Üdvözlet és Dühroham!

(Péntek)

Egy cseten priviben jót ordítoztam Parandroiddal a blog miatt. Épp csak be nem linkelte középre, amiért a saját beleivel fojtottam volna meg.
Persze elvileg faszság ez a hiszti, amit levágtam - bár persze az is beletartozik, hogy ha valaki harmadszori kérésre sem hajlandó a privát kommunikcióra, az kapja be. És ne kelljen neki más magyarázat, mint hogy megkértem erre.
Mégis úgy érzem, tartozom egy magyarázattal.

Van ugye a személyiségemnek az az aspektusa, amit mindenféle személyes kapcsolatban látni lehet. A rólam kialakult kép rendszerint pozitív, bár sosem tartanak olyasvalakinek, akit igazából komolyan kell venni. Erre kőkeményen rá is játszom. Bociszem, bohócvigyor, meg amit akartok. Ez a szerepem legjobb esetben is csak félműveltnek nevezhető, de egészen jó lényeglátása van.
Van egy olyan oldala is, amelyet mindenféle virtuális társalgásban lehet látni: szellemes, cinikus, humoros és kegyetlen. Néha trigger-happy. Azért ez se tesz ki egy teljes személyiséget, ismerjük el. Egy részletgazdag sztereotípiáról beszélünk, egy szerepről - ami persze jórészt én vagyok, hiszen másként sosem tudnám élethűen alakítani -, ami annyira megtévesztő, hogy sokan elhiszik, ilyen vagyok. Nem tévednek nagyot: ilyen is vagyok.
És persze ott van a pórázon tartott, szuicid-homicid váltottkasztú idióta a fejemben, és néha rázza a ketrecet. Sokaknak van. Van, akiknek problémákat is okoz. Csak attól, hogy valaki ül Atlantiszon, és azt kiabálja, hogy "Nem süllyedünk! Nem süllyedünk!", attól még ömölhet be a víz. Sz'al, ez amolyan "Note to self", elsősorban, azoknak a gondolatok és érzelmek feljegyzése, amiket amúgy szeneslapáttal takarítok el az operatív memóriából.
Állítólag van bennem egy romantikus lélek is, de azt kicsit áthuzaloztam, és azóta szóvirágokat kötöget.

Sokat segít, ha kiírom magamból a napi szopást és az örömöket. Az, hogy ezt más is látja, és ilyen módon akár meg is ismerheti a személyiségem ezen nézőpontból is, az nem bug, hanem ficsör.

De azért szeretem, ha nem csámcsog mindenki a gondolataimon. Mert akkor le lesz flémelve a picsába.

(Szombat)

A szombati napom orbitális virtuális brutális győzelemben csúcsosodott ki. Rejtő-hősnél játszottunk egy házi világon szerepet - aki skizofréniára gyanakodna, a következő pár mondatban csak egy virtuálisan létező személyiségmodellről, nevezetesen a karakteremről, bizonyos Jacques LeBocq vezérőrnagy úrról van szó -, és kiirtottuk együtt jól 1945. augusztus 16-i dátummal Alvaro Fuentes szaktársat, egy mexikói származású diktátor-démonidéző-ősmágus-wannabet. Valós időben két, játékidőben már négy éve hajkurásztuk szerte a világon. (Mexikó, egy csendes-óceáni szigeten lévő szövetséges kísérleti telep - ezutén kapcsolódtam be én is a vadászatba -, Hongkong, a népi Kína, Berlin, Potsdam, Szibéria, Genf, San Francisco, Hirosima, csak hogy a fontosabbakat említsem. Közben vesztettünk vagy húsz szövetséges arcot, tagjai lettünk egy klasszik "megmentjükavilágotjólaháttérben" szervezetnek, saját embereiket lövöldöző náci tiszteket géppuskáztunk halomra, légitársaságot alapítottunk, meg efféle. Ja, meg vittem csokit anyunak Svájcból.)

Innentől már rólam van szó. A győzelmi Dunhill szivarom még megvan, mert otthon hagytam. De legközelebb azért elfüstölöm - nagy győzelem volt, van egy olyan érzésem, hogy csúnyán rábaszhattunk volna. Ha nem lenne innen-onnan összelopva a sztori, bizonyisten ellopnám és megírnám. De még nincs semmi veszve, még mindig megírhatom.

(Vasárnap)

Egész nap egy majdhogynem létfontosságú dokumentumot vadásztam a szobámban. Elfelejtettem bagót venni, ezért dúltam, mint az éji bogár, többször leüvöltöttem jó anyám haját, hogy milyen alapon pakolászik odabent. Úgy tűnik, megértette, mire céloztam ezzel az egész hisztivel: ha mostantól eltűnik valami, csak én lehetek a hibás. Remélem, most sikerült bevésni a dolgot - néha hazaviszem a munkát, és nemtom, hogy számoljak el vele, ha elrak valamit. Aztán persze megkerült az a szar - becsúszott egy fotel alá -, nekem meg Kínáig süllyedt szívemről a kő.

(Hétfő)

Ha minden napom ilyen lenne, boldog ember lennék. Kimentem két helyszínre, egész jól le is kezeltem az esetleges kínos helyzeteket, pörögtem, vidultam, éltem, amit kell, és végigolvastam a Transmetropolitant. Ezer köszönet Magamura bajtársnak, amiért megismertetett ezzel a gyönyörű kegyetlenséggel. Az első nyolc oldalon pislogtam kuszán, hogy mit lehet ezen a szaron szeretni, úgy mégis, meg őszintén, de aztán felbúgott a sztori, a szikraközöknek ibolyaszín bajuszuk nőtt, sercegett a tömegben rugdosódó elektronok bandája, én meg megint alig aludtam valamit. Hatvan epizód egy sci-fi, némileg cyberpunk hangulatú, de igazából besorolhatatlan világban, ahol Spider Jerusalem, a junkienégyzet igazságvadász zsurnaliszta és segítői, a két filthy assistant görbe tükröt tartanak a mi magunk kis világa elé. Picsajó.

(Kedd)

Megint helyszínem lesz, csak most kicsit fáradtabb vagyok. Kopipaszta az Übersuck I-ből, egyelőre, aztán majd a kreatív moduljaimat is be kell bikáznom, mielőtt teljesen kifutok az időből. Hasta luego.