Mai mottónk: „Life is unhealthy.”

Emellett rendkívül gyakran idegesítő, érthetetlen és fárasztó is, de ezzel végül is nincs semmi gond, amíg az egyenleg pozitív.

***

Miztörendőzán torokfájósan pogózott be tegnap. Reggel kérdeztem, jön-e kátrányt dobálni a rákoknak, erre felemeli a doboz bagót, bánatosan megforgatja, majd visszadobja az asztalra, és Gollam által copyrightolt szemdüllesztéssel közli: "Nem kell hal." Fáradt lehettem, mert fél percig röhögtem ezen. Kicsit leépültem az elmúlt két hétben.

***

Pégé cimbit pár napja kirúgták. A távozása körülményein még ma is felmegy bennem az adrenalin (ha eleget gondolok rá, talán kibírom ébren ezt a tökorrú napot). Ha a végzet már szokásává tette, hogy ilyen váratlanul ragadja el a kollégáimat, elgondoltam, ugyan mégis mi a faszhoz kezdenék, ha én is hasonló sorsra jutnék.

Következtetéseim:
a) nagyon hamar elszegényednék. Jelenleg ugyanis, amit megkeresek, azt el is költöm.
b) a Hivatal utoljára a két feltartott középső ujjamat fogja látni, ha ez bekövetkezik. És hallhatnak egy válogatást a szókincsem árnyaltabbik oldaláról.

Reméljük, tesztre nem kerül sor. Erre még mindig nincs esély, bár az Übersuck II kedvezőtlen induló feltételei és saját null menedzseri képességeim miatt tán a vártnál kissé lanyhábban teljesítettem.

***

Viszont megfigyeltem, hogy akivel közlöm, hogy a barátomnak tartom, előbb-utóbb rábaszik. Vagy anyagi, vagy családi értelemben. Lehet, hogy nem valami kifizetődő az én barátomnak lenni. Ezúton jelentem ki, hogy az a tény, mely szerint öt kísérleti alanyból öt baszott rá, miután barátomnak neveztem ki, inkonkluzív, a szándékosság vélelmének terjesztése pedig olyan aljas balkáni politikai húzás, amely válaszra sem érdemes. Mindazonáltal, ha valakinek van egy komoly ellensége, olcsón összebarátkozhatok vele…

***

Tegnap este elmentünk vedelni egy pár kollégával, utána volt megbeszélve egy találkozó Bright, Rejtő-hős, valamint Döniróu cimbikkel. Amellett, hogy laza három órát késtem, kétszer basztam el az irányt, amíg a kellemes, befagy-a-seggem-de-iziben jellegű időben baktattam az ojjektum felé. Időnként találtam a zsebemben prehisztorikus, megkezdett doboz cigiket. Van egy gyanúm, hogy ez az öltöny rég nem volt tisztíttatva. A második "Ahűjj!" felkiáltással vegyített sarkonfordulás, keleti harcművészeket szégyenbe hozó homlokütés és ellenkező irányba elügetés során rájöttem arra is, hogy valami gond van körülöttem a téridővel - ha véletlenül felém zuhan egy antigravitációs hajtóműves földönkívüli űrhajó, az nem a tömegem miatt van. Úgy néztem ki, mint egy szteroidokon és szomatotróf növekedési hormonokon hizlalt Gollam, hosszú mutogatóskabátban és fekete öltönyben. Szívdöglesztő. Ittam fél korsó sört, megettem egy démonfertőzött hamburgert (a Pokol, jelentem, hat méter hosszú, fel van csévélve, és a vízfelszívási képessége vetekszik egy szilíciumkarbid karomélesítőével), aztán hazaestem kábé hajnali egyre.

És ma megint itt vagyok. Mwouhuhu.