Összeszedetlen, széthulló, diszjunkt post alarm. (Ala'mala'mala'm! Lósz snell! Snell! *trapptrapptrapp*)

Hűvös van. Ez jó. Pára van. Ez nem jó, mert a valamikor megsérült térdem utalgatni kezd arra, hogy egy szalaghúzódás egész életre tud szólni, és ha ügyesen hajtják végre, mindig szolgál örömteli meglepetésekkel. Márpedig én ügyes voltam, többször is. Igazán távolabb vontathatná valaki ezt a bolygót a rendszer központi csillagától, igazán nem kéne sokkal, csak ide a közelbe. (Igaz, én is költözhetnék, de én lusta vagyok és kényelmes. És különben is, nemrég költöztem.)

A gumilaszti ezúttal Magamuránál van, kíváncsi vagyok, mit hoz ki belőle.

A világ, földi szemmel - ügyben lehet, hogy vissza kell menjek a tervezőasztalhoz, ugyanis kezdem belátni, hogy a szinopszisírás, a karakterkidolgozás nem a gyenge emberek pótcselekvése, hanem elengedhetetlen feltétele annak, hogy az ember kezéből ne csússzon ki a sztori. Igen. Ne nézz így. Én igenis minden írói hibát el akarok követni, mert jobban tudom, mint azok, akik évek óta csinálják - és jól csinálják -, mert így a "Been there, done that" felemásan arrogáns kifejezése sokkal őszintébben hangzik majd a számból, ha ifjú írótehetségeket kell majd középszerűvé alacsonyítanom, hell yeah.

...és tegnap Zerglinggel rúgtunk kifelé a hámból, de ez csak egy tánclépésre sikerült végül, és a tánc még csak nem is csasztuska...

intermezzo:

Srakker: - Bjorn to be wild!
Gótügynök: - I'm so Snorri...

intermezzo vége

Tehátamikor... ott tartottam, hogy félelmetes tud lenni ez a város, és ez tutibiztos, hogy a közmondásos Tartályok miatt van, más magyarázat nincs, minden más csak az igazság elkendőzése, és hogy félelmetes, mennyire meglepődnek az emberek, amikor egy fekete öltönyös figura arcán mosolyt látnak - sőt, néha annyira meglepődnek, hogy viszonozzák -, és ott tartottam, hogy félelmetes, mennyire egyszerű kitűnni a tömegből. Mosolyogjon hát Ön!

(Beválik.)