Mindenféle egyensúlyom borulással köszönti a tavaszt: a színegyensúly szerencsére csak a monitoron váltott vérvörösbe, a hormonháztartásomban - mikor máskor - tavaszi káosz uralkodik, a pénzügyi egyensúlyom meg már jó szokás szerint elbillent a kiadási oldal felé. (Utóbbi már csak hétfőig probléma, utána megint lesz mit elinnom.)

Akkor azért már haloványan aggódom az ásványianyag-bevitel miatt, amikor a buszon nem tudom eldönteni, hogy a vibroaksi rezgeti a lábam, vagy egy ólálkodó görcs. Fizetésnap után adunk a kalciumnak, gondoltam, addig a k-k egyezést kihasználva rágyúrtam a koleszterinre. A családi gondoskodásnak hála ugyanis sikerült szert tennem egy olyan színvonalú füstölt sonkára, ami zsíros nyomot hagy a szivárványhártyádon már akkor is, ha csak ránézel. Mmmmh. Szóval sonkát reggeliztem, meg keménytojást, meg kenyeret. Keddtől tegnapig. Mert az jót tesz a bőrömnek.

De amúgy egész jól vagyok. Komolyan. Főleg, mert a kollégáim végre felismerték a bennem lappangó szalonalkoholistát, és mindenféle felesleges ajándék helyett végre piát vettek névnapomra (csokit azt bármikor veszek magamnak, de a töményet sajnálom magamtól). Ma este a végére is járunk annak az üveg Jamesonnak, ha a megérzésem nem csal.

A "csak semmi sietség" jegyében leadtam végre hivatalosan is egy dokumentumot, amelyet még 2004. szeptember 29-ei határidővel osztottak ki. Mindenféle következmény nélkül. Ez egy olyan marginális jelentőségű, de kitartó probléma volt, ami nem akart elmúlni magától. Az ilyesmi ritka ugyan a hivatali életben, de olykor előfordul: időben történő felismerésével sok felesleges macerát takaríthatunk meg magunknak.

A playlistemen a Judgment Night OST számai váltják egymást a hack SIGN-éval. Az összhatás kicsit diszjunkt, de nem kellemetlen.

Nnnah. És most: hétvége. (Transmet 4 fordítás.)