Hell yeah. Itt teper influenza papa, az önjavító és rekonstrukciós modul (aka immunrendszer) még sípol, tehát ma még megmaradok. Ha nem lenne egy frissiben bevállalt fordítási feladatom, most boldogan ágynak dőlnék, hadd legyek már túl az egészen. Ehelyett persze bagóadag-csökkentés, indusztriál koffeinbombák és tömérdek vitamin az, ami kinéz erre a hétre - muszáj talpon maradjak egyelőre, és az efféle látszatintézkedések, főként az emberi elme inherens hülyeségének köszönhetően, a statisztikai átlagnál jóval nagyobb valószínűséggel, bejönnek.

Noszóval, tengap este tettem azt e felfedezést - igen, néha úgy is előmásznak dolgok a lombikból, hogy nem hívom őket -, hogy az elmúlt két hétben erősen begeekültem. Miközben erősen fogtam a fejemet, hogy az agyam még csak véletlenül se csorogjon ki, és egy savazott százlábú minden bájával igyekeztem a Távlati Cél (C) - vagyis a hírnév és a pénz - felé, vagyis a lehető legtöbb időt szentelni az írásnak és szivatalos feladataim ellátásának, kicsit elfáradtam, ennek következményeképp pedig kecsesen hanyatt esett a szociális életem egy része.

Kűnosz. I'm losing my edge.

Tegnap Xenával és Brighttal elkullogtunk a Le Bistrot (VI. Nagymező u. 41.) nevű műintézményre, tekintettel arra, hogy Elsődleges Célpontunk vasárnap nincs nyitva. Amellett, hogy meglehetős gyanakvással tekintek azon létesítményekre, amelyek francia köznevekből igyekeznek maguknak feltűnési tőkét kovácsolni, élményeim leginkább felemásnak mondhatók - a Long Island jól volt elkészítve, és jól is csúszott, a kiszolgálás sebessége (értsd: a kiszolgálószemélyzet spontán felbukkanási gyakorisága) azonban hagyott kívánnivalót maga után, valamint unnndorítóan meleg volt. Szellőztetés sehol. Nem csoda ezek után, hogy - Xena távozása után - Bright hamar felborult, ami még csak istenes, de én sem éreztem magam valami hídehajde. (A mai reggel szempontjából bölcs döntés volt, hogy hazavánszorogtunk - így sem volt valami fáklyásmenet agyonvágni az álommanót, de egy hajnali kettőig tartó mulatozás után aligha úsztam volna meg ilyen könnyen.)

Ma végképp lehaltam, amikor a reggeli kávém iránt lopakodva hallom, hogy három kolléga a ValóVilág3 aktuális történéseit tárgyalja... két közgazdász meg egy külkereskedelmit végzett, állítólagosan normális emberek. Mindenki térdre az ostoba marketing hatalma előtt. Az emberiségbe vetett hitem romokban.