Pénteken sok szerencsére lesz szükségem a lúzerkommandós elbeszélgetésen, mert minden kommunikatív tudásomat latba kell vessem, mint közvetítő, békegalamb (bombákkal a szárnyaim alatt, elvégre így megy ez), és utána, gondoltam, ha ez már megvan, és sikerült, egy füst alatt rámegyek arra a krrva béke Nobel díjra is, mert innen már tényleg csak kis lépés.

Van egy olyan sejtésem, hogy a következő Írókör-találkozó a komoly revelációk jegyében fog telni: hát mögötti sutyorgást érzékelek, amit én a magam részéről megvetek és gyűlölök, és, ha kiderül, hogy ez így van, annak rossz. vége. lesz.
Jelen hangulatomban egy-két igazi, húsbavágó becsületsértést sem sajnálnék a kompánia érintett részétől. Még akkor is, ha egyikük sem az a klasszikus megmondóember, de ez a fajta magatartás számomra sértő, egyszerűen azért, mert nem tartottak eléggé értelmes embernek ahhoz, hogy a hibát - ha létezik - ne próbáljam meg kijavítani a Békés Egymás Mellett Élés jegyében. Klikkesedünk, elvtársak? Klikkesedünk? És Bástya elvtársat már... (Érdekes, minden második írókörös post anyázás. A páros számúak alatt meg mindig azt hiszem, hogy a dolog működni fog. Most éppen azt hiszem, hogy nem fog. Fog nem fog fog nem fog... a bizodalmam egy ingerlékeny szinuszgörbe.)

Rohadt egy kupleráj az életem, csak a nők hiányoznak még belőle... *röhög*

Beszéltem nemrégiben Mr. Amicarral, ajánlott nekem pszichológust, és most megint ott tartok, hogy el kéne menni, és nem azért, mert már buktam a dolgon (ó, ügyesen vigyázok én magamra), hanem azért, mert tartok tőle, hogy azok a folyamatok, amiket ma figyelmen kívül hagyok, holnap diszkréten leharapják a golyóimat. Van pár ilyen halogatott dolog körülöttem.