Mnyehhehehe.

Igen, ma égtem egy szép nagyot. Az Internet korának átka, meg az, hogy túl vagyok terhelve csöppet. Képzeljünk el egy Tantestületet. Vizsgázó bejön (aki nem, nem és nem hajlandó az alvás rovására tanulni, munkaidejében meg sereg fontosabb, sürgetőbb és egyébként is feladata van), már a második kérdésre azt a választ adja, hogy "Nem tudom, de adjanak egy Internet-hozzáférést és öt percet, és elmondom a választ." Ez a való életben elég. Vizsgán nem. Hát, szopó. Kíváncsi vagyok, miért kell ugyanannyit tudnom, mint aki fél éve vizsgázott ezekből a faszságokból.

Tehát nem megyek Brüsszelbe. Brühejj.

Mindegy, vár a festői Köln jövő hónapban (mwuhaha), meg is kell nézzem, mi van az útlevelemmel, mert ha széttépték a portigrisek, rábasztam cseppet.

***

Ma búcsúztatjuk Pégé cimbit. Kár, jó arc pedig, bár nem az a hájli entellektüel típus, de tud dolgozni, csak kicsit kézivezérlés-igényes a szentem. De hát ez már ugye múlt idő. Próbáltunk beszélni a Paulaner Bräuhausban emberekkel, hogy adjanak már neki névre szóló korsót, fizetnénk is, meg minden - a válasz ennek ellenére negatív volt, így be kell érnie egy díszdobozos, szép tizenkét éves Chivas Regallal. El is ment rá az utolsó fityingem. Báhh.

***

Vannak mondatok, amelyek olyan jól sikerülnek, hogy az embernek önkéntelenül kedve támad novellát vagy akár regényt írni, hogy azt az egyet, csak azt az egyet nyomtatásban láthassa. Innen már egyenes a következtetés, hogy egyes mondatok keltetőgépként használják az írókat, a homlokuk mögé petéznek. A felnövekvő kis zigóta addig zargatja a gazdatestet, amíg az nem engedelmeskedik az akaratának, és elkezdi szaporítani. Az ilyen mondatok vírusok. Temérdek gazdatest várja odakint, hogy fizethessenek értük. Hogy megszerezhessék. Hogy internalizálhassák. Hogy szaporíthassák azáltal, hogy idézik őket.

Ez egy ördögi összeesküvés, hölgyeim és uraim.

Vigyázzanak a mondatokkal.

Sztéj túnd.