...és még mondják, hogy a stratégiai játékokból nem lehet tanulni. A tegnapi este elkövetett elda-irtás a Dawn of War-ban a megvilágosodás erejével hatott: ugyanolyan gennyputtony lennék én is, mint tetszőleges hadsereg hadvezetése, csak közel sem olyan képzett.
Helyszín: egy meredek dombokkal határolt szurdok, egy szűkülettel, mögötte ismét kiszélesedik a tér, de a szűkületen az egységek nagyjából egyesével tudnak bemenni. Mögötte körmüket rágva várakozik annyi elda, hogy még Tolkien apónak is lenne mit kölcsön adni, ha a könyv közepén kifogy a hegyesfülű populáció. Lebegőtankok, gyalogtankok, gyalogság, és ha mindez nem lenne elegendő, akkor még mindig ott van egy térkapu, amin csak úgy özönlik be az utánpótlás.
Mindezt az első próbálkozásomból tudom, amelynek során az eldák járműelhárító egységei nagyjából két perc alatt ízekre szedték azt a nyolc - mindaddig elpusztíthatatlannak tűnő - gyalogtankot, amivel besétáltam a csapdájukba. Na, akkor roham, mondom, és nézem, hogy a libasorban menetelő idiótákról csíkokban olvad a páncélzat. Talán egy ellenséges egységet ha kiirtottak közben a gépesített tetemeim. Mentett állás... nos, az már régen volt. Srakker kikapcsolja a gépet, kicsit hörög.
Oké, mondom tegnap, akkor menjünk neki még egyszer. Viszonylag hamar végigzúztam a pálya többi részén...
- Nééé! Graffiti! - mondtam, amikor a gyalogtank nekivágott egy gyalogost a sziklának.
- Hol? - kérdezte Zergling, és jött megnézni, de az effekt addigra kifakult. - Ehh, mondtam, hogy a graffiti nem művészet... nem alkot maradandót...
...amikor ismét elértem ezt az ominózus halálcsapdát. (Here we go again.)
Második alkalom. Ekkor már alaposabban körülnéztem, és felfedeztem, hogy a szurdok falára egy helyen fel lehet jutni. Nosza, akkor a felderítőkkel előresomfordáltam, ugyan nézzék meg, mi történik a szűkület túloldalán. Aztán meg jöttek az űrgárdisták, hogy pixelekre lőjenek mindent, amit a felderítők meglátnak (RTS-klisék, istenem, könny szökik a szemembe). Brakataka, brakataka, szvusss, meg is indultak kifelé az eldák, hogy elbánjanak velem jól, ekkor viszont ők kellett, hogy átpréseljék magukat a szűkületen, a (magukban bizonyára) tébolyultan vihogó gyalogtankok össztüzébe. Elkezdtem körbepislogni, hátha meg lehet játszani ezt a másik oldalon is, de nem találtam meg a feljáratot. Hát, gondoltam, most vagy soha, és beromboltam a mélyedésbe. A végeredmény: vesztettem egy felderítőt (kiszúrták szegényt, és nem futott el elég gyorsan), nyolc-tíz űrgárdistát meg négy gyalogtankot. Az ellenség nyugszikfekszik üzemmódba kapcsol. Na, ez az a veszteségarány, ami számomra általában nem elfogadható, és elsütöm a load/save varázslatot. Most viszont úgy vigyorogtam, mint a tejbetök, hogy a ravasz (höhö) tervem sikerült, és hívtam utánpótlást az embereimnek, majd befejeztem a pályát. Az elda gyalogtankok útját elálló - némileg megtizedelődött - űrgárdistákra futó gondolatot sem pazaroltam.
Ezek után, ha én, az abszolút műkedvelő is átbillenek (mert attól, hogy pixel, és én ezt tudom, akkor sem lenne sokkal több kapcsolatom az egységeimmel, ha képernyőn nézném, ahogy a szemem láttára véreznek el), mit várhatunk attól, akinek ez a szakmája?
Ez nem a játék hibája, és kötve hiszem, hogy a kérdésben annyira nagyon egyedi lennék.
Ha valami fatális véletlen folytán a hadvezetésben találnám magam, egyetlen tanácsom van: fuss el. Messzire. Mert én gondolkodás nélkül fel foglak áldozni, és mivel középcsíra a besorolásom (az a beszélő burgonya fölött van eggyel) a valós idejű stratégiában, van némi esély arra, hogy neked teljesen feleslegesen reszeltek. Viszont csudaszép nekrológot fogok írni rólad, ha ez vigasztal. (Elképzelem, milyen lázadások törhetnek ki a memóriában, amikor új egységet rendelek. "Nem! Nem megyek, menjen a Béla! Ott pöcsölünk három órát a pályán, aztán meg beterelnek minket a darálóba! Ma nem én megyek!" "Sajnálom, uram, címzés van róla, Ön megy.")
Rendíthetetlen vezérünk a játék alatt:
- Mi! Mi van ezzel az erőddel? Megépülni meg én fogok, ugye?
- Szervitor, te meg vonszold onnan azt a lánctalpas seggedet, mert az apatikus testvér se fog téged összerakni.
(Igen. Én a post írása közben Ctrl+S-t nyomtam. A böngészőben. Figyeljük, kérem.)
Bréking nyúz: Rejtő-hősről ma derül ki, hogy sikerült-e bezúzni az álláshelyre, amire jelentkezett. Még mindig kéretik szurkolni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése