Na, az előzőt megette egy váratlan refresh.

Tehát, új nap, új kolbász, kedves blognézegetők. Pénz az továbbra sincs, ha a melegételreszólóétkezésiutalványtömb nem lett volna, mostanra már nagyon éhes lennék. Így azonban nem lettem, hála legyen a McFuck villámgyors és villámsebes munkatársainak. Véremben tobzódik az E, a vércukor, a polipropilén. Halleluja, halleluja.

Mint arról Bright is beszámolt a blogjában, bekerültem a Pálfor-Dúlás (elnézést) kötetbe, vagyis nem én, hanem a novellám. Én ugyanis még mindig szabadlábon vagyok, bár loptam én, kérem, Rejtő Jenőtől, Wayne Chapmantől (be lehet perelni a tudatalattimat), az Európai Bizottság hangyaszorgalmúitól és a közgazdaságtan, illetve pszichológia tankönyveim szerzőitől. Ezúton szeretnék köszönetet mondani Istennek (amiért nem felejtette ki a világból a sört, a Lucky Strike-ot és a sztéket), a szüleimnek (a zavaró tényezőkért és a KosztKvártély (tm) szolgáltatásért, az önzetlenül bonyolított DNS-szintézisről már nem is beszélve), a kutyámnak (akit etetni kellett), a képzeletbeli kedvesemnek (amiért sokkal megértőbben viszonyul a kapcsolatunk mélyrepüléséhez, mint egy élő tenné, höhö), a produceremnek (mert nem létezik, így nem is baszogathat), és a Rammstein zenekarnak (a vödörszámra adagolt adrenalinért, amiért csak az tud igazán hálás lenni, aki zombult már rá a képernyőre leadási határidő előtt hat órával, hajnali háromkor). A Rammstein-linket meg lehet nézni, de fizetős, sz'al hagyjuk.

Mint azt megtudtam, az Értékelő Bizottság az én novellámat a második helyre hozta a ki a beérkezett huszonháromból, az első helyezésért járó színarannyal burkolt gumipitypangot Brainoiz gengszter szaktárs vihette el, akinek ezúton is gratulálok. Erős gratula továbbá Bright cimborillónak a majdnem-Móricz adaptációjáért. A többiek már megkapták élőben a nekik járó vállveregetést.

Nah, most, hogy kiörömködtem magam, megyek is vissza feladatokkal zsonglőrködni. Kíváncsi leszek, mikor borul a nyakamba végleg ez a mizéria.