Paulaner Salvator. Itt a virtuálpokolbugyra. Megtévesztő. Gonosz. Aljas. Imádom. Tegnap is találkoztunk. Én megittam őt, ő meg bosszút állt. Tiszta romantika, végzetes vonzalom, meg minden kurvaanyja. Mondjuk úgy, hogy nagyon lelkesen voltam ködös elméjű. A héten ez az utolsó. Tényleg. Na. Ne röhögj.

Ez valami olyasmi lehet, mint Bright cimbora fogyókúrái. Megígérem magamnak, hogy most már leállok, aztán mindig jön valaki, aki velem kíván zülleni, én meg megadom magam a C2H5OH végzetes vonzerejének.

Olyan szívesen levetném ezt az egész ingyenfelelősségesdit, és foglalkoznék azzal, amit szeretek. De hát - elavult droid vagyok - ennem és innom is kell, meg szeretek is. Szeretek fedett helyen aludni, szeretem a bagó ízét, a reggeli sötétzöld ugatást, amit okoz, szeretem azokat a mindennapi kis kényeztetéseket, amikkel rendszeresen meglepem magam magam. Hogy költői is legyek, basszameg.

Ez pedig nem megy írásból. Talán majd egyszer. Drukkoljatok plíz, hogy kész legyek 15-éig, és beférjek a kötetbe - kéne a pénz.

Szívesen lennék méltatlanul túlértékelt lektűrirodalmár, aki megél abból, amit csinál, és lehetőség szerint rohadt jól él meg. Addig is, marad a havi fix, a progresszív adózás, és a dühöngés, hogy az állam lelopja a fizetésem megközelítőleg 45,3%-át minden egyes szájbakúrt hónapban.

Igen, van egy olyan érzésem, hogy amit érzek, az nem depresszió, hanem inkább ólálkodó bűntudat, hogy minden hónapban elbaszom a pénzem. A világ nagy, én meg kicsi vagyok, ezért élek bele a vakvilágba, és remélem, hogy a pisla fény az alagút végén - ami akkor tűnik el, amikor a legnagyobb szükségem lenne rá - nem egy dízelmozdony.

A Pozitív Világnézet Főcsoportfőnökség munkatársai tanulmányúton vannak - de már nem emlékszem, hogy Hawaii-ra vagy a Gulágra utaztak, összehasonlítás alapjául szolgáló ismeretek gyűjtésére.