"Merthogy azt ne hidd ám, hogy az, hogy valaki röhög, feltétlenül azért van, mert olyan jó kedve van..."

Oké. Szedd össze magad, Srakker.

Nagyon semmilyen hangulatom van, az a fajta, amiből még bármi lehet, impulzusa válogatja, de a stabilitás már a múlté, mert hogy akárcsak az euro-övezetben, itt is előkerült néhány még egyenlőbb az egyenlők közül, ezek:

- ingerültség
- vidámság
- az a fajta feszült várakozás, amikor még azt is elfelejtették közölni veled, hogy mire vársz tulajdonképpen
- némi távolságtartás az egésztől.

És most. Rejtvény. Mindenkinek, kivéve annak, aki írta. Mert neki köszönet, csak azért, mert egyáltalán ezt megírta. Még ha azóta sem ment egy cseppet se jobban a világ sora, se a mienk.

...kezdet...
„A WHO legfrissebb kimutatása szerint jelenleg mintegy hárommilliárd ember él napi egy dollárnál kevesebb pénzből. Évente legalább harmincmillióan halnak éhen, annak ellenére, hogy a fejlett világnak állandó feleslege van élelmiszerből. Mintegy ötvenmillió, nyolcévesnél fiatalabb gyermek végez fizikai munkát, hogy eltarthassa magát. A nemzetközi segélyszervezetek támogatását mindennek ellenére 1987 óta folyamatosan csökkentik, és a magánszemélyek adományai is megcsappantak az elmúlt másfél évtizedben.”

- Érthető! Végül is, van, akinek nincs elég lóvéja a mindennapi betevő scotchra sem. Akad, kinek ideje nincs a dologra. Sokan vannak, akik úgy vélik, nem vehetik a nyakukba a világ összes baját. Egyesek az éhezőket hibáztatják, azt mondják, hogy lehetnének életrevalóbbak is.
És neked vajon mi a mentséged? Én ma éjjel mindenestre átutalok valamelyik kedvesnővér-bagázsnak egy ötvenest. Az alig két karton cigi ára. Plusz az ÁFA. Talán valakin segítek vele, lehet, hogy miattam nem rohad szét elevenen a következő század Shakespeare-je, Einsteinje, vagy Jaggere valami eldugott afrikai pálmakunyhóban. Persze, az is lehet, hogy a lóvémat - a többi millióval együtt - Kalasnyikovokra fogja költeni valami félbolond voodoo-hitű hadúr, de én mindenesetre megteszem, amit tudok. Ma először. Hidd el, jobban alszom utána.
...vég...

Helló. Mondd csak, Te elküldted azt a pénzt? Én elküldtem azt a pénzt? Olvastuk? Olvastuk. Tettünk? A lófaszt. Helló.

Ezek nem nagy dolgok, ezek a legkisebbek. Fogod (fogom) a csekket, kitöltöd (kitöltöm), feladod (feladom). De nem ám félúton. Ma amúgy is kell postára mennem. A közös költség miatt.

(Vajon miért kell ennyit győzködnöm magam, he?)

Nem a szerelmet kéne átvinni a fog között tartva átvinni a túlpartra, hanem a gyógy- meg a tápszert, meg tán pár csomag koton se ártana (ha már az élelmiszerhiányt az AIDS akarja orvosolni), az meg tudvalevőleg pénzbe kerül, tiszteletre méltó őrülteken meg halványan korrupcióra hajazó melegtűrőkön kívül nem is igen vállalja senki.

Bár persze nem vagyok rasszista, ha netán idehaza kerül jó helyre az a fika pénz, amit ilyen célra ("ma mulatunk, Safranek, bazmeg! könnyen jött, könnyen megy! pincér, még egy steril tűt, az én számlámra!") el tudok duhajkodni, akkor se sírok foltot a párnámba.

Na, vételésvége, megnézzük, hogy változtat-e bármit a világ menetén az Operation: Charity. Nyugi. A pénz többi részét várhatóan úgyis eliszom.