A playlistemhez időközben csatlakozott az Element Eighty-től a Broken promises és a Static X-től a The Only. Az egyik kolléganő által Tunéziából hozott, borzasztó színű kavicscukorral próbálom ellensúlyozni a kávékat, mert amekkora lidérces marha vagyok, megint nem voltam hajlandó kimenni enni. A számnak olyan íze van, mintha orálisan abuzált volna egy kocsmapadlón megforgatott vattacukor, de ezzel egyelőre nincs mit tenni.

Az Adieu keltette film noiros hangulatom múlóban, most már egyáltalán nincs kedvem puhakalapban és öltönyben egy kapualjat támasztva elmélyülten tanulmányozni egy immár megszottyadt vörös rózsát, majd lemondó mosollyal távozni, a járdán szétdobált csikkeket hagyva csupán mementóként. A rózsát úgyis útközben hagynám el valahol.

Néha szívesen része lennék egy olyan sablonnak, aminek nem vagyok. Aztán idővel megjön az eszem, berúgja az ajtót, lekapja magáról az inget, atlétája alól előgöndörödik a szőr, dobozos import sörrel a kezében, kirojtosodott szövetpapucsban veti magát a szemeim mögé, és hangos, alpári böfögéssel teszi ismét a helyükre a dolgokat. Mert rendnek kell lenni, ugye.

/me fütyörészik