Most egy kicsit fikázni fogom a reklámokat, ha már egyszer ilyen inverz genny vagyok, akinek akkor dicsérik meg a bársonyos arcbőrét, a szívdöglesztő mosolyát és a tágra nyílt pupilláit, amikor enyhén másnapos, ergo ingerlékeny, és még némileg dekoncentrált is mellé, bár a nem átlumpolt estéket követő reggeleken se az a kimondott zen.

Az ilyenek valóban hasznos párbeszédeket eredményeznek.

- Szia, jaj, de jól nézel ki ma reggel, mi történt?
- Kicsit másnapos vagyok. *punny*

Namindegy. Sz'al egy penetráncsos káuntörreklám most kapni fog az arcába jól.

A Westel legújabb üdvöskéje, amely valóban azt a hihetetlenül alacsony, szánandó színvonalat hozza, amelyet érdeklődési körömben utoljára a finomacéláru-ipar kis fekete báránya, a Cold Steel produkált különböző szakmai összeröffenéseken a konkurrenciával szemben. Rá is baszott, azóta is köznevetség tárgya.

Na szóval, nézzük meg ezt a reklámot jó erősen, ha nem féltjük magunkat - de küzdjük le a túlélésért felelős ösztönöket, amelyek megpróbálnak a távirányítóért verekedni a tudatos énünkkel, mert most itt rájuk nem lesz szükség. Akasszuk ki a szemhéjakat, kötöztessük le a kezünket, és merüljünk bele az Élménybe. (Engem azóta is a hisztériás roham kerülget, amióta az utolsó negyvennyolc-hatvan képkocka, a zárójelenet beégett a retinámba. Néha utolér. Most elbotlom, nehogy kurvának nézzenek.)

Az első reakció, amely a mobiltelefon-szolgáltató reklámjait látva elönti az embert, a következő: "Ezt a fost, Úristen!", helyes teamworkben a vággyal, hogy na de most már tényleg befejeljük a katódsugárcsövet. A nyolcvanas évek újra támad. Oké, ne bántsuk azokat, akik szeretik a nyolcvanas éveket. Maradjunk inkább annál a reklámetikai veseszúrásnál, amelyet a Vodafone-nal szemben elkövetett a kedves Kapcsolat. Rendben, elfogadó vagyok én, mint a pénzbedobós imamalom, tehát elnézem a szőke, flitteres menyecskét a Westelnek, ahogy a huszonéves yuppiet a Pannonnak. Mindenkinek megvan a heppje, a reklámszakembereknek is, most hogy ha ők így akarnak nosztalgiázni, felőlem ugyan tegyék, én már választottam és azóta is lusta vagyok váltani, kész. Nade ez a fos, ez a szánalmas paródia-próbálkozás, ez a hirdetéstechnikai hányáshalom, hogy ez hetekig mehet a tévékben - és már a metróaluljárók vetítőfalain is, basszameg! -, és senki nem reagál. Szóval, most olvasom itten, hogy itt egy magas labda leütéséről van szó. Ja, kérem, akkor ezt el tetszett ba... rontani.

Visszagondolva a Vodafone reklámja se volt az a kimondott párbajképes húzás, sőt, ha így vesszük, még gusztustalanabb, mert jól csinálta, de legalább annyit elmondhatott magáról, hogy viszonylag elegánsan lett kivitelezve. A Westel most hős riposztjában kábé annyira volt hatékony, mint egy tüdőbeteg, reumás pingvin a futóversenyen. Ha nem megy a humor, nem kell erőltetni. Senki sem mondta, hogy a konkurrenciát a saját terepén kell megverni, még ha az a terep történetesen a bárgyú humorra vett reklámoké is.

Anno én tanultam effélét, és megtanultam gyűlölni is. Annyit azért mégis a reklám javára kell írni, hogy ha ügyesen csinálják, ügyesen mondja el, hogy "én vagyok a legjobb, én kellek neked, válassz tehát engem." A baj az, hogy az egymásnak ellentmondó tartalmú hirdetések idején szükség van egyfajta belső kontrollra, különben agyatlan fröcsögéssé válik az egész. (A nyilatkozó szerint ettől nem kell félnünk. Lófaszt nem.) Jobb helyeken a szakma azonnal reagál. És a színfalak mögött lerendezi az ügyet, az egyszeri jónépnek nem kell izzadságszagú poénkodást látnia, csak egy szerény kétflekkest a bal alsó sarokban, hogy az Etikai Bizottság tarkón lövetésre ítélte a bűnös gonosztevőket, a felelősöknek felmondtunk (...igazi ragadozó muffokat.).

A boldog fiatalok vállára boldogan ráhajoló boldog idős néni (boldogan boldogan) meg már tényleg annyira kiolvasztott bennem minden épelmét, hogy most akkor is undorodnék, ha a Vodafone nem Magyarországon, hanem Bangladeshben nyitott volna hirdetési frontot, és a spotnak semmi, de semmi köze nem lett volna hozzá. Ez téboly. (...az egyik majdnem elragadta a férjemet.)

Nah. Hát erről akkor ennyit.

(...felmondtunk...)

***

Igen, reflektálok a körülöttem lévő dolgokra. Nem teszek úgy, mintha senki nem olvasná rajtam kívül a blogot. Igen, ez performansz. Igen, még őszinte is, amennyire merem. Igen, ez van.

***

Tegnap volt terápia Xena, Csill, Máftör, Cíccaaa részvételével, Bright gengszter szaktársnál. Jó volt nagyon. X-boxoztunk, dumáltunk, a részvevők konyhatündérebbjének köszönhetően ettünk jóféle tésztát nagyipari mennyiségben (volt, aki kisipariban), Bright meg még mindig zseniális házigazda. Xenát és Csillt bírom nagyon. Máftör is szimpatikus arcnak tűnt. Cíccaaa meg nem volt elég gík ehhez a társasághoz, attól félek.

Én még mindig szeretem a gint. Borókaízűt fintorgok azóta is.

Körbemutattam a démoni rotringot, de senki nem rettent meg tőle kellőképpen (You are losing your edge, trooper...).

És jó volt ott lenni. Kösz mindenkinek. (Bízzunk benne, hogy nem égtem be közben.)

Nah, ennyi. Kifutott az adrenalin.