokratikusan, felelősséggel nyilatkoztam a kérdésről, eljárásom feddhetetlenségét bárki igazolhatja, aki túlélte a tisztogatást.
Whatever.
péntek, április 30, 2004
csütörtök, április 29, 2004
Ez az év, úgy látom, kezd arról szólni, hogy kedvelt ismerőseim helyrejönnek (Heh. Isoldét eddig egyszer láttam, de mégis kedvelem). És ez jó, kérem, nagyon jó.
És annak is örülök, hogy ennek örülni tudok. Tisztes távolból. Mert érzem magamban azt a betekintési kényszert is, ami a valóságshow-kat működteti, azt a késztetést, hogy két teljesen hétköznapi - és mindemellett persze teljesen, totálisan egyedi - ember kapcsolatát on-the-fly módszerrel kövessem végig. (És én, kérem, olyan nyájlény vagyok, aki a kisebbik nyájat választja - az egyetlen fogyasztói csoportba sem tartozás olyan illúzió, amely egész jól eltartott pár iparágat pár évtizedig, de azért bizonyos csoportokba nem kívánok tartozni. Ők se hozzám, ezzel ki is egyezünk.) Bámuljak? Ne bámuljak? Nem lenne korrektebb, ha most szépen elsétálnék a magam dolgát intézni? Na ugye.
Move along, people, there's nothing to see here. There's nothing to see here. Nincs itt semmi látnivaló, kérem, oszoljanak. Nincs itt semmi látnivaló.
Voyeurnek érzem magam. (Namivan, csíra, röhög képen a cinikus énem, most már tétre megy a játék a képernyő túloldalán? Eddig mire ment, babszemre?)
Jutiseszembe.
Ma olyan hiperszinten unalmas és általános előadásokat volt szerencsém hallgatni az Európai Bizottság középnehéz fejeseitől, hogy az agyam kínjában sebességbe tette magát, és kidolgoztatta velem annak az űrlapnak a mintáját, amiket a hamarost bevezetésre kerülő új szabályozások alapján kidolgoznunk és használnunk kell. Creative bureaucrat, a harbinger of doom.
És előadás közben láttam egy rajzfilmből szökött ügyintéző archetípust, azt a fajta gonoszkeretes szemüveges, hormonkezelt Szörnyella de Frász gazdaságos nőszemélyt, aki még tokakeretes állát is úgy szegte előre, akár egy faltörő kost. Nem esett nehezemre elképzelni, amint kevlár könyökvédőivel letöri az ügyfél (ejtsd: undorító, alkalmatlankodó, elmaradott, idegesítő, sokadrangú, szánalmas, ostoba korcs) ellenállását és egóját a hivatalban. Így néz ki az a fajta ügyintéző, aki akkor megy ebédszünetre, amikor az a legalkalmatlanabb, aki visszaküld, elküld, másik ablakhoz irányít okmánybélyegért, aki miatt a bürokrácia a "kontraszelektált idióták gyülekezete" kifejezés rövidítésévé vált. Igen. Előítéletes vagyok. Fel is dobta az előadások monotóniáját.
Kérdésre válaszolva: "(...) If the new Member States fail to give a satisfactory clarification to our questions concerning the description of financial management and control systems, along with the audit system, the Commission will not be in the position to disburse any further payments."
A gyöngyszem. Kicsit megfagytam, nem mintha eddig ezt nem tudtam volna, de ez a magától értetődő távolságtartás és felelősség-áthárítás, ami a mondatból süt, késleltetett jókedvre derített. ...will not be in the position to... Ez igen. "Ha nem adtok tájékoztatást, nem fizetünk. Oszt' sanyi."
Elsején csatlakozunk. És, amikor az előadások során megemlítették a Hivatal nevét, mint olyasvalamit, ami aktívan részt vett az előkészítő munkákban, (...és a Hivatal végrehajtotta... és a Hivatal elvégezte... és a Hivatal...) igenis, büszkén néztem körbe. Mert igen, részt vettem benne. Mert igen, az én munkám is szerepet játszott. Nem hiszem magam pótolhatatlannak. Nem érzem magam erre a munkára teremtve. De. Ott voltam, és megtettem, amit kellett, és ha nem is leszek több egy fogaskeréknél, akkor is egyedi az én pozícióm: valamicskét alakíthattam a rendszeren. Nem sokat. Nem eleget. Nem pusztult ki a korrupció és az inkompetencia, megvan még a kisstílű helyezkedés és pozícióharc is, köszöni szépen. Büszke vagyok. Az elmúlt két évemre.
Tökjó. Höh.
És annak is örülök, hogy ennek örülni tudok. Tisztes távolból. Mert érzem magamban azt a betekintési kényszert is, ami a valóságshow-kat működteti, azt a késztetést, hogy két teljesen hétköznapi - és mindemellett persze teljesen, totálisan egyedi - ember kapcsolatát on-the-fly módszerrel kövessem végig. (És én, kérem, olyan nyájlény vagyok, aki a kisebbik nyájat választja - az egyetlen fogyasztói csoportba sem tartozás olyan illúzió, amely egész jól eltartott pár iparágat pár évtizedig, de azért bizonyos csoportokba nem kívánok tartozni. Ők se hozzám, ezzel ki is egyezünk.) Bámuljak? Ne bámuljak? Nem lenne korrektebb, ha most szépen elsétálnék a magam dolgát intézni? Na ugye.
Move along, people, there's nothing to see here. There's nothing to see here. Nincs itt semmi látnivaló, kérem, oszoljanak. Nincs itt semmi látnivaló.
Voyeurnek érzem magam. (Namivan, csíra, röhög képen a cinikus énem, most már tétre megy a játék a képernyő túloldalán? Eddig mire ment, babszemre?)
Jutiseszembe.
Ma olyan hiperszinten unalmas és általános előadásokat volt szerencsém hallgatni az Európai Bizottság középnehéz fejeseitől, hogy az agyam kínjában sebességbe tette magát, és kidolgoztatta velem annak az űrlapnak a mintáját, amiket a hamarost bevezetésre kerülő új szabályozások alapján kidolgoznunk és használnunk kell. Creative bureaucrat, a harbinger of doom.
És előadás közben láttam egy rajzfilmből szökött ügyintéző archetípust, azt a fajta gonoszkeretes szemüveges, hormonkezelt Szörnyella de Frász gazdaságos nőszemélyt, aki még tokakeretes állát is úgy szegte előre, akár egy faltörő kost. Nem esett nehezemre elképzelni, amint kevlár könyökvédőivel letöri az ügyfél (ejtsd: undorító, alkalmatlankodó, elmaradott, idegesítő, sokadrangú, szánalmas, ostoba korcs) ellenállását és egóját a hivatalban. Így néz ki az a fajta ügyintéző, aki akkor megy ebédszünetre, amikor az a legalkalmatlanabb, aki visszaküld, elküld, másik ablakhoz irányít okmánybélyegért, aki miatt a bürokrácia a "kontraszelektált idióták gyülekezete" kifejezés rövidítésévé vált. Igen. Előítéletes vagyok. Fel is dobta az előadások monotóniáját.
Kérdésre válaszolva: "(...) If the new Member States fail to give a satisfactory clarification to our questions concerning the description of financial management and control systems, along with the audit system, the Commission will not be in the position to disburse any further payments."
A gyöngyszem. Kicsit megfagytam, nem mintha eddig ezt nem tudtam volna, de ez a magától értetődő távolságtartás és felelősség-áthárítás, ami a mondatból süt, késleltetett jókedvre derített. ...will not be in the position to... Ez igen. "Ha nem adtok tájékoztatást, nem fizetünk. Oszt' sanyi."
Elsején csatlakozunk. És, amikor az előadások során megemlítették a Hivatal nevét, mint olyasvalamit, ami aktívan részt vett az előkészítő munkákban, (...és a Hivatal végrehajtotta... és a Hivatal elvégezte... és a Hivatal...) igenis, büszkén néztem körbe. Mert igen, részt vettem benne. Mert igen, az én munkám is szerepet játszott. Nem hiszem magam pótolhatatlannak. Nem érzem magam erre a munkára teremtve. De. Ott voltam, és megtettem, amit kellett, és ha nem is leszek több egy fogaskeréknél, akkor is egyedi az én pozícióm: valamicskét alakíthattam a rendszeren. Nem sokat. Nem eleget. Nem pusztult ki a korrupció és az inkompetencia, megvan még a kisstílű helyezkedés és pozícióharc is, köszöni szépen. Büszke vagyok. Az elmúlt két évemre.
Tökjó. Höh.
szerda, április 28, 2004
Bár a Don Quijote-effekt alapvetően magányos sport, sokkal nehezebb visszariadni, ha a közvetlen főnökömből is előtör ez a lappangó torzulás, és a szélmalom-gyalázást csoportosan kívánja elkövetni. Csoportban már rögtön más a leányzó fekvése, akármelyik szociológus, szociálpszichológus vagy pornórendező is megmondhassa.
Egy fejezetig már előre látom, hogyan alakul A világ, földi szemmel. A változatosság kedvéért logikusan. Ha már egyszer beletereltem Dicsőségesen Gusztustalan Főhősömet egy egyirányú utcába, akkor nem fordítom szembe a forgalommal, akármilyen csábító lehetőség lenne is ez.
Napi két sör. A nyugalom záloga. Jó, legyen másfél, ne nézz így.
Ma hívtak lőtérre, de nem tudtam menni, mert egy szöszöm körlevéllel bűvészkedtem. Drága mulatság lesz, és még drágább, mert nem vagyok diák, hogy az Isten rogyassza rájuk az eget. Majd jövő héten bepótolom, amúgy is vennem kell hamarosan egy ujjatlan kesztyűt, mert megcsúszik a kezem a fémalkatrészeken. (Anno majdnem el is törte a hüvelykujjamat a visszasikló závár, de az nem ezért volt, mert csúszott a kezem, hanem azért, mert rosszul fogtam a fegyvert. De végül csak beérte azzal, hogy felhasította az ujjamat, parental advisory jelleggel. Igen. Amit el lehet rontani, én elrontom. Bízzátok csak ide, profi vagyok.)
Az elmúlt négy nap az energiagyűjtésről szólt. A változás után eljött az alkalmazkodás ideje, amikor az új környezet elemei a tudatom részévé szervesülnek, amikor az ösztöneim nem az egyik, hanem a másik busz felé vezetik a lépteimet, amikor mindarról, amit eddig a valóság elidegeníthetetlen részének hittem, kiderítem szép lassan, hogy csak én akartam változhatatlannak és örökkévalónak látni - és később teljes indukcióval bebizonyítani, hogy a személyiségem sarokkövének tekintett jellemhibáimmal is hasonlóképpen lehetséges elbánni.
Önfejlesztő rendszer. Ön-fej-lesz-tő rend-szer. Ön fejlesztőrendszer. Igen, bizony, az vagyok, megdöbbenés. Csak az én karomat eddig még sosem akarták elcsórni, ezer szerencse. A Skynet helyett meg a Netsky liheg a nyomomban manapság.
Itt a post vége, ezért mentem.
Egy fejezetig már előre látom, hogyan alakul A világ, földi szemmel. A változatosság kedvéért logikusan. Ha már egyszer beletereltem Dicsőségesen Gusztustalan Főhősömet egy egyirányú utcába, akkor nem fordítom szembe a forgalommal, akármilyen csábító lehetőség lenne is ez.
Napi két sör. A nyugalom záloga. Jó, legyen másfél, ne nézz így.
Ma hívtak lőtérre, de nem tudtam menni, mert egy szöszöm körlevéllel bűvészkedtem. Drága mulatság lesz, és még drágább, mert nem vagyok diák, hogy az Isten rogyassza rájuk az eget. Majd jövő héten bepótolom, amúgy is vennem kell hamarosan egy ujjatlan kesztyűt, mert megcsúszik a kezem a fémalkatrészeken. (Anno majdnem el is törte a hüvelykujjamat a visszasikló závár, de az nem ezért volt, mert csúszott a kezem, hanem azért, mert rosszul fogtam a fegyvert. De végül csak beérte azzal, hogy felhasította az ujjamat, parental advisory jelleggel. Igen. Amit el lehet rontani, én elrontom. Bízzátok csak ide, profi vagyok.)
Az elmúlt négy nap az energiagyűjtésről szólt. A változás után eljött az alkalmazkodás ideje, amikor az új környezet elemei a tudatom részévé szervesülnek, amikor az ösztöneim nem az egyik, hanem a másik busz felé vezetik a lépteimet, amikor mindarról, amit eddig a valóság elidegeníthetetlen részének hittem, kiderítem szép lassan, hogy csak én akartam változhatatlannak és örökkévalónak látni - és később teljes indukcióval bebizonyítani, hogy a személyiségem sarokkövének tekintett jellemhibáimmal is hasonlóképpen lehetséges elbánni.
Önfejlesztő rendszer. Ön-fej-lesz-tő rend-szer. Ön fejlesztőrendszer. Igen, bizony, az vagyok, megdöbbenés. Csak az én karomat eddig még sosem akarták elcsórni, ezer szerencse. A Skynet helyett meg a Netsky liheg a nyomomban manapság.
Itt a post vége, ezért mentem.
kedd, április 27, 2004
No jóvan.
Hát az történt, hogy túl magasra néztem, hogy túl mélyre néztem, rossz helyre néztem évekig, és kicsit kisült a lelki szemem. És most pislogok. Vagy legalábbis egy darabig csak szép, színes képekkel fogják kúrálni szegényt a szakértők, és öntik bele a gyógysört, hátha attól megjavul. (Meg fog. Naná, mert majd nem.) Mert hogy az én lelki szemeim nem látnak. Nem oda néznek. Nem rád néznek. Még csak nem is magamba. Valahol csak át kell jönniük az ötleteknek, a lélektükröt már évek óta próbálják bedobálni az ideák és az eszmék és a képek, hubzzmeg, de költői voltam már megint.
De tényleg. Most nagyjából három animekoncepcióra való ötlet tenyészik a fejemben, és egyet sincs időm rendesen kidolgozni, nem beszélve a Világ, földi szemmel-ről, ami csak nagyon nehezen akar hízni. Szerintem írok neki ma este egy szinopszist, hátha attól képbe kerülök (75 ezer hasznos leütés, mindenfajta koncepció nélkül, hozzám képest egy megrögzött, adrenalinfüggő raftingos aggódó öregember).
Ilyen van, ilyenek történnek.
(Sweet child of mine - Az akna édes gyermeke, villan el a gondolat, és nyivákolva kiharap egy darabot a nyúltagyamból.)
Sajnos, sosem adtak garanciát, amikor megszülettem, sem a szüleimnek, hogy vissza lehet engem váltani két éven belül, ha valamelyik létfontosságú szervem bemondaná az unalmast, sem nekem, hogy kapok egy másik realitást, ha súlyos összeférhetetlenséget tapasztalnék a vágyaim és a valóság között (szaknyelven szólva: ha dobnék egy ekszepsönt).
Üzenem a világnak: nem döglök én olyan könnyen. Illetve nem kell más rám, vagy ellenem, mint egy ember, két kéz, és egy csipetnyi gyűlölet megfelelő kombinációja, és ez a minimum ám, innentől van felfelé, egészen a cseppet idejétmúlt nukleáris, és a nagyon trendi mikrobiológiai hisztik kategóriájáig - tudom én ezt, ó, de még mennyire, na de magamtól, nos, magamtól nehezen döglök. Van, amikor megtorpanok, van, amikor nem érdekel túl sok minden, de mint ez kiderült, attól van, hogy hat órákat alszom és napi ötször kávézom, és időnként a szervezetem megkér szépen, hogy ezt fejezzem be, mert most ő bizony pihenni fog - lesz, ami lesz. Az, hogy végre meghatároztam a nagy nyívások testi okait, még mindig nem ok arra, hogy ne rinyáljak időnként. Ez nem bug. Ez ficsör.
Ahogy én is jobban tolerálom embertársaim hülyeségeit a feltétlenül szükségesnél, kérem, az időszaki idiotizmusaimat tudják be a javításokkal járó elkerülhetetetlen rezonanciáknak, a rekonstrukció befejeződéséig a kiszámítható viselkedés modul működése előreláthatóan szünetel.
A droid működése ettől jelentékenyen nem változik.
Hát az történt, hogy túl magasra néztem, hogy túl mélyre néztem, rossz helyre néztem évekig, és kicsit kisült a lelki szemem. És most pislogok. Vagy legalábbis egy darabig csak szép, színes képekkel fogják kúrálni szegényt a szakértők, és öntik bele a gyógysört, hátha attól megjavul. (Meg fog. Naná, mert majd nem.) Mert hogy az én lelki szemeim nem látnak. Nem oda néznek. Nem rád néznek. Még csak nem is magamba. Valahol csak át kell jönniük az ötleteknek, a lélektükröt már évek óta próbálják bedobálni az ideák és az eszmék és a képek, hubzzmeg, de költői voltam már megint.
De tényleg. Most nagyjából három animekoncepcióra való ötlet tenyészik a fejemben, és egyet sincs időm rendesen kidolgozni, nem beszélve a Világ, földi szemmel-ről, ami csak nagyon nehezen akar hízni. Szerintem írok neki ma este egy szinopszist, hátha attól képbe kerülök (75 ezer hasznos leütés, mindenfajta koncepció nélkül, hozzám képest egy megrögzött, adrenalinfüggő raftingos aggódó öregember).
Ilyen van, ilyenek történnek.
(Sweet child of mine - Az akna édes gyermeke, villan el a gondolat, és nyivákolva kiharap egy darabot a nyúltagyamból.)
Sajnos, sosem adtak garanciát, amikor megszülettem, sem a szüleimnek, hogy vissza lehet engem váltani két éven belül, ha valamelyik létfontosságú szervem bemondaná az unalmast, sem nekem, hogy kapok egy másik realitást, ha súlyos összeférhetetlenséget tapasztalnék a vágyaim és a valóság között (szaknyelven szólva: ha dobnék egy ekszepsönt).
Üzenem a világnak: nem döglök én olyan könnyen. Illetve nem kell más rám, vagy ellenem, mint egy ember, két kéz, és egy csipetnyi gyűlölet megfelelő kombinációja, és ez a minimum ám, innentől van felfelé, egészen a cseppet idejétmúlt nukleáris, és a nagyon trendi mikrobiológiai hisztik kategóriájáig - tudom én ezt, ó, de még mennyire, na de magamtól, nos, magamtól nehezen döglök. Van, amikor megtorpanok, van, amikor nem érdekel túl sok minden, de mint ez kiderült, attól van, hogy hat órákat alszom és napi ötször kávézom, és időnként a szervezetem megkér szépen, hogy ezt fejezzem be, mert most ő bizony pihenni fog - lesz, ami lesz. Az, hogy végre meghatároztam a nagy nyívások testi okait, még mindig nem ok arra, hogy ne rinyáljak időnként. Ez nem bug. Ez ficsör.
Ahogy én is jobban tolerálom embertársaim hülyeségeit a feltétlenül szükségesnél, kérem, az időszaki idiotizmusaimat tudják be a javításokkal járó elkerülhetetetlen rezonanciáknak, a rekonstrukció befejeződéséig a kiszámítható viselkedés modul működése előreláthatóan szünetel.
A droid működése ettől jelentékenyen nem változik.
Jól van, jól van, a fiúk a bányában dolgoztak,a zért nem volt post tegnap se.
Tehát. Kezdődött az egész úgy, hogy pénteken orvul eszerveztem magamnak egy stika sörözést, mielőtt az agyturkászomhoz mentem volna. Csapjunk az széjjel az agysejtek között, üvöltötte halálra ítélt pénztárcám, kendőt kötött a homlokára, és hihetetlen pszichikai képességeinek köszönhetően rávett arra, hogy rendeljek három korsó söritalt. A pénztárcám egy gót, szeret az üresség érzésében kéjelegni. Hát most majd megkapja.
Meg is jegyezte Pszich2, hogy milyen felszabadult vagyok, és bár, hogy idézzem, nem akar ivásra biztatni, megjegyezte, hogy most jóval kiegyensúlyozottabbnak tűnök.
(Reklám: Frusztr Alajos vagyok. Tíz éve autószerelőként dolgozom, ezért, munkám miatt nagyon sok stresszhatásnak vagyok kitéve. Épp ezért pontosan tudom, hogy az odafigyelést csak úgy őrizhetem meg, ha szublimálom a frusztrációt, vagy elteszem a kamrába a meggybefőtt mellé. Mivel az előbbire nincs lehetőségem, ezért az utóbbira, szakmai tapasztalatomra támaszkodva ajánlom a Gyíkos Sört. Gyíkos Sör. Tíz autószerelőből kilenc ezt ajánlja.)
Ha már ebben így benne voltam, vissza is mentem, az Amigo bárba, ahol a Belterj Kompánia különb féle és fajta tagjai múlaták az időt a szomszéd szobában őrjöngő jampecek ricsajgásától kísérve. Sokan sajnos hazamentek, mert nem szerettek nyolcvan decibelen suttogni, ez biztos valami konstrukciós hiba lehet. Aludni ekkor még otthon aludtam, mert az új albérlet kulcsa nem volt a kezemben, és fájt valami, ha arra gondoltam, hogy nem megyek haza. Sose szerettem a változást.
* * *
Szombat. A szombatot nagyrészt ellógtam. A költözés ekkorra volt tervezve, az addig oké, a délelőtti eső viszont egyáltalán nem volt tervezve, az meg, hogy a pénztárcám ennyire impotens lesz, teljesen váratlanul ért. Oké, vihogott fel bennem az elnyomott válságmenedzser, akkor most költségcsökkentünk, és mindketten nagyon jól fogjuk érezni magunkat közben. Így hát elhalasztottam a hardware átvitelét, inkább zsákokba pakoltam a ruhaneműket meg miegyebet, és Misztörendőzán hatékony segítségével áthurcolkodtam.
Bazmegeznemjóóó. De kemény voltam, kitartó, meg minden. Azért hihetetlen békapofákat vágtam.
Estére, amikorra becuccoltam már, megszűnt a fájdalom is, a bizonytalanság azonban másnap reggelig velem maradt, akkor elűzte a másnaposság.
Köszönhetően Rejtő-hős és ármádiája működésének.
* * *
Vasárnap tümmedtem délig, megnyitottam a Szennyes Ruha Tárolására Rendszeresített, Szennyes Ruha Tárolására Dedikált Kosár Beszerzéséig Ideiglenesen E Célra Alkalmazott Széket, majd lábra kaptam, és eloldalogtam hazafelé, mert a költségoptimalizációs és családboldogító modul megegyezett abban, hogy jó lesz nekem hazamenni családi vacsorára. Úgy nézett ki, kezdik megszokni a szüleim a gondolatot, és rájöttek, hogy bár többször mondtam, hogy nem Szibériába megyek lakni, tényleg nem Szibériába megyek lakni. Nekem meg maradt az az érdekes felismerés, hogy Rákospalota és a belváros épp olyan messze van egymástól, mint a belváros és Rákospalota, vagyis az út attól, hogy az ellenkező irányból próbálom végigjárni, nem lesz szignifikánsan rövidebb. Whoa.
* * *
Hétfő. Na, a hétfő egy egészen ellentmondásos darabra sikerült. Az egész nap azzal telt, hogy utakat néztünk. Nem viccelek.
Ja, és közben megpróbáltak hülyének is nézni párszor. Ez a szakmával járó kockázat. Viszont cserébe kaptunk ebédet. Nem volt rossz.
Komolyan mondom, helyenként a saját prosztatáját vizsgálgathatta a téridő, mert tíz kilométernyi úthoz itt-ott száz-százhúsz évnyi időutazás dukált, és sejthetitek, hogy nem a magasan fejlett bio- és atomtechnika csodáiban gyönyörkdötünk szegycsontig himbálózó állal.
Másrészt meg ott volt az, hogy városhoz szokott szemem néha csak nehezen kívánta befogadni az épületek és a láthatár arányát.
-Az ég nagy, a város kicsi... hübazmeg... a kamion is nagy, és a mikrobusz is kicsi...- villant belém az egyet-fizet-kettőt-kap felismerés egy útelágazásnál.
Ja, és a reggel fél héttől este kilencig tartó munkanapért kapni fogok hatszáz forint napidíjat. A hülyének is megéri.
Este megint Dunába lökött Zergling. Előbb-utóbb meg fogok tanulni úszni.
* * *
Ma. Kijött rajtam az internetfüggőség, ezért bejöttem. És most megyek képeztetni magam, de ez első pillantásra lógásnak tűnik.
Tehát. Kezdődött az egész úgy, hogy pénteken orvul eszerveztem magamnak egy stika sörözést, mielőtt az agyturkászomhoz mentem volna. Csapjunk az széjjel az agysejtek között, üvöltötte halálra ítélt pénztárcám, kendőt kötött a homlokára, és hihetetlen pszichikai képességeinek köszönhetően rávett arra, hogy rendeljek három korsó söritalt. A pénztárcám egy gót, szeret az üresség érzésében kéjelegni. Hát most majd megkapja.
Meg is jegyezte Pszich2, hogy milyen felszabadult vagyok, és bár, hogy idézzem, nem akar ivásra biztatni, megjegyezte, hogy most jóval kiegyensúlyozottabbnak tűnök.
(Reklám: Frusztr Alajos vagyok. Tíz éve autószerelőként dolgozom, ezért, munkám miatt nagyon sok stresszhatásnak vagyok kitéve. Épp ezért pontosan tudom, hogy az odafigyelést csak úgy őrizhetem meg, ha szublimálom a frusztrációt, vagy elteszem a kamrába a meggybefőtt mellé. Mivel az előbbire nincs lehetőségem, ezért az utóbbira, szakmai tapasztalatomra támaszkodva ajánlom a Gyíkos Sört. Gyíkos Sör. Tíz autószerelőből kilenc ezt ajánlja.)
Ha már ebben így benne voltam, vissza is mentem, az Amigo bárba, ahol a Belterj Kompánia különb féle és fajta tagjai múlaták az időt a szomszéd szobában őrjöngő jampecek ricsajgásától kísérve. Sokan sajnos hazamentek, mert nem szerettek nyolcvan decibelen suttogni, ez biztos valami konstrukciós hiba lehet. Aludni ekkor még otthon aludtam, mert az új albérlet kulcsa nem volt a kezemben, és fájt valami, ha arra gondoltam, hogy nem megyek haza. Sose szerettem a változást.
* * *
Szombat. A szombatot nagyrészt ellógtam. A költözés ekkorra volt tervezve, az addig oké, a délelőtti eső viszont egyáltalán nem volt tervezve, az meg, hogy a pénztárcám ennyire impotens lesz, teljesen váratlanul ért. Oké, vihogott fel bennem az elnyomott válságmenedzser, akkor most költségcsökkentünk, és mindketten nagyon jól fogjuk érezni magunkat közben. Így hát elhalasztottam a hardware átvitelét, inkább zsákokba pakoltam a ruhaneműket meg miegyebet, és Misztörendőzán hatékony segítségével áthurcolkodtam.
Bazmegeznemjóóó. De kemény voltam, kitartó, meg minden. Azért hihetetlen békapofákat vágtam.
Estére, amikorra becuccoltam már, megszűnt a fájdalom is, a bizonytalanság azonban másnap reggelig velem maradt, akkor elűzte a másnaposság.
Köszönhetően Rejtő-hős és ármádiája működésének.
* * *
Vasárnap tümmedtem délig, megnyitottam a Szennyes Ruha Tárolására Rendszeresített, Szennyes Ruha Tárolására Dedikált Kosár Beszerzéséig Ideiglenesen E Célra Alkalmazott Széket, majd lábra kaptam, és eloldalogtam hazafelé, mert a költségoptimalizációs és családboldogító modul megegyezett abban, hogy jó lesz nekem hazamenni családi vacsorára. Úgy nézett ki, kezdik megszokni a szüleim a gondolatot, és rájöttek, hogy bár többször mondtam, hogy nem Szibériába megyek lakni, tényleg nem Szibériába megyek lakni. Nekem meg maradt az az érdekes felismerés, hogy Rákospalota és a belváros épp olyan messze van egymástól, mint a belváros és Rákospalota, vagyis az út attól, hogy az ellenkező irányból próbálom végigjárni, nem lesz szignifikánsan rövidebb. Whoa.
* * *
Hétfő. Na, a hétfő egy egészen ellentmondásos darabra sikerült. Az egész nap azzal telt, hogy utakat néztünk. Nem viccelek.
Ja, és közben megpróbáltak hülyének is nézni párszor. Ez a szakmával járó kockázat. Viszont cserébe kaptunk ebédet. Nem volt rossz.
Komolyan mondom, helyenként a saját prosztatáját vizsgálgathatta a téridő, mert tíz kilométernyi úthoz itt-ott száz-százhúsz évnyi időutazás dukált, és sejthetitek, hogy nem a magasan fejlett bio- és atomtechnika csodáiban gyönyörkdötünk szegycsontig himbálózó állal.
Másrészt meg ott volt az, hogy városhoz szokott szemem néha csak nehezen kívánta befogadni az épületek és a láthatár arányát.
-Az ég nagy, a város kicsi... hübazmeg... a kamion is nagy, és a mikrobusz is kicsi...- villant belém az egyet-fizet-kettőt-kap felismerés egy útelágazásnál.
Ja, és a reggel fél héttől este kilencig tartó munkanapért kapni fogok hatszáz forint napidíjat. A hülyének is megéri.
Este megint Dunába lökött Zergling. Előbb-utóbb meg fogok tanulni úszni.
* * *
Ma. Kijött rajtam az internetfüggőség, ezért bejöttem. És most megyek képeztetni magam, de ez első pillantásra lógásnak tűnik.
péntek, április 23, 2004
"...és az ifjú Bürokrata, aki úgy döntött, hogy eleget élvén, elindulna világot látni, elköszönt atyjától s anyjától, kik útravalóul egy pár jólnevelt, nem káromkodós parasztkolbászt, egy doboz extra szűz olívaolajas margarint, két pohár emulgeátorban gazdag kaviárt, egy flakon Coccolino öblítőt, egy ötkilós Persil mosóport, egy flakon Gillette borotvahabot adának neki, és nagy szomorkodások közepette útjára bocsátották a legényt, és szavát vették, hogy alkalmasint hazatér, és beszámol viselt dolgairól..."
ex.: Urbánus népmesék, összeállította: Srakker Domesticus, 2004.
ex.: Urbánus népmesék, összeállította: Srakker Domesticus, 2004.
csütörtök, április 22, 2004
Combfiksz művésznő írta volt itt: "Szerintem azt mondom, Jézusom... De jó hangosan. Ezeket elolvasom, s azt mondom, letészem a lantot, nehéz az. Át kell adni a helyet a köv. generációnak, nincs itt mese, kérem."
Nem értem én ezt. Mindenki kiakad, holott a mélypontot már rég elérte a magyar fantasy ponyva. Most nem Cherubionék 100 mini fantasy iszonyatára gondolok, mert az a napi képes bulvár és az állatos pornó találkozásából fakadó szentségtelen színvonalat produkálja, és mint ilyen, kerébe töri, felgyújtja, tűzcsappal abuzálja az irodalom amúgy is meggyötört fogalmát.
A vastagon aranyozott gumipálmát nálam egy szépnevű művésznő mondata vitte el: "Úgy szerette az albínót, ahogy egy ló csak szeretni képes." (Nem mondok neveket, ki-ki járjon utána.) Kész. A mélypont elérve, innentől fogva minden, ami vérvággyal, acéllal, sikoltással, sárga szemekkel, kikattanó acélcsirkékkel kapcsolatos, csak gyenge maszatolás. A lantot meg csak azért nem teszem le, mert a csuklómhoz csavarozta valami játékos kedvű technikus.
Nem értem én ezt. Mindenki kiakad, holott a mélypontot már rég elérte a magyar fantasy ponyva. Most nem Cherubionék 100 mini fantasy iszonyatára gondolok, mert az a napi képes bulvár és az állatos pornó találkozásából fakadó szentségtelen színvonalat produkálja, és mint ilyen, kerébe töri, felgyújtja, tűzcsappal abuzálja az irodalom amúgy is meggyötört fogalmát.
A vastagon aranyozott gumipálmát nálam egy szépnevű művésznő mondata vitte el: "Úgy szerette az albínót, ahogy egy ló csak szeretni képes." (Nem mondok neveket, ki-ki járjon utána.) Kész. A mélypont elérve, innentől fogva minden, ami vérvággyal, acéllal, sikoltással, sárga szemekkel, kikattanó acélcsirkékkel kapcsolatos, csak gyenge maszatolás. A lantot meg csak azért nem teszem le, mert a csuklómhoz csavarozta valami játékos kedvű technikus.
Heh. Boldog születésnapot, Bright blogja. Ha te nem lettél volna, az Official Report (immár Phase 2) sem jött volna létre.
A félelem nem természetes állapota az embernek. Most ízlelgetem a mondatot, görgetem a nyelvemen, mint valami különösen rossz ízű, keserű-savanyú gyógyszert, ami ki fog kúrálni akkor is, ha beleszakadok.
A félelem nem természetes állapota az embernek.
Még ha huszonéves korára is kell, hogy rádöbbenjen, mennyiben vezérli ez a cselekedeteit és a nem-cselekedeteit.
Ismétel, megjegyez, alkalmaz.
A kocka ugyanis el van vetve, aratásig várunk.
Teszem mindezt azután, hogy egy másfél mázsás zsírdisznó röfögött a hónom alatt egész álló tegnap délután.
Mert hogy kezdődött azzal, hogy Zergling vett egy Expresszt délelőtt.
Utána egyeztettünk a potenciálisan bejövős hirdetésekről.
Utána telefonálgatni kezdett.
Harmadszorra talált is megfelelőt, 2 szoba, belváros a négyzeten, ennél városiasabban legfeljebb a metró-aluljáróban élhetnénk. Bútorok vannak, háztartási gépek vadonásújak, a falak vastagok, ahogy szeretjük, a két szoba sajnos egymásba nyílik, de ezt némi szervezéssel leküzdjük. 60.000,- Ft + rezsi, a kaució borsos, de ez már csak így megy a budapesti lakáspiacon.
Megtekintjük a helyszínt munka után, mindkettőnknek tetszik, a rossz hír az, hogy más is kinézte magának a dolgot, ezért hamar kell a kaució és az első havi lakbér, meg a szerződés, különben másé lesz. Kicsit megfuttatnak minket. De ez már csak így megy a budapesti lakáspiacon.
Kétségbeesett telefonálgatás a barátoknak, hogy összejöjjön a pénz (nem terveztem, hogy ilyen gyorsan ennyit kell felköhögnöm). És ezúton köszönöm, köszönöm mindenkinek, aki segített. Sok mindent el szoktam felejteni, de a fontos dolgokat nem. Köszönöm mindenkinek, még egyszer, na. Lekötelezve érzem magam, és ennek ezúttal semmi köze nincs a bondázshoz, ezt ne írja, Gizike.
Még útközben derül ki, hogy a másik versenyző másnapra halasztotta a dolgot, ezért a Zergling-Ügynök malacfuttató páros hirtelen toronymagas esélyessé lép elő a bérleményért folyó öldöklő küzdelemben ("...nézzék ezt a hi-cchetetlenelszántságot, kedves hölgyeim és uraim, ahogy araszolnak keresztül a budapesti csúcsforgalomban az Andrássyn! Micsoda jellem, kellem, báj és szellem sugárzik minden egyes mozdulatukból, ahogy csatakos homlokukat törölgetik! A verseny óriási pillanatai ezek, kérem, ésmoststúdió.")
Szerződésírás, gyors telefon a főnökömnek ("sziafőnöknőm-bocsdemingyálemerül-atelefonom-megtudnádmondani-hogyalakásbérletiszerződésre-kell-e-tanú?"), aláírásgyűjtés, szöszölés, aztán hazaosonás és ágybadőlés.
Mindösszességében három nap alatt találtunk egy olyan kecót, amibe akár már szombaton költözhetünk. Mutáns hízót utalnak minden ügynöknek. Jelentkezzen holnap ügynöknek Ön. (Ami azt illeti, valszeg tartom egyelőre a stratégiai tervemhez, nevezetesen az Ügynökségnél betöltött munkakörömet megtartom, mint operatív bázist, igyekszem végre félre is tenni valamennyit, és mintegy mellékesen rohadtul meggazdagodni a kreatív tevékenységemből. Vagyis vissza kell fognom a vedeléssel és egyéb mulatozásokkal kapcsolatos programjaimat, mert lezabálják a számlámat, és a rendelkezésre álló időmet. Azé' szerzetbe nem állok, mindenki tegye le a téglát.)
Most már meg kell végre szerveznem, mi történjen körülöttem. A fejemben lakó pilóta megtanul végre kézi irányítással, szabadon vezetni. Ha nem csapódik a földbe dicstelenül, idejekorán, ő lesz a legjobb. (Nem röhögni!)
A félelem nem természetes állapota az embernek.
Még ha huszonéves korára is kell, hogy rádöbbenjen, mennyiben vezérli ez a cselekedeteit és a nem-cselekedeteit.
Ismétel, megjegyez, alkalmaz.
A kocka ugyanis el van vetve, aratásig várunk.
Teszem mindezt azután, hogy egy másfél mázsás zsírdisznó röfögött a hónom alatt egész álló tegnap délután.
Mert hogy kezdődött azzal, hogy Zergling vett egy Expresszt délelőtt.
Utána egyeztettünk a potenciálisan bejövős hirdetésekről.
Utána telefonálgatni kezdett.
Harmadszorra talált is megfelelőt, 2 szoba, belváros a négyzeten, ennél városiasabban legfeljebb a metró-aluljáróban élhetnénk. Bútorok vannak, háztartási gépek vadonásújak, a falak vastagok, ahogy szeretjük, a két szoba sajnos egymásba nyílik, de ezt némi szervezéssel leküzdjük. 60.000,- Ft + rezsi, a kaució borsos, de ez már csak így megy a budapesti lakáspiacon.
Megtekintjük a helyszínt munka után, mindkettőnknek tetszik, a rossz hír az, hogy más is kinézte magának a dolgot, ezért hamar kell a kaució és az első havi lakbér, meg a szerződés, különben másé lesz. Kicsit megfuttatnak minket. De ez már csak így megy a budapesti lakáspiacon.
Kétségbeesett telefonálgatás a barátoknak, hogy összejöjjön a pénz (nem terveztem, hogy ilyen gyorsan ennyit kell felköhögnöm). És ezúton köszönöm, köszönöm mindenkinek, aki segített. Sok mindent el szoktam felejteni, de a fontos dolgokat nem. Köszönöm mindenkinek, még egyszer, na. Lekötelezve érzem magam, és ennek ezúttal semmi köze nincs a bondázshoz, ezt ne írja, Gizike.
Még útközben derül ki, hogy a másik versenyző másnapra halasztotta a dolgot, ezért a Zergling-Ügynök malacfuttató páros hirtelen toronymagas esélyessé lép elő a bérleményért folyó öldöklő küzdelemben ("...nézzék ezt a hi-cchetetlenelszántságot, kedves hölgyeim és uraim, ahogy araszolnak keresztül a budapesti csúcsforgalomban az Andrássyn! Micsoda jellem, kellem, báj és szellem sugárzik minden egyes mozdulatukból, ahogy csatakos homlokukat törölgetik! A verseny óriási pillanatai ezek, kérem, ésmoststúdió.")
Szerződésírás, gyors telefon a főnökömnek ("sziafőnöknőm-bocsdemingyálemerül-atelefonom-megtudnádmondani-hogyalakásbérletiszerződésre-kell-e-tanú?"), aláírásgyűjtés, szöszölés, aztán hazaosonás és ágybadőlés.
Mindösszességében három nap alatt találtunk egy olyan kecót, amibe akár már szombaton költözhetünk. Mutáns hízót utalnak minden ügynöknek. Jelentkezzen holnap ügynöknek Ön. (Ami azt illeti, valszeg tartom egyelőre a stratégiai tervemhez, nevezetesen az Ügynökségnél betöltött munkakörömet megtartom, mint operatív bázist, igyekszem végre félre is tenni valamennyit, és mintegy mellékesen rohadtul meggazdagodni a kreatív tevékenységemből. Vagyis vissza kell fognom a vedeléssel és egyéb mulatozásokkal kapcsolatos programjaimat, mert lezabálják a számlámat, és a rendelkezésre álló időmet. Azé' szerzetbe nem állok, mindenki tegye le a téglát.)
Most már meg kell végre szerveznem, mi történjen körülöttem. A fejemben lakó pilóta megtanul végre kézi irányítással, szabadon vezetni. Ha nem csapódik a földbe dicstelenül, idejekorán, ő lesz a legjobb. (Nem röhögni!)
szerda, április 21, 2004
Cockney sirám.
"Blimey! the bread boat goes dahn, the beef boat goes dahn, the rum and sugar boat goes dahn, but the perishin' quinine boat always gets 'ere."
Nyersfordítás:
"Fenébe! A kenyérszállító hajó elsüllyed, a hússzállító hajó elsüllyed, a rum- és cukorszállító hajó elsüllyed, de a rohadt kininszállító hajó valahogy mindig ideér."
Nem, az én billentyűzetemből nem fog a nép egy darabig komoly, tépelődő, érzelmi jellegű postot látni. Ez van. Nem mintha nem lenne érzelmi életem, mert van, nem mintha nem fájna, mert fáj, nem mintha nem lennének kétségeim, mert szinte csak azok vannak, viszont képtelen vagyok ezeket úgy leírni, hogy érdemes legyen elolvasni.
Akkor meg ugye, minek.
Nekem még ars poeticából is csak ilyen egyszerű arcú jutott. Jaj, jaj.
"Blimey! the bread boat goes dahn, the beef boat goes dahn, the rum and sugar boat goes dahn, but the perishin' quinine boat always gets 'ere."
Nyersfordítás:
"Fenébe! A kenyérszállító hajó elsüllyed, a hússzállító hajó elsüllyed, a rum- és cukorszállító hajó elsüllyed, de a rohadt kininszállító hajó valahogy mindig ideér."
Nem, az én billentyűzetemből nem fog a nép egy darabig komoly, tépelődő, érzelmi jellegű postot látni. Ez van. Nem mintha nem lenne érzelmi életem, mert van, nem mintha nem fájna, mert fáj, nem mintha nem lennének kétségeim, mert szinte csak azok vannak, viszont képtelen vagyok ezeket úgy leírni, hogy érdemes legyen elolvasni.
Akkor meg ugye, minek.
Nekem még ars poeticából is csak ilyen egyszerű arcú jutott. Jaj, jaj.
Valami 16-18 kHz környékén sípol odakint, folyamatosan. Most már a jó kurva életbe, abba lehetne hagyni. Fáj a fejem, kezd keresztbe állni a szemem, és nagyon, nagyon, nagyon nagy kedvem támad időnként arra, hogy egy shotgunnal a kezemben, hallás után behatároljam a célpontot, majd megsemmisítsem.
Terminátorosan:
Binaurális iránykeresés megkezdve ...kurzorkurzorkurzor...
Marker a nyifogás forrására állítva ...kurzorkurzorkurzor...
Vinnyogásforrás bemérése ...kurzorkurzorkurzor...
Több találat bevitele a szóban forgó céltárgyra ...kurzorkurzorkurzor...
Ugrálás a romokon ...kurzorkurzorkurzor...
Céltárgy működtetőjének többszöri, életveszélyes megfenyegetése a nyüszítés újraindításának esetére, új pálya, autosave.
De a célpont csak nyüszít, nyüszít lelkesen. Valaki úgy döntött, hogy megvalósítja a jó öreg paranoid Philip K. Dick ötletét a Transzból, - az alvászavaró ruszki szörnyszerkezetre gondolok, ami az állandó vernyogásával nem engedi aludni a lakosságot, ezzel kergetve az őrületbe őket -, és rajtam teszteli. Néha fúrnak is. Falat. Máskor fogat (magas nyomású víz nyiszogása, ó igen, ez jó, ez kell). Hogy más egyebet fúrnak-e, azt nem tudom, a hivatali hátbafúrás általában hang nélkül történik, csak egy elhaló hörgés, vagy halk rinya tudatja, hogy valakit leépítettek, vagy nem léptettek elő.
Na. Most úgy tűnik, kicsit nyugi van.
Terminátorosan:
Binaurális iránykeresés megkezdve ...kurzorkurzorkurzor...
Marker a nyifogás forrására állítva ...kurzorkurzorkurzor...
Vinnyogásforrás bemérése ...kurzorkurzorkurzor...
Több találat bevitele a szóban forgó céltárgyra ...kurzorkurzorkurzor...
Ugrálás a romokon ...kurzorkurzorkurzor...
Céltárgy működtetőjének többszöri, életveszélyes megfenyegetése a nyüszítés újraindításának esetére, új pálya, autosave.
De a célpont csak nyüszít, nyüszít lelkesen. Valaki úgy döntött, hogy megvalósítja a jó öreg paranoid Philip K. Dick ötletét a Transzból, - az alvászavaró ruszki szörnyszerkezetre gondolok, ami az állandó vernyogásával nem engedi aludni a lakosságot, ezzel kergetve az őrületbe őket -, és rajtam teszteli. Néha fúrnak is. Falat. Máskor fogat (magas nyomású víz nyiszogása, ó igen, ez jó, ez kell). Hogy más egyebet fúrnak-e, azt nem tudom, a hivatali hátbafúrás általában hang nélkül történik, csak egy elhaló hörgés, vagy halk rinya tudatja, hogy valakit leépítettek, vagy nem léptettek elő.
Na. Most úgy tűnik, kicsit nyugi van.
Megint túl sok mindennel akarok foglalkozni egyszerre, holott olykor a létfenntartáshoz is alig elegendő energiával vagyok megáldva. Most mi? Hééélóóóó. Mert hogy számoljuk csak össze.
1. Nőfront (avagy a bürokrata szerencsétlenkedései a hormonok mezején)
2. Regény (a világ, földi szemmel)
3. Agency 00 (a képregény, ami nem akar íródni magától)
4. Sajátprojekt (a szerepjáték, ami szintén nem)
5. Banda #1 (kódnév: Pocak)
6. Banda #2 (kódnév: Vilmos atya és a Versenytorzító Ármegállapodás, az elvi megállapodás szintjén)
7. Munka (lehetőség szerint új).
Ebből mészárlás lesz.
1. Nőfront (avagy a bürokrata szerencsétlenkedései a hormonok mezején)
2. Regény (a világ, földi szemmel)
3. Agency 00 (a képregény, ami nem akar íródni magától)
4. Sajátprojekt (a szerepjáték, ami szintén nem)
5. Banda #1 (kódnév: Pocak)
6. Banda #2 (kódnév: Vilmos atya és a Versenytorzító Ármegállapodás, az elvi megállapodás szintjén)
7. Munka (lehetőség szerint új).
Ebből mészárlás lesz.
Tegnap elkezdtük szűkíteni az elfogadható számokat a leendő bandánknak, ahol elvileg énekes leszek, már ha belátható időn belül letisztul a szerves trugya a hangszálaimról. Kicsit elhúzódott a dolog, ahogy ez már csak lenni szokott. Előtte meg Zerglinggel terveztünk megnézni egy potenciális albérletet, ami végül nem jött össze (ezt a mondatot vágólapra tehetem lassan, mert ez már nem az első, és garantáltan nem az utolsó). Albérletnézés helyett összedobtunk egy nagyon általános, de tetszetősnek tűnő anime-koncepciót, az eredeti ötlet ezúttal az enyém, de továbbfejlesztettük alaposan. Az ilyeneket kellene kidolgozni és végigvinni, talán nem itt tartanánk akkor.
Reggelre elpárolgott a kezemből a rugany. Kicsit beégettem magam fél kilenc környékén, de ha valaki emiatt arcoskodni fog, addig rapportoltatom, amíg bele nem kékül. Na. *nagyon keményen néz*
Megkaptam Magamurától tegnap az Agency 00 kódnevű dokumentumot, ennek örömére semmi időm nem volt belenézni. A másik saját projektünk már megint leállt, most próbáljuk életre rugdosni. De csak nyüfög, és nem hajlandó továbbmenni. Lelőni meg nem akarjuk. Sajnos, az a helyzet, hogy addig tutujgattuk szegényt, hogy időközben trendi lett megint a második világháború, a csapból is Normandia folyik. Pedig a regénykezdeménynek ez az egyik alapja. Most már be fogom fejezni, mert elég jó ahhoz, hogy foglalkozzak vele, de sok macera lesz még vele, amíg kiadható állapotba kerül. Ha most áttérek az első világháborúra, akkor az lesz divatos, vagy mi?
(Felfordítok egy követ, és lám, mi mászik ki alóla: háborús humor. Rendkívül kegyetlen.)
Egyelőre ennyi.
Reggelre elpárolgott a kezemből a rugany. Kicsit beégettem magam fél kilenc környékén, de ha valaki emiatt arcoskodni fog, addig rapportoltatom, amíg bele nem kékül. Na. *nagyon keményen néz*
Megkaptam Magamurától tegnap az Agency 00 kódnevű dokumentumot, ennek örömére semmi időm nem volt belenézni. A másik saját projektünk már megint leállt, most próbáljuk életre rugdosni. De csak nyüfög, és nem hajlandó továbbmenni. Lelőni meg nem akarjuk. Sajnos, az a helyzet, hogy addig tutujgattuk szegényt, hogy időközben trendi lett megint a második világháború, a csapból is Normandia folyik. Pedig a regénykezdeménynek ez az egyik alapja. Most már be fogom fejezni, mert elég jó ahhoz, hogy foglalkozzak vele, de sok macera lesz még vele, amíg kiadható állapotba kerül. Ha most áttérek az első világháborúra, akkor az lesz divatos, vagy mi?
(Felfordítok egy követ, és lám, mi mászik ki alóla: háborús humor. Rendkívül kegyetlen.)
Egyelőre ennyi.
kedd, április 20, 2004
"Gályaválasztási tanácsadó... ókori elhelyezkedési hetilap..."
Tevekereskedő: - Jajajj... Újabb Necronomicon-lúzer...
Fejvadász: - Én is a Necronomicon olvasásával nõttem fel, még valamikor idõszámítás elõtt 20 körül...
Srakker: - Ja, aztán megtaláltad Lakodalmas Lucius Daloskönyvét, és rájöttél, hogy vannak iszonyatok, amelyekhez képest a csillagok között támolygó Nehezen Mérhetõ Idõsek eltörpülnek...
Sáska: - A Necronomicon igenis létezett! Emlékszem milyen jól aládúcolta a billegő asztalomat...Csak aztán jött az a hideg tél, amikor olyan nehéz volt begyújtani a kályhába...
Srakker: - Igen, a Necronoprogramok shortcutja az Asztalon a Necronomicon...
"Megalománia - Óriás lovak imádata"
Ezt pedig Bright cimbinek dedikáltam gondolatban...
"Odi et ammo, ahogy a költõ mondta volt."
Igen. Ez mind én voltam. Ma. Iszonyatos vége lett volna a világnak, ha ma dolgoznom kell, de mint a mellékelt, 5. sz. ábra mutatja (az "ábráscet" jelű szóvicc sebzetten borul az árokba), ez nem történt meg. Mindenki örvendezzen. Vagy ne.
Tevekereskedő: - Jajajj... Újabb Necronomicon-lúzer...
Fejvadász: - Én is a Necronomicon olvasásával nõttem fel, még valamikor idõszámítás elõtt 20 körül...
Srakker: - Ja, aztán megtaláltad Lakodalmas Lucius Daloskönyvét, és rájöttél, hogy vannak iszonyatok, amelyekhez képest a csillagok között támolygó Nehezen Mérhetõ Idõsek eltörpülnek...
Sáska: - A Necronomicon igenis létezett! Emlékszem milyen jól aládúcolta a billegő asztalomat...Csak aztán jött az a hideg tél, amikor olyan nehéz volt begyújtani a kályhába...
Srakker: - Igen, a Necronoprogramok shortcutja az Asztalon a Necronomicon...
"Megalománia - Óriás lovak imádata"
Ezt pedig Bright cimbinek dedikáltam gondolatban...
"Odi et ammo, ahogy a költõ mondta volt."
Igen. Ez mind én voltam. Ma. Iszonyatos vége lett volna a világnak, ha ma dolgoznom kell, de mint a mellékelt, 5. sz. ábra mutatja (az "ábráscet" jelű szóvicc sebzetten borul az árokba), ez nem történt meg. Mindenki örvendezzen. Vagy ne.
Visszatértem, eltökéltségem, tehetetlenségem teljes harci díszében. Sisakomon apátia-toll lengedez, tankerméretű aktatáska a pajzsom, hivatali igazolvány a kardom, fekete öltöny a páncélom, szélben libbenő fülű, fáradt Rocinantém pedig egy ezüstszínű Ford Transit, ami fáradhatatlanul hurcolt ide, később meg oda.
Az út során rendszeresen támadt az a benyomásom, hogy valójában egy helikopterben ülök, és repülünk valahol a dzsungel fölött, miközben aláfestő zeneként Rob D-től a Clubbed to Death, vagy Rammsteinéktől a Die Sonne vagy a Links 2 3 4 szól a fülhallgatóból. Százzal-százhússzal aprítani kétsávos, némileg elfáradt utakon egy tolóajtós transzporterrel, nos, ez a legjobb ügynökök érzékelését is megzavarja. (Ami azt illeti, az első helyen okoztam némi meglepetést: az arra kószáló negyvenes hátébé majd' elejtette a szatyrát, amikor hirtelen feltéptem a tolóajtót, és fekete öltönyöm temetői eleganciájában kiliffentem a középső ülésről, kicsit kinyújtóztatni a lábaimat. Túl sok amerikai kémfilmet néznek a mai középkorúak, gondoltam, aztán feltűnt, hogy a jármű ablaka sötétített. Eh.)
És, miközben ahelyett, hogy gépen szálltam volna fölébe, és térkép lett volna a táj, ahogy azt jobb helyeken illenék, félprofi sofőrünknek köszönhetően csak elvillantunk a települések központja mellett, az érvényes sebességhatárt alighanem messze túllépve, meg-sem-torpanva siettünk is tovább, a képek és benyomások áradatától meg csendben túltöltődött és megsült az agyam.
Néztem a falvakat, amelyek mellett lényegében érintőlegesen elsuhant a rendszerváltás, csak a boltok kínálata nőtt valamelyest, és vadul rájuk csattogott a rettegett agrárolló; a településhatáron ágáló ordas szeméthegyetek, amelyekből nem hogy gyanús, de ránézésre büntetendő állagú folyadék szivárgott; a klorofill különböző féléit és formáit, amelyeket még nem lepett be egészen a városi por; a zsebkendőnyi kertben fejkendőben-virágos egyberuhában kolbászoló nyolcvanas anyókát, amint épp valami zöldséget molesztált egy kerti szerszámmal - alighanem manuális gyomtalanítást hajtott végre izomból, de a rendelkezésre álló másfél másodperc nem tette lehetővé ennek kétséget kizáró megállapítását; az ólomszürke ég alatt bóbiskoló főtereket. Másik világ. Na és a hivatalok, ahol voltunk. Minden lassabban, megfontoltabban megy, és bár szórakoztatónak találtam eleinte, mennyire ráértek, azért a végére már kezdtem unni magam. Szerintem ők meg azt gondolták, hogy mit pezsegnek itt ezek a pestiek. Itt nem azért várakoztattak, mint a székesfővárosunkban szokás - hogy megmutassák, mennyire felsőbbrendűvé teheti a szubhumán bürokratát is két pecsét meg egy kék Pax toll, vagy azért, mert inkompetens barmok lennének -, elvégre félt, ha egyáltalán nem is kedvelt vendégek voltunk, hanem azért, mert itt nem szokás rohanni. Mi meg zsizsegtünk, pezsegtünk, kameráztunk, fontoskodtunk, kérdezősködtünk, maceráltunk és zaklattunk, és igyekeztünk mindezt titkolni. Gyönyörű barátságok szoktak így kezdődni, én mondom.
Nem tudom, hogy csőre húzott pisztollyal kényszerítik-e az embereket, hogy kis vidéki települések polgármesterei legyenek, vagy felajánlják nekik, hogy vagy ez, vagy az uránbánya, de valami összeesküvésnek kell lennie a háttérben - vagy valaminek, amit a pestiek előtt titkolnak -, de a lényeg, hogy én ezt nem értem. A hivatali látogatások során kellemetlen külsejű képpé kattant bennem össze az eddig meglehetősen széttartó puzzle, és ismét felmerült bennem a gyanú, hogy ez a rendszer úgy, ahogy van, de tényleg úgy ám, ahogy van, el van ba... csesz... rontva.
De erre előjött a cinikus énem, és szemét forgatva megkérdezte: "Kell a pénz, vagy nem kell? Ha kell, fogadd el úgy, ahogy adják. Ha nem kell, hát, ott jön az a Természetes Szelekció feliratú higanyszállító teherszerelvény, még mindig a sínek elé kötözheted magad, hiszen az ilyesmi sosem késő."
Ebben is maradtunk, és nem akartam "Huááááárohaaaam, stönk-pöcc", vagyis a szélmalomról való cseppet sem heroikus és/vagy hatékony lepattanást ilyen fiatalon megjátszani, leültem inkább magamat SFCIII-mal nyugtatni. Bölcs döntésnek bizonyult, csak megint van egy missön, amit nem tudok megoldani, mert mindig vaporizálják a teherhajót, amit az irányíthatatlan, alulfelszerelt, alulpajzsolt, lomha (és még dagadt is!) bárkámmal meg kéne védeni, a szövetséges hajók meg látványosan, alsóhámig felvakarják a töküket.
Ma pedig láttam a buszon egy roppant vidám jelenséget. Tizenhat év kötül járhat , szemüveges, barna hajú, úgy bámul ki a busz ablakán, mintha egy másik világot látna a túloldalon, csuklóízülettel kapaszkodik, akármilyen furcsán hangozzék is ez, a fekete öltözteti, álla alatt tokakezdemény - kölyökképű, kisfiús geek, aki alighanem szentül hiszi, hogy belőle aztán lesz valaki.
Kíváncsi lettem volna, mi történik, ha odamegyek hozzá, és megszólítom, Helló, a klónod vagyok. Ez volt, ami először eszembe jutott, amikor megláttam a Kettes Számú Verziómat, akit ránézésre kábé 1987-ben vagy 1988-ban szintetizálhattak.
Különös élmény volt, olyan tükör, ami tényleg a fejembe kényszeríti az objektivitást, amit nem felhőz annyira a pillanatnyi hangulat, és az ömbizalomtelepek töltöttségi állapota.
Juteszembe.
"- Jól áll nekem ez az öltöny? Kettes, gyere, vedd fel, hadd nézzem..."
"Modell-klónok, beépített agycsökevénnyel, háromféle gyári beégetett érzelmi reakcióval, teljes tudati kontrollal, mindenféle házimunkára alkalmas, gyors házhozszállítással, megbízható szintézissel a Kopi-Paszta Bt-től. Érd.: 1-555-CLONE."
Már megint túl kevés a munkám, mi?
Update: Pátoszölő Delete végigzúzott itt-ott a poston.
Az út során rendszeresen támadt az a benyomásom, hogy valójában egy helikopterben ülök, és repülünk valahol a dzsungel fölött, miközben aláfestő zeneként Rob D-től a Clubbed to Death, vagy Rammsteinéktől a Die Sonne vagy a Links 2 3 4 szól a fülhallgatóból. Százzal-százhússzal aprítani kétsávos, némileg elfáradt utakon egy tolóajtós transzporterrel, nos, ez a legjobb ügynökök érzékelését is megzavarja. (Ami azt illeti, az első helyen okoztam némi meglepetést: az arra kószáló negyvenes hátébé majd' elejtette a szatyrát, amikor hirtelen feltéptem a tolóajtót, és fekete öltönyöm temetői eleganciájában kiliffentem a középső ülésről, kicsit kinyújtóztatni a lábaimat. Túl sok amerikai kémfilmet néznek a mai középkorúak, gondoltam, aztán feltűnt, hogy a jármű ablaka sötétített. Eh.)
És, miközben ahelyett, hogy gépen szálltam volna fölébe, és térkép lett volna a táj, ahogy azt jobb helyeken illenék, félprofi sofőrünknek köszönhetően csak elvillantunk a települések központja mellett, az érvényes sebességhatárt alighanem messze túllépve, meg-sem-torpanva siettünk is tovább, a képek és benyomások áradatától meg csendben túltöltődött és megsült az agyam.
Néztem a falvakat, amelyek mellett lényegében érintőlegesen elsuhant a rendszerváltás, csak a boltok kínálata nőtt valamelyest, és vadul rájuk csattogott a rettegett agrárolló; a településhatáron ágáló ordas szeméthegyetek, amelyekből nem hogy gyanús, de ránézésre büntetendő állagú folyadék szivárgott; a klorofill különböző féléit és formáit, amelyeket még nem lepett be egészen a városi por; a zsebkendőnyi kertben fejkendőben-virágos egyberuhában kolbászoló nyolcvanas anyókát, amint épp valami zöldséget molesztált egy kerti szerszámmal - alighanem manuális gyomtalanítást hajtott végre izomból, de a rendelkezésre álló másfél másodperc nem tette lehetővé ennek kétséget kizáró megállapítását; az ólomszürke ég alatt bóbiskoló főtereket. Másik világ. Na és a hivatalok, ahol voltunk. Minden lassabban, megfontoltabban megy, és bár szórakoztatónak találtam eleinte, mennyire ráértek, azért a végére már kezdtem unni magam. Szerintem ők meg azt gondolták, hogy mit pezsegnek itt ezek a pestiek. Itt nem azért várakoztattak, mint a székesfővárosunkban szokás - hogy megmutassák, mennyire felsőbbrendűvé teheti a szubhumán bürokratát is két pecsét meg egy kék Pax toll, vagy azért, mert inkompetens barmok lennének -, elvégre félt, ha egyáltalán nem is kedvelt vendégek voltunk, hanem azért, mert itt nem szokás rohanni. Mi meg zsizsegtünk, pezsegtünk, kameráztunk, fontoskodtunk, kérdezősködtünk, maceráltunk és zaklattunk, és igyekeztünk mindezt titkolni. Gyönyörű barátságok szoktak így kezdődni, én mondom.
Nem tudom, hogy csőre húzott pisztollyal kényszerítik-e az embereket, hogy kis vidéki települések polgármesterei legyenek, vagy felajánlják nekik, hogy vagy ez, vagy az uránbánya, de valami összeesküvésnek kell lennie a háttérben - vagy valaminek, amit a pestiek előtt titkolnak -, de a lényeg, hogy én ezt nem értem. A hivatali látogatások során kellemetlen külsejű képpé kattant bennem össze az eddig meglehetősen széttartó puzzle, és ismét felmerült bennem a gyanú, hogy ez a rendszer úgy, ahogy van, de tényleg úgy ám, ahogy van, el van ba... csesz... rontva.
De erre előjött a cinikus énem, és szemét forgatva megkérdezte: "Kell a pénz, vagy nem kell? Ha kell, fogadd el úgy, ahogy adják. Ha nem kell, hát, ott jön az a Természetes Szelekció feliratú higanyszállító teherszerelvény, még mindig a sínek elé kötözheted magad, hiszen az ilyesmi sosem késő."
Ebben is maradtunk, és nem akartam "Huááááárohaaaam, stönk-pöcc", vagyis a szélmalomról való cseppet sem heroikus és/vagy hatékony lepattanást ilyen fiatalon megjátszani, leültem inkább magamat SFCIII-mal nyugtatni. Bölcs döntésnek bizonyult, csak megint van egy missön, amit nem tudok megoldani, mert mindig vaporizálják a teherhajót, amit az irányíthatatlan, alulfelszerelt, alulpajzsolt, lomha (és még dagadt is!) bárkámmal meg kéne védeni, a szövetséges hajók meg látványosan, alsóhámig felvakarják a töküket.
Ma pedig láttam a buszon egy roppant vidám jelenséget. Tizenhat év kötül járhat , szemüveges, barna hajú, úgy bámul ki a busz ablakán, mintha egy másik világot látna a túloldalon, csuklóízülettel kapaszkodik, akármilyen furcsán hangozzék is ez, a fekete öltözteti, álla alatt tokakezdemény - kölyökképű, kisfiús geek, aki alighanem szentül hiszi, hogy belőle aztán lesz valaki.
Kíváncsi lettem volna, mi történik, ha odamegyek hozzá, és megszólítom, Helló, a klónod vagyok. Ez volt, ami először eszembe jutott, amikor megláttam a Kettes Számú Verziómat, akit ránézésre kábé 1987-ben vagy 1988-ban szintetizálhattak.
Különös élmény volt, olyan tükör, ami tényleg a fejembe kényszeríti az objektivitást, amit nem felhőz annyira a pillanatnyi hangulat, és az ömbizalomtelepek töltöttségi állapota.
Juteszembe.
"- Jól áll nekem ez az öltöny? Kettes, gyere, vedd fel, hadd nézzem..."
"Modell-klónok, beépített agycsökevénnyel, háromféle gyári beégetett érzelmi reakcióval, teljes tudati kontrollal, mindenféle házimunkára alkalmas, gyors házhozszállítással, megbízható szintézissel a Kopi-Paszta Bt-től. Érd.: 1-555-CLONE."
Már megint túl kevés a munkám, mi?
Update: Pátoszölő Delete végigzúzott itt-ott a poston.
hétfő, április 19, 2004
Hah! Első nap, első post, és ma alighanem az utolsó is, kedves Hölgyeim és Uraim, tisztelt olvasóság. Ugyanis a Nyolclotos névre hallgató kis torzszülött projekt eljutott a helyszíni nyünnyögés fázisába, azaz hamarosan bebábozódik, és harmincoldalas dokumentum formájában kikel. Aztán nyolcvannyolcasokkal lelövik a Duna fölött, és vaskos füstuszályt eregetve kényszerleszállást hajt végre a Parlament közelében.
De ez még a jövő kakofóniája: ma megyek utakat nézni, akármilyen visszatetszően hangozzék is ez.
Besta Srakker, mai kiadás: "Ezek nemhogy nem tették magasra a lécet, hanem elásták inkább."
A fenyegető végzet tudatosságával tűnt fel érzékelésem hátsó traktusában az a tény, hogy fél óra után már kellemetlenül melegnek tűnik az obligát fekete öltönyöm. Undorodni fogok magamtól, mire ezzel a nappal végzek.
De ez még a jövő kakofóniája: ma megyek utakat nézni, akármilyen visszatetszően hangozzék is ez.
Besta Srakker, mai kiadás: "Ezek nemhogy nem tették magasra a lécet, hanem elásták inkább."
A fenyegető végzet tudatosságával tűnt fel érzékelésem hátsó traktusában az a tény, hogy fél óra után már kellemetlenül melegnek tűnik az obligát fekete öltönyöm. Undorodni fogok magamtól, mire ezzel a nappal végzek.
péntek, április 16, 2004
Egy óra alatt faragtam magamból embert reggel. Komolyan, lassan több időt töltök a tükör előtt, mint egy narcisztikus modell. A burkolatát vesztett metrófogantyú jellegzetes fémes szaga keveredik a kezemen a szappanéval, ettől olyan illatkombináció jön létre, mint egy Terminátor kisbabának (azt' meg lecsapom oldalvást a mellkaspáncélzatomat, és szétkapom a John Connor gyereket a plazmainflikterrel, de előtte még aláíratom vele a megsemmisítési felhatalmazás űrlapot). Érdekes.
csütörtök, április 15, 2004
Tegnap eltérítettem Zerglinget, kaptam tőle pénzt jól, utána ittunk könnyeden. Megint a Dunába lettem lökve. Voltam Pszich2-nél, úgy néz ki, mégiscsak ki fogunk mi jönni egymással, ha másért nem, azért, mert az ilyenfajta vallomásokat épp elég macerás egyszer megtenni - ismételgesse vadidegen emberek előtt feleslegesen az, akinek hat anyja van.
Ma pedig felkapott és megdarált a hivatali fogaskerék. Whíííí.
Elharaptam a pofám, és most love the taste of our own blood. Pörgök, de nem tudom, minek, és nem tudom, hova.
*tink-tink-tirlink-tink-plonk-plönk-tirling-KA-ZZZT* - oh, igen, úgy érzem magam, mint az a bizonyos elszabadult csavar a reaktorban: bár sejtelmem sincs, merre tartok, azt azért érzem, hogy sok fejfájást fogok okozni.
Ma pedig felkapott és megdarált a hivatali fogaskerék. Whíííí.
Elharaptam a pofám, és most love the taste of our own blood. Pörgök, de nem tudom, minek, és nem tudom, hova.
*tink-tink-tirlink-tink-plonk-plönk-tirling-KA-ZZZT* - oh, igen, úgy érzem magam, mint az a bizonyos elszabadult csavar a reaktorban: bár sejtelmem sincs, merre tartok, azt azért érzem, hogy sok fejfájást fogok okozni.
szerda, április 14, 2004
Most, hogy már negyedik hete absztinenciát gyakorlok nikotin-ügyben, kezd visszatérni az énekhangom. Ez sosem derült volna ki, ha Misztörendőzánt el nem ragadják a hivatali rémek, és én magamra nem maradok az irodámban egész nap.
És ez a Srakker - blogger, longer, uncut edition mai garantáltan utolsó postja.
És ez a Srakker - blogger, longer, uncut edition mai garantáltan utolsó postja.
Olcsó humor szekciónk következik.
Az addig rendben, hogy az emberek arról, hogy "armor piercing" általában páncéltörő lőszerre asszociálnak, de vajon én, és csakis én vagyok vajon olyan állat, hogy erről a kifejezésről az orrcimpán átvezetett páncélkesztyű, vagy a köldökbe fűzött csataszoknya jusson eszembe?
Mert bizony ilyenek is átfutottak már az én fejemen, a sáros lábukkal.
Az addig rendben, hogy az emberek arról, hogy "armor piercing" általában páncéltörő lőszerre asszociálnak, de vajon én, és csakis én vagyok vajon olyan állat, hogy erről a kifejezésről az orrcimpán átvezetett páncélkesztyű, vagy a köldökbe fűzött csataszoknya jusson eszembe?
Mert bizony ilyenek is átfutottak már az én fejemen, a sáros lábukkal.
Oh, az első korty energiaital felmart torkomra. Olyan, mint egy ébresztő, kontinenspusztító erősítőrendszeren előadva. A fejem nem fáj, az emésztőrendszerem csak olykor-olykor próbálkozik azzal, hogy Möbius-szalaggá fűzze magát. De a fogaim kicsit megkocsonyásodtak (látják? költői túlzás), és a gégém közölte, hogy nem szeret, és duzzog.
Ugyanis Zerglinggel, kollégájával-Villával, később Rejtő-hőssel megerősödve pusztítottuk az agysejteket a Kék rózsában. Az egyik félreeső szekcióban az emeleten matracügynökök kiképzése folyt: nehezen kimerülő témát szolgáltattak akkor még háromfős kompániánknak. Leplezetlenül bámultuk a friss rekrutákat a műanyag szobanövények fedezékéből, és undorító módon szénné röhögtük magunkat szegényeken. "Az SZKP KB XVII. Kongresszusa megállapította, hogy a szoc'lista országokban tapasztalható általános matrac- és párnahuzathiány imp'r'lista szabotázs eredménye, ezért a KB utasította a Május 1. Háztartásitextil Üzemet, hogy a hiányt a következő tervidőszak megkezdéséig pótolja. A felelősöket hanyagságukért megrovásban részesítette a Párt. Matracot minden lakásba!"
Zergling Lédi miatt van gondban, de azon kívül, hogy együttérzően rendeltünk még egy sört, sokat nem tudtunk neki segíteni. Lájfszakksz.
Ami azt illeti, lehet, hogy kolléga-Villa segítségével találunk albérletet (kódnév: Kánaán light), de majd akkor isszuk le a medve bőrét, amikor már nem fenyeget az a veszély, hogy leharapja az arcunkat. Utána befutott Rejtő-hős, és a Kék rózsa zárása után átosontunk valahová, amire nem emlékszem, de nem volt túl messze. Végül csak rávettek, hogy igyak még egy sört és egy tequila goldot, de ez utóbbi a korábbi keverékekkel bandába verődött, és randalírozni kezdett bennem. Ezért hazavánszorogtam, de, bár gond nélkül hazaértem, nem voltam kimondottan jól.
Reggelre kelvén megkerestem a fejemet, ami a sarokba gurult, és a KoRn: Wake up hate-re felébredve letömködtem a torkomon a reggelimet. Aztán bejöttem. És most zaklatnak. Munkával.
Ülök a félhomályban, néha óvatosat kortyolok az XTC-ből, és fintorgok, mint akivel forró ólmot itatnak, csak valamivel kevesebbet sikoltozom.
* * *
"Ez nemhogy nem áll meg a lábán, de hanyatt esve leszédül egy kontinensről!" - napi önfényező szolgálatunk válogatásából
Ugyanis Zerglinggel, kollégájával-Villával, később Rejtő-hőssel megerősödve pusztítottuk az agysejteket a Kék rózsában. Az egyik félreeső szekcióban az emeleten matracügynökök kiképzése folyt: nehezen kimerülő témát szolgáltattak akkor még háromfős kompániánknak. Leplezetlenül bámultuk a friss rekrutákat a műanyag szobanövények fedezékéből, és undorító módon szénné röhögtük magunkat szegényeken. "Az SZKP KB XVII. Kongresszusa megállapította, hogy a szoc'lista országokban tapasztalható általános matrac- és párnahuzathiány imp'r'lista szabotázs eredménye, ezért a KB utasította a Május 1. Háztartásitextil Üzemet, hogy a hiányt a következő tervidőszak megkezdéséig pótolja. A felelősöket hanyagságukért megrovásban részesítette a Párt. Matracot minden lakásba!"
Zergling Lédi miatt van gondban, de azon kívül, hogy együttérzően rendeltünk még egy sört, sokat nem tudtunk neki segíteni. Lájfszakksz.
Ami azt illeti, lehet, hogy kolléga-Villa segítségével találunk albérletet (kódnév: Kánaán light), de majd akkor isszuk le a medve bőrét, amikor már nem fenyeget az a veszély, hogy leharapja az arcunkat. Utána befutott Rejtő-hős, és a Kék rózsa zárása után átosontunk valahová, amire nem emlékszem, de nem volt túl messze. Végül csak rávettek, hogy igyak még egy sört és egy tequila goldot, de ez utóbbi a korábbi keverékekkel bandába verődött, és randalírozni kezdett bennem. Ezért hazavánszorogtam, de, bár gond nélkül hazaértem, nem voltam kimondottan jól.
Reggelre kelvén megkerestem a fejemet, ami a sarokba gurult, és a KoRn: Wake up hate-re felébredve letömködtem a torkomon a reggelimet. Aztán bejöttem. És most zaklatnak. Munkával.
Ülök a félhomályban, néha óvatosat kortyolok az XTC-ből, és fintorgok, mint akivel forró ólmot itatnak, csak valamivel kevesebbet sikoltozom.
* * *
"Ez nemhogy nem áll meg a lábán, de hanyatt esve leszédül egy kontinensről!" - napi önfényező szolgálatunk válogatásából
kedd, április 13, 2004
Érdekes, Ken Watanabéról nekem nem ő, hanem ő jut eszembe, de nekem lehet, mert én filmügyileg teljesen műveletlen vagyok, ami azért hasznos, mert könnyű szórakoztatni.
Ha Bright cimbit elkapja a teljesítménykényszer, nagy bajban leszel, tudod-e, Isolde kedves? Mert három napig reggelente úszni egyet, az megszokható. Az ember kiköpi a tüdejét, meg felborul a fáradtságtól. De három nap nem rágyújtani, pótlék nélkül? Az legalábbis szomorú.
Szerintem készíts be pár tárra való tapaszt, kapszulát, rágót, pótszert és miegyebet...
Szerintem készíts be pár tárra való tapaszt, kapszulát, rágót, pótszert és miegyebet...
Heh. Ez a mai nap aranyosan alakul.
Kezdődött azzal, hogy ki kellett ügetnem egy partnerhez ennek oka az volt, hogy az egyik koordinátor csomagot hagyott a nevemre, és fel kellett vennem.
Srakker: - Jó napot, Srakker Domesticus vagyok, és a Hivatalból jöttem...
(mellényzsebbe nyúl, hogy elővegye az igazolványát, a mozdulat azonban félúton megdermed, a mosoly kissé megüvegesedik, aztán láthatóan fogást vált a zseben, és befejezi a mondatot) és G. Ipsz Jakabbal szeretnék beszélni telefonon.
Portás: - Beszélek a titkársággal, azonnal, kérem, várjon.
Aligha lett volna ennyire udvarias, ha az igazoványom helyett az eredetileg kezembe akadó óvszert csapom elé az asztalra. Heh. Kicsit görcsös lett a mosolyom. De aztán csak előkerült a csomag, amiért mentem.
* * *
Elkezdtem angol neveket és betűszavakat alkotni biológiai folyamatokból. Abba kell hagynom. (Amikor már ott tartok, hogy Flow control breakdown = sokk, akkor már rég túl késő.)
Kezdődött azzal, hogy ki kellett ügetnem egy partnerhez ennek oka az volt, hogy az egyik koordinátor csomagot hagyott a nevemre, és fel kellett vennem.
Srakker: - Jó napot, Srakker Domesticus vagyok, és a Hivatalból jöttem...
(mellényzsebbe nyúl, hogy elővegye az igazolványát, a mozdulat azonban félúton megdermed, a mosoly kissé megüvegesedik, aztán láthatóan fogást vált a zseben, és befejezi a mondatot) és G. Ipsz Jakabbal szeretnék beszélni telefonon.
Portás: - Beszélek a titkársággal, azonnal, kérem, várjon.
Aligha lett volna ennyire udvarias, ha az igazoványom helyett az eredetileg kezembe akadó óvszert csapom elé az asztalra. Heh. Kicsit görcsös lett a mosolyom. De aztán csak előkerült a csomag, amiért mentem.
* * *
Elkezdtem angol neveket és betűszavakat alkotni biológiai folyamatokból. Abba kell hagynom. (Amikor már ott tartok, hogy Flow control breakdown = sokk, akkor már rég túl késő.)
Gondolatok a Hivatalban
Érzem, közeleg a mélypont.
Az emberi sötétség leplezetlen megnyilvánulásai láttán néha komolyan eltűnődöm, hogy mi alapján válogat az evolúció. (Az oxigén-lottón ma az ingerültségért felelős agyterületek nyertek. A többi tompítva van.) Ezek a szégyenletesen setét, kontraszelektált példányok - igen, azok, akiknek szent meggyőződésük, hogy a filantróp az egy növény -, azok a csodalények, akik mellettünk szaglanak a szavazófülkében; akik hisznek a liposzómákban, bár kimondani nem tudják; akik nem tanulnak, nem tudnak, és csak felejtenek; akik egyszerűek, de a bölcsességet akkor sem ismernék fel, ha a seggükbe harapna. Ők azok, akik megússzák, akiket előreengednek a sorban, ők az adótévelygők, ők a törtetők. Jönnekaférgek. Büntesse őket az Úr azzal, hogy értelmet, emlékezetet és lelkiismeretet ad nekik, és egy hosszú, hosszú éjszakát, hogy átgondolják tetteik következményeit. Call me evil, mwouhuhuháháhá.
"Tudod, gondolkodtam, hogy lelkiismeretet adok ennek a rohadéknak, de aztán egyrészt úgy gondoltam, hogy túl lusta vagyok én ehhez, másrészt meg tényleg aljasság lenne. Sokkal olcsóbb elásni."
* * *
A hétvége sajátos darab volt.
Pénteken Pszich2. Ebből érdekes, már-már súlyos elbeszélgetések néznek ki, úgy fest, teljesen eltérő kvalitásokkal rendelkezünk, és emiatt nehezen találjuk a közös hangot. További vélemények, miegyebek a Feledés Homárja folderben találhatók.
Péntekkel kapcsolatban tartozom egy ígérettel, nevezetesen pozitív postot kell, hogy közöljek Budapest általam ismert legjobb, és itt most egyértelműen a legjobb, minden szempontból a legjobb éttermével kapcsolatban. Azonnal szembe is megyek a Népszabadság érintettjének véleményével, jaj, jaj. Természetesen, a legjobb definiálásakor korlátozó tényezőt jelent a plebeius mivoltomból fakadó, alacsony nyáltűrés, ugyanis, ha ez eléri a tizenöt millisznobot, kiforduló szemmel és gyomorral oldalgok el a létesítménytől. Az értékelés természetesen teljesen szubjektív, reklamációkat a neveltetésemért és az ízlelőbimbóim konfigurálásáért felelős személyekhez kéretik küldeni, üstöllést. A hozzám érkező reklamációkat tőzegláp alatt tároljuk, nemzetbiztonsági okokból. Ezenfelül, semmi közöm az ízkompozícióhoz. Azirányban sem végeztem beható tanulmányokat, hogy mihez mit szoktak tápolni; a bort, mint olyat, nem szeretem; nem magolom a listákat arról, hogy mi minek az ízét erősíti, illetve gyengíti; sőt, az etikett-tudásom sem az a színvonalú, hogy különösebb felkészítés nélkül részt vegyek egy, az Egyesült Királyság királynője által rendezett fogadáson. Bár, mindezekkel az alapvető hiányosságokkal együtt relatíve ritkán égetem be magam társaságban - tudom, igazságtalan világot élünk, hogy még nem cipelt el egy százharminc kilós izompincér és lőtt tarkón az étterem hátsó traktusában, amiért csapolt Heinekent kértem a marhahús mellé. De bízni azért lehet abban, hogy a fejlett kultúra észbe kap, és tudatlanságomhoz méltó sorsot ad az arcomba osztályrész gyanánt.
Tehát akkor, essünk neki.
Ugye, kezdődik azzal, amikor a felhasználó - esetünkben Rejtő-hős és én - beszüttyög az utcáról. A pincér azonnal reagál, ami nem annyira meglepő, mert nincsenek sokan, de láttunk már az ellenkezőjére is példát, ezért a kicsinek is örülünk. Csapolt Heinekent kérünk, ami jó, a hab hiba nélkül teljesíti a tőle elvárt magasságot, a pohár falán diszkréten gyöngyözik a pára, az összeállítás, hogy egy feledésbe merült nevű profit idézzek, "átütő ízélményt biztosít", akármit jelentsen is ez. (Ezzel a mondattal már csak az "aromapillanat" szószörnye van versenyben, a szavazatszámlálás még folyik.) Előételként sajtot ettem, gomolya nem volt, helyette rántott mozzarellát tömtem az arcomba. Jól volt elkészítve, és emberes adag volt, néztem is ki a fejemből kuszán, amikor megláttam. Azután jött a szték. Ó, igen. Hát, hellóóó, köszöntem neki, amikor megláttam, ahelyett, hogy a tisztelettudó csókolomot választottam volna, pedig tisztes adag volt már ránézésre. "Hát, Bimbó, erre rápacsáltál", mondtam teljesen érzéketlenül, amikor a felénél jártam, de mentségemre legyen mondva, hogy én láttam már kormányzati pénzt is közelről, szóval viszonylag könnyen el tudok vonatkoztatni attól a ténytől, hogy az, amit most annyira szeretünk, valójában honnan származik. A sztéket nem szokták elrontani, ezért is szeretjük. De azért van jó, meg nem annyira jó, hát nem küldjük vissza, de csak nyámmogunk rajta, mint Milka tehén a csomag Orbit Günterfressen jellegű. Ez egyértelműen az előbbi kategóriába tartozott. Annyira nem fajultam el a műélvezetben, hogy az ízharmónia szót a számra vegyem, de már megkörnyékezett a gondolat. A kiszolgálás teljesen korrekt volt, annyira nem tisztelettudó, hogy zavarba jöjjek, de azért annyira igen, hogy megteremtse az illúziót: itt nem csak a pénztárcámat tisztelik, hanem a vendég mivoltomat is. Jóféle illúzió volt: nem omlott össze.
Nagyon jóllakott ügynökként nem mentem táncolni. Evvan. Mentálisan nagyon alacsony színvonalon futottam, és nem volt meg a heti tümmedés-adagom, ez pedig alapvető a megfelelő társasági színvonalhoz.
* * *
Szombaton egy kudarcba fulladt játékot (MÓKUS old edissön) követően izomból rávetődtem a némileg elavult és monoton Starfleet Command III-ra, ami, bár nem vagyok trekkie, mégiscsak lekötött az első három fagyásig. Kedves fejlesztők, üzenem ezért. Amikor végre sikerül végre úgy manővereznem, hogy "Hit 'em with everything" üzemmódban az elém került hajó farát szétnyüsszenthessem a retekbe valamennyi előrenéző fegyveremmel, ezzel megadva a kegyelemdöfést a gázuszályt eregető, halódó űrdereglyének, a program ne sértődjön be, és egy hosszú hexa hisztivel ne vágjon ki engem a játékból. Jó?
Köszönöm.
* * *
Vasárnap. Engedtem a csábításnak, és leküldtem egy Hunor light szivarkát, Rejtő-hős készletének utolsó darabját. Eredeti elképzelésemmel ellentétben, mégsem leszek kocadohányos, túlságosan jólesett ugyanis. Az a baj, hogy az ösztön és a felhorgadó vágyakozás túl gyors a józan észhez és a mérlegeléshez képest, ebből lesz a zabigyerek és az impulzusvásárlás. Figyelni kell, éppen ezért. Történt mindez az Alagút fölött, és miközben Rejtő-hős a szokásos Dunába lökéseink egyikét hajtotta végre rajtam, végignéztük, ahogy az égő műanyagok fekete, tömény füstje kitakarja előlünk a túlparti szállódák képét, mivel egy Alfa Romeo a Lánchidat választotta spontán öngyulladása helyszínéül. Érdekes kérdés: az ott veszteglő két Ikarus turbódízel személyszállító csoda (a.k.a. busz) egyikén se volt akárcsak egy nyamvadt porral oltó? Biztosan meg kellett várni karba tett kézzel, hogy két tűzoltó rohamkocsi üvöltsön a helyszínre? Visszafelé persze a Lánchídon mentünk, tunkolni, Rejtő-hős a rá jellemző könnyedséggel jegyezte meg, mikor sikerült azonosítania a kigyulladt jármű típusát: "Ja, egy Alfa 157-es. Igen, azok szeretnek maguktól kigyulladni." A megjegyzés éléből sokat elvett volna, ha a búsképű tulajdonos nem tartózkodik ott. Rejtő-hős épp kétrét görnyedve próbált átpislogni a korlát alatt, ezért arcomba bele kaptam egy gyilkosabb fajta pillantást, amit iktattam.
Este vámpírosdi. Vám-pír. VPOP (a.k.a. V-Pop (ejtsd: Ví-páp), a fiúbanda, ahol bajszos, pocakos pénzügyőrök dalolnak lágyan, és néha behajítják a kincstári zubbonyt az őrjöngő közönség sorai közé), és az arcbőr környéki vérbőség. Még mindig jó. Még mindig rohadt sokat költök sörre és rágcsára. Ez utóbbi még mindig nem érdekel, csak hónap végén feltűnő.
* * *
Hétfőn. Hétfőn nagyapám barátnőjéhez hívnak mentőt a szomszédok, mert allergiás rohama van. Történik mindez a legbékésebb punnyadásom kellős közepén, mikor épp ebédelni készülnék. Egy szál pizsamában, húszmilliméteres borostával felszerelkezve ért a nagy hír, de másfél perc alatt utcai ruhába ugrottam, és újabb három perc alatt már nagyapáméknál próbáltam a helyére tömködni a tüdőmet.
Kicsit túljátssza a szerepét, gondoltam, amikor megláttam, de aztán eszembe villant, hogy a halálfélelem, még ha nem is teljesen valós az alapja, elég undorító érzés lehet, és majd akkor ugráljak, amikor én nem tudom kiköhögni öt percen keresztül a torkomat szorító gombócot, és csak minden harmadik lélegzetvételem sikerül. Azt' meg álltam ott, mint lószerszám a hideg vízben, mert hogy a káráló szomszédság gyűrűjében fuldokló személyek pátyolgatása nem képezi mindennapi tapasztalataim részét. Persze, mindenki minden félreértett, nem értett, tovább magyarázott, és elfelejtett, ennek persze nagyapám itta meg a levét, de csak később. Ő negyed óra múlva, a mentősök megérkezését követően nem sokkal ügetett be a helyszínre, és láttam rajta, hogy rettentően aggódik: ebben, mint később, az adategyeztetésnél kiderült, alighanem szerepet játszott az is, hogy a felesége a kezei között vérzett el annak idején, és nem úgy tűnt, mint aki szeretné megismételni ezt a mutatványt. Életveszély azonban nem volt, vagy ha volt is, már elmúlt, így nagyapámbarátnőjét még aznap hazaengedték. Mint kiderült, vasárnap délután volt már egy ilyen, és akkor is hazaküldték. Most akkor mi a fasz?
Szimulál itt valaki, vagy két műszak nem érti a dolgát? Mindkettő? Egyik sem?
Persze, barátnéne jól letolta nagyapámat, amiért az ő nagy életveszélyét Fóton töltötte, holott nem is töltötte Fóton, csak én értettem félre egy hülye kérdést, és tíz másodperccel később tisztázódott, hogy nem róla beszélünk, ő nem ott van. Én sokat megértek, de nagyapámat békén hagyni, vagy asztalok személyekre való ráborítása jön.
Ilyen felvezetés után találkoztam Zerglinggel, ahol, egyik kollegájával, Villával az Amigo Bar (a.k.a. Amigo Szelet, elnézést) kevés számú punnyadék, tümmeteg vendégének egyike lettünk. A pincér gyerek egészen kritikán aluli módon teljesített: az nem pálya, nem állapot, hogy fél-, háromnegyed óránként bukkanunk fel, és a vendégnek kell könyörögnie, hogy hadd hagyhassa már itt a pénzét. Új törzshely után kell néznünk. Azért bolondok voltunk, csak nem nagyon és nem eléggé.
* * *
Ma. Munka. Nyüzsgésmentes kezdés. Délben megyek, összekanalazok pár dokumentumot, azt' jövök vissza.
Érzem, közeleg a mélypont.
Az emberi sötétség leplezetlen megnyilvánulásai láttán néha komolyan eltűnődöm, hogy mi alapján válogat az evolúció. (Az oxigén-lottón ma az ingerültségért felelős agyterületek nyertek. A többi tompítva van.) Ezek a szégyenletesen setét, kontraszelektált példányok - igen, azok, akiknek szent meggyőződésük, hogy a filantróp az egy növény -, azok a csodalények, akik mellettünk szaglanak a szavazófülkében; akik hisznek a liposzómákban, bár kimondani nem tudják; akik nem tanulnak, nem tudnak, és csak felejtenek; akik egyszerűek, de a bölcsességet akkor sem ismernék fel, ha a seggükbe harapna. Ők azok, akik megússzák, akiket előreengednek a sorban, ők az adótévelygők, ők a törtetők. Jönnekaférgek. Büntesse őket az Úr azzal, hogy értelmet, emlékezetet és lelkiismeretet ad nekik, és egy hosszú, hosszú éjszakát, hogy átgondolják tetteik következményeit. Call me evil, mwouhuhuháháhá.
"Tudod, gondolkodtam, hogy lelkiismeretet adok ennek a rohadéknak, de aztán egyrészt úgy gondoltam, hogy túl lusta vagyok én ehhez, másrészt meg tényleg aljasság lenne. Sokkal olcsóbb elásni."
* * *
A hétvége sajátos darab volt.
Pénteken Pszich2. Ebből érdekes, már-már súlyos elbeszélgetések néznek ki, úgy fest, teljesen eltérő kvalitásokkal rendelkezünk, és emiatt nehezen találjuk a közös hangot. További vélemények, miegyebek a Feledés Homárja folderben találhatók.
Péntekkel kapcsolatban tartozom egy ígérettel, nevezetesen pozitív postot kell, hogy közöljek Budapest általam ismert legjobb, és itt most egyértelműen a legjobb, minden szempontból a legjobb éttermével kapcsolatban. Azonnal szembe is megyek a Népszabadság érintettjének véleményével, jaj, jaj. Természetesen, a legjobb definiálásakor korlátozó tényezőt jelent a plebeius mivoltomból fakadó, alacsony nyáltűrés, ugyanis, ha ez eléri a tizenöt millisznobot, kiforduló szemmel és gyomorral oldalgok el a létesítménytől. Az értékelés természetesen teljesen szubjektív, reklamációkat a neveltetésemért és az ízlelőbimbóim konfigurálásáért felelős személyekhez kéretik küldeni, üstöllést. A hozzám érkező reklamációkat tőzegláp alatt tároljuk, nemzetbiztonsági okokból. Ezenfelül, semmi közöm az ízkompozícióhoz. Azirányban sem végeztem beható tanulmányokat, hogy mihez mit szoktak tápolni; a bort, mint olyat, nem szeretem; nem magolom a listákat arról, hogy mi minek az ízét erősíti, illetve gyengíti; sőt, az etikett-tudásom sem az a színvonalú, hogy különösebb felkészítés nélkül részt vegyek egy, az Egyesült Királyság királynője által rendezett fogadáson. Bár, mindezekkel az alapvető hiányosságokkal együtt relatíve ritkán égetem be magam társaságban - tudom, igazságtalan világot élünk, hogy még nem cipelt el egy százharminc kilós izompincér és lőtt tarkón az étterem hátsó traktusában, amiért csapolt Heinekent kértem a marhahús mellé. De bízni azért lehet abban, hogy a fejlett kultúra észbe kap, és tudatlanságomhoz méltó sorsot ad az arcomba osztályrész gyanánt.
Tehát akkor, essünk neki.
Ugye, kezdődik azzal, amikor a felhasználó - esetünkben Rejtő-hős és én - beszüttyög az utcáról. A pincér azonnal reagál, ami nem annyira meglepő, mert nincsenek sokan, de láttunk már az ellenkezőjére is példát, ezért a kicsinek is örülünk. Csapolt Heinekent kérünk, ami jó, a hab hiba nélkül teljesíti a tőle elvárt magasságot, a pohár falán diszkréten gyöngyözik a pára, az összeállítás, hogy egy feledésbe merült nevű profit idézzek, "átütő ízélményt biztosít", akármit jelentsen is ez. (Ezzel a mondattal már csak az "aromapillanat" szószörnye van versenyben, a szavazatszámlálás még folyik.) Előételként sajtot ettem, gomolya nem volt, helyette rántott mozzarellát tömtem az arcomba. Jól volt elkészítve, és emberes adag volt, néztem is ki a fejemből kuszán, amikor megláttam. Azután jött a szték. Ó, igen. Hát, hellóóó, köszöntem neki, amikor megláttam, ahelyett, hogy a tisztelettudó csókolomot választottam volna, pedig tisztes adag volt már ránézésre. "Hát, Bimbó, erre rápacsáltál", mondtam teljesen érzéketlenül, amikor a felénél jártam, de mentségemre legyen mondva, hogy én láttam már kormányzati pénzt is közelről, szóval viszonylag könnyen el tudok vonatkoztatni attól a ténytől, hogy az, amit most annyira szeretünk, valójában honnan származik. A sztéket nem szokták elrontani, ezért is szeretjük. De azért van jó, meg nem annyira jó, hát nem küldjük vissza, de csak nyámmogunk rajta, mint Milka tehén a csomag Orbit Günterfressen jellegű. Ez egyértelműen az előbbi kategóriába tartozott. Annyira nem fajultam el a műélvezetben, hogy az ízharmónia szót a számra vegyem, de már megkörnyékezett a gondolat. A kiszolgálás teljesen korrekt volt, annyira nem tisztelettudó, hogy zavarba jöjjek, de azért annyira igen, hogy megteremtse az illúziót: itt nem csak a pénztárcámat tisztelik, hanem a vendég mivoltomat is. Jóféle illúzió volt: nem omlott össze.
Nagyon jóllakott ügynökként nem mentem táncolni. Evvan. Mentálisan nagyon alacsony színvonalon futottam, és nem volt meg a heti tümmedés-adagom, ez pedig alapvető a megfelelő társasági színvonalhoz.
* * *
Szombaton egy kudarcba fulladt játékot (MÓKUS old edissön) követően izomból rávetődtem a némileg elavult és monoton Starfleet Command III-ra, ami, bár nem vagyok trekkie, mégiscsak lekötött az első három fagyásig. Kedves fejlesztők, üzenem ezért. Amikor végre sikerül végre úgy manővereznem, hogy "Hit 'em with everything" üzemmódban az elém került hajó farát szétnyüsszenthessem a retekbe valamennyi előrenéző fegyveremmel, ezzel megadva a kegyelemdöfést a gázuszályt eregető, halódó űrdereglyének, a program ne sértődjön be, és egy hosszú hexa hisztivel ne vágjon ki engem a játékból. Jó?
Köszönöm.
* * *
Vasárnap. Engedtem a csábításnak, és leküldtem egy Hunor light szivarkát, Rejtő-hős készletének utolsó darabját. Eredeti elképzelésemmel ellentétben, mégsem leszek kocadohányos, túlságosan jólesett ugyanis. Az a baj, hogy az ösztön és a felhorgadó vágyakozás túl gyors a józan észhez és a mérlegeléshez képest, ebből lesz a zabigyerek és az impulzusvásárlás. Figyelni kell, éppen ezért. Történt mindez az Alagút fölött, és miközben Rejtő-hős a szokásos Dunába lökéseink egyikét hajtotta végre rajtam, végignéztük, ahogy az égő műanyagok fekete, tömény füstje kitakarja előlünk a túlparti szállódák képét, mivel egy Alfa Romeo a Lánchidat választotta spontán öngyulladása helyszínéül. Érdekes kérdés: az ott veszteglő két Ikarus turbódízel személyszállító csoda (a.k.a. busz) egyikén se volt akárcsak egy nyamvadt porral oltó? Biztosan meg kellett várni karba tett kézzel, hogy két tűzoltó rohamkocsi üvöltsön a helyszínre? Visszafelé persze a Lánchídon mentünk, tunkolni, Rejtő-hős a rá jellemző könnyedséggel jegyezte meg, mikor sikerült azonosítania a kigyulladt jármű típusát: "Ja, egy Alfa 157-es. Igen, azok szeretnek maguktól kigyulladni." A megjegyzés éléből sokat elvett volna, ha a búsképű tulajdonos nem tartózkodik ott. Rejtő-hős épp kétrét görnyedve próbált átpislogni a korlát alatt, ezért arcomba bele kaptam egy gyilkosabb fajta pillantást, amit iktattam.
Este vámpírosdi. Vám-pír. VPOP (a.k.a. V-Pop (ejtsd: Ví-páp), a fiúbanda, ahol bajszos, pocakos pénzügyőrök dalolnak lágyan, és néha behajítják a kincstári zubbonyt az őrjöngő közönség sorai közé), és az arcbőr környéki vérbőség. Még mindig jó. Még mindig rohadt sokat költök sörre és rágcsára. Ez utóbbi még mindig nem érdekel, csak hónap végén feltűnő.
* * *
Hétfőn. Hétfőn nagyapám barátnőjéhez hívnak mentőt a szomszédok, mert allergiás rohama van. Történik mindez a legbékésebb punnyadásom kellős közepén, mikor épp ebédelni készülnék. Egy szál pizsamában, húszmilliméteres borostával felszerelkezve ért a nagy hír, de másfél perc alatt utcai ruhába ugrottam, és újabb három perc alatt már nagyapáméknál próbáltam a helyére tömködni a tüdőmet.
Kicsit túljátssza a szerepét, gondoltam, amikor megláttam, de aztán eszembe villant, hogy a halálfélelem, még ha nem is teljesen valós az alapja, elég undorító érzés lehet, és majd akkor ugráljak, amikor én nem tudom kiköhögni öt percen keresztül a torkomat szorító gombócot, és csak minden harmadik lélegzetvételem sikerül. Azt' meg álltam ott, mint lószerszám a hideg vízben, mert hogy a káráló szomszédság gyűrűjében fuldokló személyek pátyolgatása nem képezi mindennapi tapasztalataim részét. Persze, mindenki minden félreértett, nem értett, tovább magyarázott, és elfelejtett, ennek persze nagyapám itta meg a levét, de csak később. Ő negyed óra múlva, a mentősök megérkezését követően nem sokkal ügetett be a helyszínre, és láttam rajta, hogy rettentően aggódik: ebben, mint később, az adategyeztetésnél kiderült, alighanem szerepet játszott az is, hogy a felesége a kezei között vérzett el annak idején, és nem úgy tűnt, mint aki szeretné megismételni ezt a mutatványt. Életveszély azonban nem volt, vagy ha volt is, már elmúlt, így nagyapámbarátnőjét még aznap hazaengedték. Mint kiderült, vasárnap délután volt már egy ilyen, és akkor is hazaküldték. Most akkor mi a fasz?
Szimulál itt valaki, vagy két műszak nem érti a dolgát? Mindkettő? Egyik sem?
Persze, barátnéne jól letolta nagyapámat, amiért az ő nagy életveszélyét Fóton töltötte, holott nem is töltötte Fóton, csak én értettem félre egy hülye kérdést, és tíz másodperccel később tisztázódott, hogy nem róla beszélünk, ő nem ott van. Én sokat megértek, de nagyapámat békén hagyni, vagy asztalok személyekre való ráborítása jön.
Ilyen felvezetés után találkoztam Zerglinggel, ahol, egyik kollegájával, Villával az Amigo Bar (a.k.a. Amigo Szelet, elnézést) kevés számú punnyadék, tümmeteg vendégének egyike lettünk. A pincér gyerek egészen kritikán aluli módon teljesített: az nem pálya, nem állapot, hogy fél-, háromnegyed óránként bukkanunk fel, és a vendégnek kell könyörögnie, hogy hadd hagyhassa már itt a pénzét. Új törzshely után kell néznünk. Azért bolondok voltunk, csak nem nagyon és nem eléggé.
* * *
Ma. Munka. Nyüzsgésmentes kezdés. Délben megyek, összekanalazok pár dokumentumot, azt' jövök vissza.
péntek, április 09, 2004
Megint Pszich2. Valahogy elégedetlen vagyok.
Heh, és most, visszagondolva, az egész napom azzal telt, hogy a linktáramban található blogokat meg a villanylevél-fiókjaimat refresseltem, hátha legalább valakivel történt valami, vagy megszán, és küld nekem valamit (agresszív Srakker-én előkeveredik, ökölrázva üvölt: "Te ványadt kolompér, te!" Agresszív Srakker-én el). Ez a nap is a tümmedésé. Előjöttek a kukkoló-ösztöneim? Na, megyek, elszakadok a képcsőtől hősiesen. Menni fog.
Heh, és most, visszagondolva, az egész napom azzal telt, hogy a linktáramban található blogokat meg a villanylevél-fiókjaimat refresseltem, hátha legalább valakivel történt valami, vagy megszán, és küld nekem valamit (agresszív Srakker-én előkeveredik, ökölrázva üvölt: "Te ványadt kolompér, te!" Agresszív Srakker-én el). Ez a nap is a tümmedésé. Előjöttek a kukkoló-ösztöneim? Na, megyek, elszakadok a képcsőtől hősiesen. Menni fog.
Érdekes kérdés, hol a határ a kitárulkozás és a rinya között. A kísérletet határozatlan ideig felfüggesztem.
Addig is, rég kikívánkozó átkom szálljon az összes lúzerre, aki elsőként áll meg a mozgólépcső bal oldalán, reggeli csúcsforgalomban, és kedvesen csacsogni kezd a mellette állóval, vagy bágyadtan zombul maga elé. Ne akadályozzuk a rohamzombik előrehaladását. A rohamzombik idegrendszerét karbantartó személyzet nevében előre is köszönöm.
Amúgy, ha már húsvét... és bizony, kérem, itt húsvét lesz, izomból. Még nemtom, mi lesz a részletekkel. Tervek vannak, de hangulatfüggő a dolog erősen.
Keddig messze járok majd.
Addig is, rég kikívánkozó átkom szálljon az összes lúzerre, aki elsőként áll meg a mozgólépcső bal oldalán, reggeli csúcsforgalomban, és kedvesen csacsogni kezd a mellette állóval, vagy bágyadtan zombul maga elé. Ne akadályozzuk a rohamzombik előrehaladását. A rohamzombik idegrendszerét karbantartó személyzet nevében előre is köszönöm.
Amúgy, ha már húsvét... és bizony, kérem, itt húsvét lesz, izomból. Még nemtom, mi lesz a részletekkel. Tervek vannak, de hangulatfüggő a dolog erősen.
Keddig messze járok majd.
csütörtök, április 08, 2004
Zöld festéknyomok vannak az aktatáskámon, és pont úgy néz ki, mintha orvul karamboloztam volna egy léckerítés-színű kis Polskival, és a táskám nyert volna. Valójában csak egy ajtóról vertem le a festéket. Meg valaki belerúgott (hallottam a koppanást meg a hördülést), de az nem lehetett, mert az illető nem volt fémből. Igen, ezért is érdemes tíz-tizenegy kilósra tömni egy Samsonite bürobőröndöt.
Heh.
Megint elveszett egy post, de most tényleg a Dunába esett, mert láttam, ahogy egy Explorerbe belefagyva elmerül. Az utánalövetés feleslegesnek tűnhet, de jól esett.
Szóval.
Tegnap bejelentettem, hogy albérletbe megyek, és az olyan mindennapi közönségességeket, mint a reggeli, a mosogatás, a vasalt ing, a bónusz retyópapír, vagy a mosott törülköző, mostantól nem automata/félautomata módon állítják elő, hanem ügynökünk mindezen dolgokhoz kézivezérléssel, a valóság nyers brutalitásában fürdőzve jut hozzá. Korábban is gondolkodtam ezen a lehetőségen. Ilyenkor persze mindig felmerült a lustaság vízihullája, ami felpuffadt arcán bájos mosollyal kérdezte, ugyan, mégis, nem lenne-e sokkal kényelmesebb, ha hagynám, hogy mindezekkel csak még néhány évig kiszolgáljanak? Aztán mellé vergődött a harmincöt éves, létbizonytalan Srakker képe is, amint bután nézi a tojásrántottába véletlenül belesült tojáshéj-darabokat. Ez elég meggyőző volt ahhoz, hogy kedden döntésre jussak. Ha minden igaz, Zergling lesz az albérlet-foglaló társam.
Tehát bemondtam a tutifrankót a rakott karfiol mellett, amire meglehetősen váratlan reakciók születtek.
Apám csak annyit mondott, hogy "Jó, amúgy is ideje lassan." Azt hittem többet fog szöszölni. Mondjuk, valószínűsítette, hogy egy évnél tovább nem akarom majd ezt a projektet folytatni.
Anyám ezzel szemben bejelentette (eddig csak az én lustaság-vízihullámat doppingolta a győzelemig vele), hogy "Ha elmész itthonról, nem lesz okom együtt maradni apáddal, és elválunk." És most, hogy már keresek annyit, hogy ne kelljen a holnap miatt aggódnom, csak minden másnap, és most, hogy a keddi szütty megvolt, ezt végre hajlandó is voltam belátni. Így hát tőlem szokatlanul lakonikus mondat vetette át magát sikoltva fogaim védőkorlátján: "Jó." Úgy látszik, megindult a döntésekért vállalt felelősség lavinája, amely jó eséllyel elsodorja és pozdorjává töri azt az ingatag felépítményt, amelyet családi állapotomnak nevezhetek.
"Jó." Jól esett.
* * *
Egy régebbi tőlem, de nem tudom, kitől loptam, majd biztos lesz, aki felvilágosít:
"...én is csak kettest húztam a genetikai lottón..."
* * *
Ami azt illeti, a keddi szütty még ma is érezteti a hatását: jó tudni, hogy akadnak emberek, akik a személyiségem setétebbik oldalát is hajlandóak meglátni és elfogadni. Így azért nekem is könnyebben megy, pedig elhiheti mindenki, hogy Lúzer isten egyik vidám pártfogoltja vagyok. ("Tudod mit, Uram? Tudod, mit? Eh, úgyis tudod, akkor meg minek mondjam. Húzz be egy strigulát.")
* * *
Ma pedig nyakig vetettem magam a Nyolclotos projektbe, vidáman lubickolok az akták között, és élvezem, hogy két nap után utálnak.
Megint elveszett egy post, de most tényleg a Dunába esett, mert láttam, ahogy egy Explorerbe belefagyva elmerül. Az utánalövetés feleslegesnek tűnhet, de jól esett.
Szóval.
Tegnap bejelentettem, hogy albérletbe megyek, és az olyan mindennapi közönségességeket, mint a reggeli, a mosogatás, a vasalt ing, a bónusz retyópapír, vagy a mosott törülköző, mostantól nem automata/félautomata módon állítják elő, hanem ügynökünk mindezen dolgokhoz kézivezérléssel, a valóság nyers brutalitásában fürdőzve jut hozzá. Korábban is gondolkodtam ezen a lehetőségen. Ilyenkor persze mindig felmerült a lustaság vízihullája, ami felpuffadt arcán bájos mosollyal kérdezte, ugyan, mégis, nem lenne-e sokkal kényelmesebb, ha hagynám, hogy mindezekkel csak még néhány évig kiszolgáljanak? Aztán mellé vergődött a harmincöt éves, létbizonytalan Srakker képe is, amint bután nézi a tojásrántottába véletlenül belesült tojáshéj-darabokat. Ez elég meggyőző volt ahhoz, hogy kedden döntésre jussak. Ha minden igaz, Zergling lesz az albérlet-foglaló társam.
Tehát bemondtam a tutifrankót a rakott karfiol mellett, amire meglehetősen váratlan reakciók születtek.
Apám csak annyit mondott, hogy "Jó, amúgy is ideje lassan." Azt hittem többet fog szöszölni. Mondjuk, valószínűsítette, hogy egy évnél tovább nem akarom majd ezt a projektet folytatni.
Anyám ezzel szemben bejelentette (eddig csak az én lustaság-vízihullámat doppingolta a győzelemig vele), hogy "Ha elmész itthonról, nem lesz okom együtt maradni apáddal, és elválunk." És most, hogy már keresek annyit, hogy ne kelljen a holnap miatt aggódnom, csak minden másnap, és most, hogy a keddi szütty megvolt, ezt végre hajlandó is voltam belátni. Így hát tőlem szokatlanul lakonikus mondat vetette át magát sikoltva fogaim védőkorlátján: "Jó." Úgy látszik, megindult a döntésekért vállalt felelősség lavinája, amely jó eséllyel elsodorja és pozdorjává töri azt az ingatag felépítményt, amelyet családi állapotomnak nevezhetek.
"Jó." Jól esett.
* * *
Egy régebbi tőlem, de nem tudom, kitől loptam, majd biztos lesz, aki felvilágosít:
"...én is csak kettest húztam a genetikai lottón..."
* * *
Ami azt illeti, a keddi szütty még ma is érezteti a hatását: jó tudni, hogy akadnak emberek, akik a személyiségem setétebbik oldalát is hajlandóak meglátni és elfogadni. Így azért nekem is könnyebben megy, pedig elhiheti mindenki, hogy Lúzer isten egyik vidám pártfogoltja vagyok. ("Tudod mit, Uram? Tudod, mit? Eh, úgyis tudod, akkor meg minek mondjam. Húzz be egy strigulát.")
* * *
Ma pedig nyakig vetettem magam a Nyolclotos projektbe, vidáman lubickolok az akták között, és élvezem, hogy két nap után utálnak.
szerda, április 07, 2004
Iteráció
Történt egyszer.
Történt egyszer, hogy ültem a Hivatalban.
Történt egyszer, hogy ültem a Hivatalban, és megszólalt a légoltalmi sziréna.
Történt egyszer, hogy ültem a Hivatalban, és megszólalt a légoltalmi sziréna, és én azon kezdtem tűnődni, hogy csak tesztelik, vagy jobban tenném, ha futnék a pincébe.
Történt egyszer, hogy ültem a Hivatalban, és megszólalt a légoltalmi sziréna, és én azon kezdtem tűnődni, hogy csak tesztelik, vagy jobban tenném, ha futnék a pincébe - és mindenkinek csak akkor tűnt fel, hogy egyáltalán megszólalt, mikor utólag szóba hoztam.
Történt egyszer, hogy ültem a Hivatalban, és megszólalt a légoltalmi sziréna, és én azon kezdtem tűnődni, hogy csak tesztelik, vagy jobban tenném, ha futnék a pincébe - és mindenkinek csak akkor tűnt fel, hogy egyáltalán megszólalt, mikor utólag szóba hoztam, és azóta azon tűnődöm néha, hogy én vagyok-e a fütykös, hogy felfigyelek az ilyesmire, vagy mindenki más, amiért ők nem.
(Egyébként vagy teszt volt, vagy a világtörténelem legkisebb légitámadása, egy elbitangolt galambtoll részvételével.)
Történt egyszer.
Történt egyszer, hogy ültem a Hivatalban.
Történt egyszer, hogy ültem a Hivatalban, és megszólalt a légoltalmi sziréna.
Történt egyszer, hogy ültem a Hivatalban, és megszólalt a légoltalmi sziréna, és én azon kezdtem tűnődni, hogy csak tesztelik, vagy jobban tenném, ha futnék a pincébe.
Történt egyszer, hogy ültem a Hivatalban, és megszólalt a légoltalmi sziréna, és én azon kezdtem tűnődni, hogy csak tesztelik, vagy jobban tenném, ha futnék a pincébe - és mindenkinek csak akkor tűnt fel, hogy egyáltalán megszólalt, mikor utólag szóba hoztam.
Történt egyszer, hogy ültem a Hivatalban, és megszólalt a légoltalmi sziréna, és én azon kezdtem tűnődni, hogy csak tesztelik, vagy jobban tenném, ha futnék a pincébe - és mindenkinek csak akkor tűnt fel, hogy egyáltalán megszólalt, mikor utólag szóba hoztam, és azóta azon tűnődöm néha, hogy én vagyok-e a fütykös, hogy felfigyelek az ilyesmire, vagy mindenki más, amiért ők nem.
(Egyébként vagy teszt volt, vagy a világtörténelem legkisebb légitámadása, egy elbitangolt galambtoll részvételével.)
Ez a tegnapi klasszikusan az a fajta este, ami elfajul. Nincs rá jó szó, és amíg csak jövedéki adó-köteles termékek fogynak egy este, előreláthatólag nem is lesz. Ugyanis előre megfontolt szándékkal összefutottam Zerglinggel, a Kék rózsában. Aminek nincs ugyan köze az IBM-hez, de. Valami billentyűzetközeli személy már rárepült a helyre, de nem állom meg, hogy én is ajánljam. Mert hogy igaz ugyan, hogy a pincérnek foszforfáklyával, vagy orvul fellőtt Saturn V hordozórakétával kellett jelezni, hogy észrevegyen, de mentségére szolgáljon, hogy urbánus rejtőszínben, vagyis a budapesti szürkezakó rejtekében próbáltam magamra felhívni figyelmet, ami e cél szempontjából legalábbis kontraproduktív. Már nem emlékszem rá kimondottan, hogy mit kajáltam, de elvileg disznóból volt, volt benne nominális camembert (olyan sajtféle, ami megszólalásig hasonlít egy camembert sajtra - ha megszólal, tényleg oda az illúzió -, amíg az ember nem tudja, milyen a camembert). és járt mellé hasábburgonya, és négy whisky, azért is nem emlékszem. Több téma is szóba került, a legjelentősebb, hogy várhatóan elköltözöm végre szüléimtől, egyrészt, mert láthatóan képtelen vagyok értékelni azt a tevékenységet, amit az életbenmaradásom érdekében kifejtenek, másrészt, mert előbb-utóbb majd úgyis kell, ha máskor nem, amikor a biológia, ez a vén luvnya valamelyiküknek keresztbe tesz. (És mert beteges vágyat érzek arra, hogy béreljek valamit, ami aztán sosem lehet az enyém.) Szóba került egyébmás is, nevezetesen az, hogy lehet, hogy munkahelyet is váltok, de ezt még meglátjuk, mert a havi fixet és a bérszínvonalamat igen hamar megszoktam, és az Álomigazgatás kevés pozitív tulajdonsága közé tartozik, hogy a bérezés kiszámítható. De ha találok jobb melót - amihez némi affinitásom is van, úgy értem -, akkor valszeg belevágok.
Ezután átkommandóztunk Rejtő-hőshöz, akinek a lakása lassan már tényleg italmérés/búfelejtési állomás besorolást kap a lokál önkormányzatnál. Dézsa kisasszony kulcsszerepet játszott abban, hogy hajnali kettőre sikerült összelapátolni a személyiségemet, de Zerglinget és Rejtő-hőst se felejtsük le a listáról, mert ez nem csak illetlenség lenne, de még csak nem is igaz. Luv ya, luv ya.
Bright megint a szokásos szédületes formáját futotta, a szóvicceitől csendben meghaltunk, vagy a röhögéstől, vagy a fájdalomtól, mikor melyik. Zergling pantomim-előadást rendezett, a legsúlyosabb a "hátrahajolva-komor arccal-lövedékek záporában-két pisztolyból-tüzet nyitok-ezért a poénért-te cenk" című kompozíciója.
Az ő esti magánszáma volt harctéri könyvelő, én csak asszisztálni tudtam, ezúton is üzenem, Herr Zergling, hogy kéretik felírni a blogra, mert most már illetlenség lenne lelopni részemről a poént, és elvinni zsebben a reflektorfényt, de az az elképzelés annyira súlyos, hogy már csak ezért sem szabad nyilvánosság nélkül hagyni.
intermezzo
Zerglinggel közös röhögőduónk ismét villant, képzeljük el, amint két tizenkilencedik századi zsakettes úriemberre hangszerelve megtörténik, és van gázlámpás-fény, konflis, herrgráf, meg minden, ami stíluselem:
- Rendben van! Ez tűrhetetlen! Az ilyen sértést csak vérrel lehet lemosni, uram! Nevezze meg a segédjeit, a helyet és az időt!
- A segédem (...), és legyen a Szentháromság téren, pontban éjfélkor.
- Milyen fegyvert választ az úr?
- A választott fegyver: Porotherm falazóelem.
És a helyszínen, miután a szokásos tiszteletkörök lefutnak, mindkét párbajhős hátranyúl a segédje felé, akik ezüsttálcáról átnyújtják a téglát, majd a rettenthetetlen lovagok karja meglendül, és tíz lépésnyi távból útjára indul a halálos tégla...
intermezzo vége
Dézsa, nos hát ő azzal segített a legtöbbet, hogy az, aki, és ezen nincs mit ragozni. Kölcsönös pátyolgatási és gyorsjavítási egylet leszünk lassan.
Rejtő-hős is kivette a részét a "te hülye vagy, bazmeg" alapú énképjavításból, és itt most minden szót komolyan gondoltam, és bármilyen furcsa, így történt. És működött. Nem, nem jelentkezem agresszióterápiára (vigyázat! másodszor lelőtt poén! láttam, hogy mozgott!) gondolván, hogy attól nekem jobb.
Amúgy az este során gyakran hangzott el részemről a "He? Hogy kicsoda? Meg vagy te veszve... ki van ez zárva." gondolatsor, de többen megerősítették, hogy én vagyok az, aki süket és vak egyszerre. Van ilyen. Egyszerre akarok felkelni, járni, látni, hallani, a pestissel és a leprával szerencsére nem volt dolgom, mert a bibliai időkhöz képest legalább a közegészségügy előre jutott (jut is eszembe, most rúgnék egyet a "vissza a természethez" hívein: az ember természetes életkörülményei közepette negyven éves korára szinte bizonyosan megdöglik, a vádnak nincs több kérdése). De ettől a kettőtől eltekintve, asszem, az Újszövetségben található valamennyi csodára beadhatom az igénylést, némelyikre átvitt értelemben, némelyikre a maga nyers valóságszagú fizikai mivoltában lenne szükségem. Csak hát a főhős elfoglalt, ergo mégiscsak kénytelen leszek én csinálni valamit.
Most pedig, négy óra alvás, egy kávé, egy Red Bull, egy pár hörgőcsoffasztó köhögésroham után erősen próbálok munkát imitálni. Megy. Jól megy. Autopilótán vagyok, de egyelőre elég az, hogy tartom az irányt és a magasságot, az üzemanyag meg majd két-három óra tájban fog végleg kifogyni.
Ezután átkommandóztunk Rejtő-hőshöz, akinek a lakása lassan már tényleg italmérés/búfelejtési állomás besorolást kap a lokál önkormányzatnál. Dézsa kisasszony kulcsszerepet játszott abban, hogy hajnali kettőre sikerült összelapátolni a személyiségemet, de Zerglinget és Rejtő-hőst se felejtsük le a listáról, mert ez nem csak illetlenség lenne, de még csak nem is igaz. Luv ya, luv ya.
Bright megint a szokásos szédületes formáját futotta, a szóvicceitől csendben meghaltunk, vagy a röhögéstől, vagy a fájdalomtól, mikor melyik. Zergling pantomim-előadást rendezett, a legsúlyosabb a "hátrahajolva-komor arccal-lövedékek záporában-két pisztolyból-tüzet nyitok-ezért a poénért-te cenk" című kompozíciója.
Az ő esti magánszáma volt harctéri könyvelő, én csak asszisztálni tudtam, ezúton is üzenem, Herr Zergling, hogy kéretik felírni a blogra, mert most már illetlenség lenne lelopni részemről a poént, és elvinni zsebben a reflektorfényt, de az az elképzelés annyira súlyos, hogy már csak ezért sem szabad nyilvánosság nélkül hagyni.
intermezzo
Zerglinggel közös röhögőduónk ismét villant, képzeljük el, amint két tizenkilencedik századi zsakettes úriemberre hangszerelve megtörténik, és van gázlámpás-fény, konflis, herrgráf, meg minden, ami stíluselem:
- Rendben van! Ez tűrhetetlen! Az ilyen sértést csak vérrel lehet lemosni, uram! Nevezze meg a segédjeit, a helyet és az időt!
- A segédem (...), és legyen a Szentháromság téren, pontban éjfélkor.
- Milyen fegyvert választ az úr?
- A választott fegyver: Porotherm falazóelem.
És a helyszínen, miután a szokásos tiszteletkörök lefutnak, mindkét párbajhős hátranyúl a segédje felé, akik ezüsttálcáról átnyújtják a téglát, majd a rettenthetetlen lovagok karja meglendül, és tíz lépésnyi távból útjára indul a halálos tégla...
intermezzo vége
Dézsa, nos hát ő azzal segített a legtöbbet, hogy az, aki, és ezen nincs mit ragozni. Kölcsönös pátyolgatási és gyorsjavítási egylet leszünk lassan.
Rejtő-hős is kivette a részét a "te hülye vagy, bazmeg" alapú énképjavításból, és itt most minden szót komolyan gondoltam, és bármilyen furcsa, így történt. És működött. Nem, nem jelentkezem agresszióterápiára (vigyázat! másodszor lelőtt poén! láttam, hogy mozgott!) gondolván, hogy attól nekem jobb.
Amúgy az este során gyakran hangzott el részemről a "He? Hogy kicsoda? Meg vagy te veszve... ki van ez zárva." gondolatsor, de többen megerősítették, hogy én vagyok az, aki süket és vak egyszerre. Van ilyen. Egyszerre akarok felkelni, járni, látni, hallani, a pestissel és a leprával szerencsére nem volt dolgom, mert a bibliai időkhöz képest legalább a közegészségügy előre jutott (jut is eszembe, most rúgnék egyet a "vissza a természethez" hívein: az ember természetes életkörülményei közepette negyven éves korára szinte bizonyosan megdöglik, a vádnak nincs több kérdése). De ettől a kettőtől eltekintve, asszem, az Újszövetségben található valamennyi csodára beadhatom az igénylést, némelyikre átvitt értelemben, némelyikre a maga nyers valóságszagú fizikai mivoltában lenne szükségem. Csak hát a főhős elfoglalt, ergo mégiscsak kénytelen leszek én csinálni valamit.
Most pedig, négy óra alvás, egy kávé, egy Red Bull, egy pár hörgőcsoffasztó köhögésroham után erősen próbálok munkát imitálni. Megy. Jól megy. Autopilótán vagyok, de egyelőre elég az, hogy tartom az irányt és a magasságot, az üzemanyag meg majd két-három óra tájban fog végleg kifogyni.
kedd, április 06, 2004
Elég volt. Megyek inni. Elég legyen a bizonytalanságból, a hirtelen ítéletből, az ostobaságból, a csalárd agyból és emlékezetből. Elég. Elég. Lehet, hogy az alkoholizmus nem megoldás, de a józanság se az, aminek feldicsérik.
Whatever *köp*. Az agyamat kijavították, de minek. Új kell, mindenből új, teljesen új, új munkahely, új agy, új én, új test, új álmok, csak a családom, a barátaim és az elbaszott humorom, azok maradjanak meg.
I hate it here.
I hate it here.
I hate it here.
Whatever *köp*. Az agyamat kijavították, de minek. Új kell, mindenből új, teljesen új, új munkahely, új agy, új én, új test, új álmok, csak a családom, a barátaim és az elbaszott humorom, azok maradjanak meg.
I hate it here.
I hate it here.
I hate it here.
Rövid, de velős üzemmód (más néven: fejlövés utáni pizza a falon).
Ügynöki tevékenységem miatt tudomásomra jutott, hogy a szervezeti egységünk számára csapatépítő tréninget szerveznek. Azt kell mondjam, egyáltalán nem örülök ennek a lehetőségnek. Sőt. Már a programot is volt szerencsém látni. Remélem, a szervezőket még azelőtt - elsőként - falhoz állítja a dicsőséges forradalom, hogy népbutító tevékenységüket megkezdhetnék.
Tejóég.
Tegnap megérkezett a fizetésem, így vége szakadt a beggar light üzemmódnak, és voltam fogorvosnál is, a klasszikus viccben foglalt "könnyen jött, könnyen megy" jegyében. Korona helyett tömés lett, de mondta, hogy szét fog esni, ezért majd menjek vissza április 26-án, este 8-ra. Wíííhá. A lidokaintól lefittyedt a szám, ezért olyan pénztárgép-jellegű lett az alsó ajkam, hogy épp csak nem csilingeltem, amikor próbáltam ásványvizet önteni a fejembe.
Azt álmodtam, hogy a kutyám megvadult, és meg kellett volna ölnöm. De, amellett, félálombeli énemnek sejtelme sem volt arról, hogy hogyan kell ehhez hozzákezdeni, és különben sem voltam kibékülve az ötlettel, meg gyors is volt a kis mutáns, ezért REM-erőszak helyett felébredtem. Nem vagyok róla meggyőződve, hogy helyes volt elkezdenem álmodni. Vissza akarom kapni az öntudatlan fetrengést és a kisbaltával fejbecsapott tudatalattit.
És reggel még mindig nem akart velem együttműködni a Lung Gépgyár.
Ma voltam ostoba előadáson, a második fejezeten. A tolmácsok megölték az egészet. A nagyarcú "kollégák" meg az idegeimre mennek - itt bazmeg mindenki annyira kiba hozzáértő, hogy már a gondolattól nyílik a zsebemben a mozsárágyú. Hah. A kezemből majdnem kireszketett a kávé, de a leszokásra fogtam. Van ilyen.
Most meg bőszen úgy teszek, mint aki dolgozik.
Ügynöki tevékenységem miatt tudomásomra jutott, hogy a szervezeti egységünk számára csapatépítő tréninget szerveznek. Azt kell mondjam, egyáltalán nem örülök ennek a lehetőségnek. Sőt. Már a programot is volt szerencsém látni. Remélem, a szervezőket még azelőtt - elsőként - falhoz állítja a dicsőséges forradalom, hogy népbutító tevékenységüket megkezdhetnék.
Tejóég.
Tegnap megérkezett a fizetésem, így vége szakadt a beggar light üzemmódnak, és voltam fogorvosnál is, a klasszikus viccben foglalt "könnyen jött, könnyen megy" jegyében. Korona helyett tömés lett, de mondta, hogy szét fog esni, ezért majd menjek vissza április 26-án, este 8-ra. Wíííhá. A lidokaintól lefittyedt a szám, ezért olyan pénztárgép-jellegű lett az alsó ajkam, hogy épp csak nem csilingeltem, amikor próbáltam ásványvizet önteni a fejembe.
Azt álmodtam, hogy a kutyám megvadult, és meg kellett volna ölnöm. De, amellett, félálombeli énemnek sejtelme sem volt arról, hogy hogyan kell ehhez hozzákezdeni, és különben sem voltam kibékülve az ötlettel, meg gyors is volt a kis mutáns, ezért REM-erőszak helyett felébredtem. Nem vagyok róla meggyőződve, hogy helyes volt elkezdenem álmodni. Vissza akarom kapni az öntudatlan fetrengést és a kisbaltával fejbecsapott tudatalattit.
És reggel még mindig nem akart velem együttműködni a Lung Gépgyár.
Ma voltam ostoba előadáson, a második fejezeten. A tolmácsok megölték az egészet. A nagyarcú "kollégák" meg az idegeimre mennek - itt bazmeg mindenki annyira kiba hozzáértő, hogy már a gondolattól nyílik a zsebemben a mozsárágyú. Hah. A kezemből majdnem kireszketett a kávé, de a leszokásra fogtam. Van ilyen.
Most meg bőszen úgy teszek, mint aki dolgozik.
hétfő, április 05, 2004
Visszatekintő üzemmódba váltok ismét, mert hogy az ügynökök nem jutnak internethez hétvégén, ezért aztán refress sincsen.
Pénteken kezdődött azzal, hogy meglátogattam Pszich2-t - vicces volt, hamarosan tényleg megtörik. Szóval vegyél egy konfliktuskerülő embert, akinek meglehetősen tökös verbalitása van, imád mentális játékokat játszani, dobd bele a bürokrataképzés mélyvizébe, küldd el egy pszichológushoz, és várj egyértelmű és könnyen értelmezhető választ - és lepődj meg, lepődj meg. Lehet belőlem PhD-zni, ócsóé.
Ezután beügettem a Crewba, gondolván, hogy valaki majd csak lesz olyan tisztességes ember, hogy a pontossági alapembernek minősülő Bright cimbit szóval tartja, míg én a szokásos fél órás késéseimet intézem. Meg is találtam ott, másodikként érkezvén, amint egy Long Islandbe búsult. Gyorsan nyomdokába léptem, és innen kezdődött meg az Etilalkoholos Lejtő időszámítása.
Befutottak még - nem érkezési, nem fontossági, csak eszembejutási sorrendben - aBarbi, Alie, Combfiksz, Isolde, Vilmos atya, Mr.A., aki utóbbival akár másfél, átlagos testalkatú mondatot is váltottunk. A társaság gyorsan töredezett, és időnként cserélődött is, ugyanis a szomszéd asztalnál Ork, Freakazoid, Brainoiz (ésmégsokanmások) zsezsegtek boldogan, és egy efféle kihívásnak egy magamfajta fekete zakós, sportcipős csávó már csak elvből is képtelen ellenállni. Ahogy figyeltem, Bright is töltött annál a bizonyos másik asztalnál pár felhőtlen percet. A harmadik koktél környékén kétezer fordulat per percen kezdett hörögni és üvölteni az agyam, többszörösen összetett mondatszörnyetegeket tenyésztettem, idomítottam és hajtottam a humorpiacra, de már nemigen emlékszem, mit is mondhattam. Tekintettel arra, hogy a visszajelzések során nem akartak szénné égetni, elvinni zálogba egy/több vesémet, tarkón lövetni a Lenin-szobor alatt egy kilences Makarovval, betoncsizmával a Dunába fürdőzni küldeni, úgy vélem, hogy nem hagytam magam mögött nagyon szégyellnivaló benyomást. Ettem egy lazac-sztéket is, emlékszem, de a gyomrom még megvan, pedig nem nagyon figyeltem a szálkákra. Mindösszességében merem mondani, hogy jó helyre került a fizetésem utolsó cafata, irgalmatlan jól éreztem magam, köszönöm az összes kedves résztvevőnek.
Nadehát a másnap, kedveseim. Na, az epikus volt. Hexameterben hasogatott a fejem, és ha kitesznek a Deák tér környékén, elvesztem volna megint. De szerencsémre senki nem volt velem ennyire kegyetlen, ezért békésen tümmedhettem odahaza. Ekkor párhuzamosan három meghívást is kaptam, amire büszke vagyok, de károsodott agyam máshogy gondolta ezt a mulatozás-projektet, és egy, a tervezetthez képest tíz órával hosszabb alvással elszabotálta mindet. Elnézést, elnézést.
Vasárnap reggelre kelvén már csak bizonytalan voltam, fájt a koponyatetőm, időnként begörcsölt bennem egy-két dolog, mindösszességében már jól voltam, amíg a fejem magasabban volt, mint a testem többi része. A tüdőm állapotát hagyjuk, attól még egy xenomorfnak is elment volna az étvágya. Rejtő-hőssel kajáltam este, de olyan szinten voltam mobil csírasejt, hogy a megbeszélt fél nyolc helyett nyolcra emlékeztem: még az is csoda, hogy az Astoriát megtaláltam segítség nélkül. Whuá. Váltottam eurót, ha már kifogytam a jó rénes forintból, fenekére is paskoltam azonmód. Voltunk a Horgásztanya vendéglőben, kicsit túlvállaltam a fogyasztásomat, de sebaj, amúgy se volt annyira kiemelkedő a minőség. Legalább a pincérek nem arcoskodtak, a legutóbbi, felderítő látogatásunkkal ellentétben. A hely azonban relatíve olcsó, a kaja minősége jó közepes, az adagok határozottan megteszik. Jobb hely azért akad a városban egy pár.
Ma. Ma hallgattam egy előadást a Strukturális és Kohéziós Alapokról, nagyon kedvesen keringőzött az előadó a téma körül, néha beleharapott, néha eltávolodott tőle: még engem is sikerült néha meglepett szemöldökráncolásokra késztetnie a bakugrásaival, holott ez a téma többé-kevésbé a szakmámba vág. Hol többé, hol kevésbé, tetszik érteni. És most idebent laffadok, és próbálom kijátszani az új, minden eddiginél spórolósabb policyt, csak, hogy végezhessem a munkámat.
Este pedig korona a fogamra. Még nem tudom, mennyiért.
Pénteken kezdődött azzal, hogy meglátogattam Pszich2-t - vicces volt, hamarosan tényleg megtörik. Szóval vegyél egy konfliktuskerülő embert, akinek meglehetősen tökös verbalitása van, imád mentális játékokat játszani, dobd bele a bürokrataképzés mélyvizébe, küldd el egy pszichológushoz, és várj egyértelmű és könnyen értelmezhető választ - és lepődj meg, lepődj meg. Lehet belőlem PhD-zni, ócsóé.
Ezután beügettem a Crewba, gondolván, hogy valaki majd csak lesz olyan tisztességes ember, hogy a pontossági alapembernek minősülő Bright cimbit szóval tartja, míg én a szokásos fél órás késéseimet intézem. Meg is találtam ott, másodikként érkezvén, amint egy Long Islandbe búsult. Gyorsan nyomdokába léptem, és innen kezdődött meg az Etilalkoholos Lejtő időszámítása.
Befutottak még - nem érkezési, nem fontossági, csak eszembejutási sorrendben - aBarbi, Alie, Combfiksz, Isolde, Vilmos atya, Mr.A., aki utóbbival akár másfél, átlagos testalkatú mondatot is váltottunk. A társaság gyorsan töredezett, és időnként cserélődött is, ugyanis a szomszéd asztalnál Ork, Freakazoid, Brainoiz (ésmégsokanmások) zsezsegtek boldogan, és egy efféle kihívásnak egy magamfajta fekete zakós, sportcipős csávó már csak elvből is képtelen ellenállni. Ahogy figyeltem, Bright is töltött annál a bizonyos másik asztalnál pár felhőtlen percet. A harmadik koktél környékén kétezer fordulat per percen kezdett hörögni és üvölteni az agyam, többszörösen összetett mondatszörnyetegeket tenyésztettem, idomítottam és hajtottam a humorpiacra, de már nemigen emlékszem, mit is mondhattam. Tekintettel arra, hogy a visszajelzések során nem akartak szénné égetni, elvinni zálogba egy/több vesémet, tarkón lövetni a Lenin-szobor alatt egy kilences Makarovval, betoncsizmával a Dunába fürdőzni küldeni, úgy vélem, hogy nem hagytam magam mögött nagyon szégyellnivaló benyomást. Ettem egy lazac-sztéket is, emlékszem, de a gyomrom még megvan, pedig nem nagyon figyeltem a szálkákra. Mindösszességében merem mondani, hogy jó helyre került a fizetésem utolsó cafata, irgalmatlan jól éreztem magam, köszönöm az összes kedves résztvevőnek.
Nadehát a másnap, kedveseim. Na, az epikus volt. Hexameterben hasogatott a fejem, és ha kitesznek a Deák tér környékén, elvesztem volna megint. De szerencsémre senki nem volt velem ennyire kegyetlen, ezért békésen tümmedhettem odahaza. Ekkor párhuzamosan három meghívást is kaptam, amire büszke vagyok, de károsodott agyam máshogy gondolta ezt a mulatozás-projektet, és egy, a tervezetthez képest tíz órával hosszabb alvással elszabotálta mindet. Elnézést, elnézést.
Vasárnap reggelre kelvén már csak bizonytalan voltam, fájt a koponyatetőm, időnként begörcsölt bennem egy-két dolog, mindösszességében már jól voltam, amíg a fejem magasabban volt, mint a testem többi része. A tüdőm állapotát hagyjuk, attól még egy xenomorfnak is elment volna az étvágya. Rejtő-hőssel kajáltam este, de olyan szinten voltam mobil csírasejt, hogy a megbeszélt fél nyolc helyett nyolcra emlékeztem: még az is csoda, hogy az Astoriát megtaláltam segítség nélkül. Whuá. Váltottam eurót, ha már kifogytam a jó rénes forintból, fenekére is paskoltam azonmód. Voltunk a Horgásztanya vendéglőben, kicsit túlvállaltam a fogyasztásomat, de sebaj, amúgy se volt annyira kiemelkedő a minőség. Legalább a pincérek nem arcoskodtak, a legutóbbi, felderítő látogatásunkkal ellentétben. A hely azonban relatíve olcsó, a kaja minősége jó közepes, az adagok határozottan megteszik. Jobb hely azért akad a városban egy pár.
Ma. Ma hallgattam egy előadást a Strukturális és Kohéziós Alapokról, nagyon kedvesen keringőzött az előadó a téma körül, néha beleharapott, néha eltávolodott tőle: még engem is sikerült néha meglepett szemöldökráncolásokra késztetnie a bakugrásaival, holott ez a téma többé-kevésbé a szakmámba vág. Hol többé, hol kevésbé, tetszik érteni. És most idebent laffadok, és próbálom kijátszani az új, minden eddiginél spórolósabb policyt, csak, hogy végezhessem a munkámat.
Este pedig korona a fogamra. Még nem tudom, mennyiért.
péntek, április 02, 2004
Örvendezzünk. Az elmúlt két napban, akármit akarok kicsikarni magamból, a végén rinya lesz belőle. Ez így nem lesz jó, kedves Literatív Konfigurációs Modul, szét lesz itten csapatva a fülek köze szöges kínai strandpapuccsal, ha nem tapasztalunk azonnali, jelentős változást az olvasható eredmények területén (hangeffekt: *HRÜZZS!*).
Ma, szokásommal ellentétben, tojásrántottát reggeliztem, az egészséges táplálkozás és a lehető legmagasabbra tornászott LDL-szint évének jegyében. A tüdőm csak nem tisztul, úgy köhögök reggelente, mint aki válni akar egy tetszőleges tüdőlebenyétől, de ha belegondolunk, hogy csaknem hét évig küldtem neki rendszeresen a kátrányt, ez nem is olyan meglepő, mint amilyen szomorú. És éjszaka úgy lerúgtam az ágyamat álmomban, hogy leszakadt a fél körmöm, hála a jó egeknek, blood and gore.
Hogy ez milyen összefüggésben van azzal a ténnyel, hogy egy alámerült, abszurd módon termetes tengeralattjáró legénysége tagjának álmodtam magam, ahol a volt gimnáziumi osztályom látta el az irányítási és karbantartási feladatokat, sejtelmem sincs. Valószínűleg az égvilágon semmilyenben.
Az álomfejtő php meg teljes csőd, mindig is mondtam, hogy az emberi hülyeséget még igen sokáig lehetetlen lesz automatizálni.
És újabb olcsó humor a McDonald's rovására! Internetes batiszkáfunk ablakai repedezni kezdenek a feneketlen mélységben, de nem adjuk fel. A nemnemsoha.hu-t még nem mertük megnézni, mert az már ennek a kétrétegű, hipermodern csodának is egyenlő lenne a pusztulásra, de az index politikai fórumait már majdnem láttuk.
Archívum-böngészgetés közben találtam egy korábbi szösszenetemre:
- Aztán vigyázzál, meg ne haljon itt nekünk a fickó, amíg ki nem nyírjuk!
Olcsó humor, nagy tételben.
Ma, szokásommal ellentétben, tojásrántottát reggeliztem, az egészséges táplálkozás és a lehető legmagasabbra tornászott LDL-szint évének jegyében. A tüdőm csak nem tisztul, úgy köhögök reggelente, mint aki válni akar egy tetszőleges tüdőlebenyétől, de ha belegondolunk, hogy csaknem hét évig küldtem neki rendszeresen a kátrányt, ez nem is olyan meglepő, mint amilyen szomorú. És éjszaka úgy lerúgtam az ágyamat álmomban, hogy leszakadt a fél körmöm, hála a jó egeknek, blood and gore.
Hogy ez milyen összefüggésben van azzal a ténnyel, hogy egy alámerült, abszurd módon termetes tengeralattjáró legénysége tagjának álmodtam magam, ahol a volt gimnáziumi osztályom látta el az irányítási és karbantartási feladatokat, sejtelmem sincs. Valószínűleg az égvilágon semmilyenben.
Az álomfejtő php meg teljes csőd, mindig is mondtam, hogy az emberi hülyeséget még igen sokáig lehetetlen lesz automatizálni.
És újabb olcsó humor a McDonald's rovására! Internetes batiszkáfunk ablakai repedezni kezdenek a feneketlen mélységben, de nem adjuk fel. A nemnemsoha.hu-t még nem mertük megnézni, mert az már ennek a kétrétegű, hipermodern csodának is egyenlő lenne a pusztulásra, de az index politikai fórumait már majdnem láttuk.
Archívum-böngészgetés közben találtam egy korábbi szösszenetemre:
- Aztán vigyázzál, meg ne haljon itt nekünk a fickó, amíg ki nem nyírjuk!
Olcsó humor, nagy tételben.
csütörtök, április 01, 2004
Újabb nap, kizárólag kávén és Firestarter-en. Újabb nap, feleslegesen felpörgetve. Az alkatrészeim most próbálnak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez.
Például csak pár nap késéssel döbbentem rá, hogy Magamura visszatért Japánba, és még tisztességes búcsúvedelésre sem futotta tőlem, shame on me. Hát hogy lehetett ezt? Na mindegy.
És ma megkaptam a "kibaszott guru" címet valakitől, akit nagyra becsülök. Ezúton is szeretném üzenni: Hajrámarinéníííí!
Overandout. Megyek, megnézem, hogy a Tartály most is úgy túl van-e hajtva, mint reggel. Valaki ráalhatott a kapcsolóra.
Például csak pár nap késéssel döbbentem rá, hogy Magamura visszatért Japánba, és még tisztességes búcsúvedelésre sem futotta tőlem, shame on me. Hát hogy lehetett ezt? Na mindegy.
És ma megkaptam a "kibaszott guru" címet valakitől, akit nagyra becsülök. Ezúton is szeretném üzenni: Hajrámarinéníííí!
Overandout. Megyek, megnézem, hogy a Tartály most is úgy túl van-e hajtva, mint reggel. Valaki ráalhatott a kapcsolóra.
Misztörendőzán: - Tudod, mi az, ha az ellenőr az ellenőrzöttel megbeszél valamit, és felettesei utasítására épp az ellenkezője kerül a jelentésbe?
Srakker: - Hm?
Misztörendőzán: - Ilyenkor hátbaauditálják az illetőt.
Sorozatunk következő részében a nyári ellenőrzési expedíciók rejtélyéről lebben fel a fátyolfelhő, ha megérjük.
Srakker: - Hm?
Misztörendőzán: - Ilyenkor hátbaauditálják az illetőt.
Sorozatunk következő részében a nyári ellenőrzési expedíciók rejtélyéről lebben fel a fátyolfelhő, ha megérjük.
Nagyon felületes vagyok az utóbbi időben. Nah, kimondtam. (Klónozott pszichológusok hordái őrjöngenek és nyálzanak a beismerés hallatán, kezükben táncot jár a giligüli, minden pompomlányok elengedhetetlen munkaeszköze. Reflektorok villannak, csapocskák és pálcikák döglenek halomra, valószínűtlen-kék utóminták játszanak az érzékekkel.)
Igazság szerint nagyjából azóta vagyok felületes, hogy megszülettem. Sose figyeltem, sose érdekelt, sose számított, mi történik valójában, beértem azzal, amit gondoltam róla. Úgy nehezebb volt elérni, a kis bunkerben, ahol képek vannak a falakon, szinte végtelen mennyiségű a könyv, mindig van sör, és működik a légkondi. És sosem fogy ki a lőszer. (Bár már többen állították, hogy láttak engem odakint.)
Meg kéne változtatni? Legyek normális? Csak így, ingyen?
I ain't got brain time to waste, vagy mi.
A felületességem alól kizárólag az emberek kivételek.
Furcsa.
* * *
Srakker: - Ellenőr az ellenőrnek nem auditálja ki a szemét...
Hivatali bikkfa nyelv, I. oszt. Huzamosabb használata esetén szálka-beágyazódás előfordulhat. Szembe ne kerüljön!
Igazság szerint nagyjából azóta vagyok felületes, hogy megszülettem. Sose figyeltem, sose érdekelt, sose számított, mi történik valójában, beértem azzal, amit gondoltam róla. Úgy nehezebb volt elérni, a kis bunkerben, ahol képek vannak a falakon, szinte végtelen mennyiségű a könyv, mindig van sör, és működik a légkondi. És sosem fogy ki a lőszer. (Bár már többen állították, hogy láttak engem odakint.)
Meg kéne változtatni? Legyek normális? Csak így, ingyen?
I ain't got brain time to waste, vagy mi.
A felületességem alól kizárólag az emberek kivételek.
Furcsa.
* * *
Srakker: - Ellenőr az ellenőrnek nem auditálja ki a szemét...
Hivatali bikkfa nyelv, I. oszt. Huzamosabb használata esetén szálka-beágyazódás előfordulhat. Szembe ne kerüljön!
