Tessék, hullakiállítás, irodalmi nekrofiloknak. Egy nevektől megfosztott párbeszéd. Ebből se lesz már semmi.

– Tudod, mit gyűlölök ebben a melóban? A szagot, barátom, ezt az ordas bűzt, azt.
– Legalább szerves. Lehetne rosszabb is. Ja, tudom, az emberi test csupa segg meg hónalj, ha exóban ül naphosszat. De így nem kell húsz percig tökörészni, amíg végre beöltözünk, nethozzáférésünk is van, és igény szerint ömlik a húgymeleg kóla. Igazi luxus. Aztán, ha minden jól megy, négy harminckor veszünk egy jó kis fürdőt, kihúzzuk a dugókat és a csöveket, ipari tisztítószerekkel lecsupáljuk a felsőhámot – daríííraraa, nincs is ennél finomabb dolog –, véres nyálat köpünk a pohárba, és hazamegyünk a tévét bámulni.
– Figyelmeztess, hogy holnap délelőtt kérjem az áthelyezésemet. Gyűlölök veled dolgozni.
– Rizsa. Én vagyok az egyetlen, aki mellett hitelesen játszhatod a naivát.
– Na persze.
– Elegem van. Beavatkozó osztag, a bal herém. Mikor is kellett utoljára csinálnunk valamit? Bármit? Két hete?
– Az nem számít. Hamis riasztás volt.
– Kevés lesz ez, ha engem kérdezel.
– Hogy érted?
– Két hete semmi. A telefonszámunk ingyenes. Az összes távközlési társaság növekedést jelzett az idén. Nem tört ki a bubópestis, szóval felhasználó is akad épp elég. Dúl a prosperitás, és bedobálja az ablakokat. A rosszarcok sem vonultak vissza amúgy kollektíve. Ez biztos. Ennyi idő alatt már történnie kellett volna valaminek a körzetben.
– Ha nem történik semmi, az annak jele, hogy valami történik. Milyen logikus.
– Gondolkodtál már azon, mihez kezdenél a rendőrségen kívül?
– A tömeggyilkos mániákusoknak nagy a népszerűségi indexe. Lehet, hogy jelentkezem.
– Komolyan kérdeztem.
– Mi van, ajánlatot kaptál valamelyik bérzsaru-cégtől? Őszintén, nem tudom, mi végbelet kezdenék, ha kirúgnának, vagy kilépnék. Persze, sokkal több időm lenne szórakozni járni, vedelni, kulturálódni meg szociális kapcsolatokat ápolni – pénzem az persze nem lenne egyikre sem.
– Ahá. Szóval neked sincs életed.
– Miért, kinek van? Mindannyiunkat pépesre taposott a fogyasztói társadalom, és a lelkünkkel zsírozzuk a fogaskerekeket. És bébifókákat bunkózunk a sarkon.