"Az üzletmenet az Apokalipszis idején is változatlan."

A hétvége a szerepjáték jegyében telt. Volt egy - szombaton -, amely saját világon játszódott, és volt egy Hálózat-mese vasárnap. Zacskós műanyag kaja, sör, kávé, wunderschön. Nyeh.

Amúgy az égvilágon semmi. Zergling megszerezte a Vampire: Bloodlines-t, a cuccot igen rendesen összerakták. Az elején rögtön mélyvíz, itt a tutorialban is meg lehet dögleni. Megint. Itt-ott átvariálták a diszciplinákat sajnos, így aztán közel sem akkora táp a Fortitude vagy a Potence, mint a régi jó asztali játékban. Viszont a Dominate-tel szépen le lehet rendezni olyan szociális helyzeteket, amelyek amúgy óhatatlanul sunnyogásba-mészárlásba torkollnának. Játékegyensúly rulez. Ja, és persze úgy fogy a vér ebből a szúnyogból harc közben, hogy az teljesen elfogadhatatlan. Egy rendesebb pofozkodás után már a vérnarancsra is vágyakozva néz szegény. A pályákat szépen megtervezték, épp elég nagyok ahhoz, hogy elsőre a valóság illúzióját keltsék, de elég kicsik ahhoz, hogy ne kelljen tök fölöslegesen kolbászolni föl-alá. A vérszipoly amúgy, klánjától függetlenül, roppant törvénytisztelő kárhozott: egy drótkerítés neki már áthatolhatatlan akadály, a CAUTION feliratú sárga szalag pedig jobb védelmet jelent ellene, mint egy aknamező. És hiába szeretném, csak nem lopja el a nyilvános térképet, ezért mindig oda kell bóklászni hozzá, ha már megint elfelejtettem, merre járok épp. Azt meg, hogy hova teszi a jó kilencven centis tűzoltóbaltát, amikor nincs szüksége rá, még csak sejteni sem merem.

Azér' haladtam a Frontline-nal is. Immár elkerülhetetlennek látszik a második epizód teljes átírása, de még halogatom.

Most meg megint rámjött a fejfájás, és halványan az az érzésem, hogy otthon az asztalon felejtettem a Mesterséges (R) Rettenetes (TM) narancsízű multivitamin löttyöt, amit tablettából varázsoltam még a reggeli zuhany előtt. A csütörtökre kért feladatot mostanra tudtam befejezni, de érdekes módon még nem kérte senki, kért viszont sok minden mást, így nem tudtam szegény mostohagyerekre annyi időt szánni, amennyit illett volna. Mindegy. Ezzel még együtt tudok élni.

Most egy '98-as projektben kell turkálnom könyékig, mint valami elcseszett bürokratikus béljósnak. A székem mellett itt az ordas doboz, tele egy semmilyen reményt be nem váltott kezdeményezés emlékeivel. Most gótuljak be, vagy mafasz?

Lehet, hogy mégis inkább dolgozni fogok.