Na, visszatértem, kialvatlanságom és ingerültségem teljében, bár előbbi teljesen az én hibám, sztori később. A hétvége érdekesen telt, bár forgatókönyvbe nem kívánkozik egyik esemény sem.
Pénteken megejtettem utolsó szeánszomat Pszich2-nél, köszönjük a részvételt. Értékelés: bár rendes és aranyos nő, de elsősorban azért mégiscsak a májam tartozik neki köszönettel, hogy azt a pénzt nem piára költöttem. Lehet, hogy a szakmájához ért, de hozzám, úgy tűnik, nem eléggé. Kompatibilitási gondok, hardvert kell cserélnem. Bár anno többen felajánlották, hogy ócsóé helyettesítik és ellátnak válltöméssel, amin kisírhatom magam, tősgyökeres technokrataként azért mégiscsak hiszek a papír hatalmában, holott jobban is tudhatnám már, hogy nem papír teszi a szakembert. (Tévedés ne essék: biztos vagyok benne, hogy bizonyos típusú páciensekkel kitűnően boldogul. Csakhogy én azért adtam neki pénzt, hogy velem boldoguljon.)
Utána Zergling szólt, hogy buli van. Én előzőleg azért bementem a kórházba édesanyámhoz (dolgozik ott, nem ügyfél), és csak némi késleltetés után csatlakoztam. Zergling volt ott, Festő, meg két programozó arc. A sört most jobban tűrtem, de a zenei kínálat hamar lelombozott: akárha egy bespeedezett hörcsög ugrált volna egy időgép kezelőszervein, a zenefelelős '70-es '80-as évek legkedveltebb slágereivel terrorizált. Különösen komorra váltott az összkép, amikor kiderült, hogy Zergling ezeket az izéket mind ismeri. (Komolyan vártam, hogy valaki lelkesen felkiált, az egyik idősebb alkotás hallatán, hogy "Ááá, egy stegosaurus!") Aztán felkerült a lézerre valami ebből a földrajzi korból származó, amire Zergling, aki ekkorra már teljesen felpörgött a sörtől (ezt én nem értem, hogy csinálja, én speciel zen leszek tőle), előadott egy murva-breaket, ettől szakadni kezdtünk Festővel és felzavartuk a táncparkettre. Aztán befenyítettem, hogy ha nem vigyáz a valóság, én is felmegyek, ekkor szavamon fogtak és tényleg mennem köllött vonaglani. (Aki ezt látta, tudja, miről beszélek. Videofelvétel hiányában én szerencsére mindmáig nem tudom, mit művelek ilyenkor a környezetemmel.) A második körben Zergling felkért táncolni egy szőke, csinos lányt valamék szomszéd asztaltól, aki addig nem túl lelkesen asszisztált ahhoz, hogy VV Szabolcs ultralight edition addigra már meglehetősen illuminált állapotban lévő barátnőjéhez khm közeledik. Közmegdöbbenésre azután sem menekült sikoltva, hogy látott minket táncolni, bár Festő egyértelműen javította az átlagot. Sőt, átült hozzánk. Borzasztóan kommentáltuk a szomszéd asztalnál történteket, a cinizmus- és szarkazmus-modul több biztosítékot is agyoncsapott egyszerre. Aztán a Holdudvar már ürülni kezdett, meg zárni is, nekünk meg elegünk kezdett lenni. Ígyhát átmentünk a Piafba. Itt sötét volt, meleg, füst és pára, ígyhát idővel arra ébredtem, hogy a pincérnő ébresztget, hogy az neki nem lesz jó, ha a főnöke engem aludni lát. ("Csak a szememet pihentettem", vigyorogtam rá kicsit agyhalott módon.) Mire kivégeztük azt az egy-egy üveg sört, amit rendeltünk, orvul reggel lett. Időközben felajánlottuk, hogy a hölgy alhat nálunk, ha végképp nem tud hazamenni, legfeljebb majd én áthurcolkodom Zergling szobájába. Megdöbbentő sármunk lehetett, mert egy ideig (bizony mondom) fontolóra vette a lehetőséget. Aztán persze nemet mondott (jé, nem akart két vadidegen férfinál aludni egy idegen városban). Így elkísértem a metróig, és (kérésére) megadtam a számomat, hogy jövő héten tudjunk esetleg egyeztetni, hogy ki hol mulat pénteken. Hát, eredményhirdetés az maaajd lesz.

Ekkorra már ugye szombat volt. Rövid, de elszánt szunyát követően csatlakoztam Misztörendőzánhoz, és együtt elnyikorogtunk egy konditerembe. Fanfárok, fanfárok. Punnyadt vagyok, mint a mirelit makaróni, de innen szép nyerni.

Immár évtizedes hagyományt törtem meg egy óvatlan pillanatban - felálltam a mérlegre. Ennek kapcsán a következő párbeszéd hangzott el:

Srakker: - Lemértem magam.
Misztörendőzán: - Na, és mennyi lett?
Srakker: - Kilencvenöt.
Misztörendőzán: - Hány centi is vagy?
Srakker: - Száznyolcvanöt-száznyolcvanhét, mit tudom én.
Misztörendőzán: - Az nem is olyan rossz. Miért, mennyire számítottál?
Srakker: - Hát, olyan kilencven és száz kiló közé. Nem is tippeltem rosszul. (...) De azért titokban mindig reménykedtem, hogy nyolcvan. (*röhög*)

Hazafelé már éreztem, hogy olyan dolgokat fogok megtudni magamról, amit eddig soha, nevezetesen olyan helyeken is fájó izmokat fogok felfedezni, ahol józan ésszel feltételezve nem is gondoltam volna, hogy egyáltalán lehet.

Miután hazaszállingóztam, este felhívott Rejtő-hős, hogy menjünk enni. Az ilyesmire engem amúgy sem túl bonyolult rábeszélni. Elmentünk a Bajorba, amit túl sokat nem kell dicsérgetni a kedves közönségnek, mert elég jó, különösen hétvégén 12-24 h között, mert akkor féláron van minden. Ezt szeretjük.

Vasárnap későn keltem, hazamentem, megebédeltem a közeli rokonsággal, szibériai útra elegendő útravalót kaptam szüleimtől (jól jött), vittem egy PowerDVD-t apámnak, mert az övé valamiért nem működött, hazamentem, Frontline-on dolgoztam, végigjátszottam a Call of Duty-t, végre, Frontline-on dolgoztam, közben Panterát hallgattam, múlt havi PC GURU-t olvastam, Frontline-on dolgoztam, majd a hazatérő Zerglinggel beszélgettem, és megpróbáltam elaludni. Itt jött a napra rendelt szopás. Ugyanis még otthon, fél hét tájékán, elkészítettem egy mentőkávét, csakhogy kicsit túlbillent a bödön, és három evőkanálnyi Nescafé landolt a vízben. Nembaj, gondolta Srakker, kemények vagyunk, amellett költségtudatosak, a pazarlást pedig megvetjük, és meg is itta a kávét. Az, hogy már három napja nem fogyasztott koffeint, nem tűnt fel. Csak éjfél körül, amikor még mindig nem sikerült elaludnia.

Ma. Kettőkor elaludtam, hétkor keltem, de úgy, mint egy különösen mérges zombi. Azóta rendbejöttem. Hát ennyi.