Blog, Gondolatok az irodában edissön.

***

Na jól van.

Most van tele az összes faszom. Egyedüllét? Nem zavar. Munkahelyi szopások? Elviselhetők. Egészségi állapotom? Kibírható. Anyagi fedezetem? Az esetek nyolcvan százalékában kielégítő. Mindez együtt?

Bekaphatod az összeset, kedves valóság.

Most komolyan. Jó neked valamire, hogy sózhatod a sebeket? Tudod mit? Ki foglak bírni, azt' nézhetsz, amikor mégis ott leszek, ahol lenni akarok. Fej leszegve, toka gyűrődik, pocak feszül, a háj alatt száz százalékos nominálison üzemelnek az izmok, végtagjaimat az izomtónus sokszorosa rázza - all lights are showing green. Nem tudsz megállítani, te szar. Mindent meg fogok csinálni, amit meg akarok.

Van egy dobásom, és attól félek néha - amikor elönt a kétely -, hogy nem jön be, és akkor az életemnek annyi értelme se lesz, mint most. Már feltettem rá az életemet, azt hiszem. Ott állok majd beszorulva egy munkába, amivel kölcsönösen inkompatibilisek vagyunk, egy élettel, amelyet valami égi kéz rezdülés nélkül a "Kudarc" folderbe másol, ha olyanja van, egy személyiséggel, ami mindent megad nekem, csak azt nem, amit valójában akarok, és kriptikus hibaüzeneteket küld a stratégiai értékelő modulnak.

Van egy dobásom. Be fog jönni, és/vagy utánam a vízözön.

***

Kaptam egy öltözködési tanácsot tegnapelőtt, és milyen igaza volt az illetőnek. Meg kéne tanulnom nyakkendőt kötni, és lejjebb kéne engedni a nadrágjaimat, mert így kábé mellközépig írnak. Bölcs. Az előbbi csak idő és energia kérdése (mint minden az Univerzumban, napi bölcselkedés letudva), az utóbbi már pénzkérdés is, ami súlyos probléma. A felsőtestem jó egy laza 52-es méretű zakóra, CHECK. Deréktól lefelé jönnek a zsírpárnák, például az ordassonka combom, ami családi örökség, és nem veszik be sehol, szóval rá vagyok szorulva egy 56-os nadrágra, ha még valamit zsebre is akarok rakni. A gond az, hogy az ilyen nadrág (mivel nincs az a jóindulat, amivel modellalkatúnak lehet nevezni) generalizált dimenzióinak köszönhetően hosszú is. Úgy értem, beborítja a sarkam, ez meg azért annyira nem humoros.
Kéne varratni. Állítólag Nyíregyházán van egy viszonylag olcsó szabó, aki vállal ilyet. Előre a nadrágturizmus rögös útjain.

***

A regénykezdeményem egyelőre tetszik az embereknek, mégis egyre nehezebben szánom rá magam, hogy leüljek és pátyolgassam. A világ, földi szemmel, mondja sokat sejtetően címe, és megy benne a nyelvi brillír, meg az eksön. Más kérdés, hogy a sztori bírni fogja-e cérnával, valóság papa általában ott próbál szívatni. Ja igen, meg a női szereplőknél. Kéne egy női társszerző, komolyan. Bár az én hisztérikus alkotói attitűdömmel szerintem még Teréz anyát is kiüldöztem volna az einsteini univerzumból.

***

Mintha szállodába járnék haza. Este kilenc, tíz között hazaérek, vacsorázni már régen nem, reggel negyedórás kommunikációt imitálok jó anyámmal, miközben reggelizem, aztán megfürdök és megyek munkába. A hétvége sem sokkal kapcsolatépítőbb: miközben megpróbálok kitartani, hogy elérjem, amit kinéztem magamnak, fennáll a kockázata annak, hogy kiüresedik az életem. És ezt visszatekintve, amikor már nem lesznek itt a szüleim, picsára meg fogom bánni. De nem lehet megállni. Mint a cápák, basszameg.

***

Segítség, félek.

***

Nincsenek normális emberek az ismeretségi körünkben, pont erről beszéltünk Xenával. Jé. Tényleg nincsenek. Mindenki sebeket takargat, tiszta zombigyülekezet - a rothadó arcokon átlátszanak a zápfogak, ha mosolygunk, meg hasonlók. De persze mindenki meggyőzi magát, hogy nem is fáj annyira, olyanok a sebek, mint egy megvakarhatatlan viszketés, amit csak akkor tudsz elviselni, ha izomból nem gondolsz rá, de néha még így is visszajön. Ha látnék egy üdítően normális, sikeres, felelősségteljes és nyugodt embert, most valószínűleg addig ütném az Igazság Széklábával, amíg reszket.
Egy ilyen embert ismerek. De ő letudta a büntetést előre, most már hátradőlhet, és lehet bölcs, nyugodt, példakép.
Se kigyógyulni, se beledögleni nem tudok, olyan a lefolyása, mint valami mentális maláriának. Abba lehetne már hagyni.

***

Rossz kedvem van, de ha nem vigyázok, arra használom ezt a haragot, hogy írjak valami üdítően felkavarót.

***

Ez a részlet az elmúlt három nap blogcafataiból lett random összeválogatva. Aggodalomra semmi ok, hét vége van, majd jön a szuperhős énem, a Bürokrata, és jól megmentem megint magam magam. Szegény Bürokrata, biztos azon gondolkodik, hogy miért nem állt mondjuk péknek, mint hogy mindég engem húzgáljon ki a kátyúból.