"Sosem kaptok el élve. Ja, hogy nem akartok élve elkapni? Az más. Akkor nem kaptok el. Egyáltalán."

A hétvége mindig vicces. Amikor a nátha mutálódik menetrendszerinti hörghuruttá, akkor különösen aranyos. A torkomba beköltöztek a xenomorfok, és mindenféle gyanús anyagot ragasztgattak a garatomba - nevezzetek gyanakvónak, de kétlem, hogy puzzle lenne. Szóval emiatt szenvedtem. Amúgy, mivel a Last Exile c. anime-sorozatot (javallom megnézésre!) kivégeztem, már csak egy echte francia CGI-film lappangott a merevlemezemen. A Kaena: La Prophétie grafikailag kitűnő darab (bár azért egyszer mintha leesett volna a katódsugárcsőről a pixelmonszta, de lehet, hogy most csak én vagyok gonosz), de sztori tekintetében nemigen jeleskedik. Alighanem túl sok energiát öltek a csomagolás megtervezésébe, csak elfelejtették, hogy valójában még mindig párizsis zsömlét akarnak eladni. Nőbéna hozott nekem Chaos Gate-zenéket, hála és köszönet érte.

Szombaton takarítás volt, ami a poratka-populációnak felért egy pormageddonnal. Elég kíméletlen küzdelem volt. A részleteket most hagyjuk, a lényeg, hogy most tisztaság van. Ha rend már nem is, mert az elmúlt két napban megint visszahódították a szobámat a Kupacok.
Este beficcent egy laza pálinkázás Rejtő-hőssel, amire később Hombre (korábban: Faarc) is beesett. Ötig iszogattunk. Ahhoz képest, hogy eredetileg csak este kilencig akartam maradni, egész szépen megcsúsztam az időbeosztással.

Vasárnap családi ebéd, "édesapám", mondtam, meg "édesanyám", és néztem kuszán, mert amúgy nem szoktam így mondani. (Heh, mondta a tudatos énem, heh. Irodalmiaskodunk?) Aztán vállat vontam, és mondtam, ahogy jött. Ettem palóclevest, meg hagymás rostélyost, ásványvizet ittam mellé, mert nem vágytam az alkoholt, kaptam köptetőt meg antibiotikumot otthonra, hogy el ne vigyen a kórság.

Mikor hazaértem, rájöttem, hogy kifogytam a filmekből, így aztán a Silent Hill 4 gyűrésével töltöttem el az időt. A mesterséges unintelligencia kifejlesztésére szánt idő kifizetődött a Konaminál: megvalósult az általam látott korábbi részek mellékszereplőire jellemző tökéletes butaság és a döbbenetesen hülye irányítási rendszer eddig idegtépőbb kombinációja. (A pályaszakaszonként respawnoló, agyonverhetetlen élőholtak meg külön plusz.)

intermezzo

Képzeljük csak el.

Csinos, huszonéves hölgy, aki fogságba esett egy álomban, vagy egy másik dimenzióban - a részletek végül is mellékesek -, a probléma az, hogy a valóság törvényeinek egy része szabadnapot vett ki, és a hely, ahol sikerült megrekednünk, hemzseg a delibbnél delibb élőholtaktól, akik különös előszeretettel próbálják kicsócsálni a mellkasunkból a szívburkot.

Megvan? Jó.

Megjelenik egy, a maga boglyafrizurás-borostás módján egész jóképű figura, a kezében egy három láb hosszú vascsövet szorongatva, és egy bárgyú párbeszéd után már ajánlkozik is arra, hogy nevezett vascsövet nem egész rendeltetésszerűen alkalmazva segítségünkre legyen abban, hogy meglógjunk erről az éhenkórász kísértetektől és félméteres nyelvű mutáns kutyáktól zsizsegő helyről.

Ez is megvan? Jó.

Farmeros-bőrcipős-fehéringes főhősünk megy elöl, suhogtatja a vascsövet bőszen, szakadnak a koponyák, effektelnek az effektek, üt és tapos, ahogy az érző szívű férfiemberekhez ilyen esetekben illik. Olykor azonban előfordul, hogy az adta hullái oldalról, netán hátulról támadnak. Mi történik ekkor? Na kérem. Ekkor az ég szerelmére, el ne álljunk az útból. Ha bekerülünk az ütés ívébe, nehogy véletlenül odébb menjünk. Ha egy élőholt kíván belőlünk falatozni, meg se mozduljunk. Legyünk hülyék. Legyünk nagyon, nagyon hülyék. Ja, és ha el akar mellettünk menni, álljunk az útjába.

Minden adott lesz egy romantikus kapcsolathoz.

Tehát, elhatároztam, meg fogom nézni a stáblistát. Meg fogom tudni, ki tesztelte a játékot. Neveket fogok tudni, címeket, és egyszer, egy napon (ami talán soha nem jön el), megyünk majd én és a szöges lécem, utazunk egyet a világban, és barátilag megkocogtatjuk, én és a szöges lécem, az érintett teszterek vállát. Többször.

Mert ezek azok a hibák (a játékmenet kisiskolás ökörségeivel karöltve, ilyen pl. a célpontválasztás, meg a már emlegetett folyton újratermelődő tetemek), amelyek az amúgy fenomenális hangulatot egy pillanat alatt idegeskedésbe fordítják. Hát hogy borzongjak úgy, hogy fel van csapva az agyam a játék világában eluralkodó kollektív ostobaság miatt?

intermezzo vége

Aztán hétfő lett, bejöttem, erre mi fogad. Öreg, attól, hogy megölöd magad, elszántan, de hülyén, attól nem lesz jobb. Sőt. Leszel szíves megint enni, ha minden kötél szakad, még akár fizetem is (mert a prognózissal ellentétben mégiscsak le készülöm fejelni a hónap végét).

Na, megyek, forgatom még egy kicsit ezt a piramist, hátha most már megfelel. Vagy fessem kékre?