Hétfő. Örvendezzünk. Megint elkezdődött egy hét. Az egyes számú munkaerőpiaci célpont még nem jelzett vissza, a kettes számú célpont meg speciális torpedót követel, ezért az élesítési eljárás kicsit tovább tart.

A hétvégén befért a vámpírosdi lezárása. Hepiend volt, és őszintén szólva Paszulykaró mesélői tehetségét dicséri, hogy a történet visszatekintve nem igényelt túl sok magyarázatot. Úgy adagolta az információt, hogy a lehető legtovább bizonytalanságban tartson minket, és több megoldás is elképzelhető legyen. Eleinte bele is futottunk ebbe a csapdába, és órákon keresztül gyártottuk az alátámaszthatatlan elméleteinket, de később erről szerencsésen leszoktunk. Az ellenségeinknek elég sokba kerültünk, ami azért is vicces, mert vámpírszemmel nézve a társulat életkorát összeadva sem kaptunk volna figyelemreméltóan magas számot. Vagyis - más szavakkal - még a seggünkön volt a véres tojáshéj.
Ugyanezen a napon történt, hogy elmentem megvenni egy nagyobb merevlemezt. Ez a rossz minőségű kecskevér használata miatt sok nehézségbe ütközött. Először is elmentünk megvenni. Ekkor már jelentkezett az első probléma, hogy a boltban nincs kártyaleolvasó. A két fős kommandó eloldalgott pénzt felvenni. Merevlemez megvásárlása megtörténik, Srakker ügynök gazdagabb lesz egy 200 GB-s SATA merevlemezzel. Hazavittük, Zergling szerel. Elkezdtünk csavarokra vadászni, mert abból kevés volt elsőre. Aztán lett kellő számú csavar. Kiderült, hogy az alaplapomból vagy kispórolták, vagy kilopták a merevlemez tápkábelét, a mezei tápkivezetés meg ebbe nem jó. Zerglingnek volt, de az nem klappolt, mert apás volt a vége. Oké, visszamentünk, megvettünk két átalakítót, darabja egy ezres. Ezután ismét haza, szerelgetünk, csavart vadászunk, rendben. Gép feláll, merevlemez felismer, RAID-vezérlő telepít, particionál, formáz. Ez a tortúra összesen négy óránkba került. Plug and play, meg a jókrrvaélet.

Másnap LAN-partin vettem részt. Sokáig bizonytalan volt, hogy ott tudok-e lenni, hogy van-e kedvem ott lenni, és egyáltalán, de végül csak elmentem. Az ifjúságnak túl nagy a szája. Néhány kölyköt demonstratív jelleggel térden kellett volna lőni ("Most mit izélsz, csak .22-es."). De játszottam, tűrtem, és elkaptam egy iszonyatos muarty-vírust. Ezért korábban eljöttem. Az útitervem többször módosult. Először a Belterj.hu találkozójára akartam menni, és utána "unleash hell". Aztán úgy gondoltam, hogy odamegyek, és a helyszínen "unleash hell". Végül felmértem a lehetőségeimet, és mégis rákosborzasztói otthonom diszkrét báját választottam, mert az csak három utcányira volt, és tudtam, odáig még békaügetésben is eljutok. Hazaértem, és úgy döntöttem, hogy minden további buli-jelenlét merőben felesleges, mert a részvételem kimerült volna abban, hogy kriptahangon hörgöm, hogy "Workable innaaaards." Így aztán elzúztam az albérletbe.

Vasárnap családi ebéd. Útközben elolvastam A. J. Quinnelltől A zsoldos című könyvet, amelyet PsycloneJack kolléga adott át korábban. Mármint ekkorra fejeztem be. Érdekesek voltak a különbségek a könyv és az idei Man on fire film között, bár nekem a film jobban tetszett, mert kicsit kevésbé volt benne egyértelmű a főhős erkölcsi fölénye, illetve más formában érvényesült. A forgatókönyvírók meglehetősen szabadon garázdálkodtak az eredeti sztoriban, kihagytak belőle szálakat, átkonfigurálták némelyest a végkifejletet, átpakolták a helyszínt Olaszországból Mexikóba, bár ezek nemigen váltak kárára a történetnek.

Miután hazavergődtem, elkezdtem játszani Zergling gépén a Men of Valor c. játékkal. A 2015 az elkövető, akiknek a Medal of Honort is köszönhetjük, szóval nem kellett amiatt aggódnom, hogy a cucc csalódást okoz. Az idegesítő gameplay bugoktól eltekintve a játék fenomenális. Viszont a gameplay típusú az egy olyan bug, amelynek tartása, nevelése sok türelmet és odafigyelést igényel. A játék pozitív oldala, hogy rettentő jól hozza a vietnami hangulatot: minden mozog, zsizseg, a saját seggedet térképpel találod meg, olyan sűrű az aljnövényzet, ahol meg nem sűrű, ott akna van. A vietkongok rém jól mozognak a mindent elborító dzsindzsában, alig látszanak, és nagyjából akkor tudod meg, hol vannak, amikor már lűnek. De ők is elkószálnak néha melletted három lépésnyire, miközben ott kuporogsz a susnyában - már ha meg van szkriptelve. A fegyverek hangja, kinézete és viselkedése igen valósághű, még akkor is, amikor ezt a játékos utálja, mint szart. Az M16A1, amit később főhősünk kezébe nyomnak, sok tekintetben követi az előd viselkedését: undorító sebességgel kiköpi a húsz skulót, ami a tárba fér, majd otthagyja a júzert, hogy próbáljon kereszttűzben tárat cserélni. Tűzváltó kar ugyanis az M16A1E1-ig, 1981-ig nem került az eszközre. Azt már szerencsére nem tették bele, hogy a fegyver az amerikai hadsereg által önhatalmúlag megváltoztatott lőpor-összetételnek köszönhetően menet közben beragad, te pedig nézhetsz, hogy a fogaddal magy a körmöddel csupáljad-e ki - eszköz és kiképzés híján - a fegyver mechanikáját, vagy keljél kapára-kaszára és úgy irtsd ki az ellenálló egységeket. Lehet fegyvert zsákmányolni viszont, ami jó. Kellemetlen, hogy a sérülést, ha megtalálnak, magadnak kell kötözni, és ez macerás mondjuk futás közben (vagyis ha nem tudsz egy hasast dobni, és gyorsan mumifikálni magad, akkor sokkal nagyobbat szívsz). Kellemetlen ezen kívül, hogy a játék menet közben nem enged menteni, hanem autosave-el, amit el lehetne fogadni, ha nem baszná el. Ugyanis van egy autosave, amit bár már háromszor láttam, egyszer sem enged visszatölteni. Ez az automatikus mentés ugyanis szentségtelen nászra lép az előzővel, és az itt elért életerő-, fegyver- és egyéb értékkel pároztatja a sajátját, így ha egy jól sikerült találat után történt a mentés, akkor szinte félhalott állapotban kezdhetem újra a pályát, ha meg ügyeskedtem korábban, akkor fittebb vagyok, mint a Schobert (stílszerűen: Flóbert) Norbi. Problémás ezen felül a hang, ami a videók során hajlamos eltűnni olykor, viszont a játék alatt nem tűnik el, csak késik néha kicsit. Mindent egybevetve jó a játék nagyon, de sok türelmet igényel, amit egy ilyen kaliberű fejlesztésnél tán nem kellett volna megengedni.

A LAN-party egyik hozadéka, hogy szert tettem a Wolf's Rain című anime-ra, ami egyelőre tetszik ugyan, de az állatok túlmisztifikálására alapuló történet miatt kicsit visszább kellett ráncigálnom a fel-felágaskodó cinizmusomat, ami legszívesebben leharapta, megcsócsálta, majd kiköpte volna a sztori fejét. Viszont adott ötletet a Frontline-hoz, ezt eltároltuk, majd alkalmasint ki is dolgozom.

Ma bejöttem, részt vettem egy adatvédelmi oktatáson (ostoba szabályozások rulla), majd vadászgatni kezdtem egy szinte nyomtalanul felszívódott projekt maradványaira a neten. Hamarosan eljutok a felelőshöz és beszélni fogok vele. Tisztára olyan, mintha egy hálózatot kéne felgöngyölítenem, kevlar könyökvédővel meg kombat stemplivel. Egyelőre ez folyik, meg az agyam a fülemen.