Triggerhappy vagyok vagy másfél hete. De nagyon. Legfőbb ideje a szabadságnak, amikor végre magamra zárom az ajtót, és pocakvakargatva emelkedek ki a szellemi posványból tizenegy óra tájékán.

Szösszenet tőlem. Kreatív, neh? *fáradtan röhög*

A retinaleolvasót szerencsére nem zavarta meg a néhány bevérzés, amit az egész estés monitorbámulástól bírtam összeszedni: a szemfenéki érkonfigurációm kemény, tökös gyerek, lézerszikén és jégcsákányon innen viszonylag kevés dolog hatja meg. Amióta a csipaszűrőt is telepítettem, igazán kevés gondom van az azonosítással. Amikor a biztonsági rendszert installáltattam annak idején, szóba került az ujjlenyomat-felismerés is, végül mégis ennél maradtam, mivel a szememet ritkábban vágom el, mint a hüvelykujjamat.
- Helló, öreg - köszöntött a bunker mesterséges intelligenciája. - Milyen volt odakint?
- Mint mindig. Undorító, nyálkás, nedves, párás, és egy igazi fostalicska volt a légcsere is, százzal a mezőn, és még mindig nem lötyögött ki az egész. Amellett az emberek kilencven-kilencvenöt százaléka olyan szinten van szopóra állítva a közelemben, hogy (18+)-os karikát kéne viseljenek az arcuk bal alsó szekciójában. Bukkake live bazmeg. Egy-két kivétellel, de őket is csak kontrasztnak rakta be a valóság, ahogy elnézem. Attól függetlenül azért örülök...
A sör mellé manapság cigaretta is dukál, és mostanság sokat sörözök. Ergo a reggeleim olyanok, mint régen.
- Oh, értem. Szóval jókedvű vagy.
- Mint egy szegény rokon temetése. Ja. Tegnap baromira bedühödtem, már tüzet is nyitottam majdnem, full flém üzemmódban, habzó szájjal, amikor kiderült, hogy...
Kicsit összegyűrödött az arcom.
- ...hogy?
- ...hogy hamis riadó és baráti tűz. Még szerencse, hogy picsa rosszul célzok. Azért is gondoltam, hogy jobb lenne most egy kis időt idebent tölteni.
- Igazság szerint semmi okod a panaszra, ugye tudod?
- Ahem - húztam el a számat. - Ez a legidegesítőbb része az egésznek. Annak ellenére, hogy tisztában vagyok mindennel, ami pozitív és szép és jó és juhé - igazság szerint már azt unom, hogy ennyiszer mondom magamnak -, mégis olyan az egész, mint egy borzasztó hosszúra nyúlt reklámszünet, amit elvileg azért illenék követni valami értelmesnek, de amíg a napnak vége nem lesz, nem tudhatod, hogy nem a Teleshop csatornára hangoltál-e véletlenül.
- Költői.
A párbeszéd kicsit megszakadt, amíg leerőltettem magamról a cipőmet - ahogy öregszik a szerencsétlen, egyre összetettebb és kibogozhatatlanabb csomókat varázsol magára, amúgy random.
- Ezért fizetnek, nem tudtad? - vágtam ki a légzsilipbe a cipőt. - Na jó, amiért fizetnek, azt épp masszívan nem csinálom, nem is vagyok emiatt túl büszke magamra. Mondjuk, a Hivatal, épp amiatt mert egy Hivatal, és mint ilyen, politikaérzékeny, viszont még a papírok szintjén sem törekszik a hatékonyságra, amúgy is ellene mond a munkára csábításnak. Néha hajtás van, akkor a belünk kilóg. De amúgy...
- És mikor tervezed összeszedni magad? Úgy értem, eddig minden projekt fejvesztett rohanással és heves káromkodással ért véget. Vagy nem?
- Volt, amelyik apátiával. És akkorra szedem össze magam, amikor a kijelzőn felvillan a "majdnem túl késő, te idióta kreténpöcs, húzzad már végre össze a záróizmaidat és eridjél melózni" figyelmeztető jelzés.
A bunker felröhögött.
- Aha. Hát végül is, amíg nem a teljesítmény-értékelésedben látod viszont, talán nincs akkora baj.
- Nem, végül is nincs.
Kis hallgatás.
- ...és ha elkezdesz az emberi hülyeségről és/vagy a nőkről keseregni, elárasztom a helyiséget metánnal, napalmmal, válogatott minőségű fehér foszforral, összegyűrt pingponglabdákkal, aztán szikrát adok.
- Ööö, oké. Ha így mondod... Van itthon sör?

Szösszenet vége, Srakker kilép. Csak mert ma ilyen "baszokbele" hangulatban tudott érni a reggel. Majd még leszek.