A fénymásoló gyűlöl engem. Az érzelem tiszta és kölcsönös. A hibás másolások aránya immár eléri és meghaladja az ötven százalékot. Cserébe kifordítottam a Magazin Nummer Fünf zárszerkezetét, mert azt akartam, hogy neki is fájjon végre egy kicsit. Dehogy sekélyes az életem.

Őseim ma indulnak Görögországba, mától tizenkét napig nemcsak hogy meg kell küzdenem inherens életképtelenségemmel, de még az idióta kutyám várható lelkibetegségét is nekem kell leküzdeni, sőt, a korlátozottan szárazságtűrőre tenyésztett belterjvirágokat is el kell látnom vízzel. A napi frissítésből kiderül, hogy boldogulok. Ha bármelyik megdöglik, nem az én hibám.

Tegnap tizenötezer leütést haladtam a WILL_WRITE_FOR_FOOD.DOC projekttel, a főhősöm gusztustalanabb, mint valaha. Ha ezt naponta tudnám produkálni, már fél éve meglenne a lepukkant Volga, amit venni akarok. Idéznék egy IMHO kellemes mondatot.

Az idő szorított, a lapockáim között pedig viszketni kezdett egy megvakarhatatlan pont, ahová, ha rosszul taktikázom, hideg tőr vagy loccsanó vessző vés maradandó bőrhibát.

Már csak az ólálkodó vérgagyit kell mellbedurrantani shotgunnal, és egész pöpec lesz.
Egyelőre ennyit rólam, sztéjtúnd, és óvakodjanak a dehidratációtól.