Hogyaszongya. A tegnapi napot sikerrel felhasználtam arra, hogy találkozzam Ambivalens kollégával. Ez egyrészt örömteli esemény volt, másrészt viszont politikai nézeteinek radikalizálódása elég rosszul érintett. (Nem, a rasszizmustól mindkettőnk óriási szerencséjére igen távol áll.) Kicsit olyan érzésem volt, mintha a weimari köztársaság végnapjaiból esett volna át egy virulens időpillanat és ette volna be magát a valóság szerkezetébe.

Nadeviszont. Végre volt alkalmam előadni valakinek a Frontline-koncepciót, és mivel tudunk figyelni egymásra, és Ambivalens jókat tud kérdezni, elő tudtam neki vezetni az egészet. Az, hogy tetszett neki, külön plusz - sok mindenben nem értek vele egyet, de igen sok kérdésben adok a véleményére. Ez egy ilyen kérdés. És, az obligát öt percre, kicsit boldog voltam. (Amúgy, jut eszembe, elképesztő önuralomra van szükségem olyankor, amikor valaki három mondat alapján megfogalmaz a fejében egy képet arról, amit én mondani szeretnék, és onnantól fogva azt a képet támadja, nem azt, amiről beszélek. Az efféle "érvelési technikák" egyetlen méltó riposztja a "Szülj sünt, te kretén" lenne, de hát mit csináljak, annyi bennem az elfojtás, mint egy atomerőműben, és ilyenkor is igyekszem. Ez azért jutott eszembe, mert most ilyesmi nyomokban sem volt.)
Miután kétszer hívott édesanyám, hogy ugyan mikor megyek már be hozzá az ügyeletbe, hogy adhasson nekem enni, végül csak felkerekedtem, és bementem. Azt kell mondjam, egy kórház igencsak kísérteties tud lenni akkor, amikor a kinti sötétség és a közvilágítás decens félhomályt bűvöl a folyosóra. Cipőtalp kopog, amit elsuttogott bürokrata-káromkodások kísérnek, mert hiába nézek ki úgy, mint egy öltönyös Nosferatu (tudod, bal kéz fölül, jobb kéz alul, lopakodó póz, és három embernyi árnyék a falon), akkor is hangos vagyok, mint egy póniló a macskakövön. Azt, hogy a betegek ebből mit hallottak, azt nem tudom. Lázadás mindenesetre nem tört ki.

Most megint itt vagyok, és egy körlevéllel nyűglődöm. Azért nagyon nem, nem szabad belerokkanni az effélébe.

Hivatali párbeszédek #21

Misztörendőzán: - Srakker, igazán viselkedhetnél méltóságteljesebben.
Srakker: - Mi, tűzcsappal a végbelemben? Mit csináljak, beszéljek fejedelmi többesben, vagy tartsam el a kisujjam?