Asszem, szerelmes vagyok a rajongásig. Az illető svéd, húsos és kecses egyszerre, és nagyon ad magára. Kár, hogy sokba fog kerülni nekem, hogy megszerezzem. De egyelőre úgy tűnik, letáboroztam mellette.

Senki ne húzza ki magát, felhevülésem tárgya nem más, mint az acél és a műanyag egy ravasz és drága összeállítása. Egy Fällkniven Mod.A2. Gyönyörű darab, elődjéről, a Mod.A1-ről eddig csak jót sikerült olvasnom; aki megvette, mind elégedett volt vele, különösen, ami az elpusztíthatatlansági együtthatót illeti. Az ára meg addig tűnik nagyon soknak, amíg bele nem gondol az ember, hogy egy ilyen kést akár három generáción keresztül lehet használni, és még csak vigyázni sem kell rá olyan nagyon. Azért van, hogy nyűjék.

Igen, más, normálisabb blogok általában arról szólnak, hogy mi van a magánélettel, a családdal, az érzelmi kapcsolatokkal, hogy bírják a közelséget/távolságot azoktól, akiket szeretnek. Na, ilyen itt ma sem lesz.

Ezt a blogot ugyanis egy végtelenségig fáradt ember írja, akinek a gondolati folyamatai néha olyannyira összebogozódtak, hogy alapvető dolgokat elfelejt, aki néha fellángol és pörög, öt perccel később arra is alig van ereje, hogy gépeljen. Ki lehet találni, hogy most melyik van.
Ki kéne pihenjem magam, és lazább életet élni, de nem lehet, mert dönteni kell, csinálni és hajtani magam akkor is, amikor a vastagbelemtől a tüdőcsúcshurutomig minden bentlakó szépen kérlel, hogy hagyjam már abba, mert elviszi őket is a collateral damage.

Fáradt vagyok.

És, mint azt sejteni lehet, éppen picsára sajnálom magam. Előbbi perzisztens, utóbbi múlóban. Beavatkozott az énvédelmi mechanizmus. Juhé.