Eltűntem, de most visszatértem, üdvözletem küldöm az energiagát túloldáról, Schrödinger doktor úrnak üzenem, hogy a macska nemcsak hogy nem döglött meg, de virtuális kiscicákkal ajándékozta meg a figyelmes belső szemlélőt, akik rendszeresen a sarokba rondítanak és felkaparják a fekete doboz falát.

I ain't have no life whatsoever.

Otthon töltöttem három napot, és a végére már annyira nem tudtam magammal mit kezdeni, hogy beromboltam a Hivatalba, hogy legalább a leveleimet megnézzem. Ennek örömére heves shift-lefelé-del-kurvaanyád kombózásba mélyedtem, mivel az a szopósszájú faszkártya (tegnap tanultam! mire nem jó a néprajz...) Mydoom var.B telinyüszetölte a levelesládámat mindenfélével, a normál spameken kívül. Most mit mondhatnék? Át kéne értékelnem az életem, ha már a spam-szerverek se leveleznének velem. Ha sok pénzem és elég kevés eszem lenne, mostanra már nem csak úgy néznék ki, mint egy izomgép Éhínség, de sosem lohadna le az erekcióm, amely mintegy mellékesen legalább háromnegyed, de inkább másfél méteres lenne - már feltéve, ha valamennyi, ily módon hirdetett szert, kapszulát, miegyebet pénzt és időt nem kímélve tömném meggyötört emésztőrendszerembe, "hadd üvöltsenek a hormonok" alapon.

Mint az sejthető, ez mindezidáig nem történt meg.

***

Ismerkedtem a különb féle és fajta salátákkal, az egészséges, és mindenekelőtt kis kalóriaértékű táplálkozás jegyében. Hasznos. És finom. Csak sokáig tart, amíg elkészül. De úgy tűnik, a jövőben egyre gyakrabban fogok effélékre benevezni. Mint az állatok, komolyan. A sör meg a tömény akkor is meg fog maradni az étrendemben.

***

Ja, és írtam. Háromezer leütést. Ez semmiképpen sem nevezhető soknak, sőt. Valahogy bele kell még vennem a méla undort, ami Dicsőségesen Gusztustalan Főhősömet körbeveszi, és azt a mélységes felháborodást és utálatot, amivel a Szép, Új Világhoz viszonyul. Viszont új elemmel gazdagodott a városom, már alig várom, hogy eljuthassak odáig, amíg le is írhatom. Kicsit dárk. Meg kicsit pozőr. Le merném fogadni, hogy valaki már kitalálta előttem.

***

Hétfő délelőtt elgondolkodtam azon, hogy ha mások életének mélyelemzésében ennyire szélsőségesen jó vagyok, ugyan mégis mi a halál szennyezett bal heréjéért nem tudok rendet tenni évek óta a sajátomban, és miért nem tudok zöldágra vergődni a saját hibáimmal. Majd, miután ez a gondolatsor végigdübörgött punnyatag homloklebenyemen, eldöntöttem, hogy azonnal, iziben, tüstént - de mááá'! - szükségem van egy kávéra, egy vagy több cigire, majd még egy kávérea, az majd helyretesz. Helyretett. A probléma nincs megoldva, de menedzselem keményen.

***

Viszont. Kedden gazdagabb lettem vele. Hát igen, végül mégiscsak megvettem. Laminált VG-10-es és 420-as acél (előbbi kemény és éltartó, utóbbi rugalmas és rozsdamentes), szép titán-nitrid bevonat (hasznos is, de nekem mégis inkább az esztétikai érték miatt kellett. Köszönet az információkért Rejtő-hősnek. (Igen, bazmeg, ráfizettem egy valag pénzt ahhoz képest, mintha az Egyesült Államokból rendeltem volna meg, de ez jöttemláttamadjadide vásárlás volt, amit általában ugyan nőismerőseinktől várnánk, de el kell ismerni, hogy olykor rajtam is kijön.) Valahogy érzékem van arra, hogy kiválasszam azokat a késeket, amelyek, bár mindenfélét jól vágnak, és azt sokáig jól fogják tenni, kiegyensúlyozásuk, pengeprofiljuk miatt határozottan alkalmasak arra is, hogy felbontsanak velük egy embert. (Ez a kis szépség olyan vércsatornát csinál - deszkateszt alapján -, hogy az már elszomorító. Kis, rombusz alakú izé. De mivel Rejtő-hős nem csak bátor, hanem ügyes is, rögtön meg is szúrta a kezét, azt' meg negyed órán keresztül mosta magáról a vért - nem volt több négy centiliternél, de látványos volt, az biztos. Végül is, mivel találkozzon először egy konyhakés, ha nem embervérrel.)

***

Ma meg a kezembe került a Nők lapja legutóbbi száma - érezhető a szellemi leépülés, ha már a horoszkópom is elolvasom -, amelyben Halle Berry vall arról, hogy milyen férfit képzel el maga mellé. A felsorolásban csupa lelki jellemző, ilyenek, mint udvarias, aranyos, előzékeny, érzékeny, kinézetről egy szó se. Hát, tessék megbaszni. Legalább magunknak ne hazudjunk, ha másnak már igen. Ne tegyünk úgy, mintha az nem számítana. Ne tegyünk úgy, mintha nem számítana az, hogyan mutat az úriember a sztárasszonyság mellett a fényképeken, és hogy milyen vele tölteni az éjszakát (adott esetben a nappalt is, ez már extrapontszámot ér.) Ne idegesítsük már a pattanásos tizenévest, és különösen ne idegesítsünk engem, mert az sportszerűtlen.
Mondjunk végre igazat.
Úgy felcsaptam az agyam, hogy az este, félrészegen odavágott kabátomra hajítottam a jobb sorsra érdemes magazint, az ilyenkor obligát "Anyádat, bazeg!" felkiáltással megspékelve. Komolyan, még a választási kampányt is jobban viselem, mert arról nem akarom elhinni, hogy esetleg, talán, valahol, mégis igaz.

Lúzer vagyok, tudom. So what, so what.

De legalább jólelkű lúzer vagyok, és ezt sem mondhatja el magáról mindenki.

***

Naiv Supermannek kerestem könyvet Afrikáról, hadd ne kelljen legközelebb azzal tökörészni, hogy Xena karajra bontja minden egyes biológiai utalását, mondván, hogy az nem ott, nem úgy, és nem olyan létszámban él, mint ahogy kalandfilm-mániás Írókör-tagunk gondolta vagy olvasta. Vojnits András Utazás a rejtelmes Kelet-Afrikában című könyve - Budapest, 1990., Natura Kiadó -, bár már nem kimondottan naprakész, azért érdemes elolvasni, mivel vannak dolgok, amik egyszerűen nem avulnak el.

"Az úton és mellette páviánok és kaméleonok. Az utóbbiakat megfogtam, éppen úgy, mint azokat a kék színű bogarakat, amelyek egy kocsma udvarán a lehullott kesudión lakmároztak. Az út menti italmérés közönsége nyomban kitódult a látványosságra.
- A dudukat (bogarakat) gyűjtöd? - kérdezte a szóvivőjük angolul.
- Azokat.
- Ezek jó duduk?
- Igen, nagyon jó duduk.
- Majd mi fogunk neked dudukat. Ötven shilling egy darab.
Ekkorra már gyűjtőüvegeim színültig megteltek dudukkal. Ezen az árfolyamon valóságos vagyon; pár ezer shilling. Megmutattam a bámészkodóknak.
- Inkább én adok nektek dudut. Negyven shilling. Hányat kértek? - Gyorsan kocsiba szálltunk, mielőtt a felháborodott tömeg meglincsel."

Elképzeltem a jelenetet, amikor a turizmusra berendezkedett lokál fekete közösség alapító atyja remegő szájszéllel mesél unokájának a Nagyon Hülye Mzungukról, akiket égbekiáltó pofátlanságukért azóta mennykővel sújtott a haragvó ég. Mintegy mellékesen, egy sereg hasznos információt meg lehet tudni Afrika élővilágáról, a törzsi és nem-törzsi szokásokról, meg arról, hogy mit is jelent voltaképpen a klimatikus változás, mindamellett érdekes olvasmányról van szó, eszméletlen poénokkal.

Na, napi irodalmi ajánló vége.

***

Állapotjelentés vége.
EOF