A Red Bull már végleg kitúrta a kávét az életemből; hűtlen vagyok, aljas és gonosz - a kávét már csak teljesítménykontrollnak és enyhe ébresztőnek tekintem. Előre a koffeinizmus, a taurinszagú verejték és a tutti-frutti szájíz Fényes Ösvényén.

Egyre többen fedezik fel ismerőseim közül ezt a blogot - ami azért is vicces baleset, mert én ugyan senkinek nem reklámozom -, ami felvet egy érdekes kérdést: mennyire válik performansszá a napi gépelés, amikor tudod, hogy előbb-utóbb az is olvasni fogja, akiről írsz? Érdekes összefonódások ezek. Arról meg már nem is beszélve, hogy a Zoffisöl Ripót terápiás jellegénél fogva kelthet olyan tévképzeteket az olvasóban, hogy itt egy igazi beteg elmével áll/ül szemben indirekte. Ami az orvosi szakvélemény megérkezéséig némileg tán elhamarkodott következtetés cseppet.

Az UFO: Aftermathban szanaszéjjel zúzzák az egységemet azok a kis mocskos idegenek, mert mindig valami nagyobbat, modernebbet és fejlettebbet rángatnak elő a kabátujjból, mint amivel én vissza tudok durrantani. Ez frusztrál. Bár mondjuk, senki nem mondta, hogy a világ megmentése könnyű meló. Bár vigasztal a tudat, hogy a rosszarcú bandám kábé öt-nyolc perc alatt rendet Silent Hillben, és akkor a nehézfegyvereket még elő se vették. Igen! Geek vagyok! És élvezem. SFW.

Hétvégén voltam családi ünnepségen. Jó anyámról mindig is tudtam, hogy megvan a magához való esze, anyai nagyapámról szintén, de meg kell állapítsam, körüllengi azért ezt az anyai ágat valahogyan a genetikai terheltség enyhén bódító, keserédes illata. Vajon mi más magyarázhatja, hogy egy családi összeröffenésen, ahol az egyik résztvevő 94. születésnapját ünnepeljük, elkerülhetetlenül és megállíthatatlanul elő kell kerülnie a revíziónak, a székely himnusznak és a mindentvissza gyengén alátámaszthaótó elméletének? És miért van az, hogy a nagy éneklés közben (amit én félárbocra eresztett szemhéjjal tűrtem, bár legszívesebben vonyítottam volna, mint akire éppen kotont szögeznek) a nagyapám az, aki odafordul, némileg beborozva, és összehúzott szemmel odasúgja: "Régi dolgok ezek, fiam. De ugye az Unióban ez már máshogy lesz?" Mit felelhettem volna? "Merem remélni. A határok legalábbis szabadon átjárhatóak lesznek a tagállamok között." Hülyén nézne ki egy olyan Európa, ahol ezeket a kérdéseket nem rendezik megnyugtatóan.

Miért van az, hogy az emberek egy része nem akarja felfogni, hogy nemzetállami szinten a gazdaság minden, a vágayak pedig legfeljebb árnyalják a képet?

Ha ez matyóhímzéses-díszmagyaros-bugyirózsaszín-napszemüveg szindróma genetikai, remélem, az én gyerekemen nem jön ki, mert nem szívesen fazoníroztatnám át a DNS-ét.

Valahol van egy kód, ami leírja az állapotomat. És már készül rá a gyógyszer, mwuhaha. Semmi egyedi nincs itten, kérem szépen, a szopások és a boldogságok nagyon szépen kategorizálható dolgok. Rejtő-hőst idézném most, egy megjelent könyvéből (kvízjáték!), mert úgy érzem, ideillik, és mert az ember adjon a pozőrködésnek, ha már egyszer benne van: " A pokol, tudod, egy személyes hely, személyre szabott praktikákkal. A világ pedig még balsorsunk egyediségét is hajlamos elragadni tőlünk."

Szopó.