hétfő, február 02, 2004

Nah, elveszett postot jelentettek. Még egyszer, pupák!

Nem győzöm elégszer mondani, hogy Xenát imádom. Kisegítő józan ész akkor, amikor a sértettségtől és a hisztitől azt se látom, ami az orrom előtt van. Néha igen kimerítő velem egy téridőben tartózkodni. Ezt el kell ismernem. Racionalitás, a fullánkszervet.

Namindegy, a lényeg az, hogy miután tisztáztuk, a Hazai Kommunikatív Elmék Gyűjtőfogháza (vagyis az Írókör) ügyes csapatmunkával teljes communication breakdown-t produkált, elhatároztuk - illetve meggyőzött -, hogy nekimegyünk mégegyszer, és ezúttal megpróbáljuk hibajavítással is. Hátha akkor kiderül, hogy miről is beszélünk.

Ami viszont ennek az érdekes és sajátságos hétfői hisztinek mellékterméke lett, az néhány hasznos link, amelyek rávilágítottak néhány alapvető hiányosságra, amelyek amúgy meglehetősen tehetséges íróköröseink majd' mindegyikénél jelentkeznek, a szinopszis, illetve a bemutatkozó levél megírásával kapcsolatos ismeretek terén (persze, iskolában tanultuk páran), márpedig anélkül még a küszöbig is nehezen jutunk. Pótlandó.

Ügyes munka volt, valamint konstruktív, meg hasznos.

***

Hivatali párbeszédek #1

Misztörendőzán: - Te, megtennéd, hogy kinyitod az ablakot?
Srakker: - Persze, amúgy is tüdőszag van már.

Hivatali párbeszédek #2

Srakker: - Kurva hatékonyak voltunk ma, hallod.
Misztörendőzán: - Ne kezdd már te is!
Srakker: - Miért, ki mondta még?
Misztörendőzán: - Még senki, de mindig félek attól, hogy valaki bejön, és szóvá teszi...

Nincsenek megjegyzések: